[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

1956 költõje

szerkesztette: krónikás, 2008-10-21

19561956-ról minden éven megemlékezünk itt, a Rovarton. Kötelességünknek érezzük. Általában a tényekre hagyatkozunk, vagy egy-két elemzés formájában boncolgatjuk az eseményeket. Idén Lovas Enikõt kértük meg, írna-e néhány mondatot.


a Bem-szobornál



a Korvin-köz



a szétlõtt Rádió



magyar forradalmárok



magyar forradalmárok



Nagy Imre



Sztálin a földön



Petri György



Elvállalta. "Majd küldök valamit" - írta.


Otinak

„Rettenthetetlen hülyék kora jõ.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.“

 (Petri György: Sziszifosz visszalép, 1989)


Amikor megkérdezted, hogy nincs-e valamim, „vers vagy észrevétel“, az ´56-os forradalom évfordulójára – mily meglepõ! – nekem megint csak Petri György jutott eszembe.
Az a Petri, akinek költészete, Keresztury Tibor szavaival, „totális szakmai, esztétikai, poétikai provokációja volt mindannak, amit a hetvenes-nyolcvanas években magyar költészeten, szépségeszményen, lírai megszólaláson értettünk“.
Nem tudom, kell-e egy ilyen meghatározást tovább ragozni, hisz a rendszerváltás óta Petri György középiskolai tanyanyag. Bár ez a státusz sok nagy költõ vesztét okozta már, azzal azért lehet számolni, hogy a mûvelt és/vagy ifjú olvasónak van ún. Petri-képe. Pl. tudhatják róla, hogy keserû, groteszk hangú, gondolati költõ volt – magyarán: nem ismert se istent, se embert –, hogy a költészete három nagy – a korszakban egyenként is tabu – téma köré szervezõdött: politika, testiség, halál. Azt is lehet róla tudni, hogy a Beszélõt (a demokratikus ellenzék egyik legfontosabb szamizdat folyóiratát) szerkesztette, valamint azt is, hogy ez a több mint tíz évig csupán szamizdatban megjelenõ költõ az elmúlt fél évszázad egyik legszabadabb embere volt.
Témánknál vagyunk.
Hogy lehetett szabad ember egy diktatúrában élõ politikai költõ? Mielõtt erre válaszolnék, jelzem, hogy édes-szép viták folytak arról is, hogy par excellence politikai költõ volt-e õ csakugyan? Nem inkább arról van-e szó, hogy egy olyan korban, amikor az élet nemcsak hogy átpolitizálódott (ahhoz sajnos nem kell diktatúrában élni, hogy ilyesfajta mûködéseink aktiválódjanak), hanem a hatalom által a magánélet autonómiája is erõsen megkérdõjeleztetett, akkor bizonyos mûködéseket az ember nem tudott már belül, saját magában szétszálazni? Ha Petrit mint magánembert – eufemisztikusan szólva – érintett a politika, akkor Petri mint költõ se maradhatott tõle érintetlen.
Természetesen, választás és tudatos döntés volt részérõl, hogy – bár mindenféle reprezentatív, vátesz-szerep nélkül –  szakadatlan reflektált arra, ami a politikában történt. Ahogy az Élektrában fogalmaz: „A feltolakodó undor okán“...
  Emberi, mûvészi szabadságának titka pedig az szép és ritka tünemény volt, amit úgy hívunk: önazonosság.

Úgy tartják, 1956 legnagyobb költõje – két évtizedes eltolódással – Petri volt. Számára ´56 az egyetlen, sérthetetlen érték, amelyhez feltétlenül, következetesen ragaszkodott, miközben minden máshoz állandóan revideálódott a viszonya.
Gondolkodásra és önvizsgálatra késztet ez a magatartás is: Ma, pl. számunkra, van-e valami érvényes és múlhatatlan ebben a történelmi félmúltban? Valami, amit nem tudnak tönkretenni se az állami ünnep hivatalos ceremóniái, se az ´56-os hagyomány felkent papjai, se annak „egyedüli“ (mindegyik annak hiszi magát) letéteményesei. Pláne, hogy  már tudom, mert látom, pont úgy van minden, ahogy Petri megjósolta.
És az idén vajon hogyan ünnepli a magyar október 23-át? Megint „Megyünk az Agyrém-térre, / Megyünk az Agyrém-térre, / Megyünk az Agyrém-térre / Tün- / Tet / Ni!...“ ?

