[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

46. Kazinczy Napok (10. rész)

szerző: Hujber Szabolcs 2015-11-29

 

46. Kazinczy Napok (10. rész)

 

Szóalkotási módok nyelvtankönyveinkben az 1840-es évektől napjainkig

 

 

A szóalkotás módjainak nyelvtankönyveinkben való tárgyalása mintegy 150 éven keresztül két fő problémát hordozott magában. A tankönyvek ugyanis ebben az időszakban a szóalkotást a szóképzésre és a szóösszetételre, vagyis a két leggyakoribb és ezáltal legfontosabbnak ítélt szóalkotási módra redukálták, meg sem említve szókészletünk gazdagodásának egyéb lehetőségeit, másrészt az elmélet tárgyalása után vagy nem találkozunk feladatokkal, vagy azok túl egysíkúak, nem elég életszerűek.

 

1868-ban az alábbi megállapítást volt kénytelen tenni Környei János új szemléletű nyelvtani segédkönyvének előszavában:

„Általánosságban szólva, a nemzeti nyelv tanitásánál eddig több gondot fordítottunk a nyelvtanra, mint a nyelvre, többet a szabályokra, mint a nyelv élő alkalmazására. S nézetem szerint ebben rejlett e tárgy iskolai tanitásának legnagyobb gyarlósága.” (Környei 1868: Előszó) 

Környei észrevétele talán azt is magában hordozza, hogy a nyelvtan iskolai tanítása során a diákok sok olyan jelenség bemutatásával nem találkozhattak, amelyek egyébként az élő nyelvben tetten érhetők voltak.

 

Ha végignézzük a Magyar grammatika idevágó fejezetét, anyanyelvi ismereteink, tudásunk ellenére is meglepődünk, mennyiféleképpen képes megújulni, gazdagodni a magyar nyelv szókészlete.

Az egyetemi tankönyv a szóképzés és a szóösszetétel mellett az alábbi szóalkotási módokat tárgyalja: ikerítés, szórövidülés és továbbképzése, elvonás, mozaikszók, ezen belül betűszók, szóösszevonás, szóösszerántás, szóalakvegyülés (kontamináció), egyéb mozaikszók, szóhasadás, népetimológia (szóértelmesítés), szándékos szóferdítés (azzal a megjegyzéssel, hogy egy részük egyedi, alkalmi alakulat, nem válik a szókincs részévé), tulajdonnevek köznevesülése, elemszilárdulás. De még a két fő típuson belül is sokkal összetettebb a kép annál, amivel a középiskolai tankönyvekben találkozhatunk (Keszler 2000: 326–344.).

 

Már Pecz Gyula 1849-es Gyakorlati magyar nyelvtanában is megfigyelhetjük a fent említetteket. (Továbbá azt is, hogy sokáig nem nyelvi szintenként haladtak nyelvtankönyveink Pecznél például a Mondattan fejezetét követi a Szótan, benne a ragozás tárgyalása, a képzőktől gyakorlatilag függetlenül, majd A szóalkotásról szóló rész, végül egy kis Írástan, helyesírás.)

A szóalkotásnak kizárólag két módját tárgyalja a szerző: „Szót lehet alkotni szóképzés és összetétel által. A szóképzés azon szabályokat adja elő, mellyek szerint avult vagy élő gyök- és tőszókbul más önálló szó alkottatik, mellyet származéknak nevezünk. A származék tehát a képzők segítségével a tő- vagy gyökszóbul alkotott új szó. […] Az összetétel azon szabályokat adja elő, mellyek szerint két s több élő tőszónak minden elváltozás nélkül egybefoglalása által más önálló szó alkottatik.” (Pecz 1849: 165)

A két szóalkotási mód kizárólagossága mellett a Pecz-féle tankönyv a másik „betegség” jeleit is mutatja. A tankönyvi feladatok ilyesfélék: „Mindennemű képzőkre alkottassanak példák.” (i. m. 167)

 

Az elmélet után található gyakorlatok arról tanúskodnak, hogy a gyerekek kreativitásának nem nagyon engedtek teret az idő tájt. A feladatok megfogalmazása ugyanis elég beszabályozó érzetet kelt, katonás, lényegre törő, a gyermekek ötleteit szűk mezsgyére terelő. Márpedig az anyanyelvi nevelés egyik fontos célja a nyelvi kreativitás fejlesztése is, ahogy azt Antalné Szabó Ágnes is megfogalmazza Az anyanyelvi nevelés új stratégiái című írásában (Antalné 2003: 413).