 Lovas Enikõ


A kis októberi forradalom 24. évfordulójára

Egy icipicit igazítottak a világon
Imre bácsiék, Pista bácsiék.
Fölakasztották, bekasztlizták õket.
Mátyás bácsi és Ernõ bácsi
megpucolt Moszkvába. (Másokról ne történjék említés.)
Azután eljött János pap országa.
„Sose halunk meg!“
Három és harmincezer
közöttire becsülik
az itt tartózkodó és a betolakodott
hullák együttes számát.
Nehéz ennek
utánaszámolni utólag.
A valóság nem számol önmagával.
Elszámolja magát? Vagy leszámol?
Meg se tanult számolni,
elhúzták negyedikben
ezt az egységes és megbonthatatlant.
Két számot mondok:
56
68
Összeadhatjátok, kivonhatjátok,
megoszthatjátok, megszorozhatjátok.
Csõdöt mondott
aljasságotok számtana.

(Az Örökhétfõ c. kötetbõl, 1981)


 Nagy Imrérõl

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyûltnek. Épp a hirtelenje
volt szokatlan számodra. Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végsõ szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna mondható
arról az erkélyrõl. Elpuskázott lehetõségek
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad
a vonakodó, sértett, tétova férfira,
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt
a várost lövik szét.

(Azt hiszik, 1985)


A 301-es parcelláról

Maradjon úgy minden!
Az állatkerti dögökkel együtt?
Igen. Miért, hát különb sors jutott nekik?
A kötél szelídebb, mint az elaltatás?
Én nem felejtek (nem fenyegetõleg
mondom ezt: ilyen a természetem:
nem tudok felejteni.)

Másrészt mit is kívánnék magamnak,
ha – ha-ha! – halott lennék,
és visszalátogatnék ide, mint kõvendég?
Hogy hagyjatok már békén.
A kegyeletre szarok. Az élõkkel
kellett volna irgalmasabbnak lenni
(élni hagyni õket). Most már késõ.

A halál ellen nincs remedium:
özvegyeknek, árváknak, nemzeteknek
nincs jóvátétel. Nem érdekelnek
a hóhérsegédek könnyei.
Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.

Nem túl sok ugyan
a látnivaló, de szürkületben
kiélesedik minden:
egy nõi test, egy faág,
arcod pihéi. Nem akarok
semmit. Csak nézelõdni.

(Valami ismeretlen, 1990)


1956

Én majd november 4-én ünnepelek.
Akkor dõlt meg a rendszer. Mint Talleyrand
mondta: a szuronyokkal sok mindent
lehet csinálni, csak ülni nem lehet rajtuk.
Illetve, ha oly sok a szurony,
hogy résmentes felületet képez,
akkor, ahogy a tótok mondják: secko jedno,
vagyis egyre megy.
Én nem koszorúzok és nem adok
interjút. Személyes kapcsolatom van
Nagy Imrével, annak ellenére,
Hogy sohasem találkoztam vele. Sajnos.
Sokat tanulhattam volna tõle.
Érzelemgazdagságot, bölcsességet.
És ami a legfontosabb: igenis lehet
erkölcsösen politizálni.
A szovjet inváziónak nem volt igazán
mély hatása. Csak az derült ki, amit úgyis
tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák,
szemetek. Vagyis hogy élni akarnak.
Ez pedig – végül is – megbocsájtható.

(Amíg lehet, 1999)



Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: tibor e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-05
Különben Zõdinek igaza van abban, hogy 56-ban a kommunisták között történt szakadás, az egyszerû embert meg ismét belerángatták. Elmagyarázták, hogy nem szarba lépett, hanem csokiba. Igaz, szar az íze, de errõl nem ék tehetnek. Nem értem, miért nem tekintjük ünnepnek július 6-át...
Hõsi küzdelemben gyõzelmet aratott a magyarság az ellene szövetkezõ Nyugat fölött.
A pozsonyi csatáról van szó, amely 907. július 3 és 6. között zajlott
907-ben egy egyesült európai haderõ gyûlt össze a bécsi medencében (megjegyzem, Bécs
akkor még nem létezett).
A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német-római császár
rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... decretum... Ugros eliminandos esse..." - azaz: "elrendeljük, hogy a
magyarok kiirttassanak".
Ezt a nemes célt extra adag erõ koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, biztosra mentek.
Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fõ körüli létszámban gyûlt össze a csapásmérõ erõ.
Még a jóval késõbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.
907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult elõre a Duna vonalán. A déli parton kb. 40.000-es szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12.000-es inváziós csoport, plusz a hadtáp míg az északi parton egy jó 45.000-es fõerõ, az elit.
Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedõ felderítõ hálózata miatt jó elõre tudott a készülõ pusztító háborúról.
A törzsszövetség egyesült fõerejét - 40.000 lovast - négy részre osztotta.
Az egyenként 10.000 fõs lovas egység neve tümen azaz tömény, régi sztyeppei hadszervezési módszer. Az elsõt õ maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhosra, Üllõre és Jutasra. Az egész hadmûveletet viszont õ maga irányította.
Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsõként az inváziós flotta sorsa pecsételõdött meg: gyújtólövedékekkel megsemmisítették az egész hajóhadat.
Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált, egyszerre több irányból érkezõ
lovasrohamt, amely hatására maradéktalanul elpusztult a déli szárny megsemmisült.
A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést a Dunán.
Hajnalban az ellenségre rontott a magyar lovasság, amely szó szerint halomra hullott a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fõs túlélõ csoport menekülés közben próbált rendezõdni de a magyar könnyûlovasság
üldözésben is hatékonynak bizonyult: Ennsburg váráig meglepõen kevesen jutottak
el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderõre rátört a királyi (császári) õrség és a tartalék, de a színlelt visszavonulással magyar részrõl a német üldözõk tõrbe futottak, mert a környezõ erdõkbõl elõtörõ magyar
lovasság a megforduló erõkkel õket is legázolta.
A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink Óperenciás tengere/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. Szent István idején
aztán újból, de akkor ugyanígy jártak a Vértes hegységben.
Árpád fejedelem két fiát vesztette és Õ maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért.
Eltemették tisztességgel titkos sírba õse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!
A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok Összhaderõnemi Katonai Akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on.
Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belõle.
név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-10-27
Nekem is tetszik, hogy ... kicsit más e megemlékezés. Emberközelibb. Talán a konkrét (egy)személyen keresztüliség okán.
De még nem történelem, csak félmúlt. Átmentett kishatalmasok átdioptrizált szemüvegén láttatott álvalóság. Még nem telt elég idõ, élnek a résztvevõk, a szemtanúk, élnek a barikád mindkét oldalának képviselõi. Sok kis ember, kik hittek az akkori eszmékben, bármely oldalon, s jönnek, jöttek az agitprop emlõn nevelkedettek, s nézeteik alapján tekergetik 56 jelentõségét. Ahogy egy kedves ismerõsöm mondta: borzasztó, hogy azok akarják elmondani, mit akartunk mi, akik apja is talán ha serdült még akkor.
A felelõsségre vonásról meg annyit: ha régi ellenségek ma összeborulnak a hatalomban, 80 év múlva oszlathatjuk a ködöt, de akkor már minek. Lásd a III/III-asokra is van mentség, hogy jó politikai oldalon fenik éppen szablyájukat. Ha a másikon: rút nyomoronc!!! Kutya és kölyke effektus - vérünkkel játszott színjáték a bõrünkre. Szerintem kétséges: 56 igazi öröksége lehet-e ez?
név: Kiss L. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-10-22
Nagy az egész, úgy ahogy van. Sem hozzátenni, sem elvenni nem lehet belõle. Hogy fogja ünnepelni a magyar..? Még van egy nap. Bocsánat, a legtöbb helyen ma volt, lesz, 22-én. Sok jót ne várjunk. Az eufórikus összeborulást elszalasztottuk. Ha egy rendszer proklamálja, hogy az elõzõ rossz volt, bûnös, akkor (legalább erkölcsileg) meg kell történnie a felelõsségre vonásnak. Ez elmaradt (csak a magyarorknál). Temetetlen a múlt. Túl kényelmes az az álláspont, hogy hagyjuk már, régen volt, ne veszekedjünk. A legfiatalabb generációk nem értik ezt az egészet. De akirõl KISZ titkárok írogattak felvételihez, munkahelyhez jellemzést, s ugyanezek remek november 7-i beszédeket tartottak...S most hitoktatók, igazgatók, politikusok, gyárosok. Szóval nehéz felejteni. Hogy tudnának azok, akikre lõttek..?