 

A következő évtizedek nyelvtankönyvei sem hoznak változást e téren. Lutter Nándor A magyar nyelvtan elemei című, 1872-es tankönyvének második részében kerül sor a Szóképzés tárgyalására. Csak egy adalék, hogy mi mindenben és milyen mértékben volt más a nyelvészet és tanítása: a beszélőszervek helyett sajátos kifejezést használ a fejezet elején Lutter: „A szavakat és szótagokat ismét egyszerűbb alkatrészekre bonthatni, ezen részek betűknek mondatnak. A betűk szólóműszerek (torok, íny, nyelv, fogak és ajkak) által képeztetnek.” (Lutter 1872: 70) (Már Pecz Gyulánál is felbukkan a műszer szó használata ebben a kontextusban.).

 

A szóképzés egyébként úgy tűnik, hogy a szóalkotás szinonimája a szerzőnél. „A szóalkotás egyik neme a szó-összetétel; ez által összetett szavak képeztetnek.” (i. m. 78) Figyelemre méltó, ahogy Lutter Nándor az összetett szavak fajtáit megnevezi, szerinte „legtöbbször előjön” dolognév dolognévvel (borleves), tulajdonság dolognévvel (főispán, szépnem), igenév dolognévvel (ivópohár), tulajdonságnév tulajdonságnévvel (négylábú), való másszavakkal (zsebbevaló), igék és alakszavak, vagyis igekötők (átvenni, elvinni, felvenni). A példák (melyeket alapvetően Pecz Gyulától kölcsönöz) itt mintha a magyar dzsentrik mikszáthi világát rajzolnák meg…

Ami a legérdekesebb számunkra, hogy milyen feladatokat ad a szerző ehhez az elméleti részhez. Az 51. gyakorlat nem túl kreatív: Olvasókönyvetek 12., 34., 68., 115., 125. és 131. számaiban mely szavak képzettek összetétel által? A 48. gyakorlat már igyekszik próbára tenni a tanulók éberségét egy álkérdéssel, így szól: „Olvasókönyvetek 4., 51., 126. és 132. számaiban vannak-e ilyféle [ti. a fejezetben tárgyalt] képzők s melyek azok?” (i. m. 76, 79)

 

Alszeghy Zsolt és Sík Sándor 1926-ban kiadott Magyar nyelvtanában a II. osztályos könyv II. része A szavakról címet viseli. Ebben találkozunk a Szavak képzése és A Szavak összetétele alfejezetekkel. Alszeghyék így határozzák meg előbbit: „Az egyes szavakból új szavakat alkothatunk. Ez úgy történik, hogy a szavakhoz bizonyos szóvégzeteket teszünk. Ez az eljárás a szóképzés. A szóból új szót alkotó szóvégzeteket képzőnek nevezzük.” (Alszeghy–Sík 1926: 37)

 

Érdekes megemlíteni, hogy milyen példákat hoznak a szóképzésre a szerzők. A mintapélda a tanul, tanul-ás szó, nehogy a diákok elfelejtsék, mi is a legfőbb dolguk, de a könyvben kicsinyítő névnek nevezett képző példasora is nagyon tanulságos, itt egymás alatt szerepelnek az alábbi szavak: anya-anyácska, leány-leányka, láda-ládika, ház-házikó, ostoba-ostobácska, savanyú-savanykás…

 

A szavak összetételét így definiálják: „Új szót alkothatunk úgy is, hogy két szót összeteszünk eggyé. Az ilyen szót összetett szónak hívjuk.” A szóösszetétel két fajtáját különböztetik meg, a mellérendelőt (ezen belül az ikerszókat) és az alárendelőt, melynek fajtái: alanyos, tárgyas, határozós jelzős szóösszetétel (i. m. 43.).

 Ez abból a szempontból fontos, hogy a jelentéssűrítő összetételekről a tankönyv nem tesz említést, ahogy számtalan elődje sem, sőt az utána következők is jó darabig mellőzik nyelvünknek ezt az igen különleges és termékeny kategóriáját, márpedig elég nagy teret engedhet a kreativitásnak az ezzel a szóösszetétel-típussal való tanórai foglalkozás.

 

Benkő Loránd és Kálmán Béla Magyar nyelvtana az 50-es évekből már a nyelvi szintek szerint halad. A hangtan fejezete után következik a szótané, ezen belül találjuk A szókincs változását taglaló szakaszt. A szóképzés és a szóösszetétel itt is kizárólagos szereplői ennek a résznek. Ugyanakkor már változatosnak mondható gyakorlatsort találhatunk az elméletet követően. Azt is mondhatnánk, hogy a Környei János által hiányolt életszerűség érhető itt tetten, ez azonban a történelmi ismereteink birtokában nem igazán nevezhető pozitívumnak.

 

Nézzük csak meg közelebbről a példákat és a feladatokat. A jelzős összetételekre az alábbi szavakat sorolja fel szemléltetésül a könyv: ötéves, szegényparaszt, békefront, termelőszövetkezet… A gyakorlatok némelyike igazi gyöngyszem! A szóképzésnél a 3. feladat: „Keressetek a Szabad Népben olyan képzett szókat, amelyek nem régiek, hanem a mai életben keletkeztek!” És az 5-ös? „Próbáljátok többszörösen továbbképezni a munka szót!” (Benkő–Kálmán 1951: 52) Elképzeljük, ahogy a diákok valóságos munkaversenylázban oldották meg a feladatot. Egyébként az eleinte Rákosi Mátyás-idézetet tartalmazó 1. számú gyakorlat az 1959-es kiadásban már a Zalán futásának első négy sorát kínálja vizsgálódásra… (Pár éven belül micsoda változás! Egyáltalán nem meglepő, hogy a 100 évvel korábbi Pecz Gyula-tankönyvben mennyire más világból való példákkal találkozhattunk az adott részben: Az ige test lőn. A vizet borrá változtatta. Stb.)

 

Szemere Gyula és Szende Aladár 1967-ben megjelent Magyar nyelvtana A szóalkotás című fejezetben tárgyalja a szóképzést és a szóösszetételt, mint a szóalkotás „két legfontosabb módját”. A többiről itt sem esik szó, és az alárendelő összetételeken belül még mindig nem bukkan fel a jelentéssűrítő. A szóképzéssel kapcsolatos feladatok között azonban már találunk egy igen izgalmasat, a 22.-et: „Soroljatok fel olyan diáknyelvi szavakat, amelyek játszi szóképzéssel alakultak!” A diákok mindennapjainak és kreativitásának ez már „hazai pálya”. A 25-ös is elég ötletes, ha a diák és a tanár kihasználta a feladatban rejlő lehetőségeket: Arany-, Ady- és Petőfi-idézetek képzett szavainak stílushatását kellett megvizsgálni (Szemere–Szende 1967: 130–133).

 

Persze még ebben a tankönyvben is megjelentek a Szemere–Szende-féle „próbatételek”, a korszak szellemiségéhez igazodva: „Mondjatok olyan többszörös összetételeket, amelyeknek előtagja a munka vagy a munkás szó!” (i. m. 137) (Vajon hány egyes születhetett az ilyen kreatív javaslatok okán: munkásosztálykirándulás?)

 

A Honti Mária és Jobbágyné András Katalin által a 80-as évek elején írt, I. osztályosoknak szóló tankönyvének A nyelv mint változó rendszer című fejezete még mindig csak a szóképzést és a szóösszetételt említi az új szavak meglévő jelkészletből való keletkezése kapcsán. A feladatok azonban némileg kárpótolnak ezért a „hiányosságért”. A 2/c esetében elmondható, hogy az ideológiai csomagolás miatt nem tárulnak fel előttünk a feladatban rejlő lehetőségek: „Milyen új szavak keletkeztek a felszabadulás óta az ifjúsági mozgalom életének, szervezetének megnevezésére?” (Honti–Jobbágyné 1984: 40) A 12/b viszont kiállja az idő próbáját: „Keressetek még példákat a költői nyelv (szókincs és mondatszerkezet) XX. századi változatainak bemutatására!” (i. m. 44)

 

Ezzel talán el is érkeztünk azokhoz a tankönyvekhez, amelyek még jelen vannak az iskolákban, folyamatosan megújulva és reflektálva a társadalmi-kulturális változásikra. Többségükben részletesebben tárgyalják a szóalkotási módokat, a ritkábbakat is megemlítve, és a hozzájuk kapcsolódó feladatok is sokrétűek, életszerűek és kreatívak!

 

Az Antalné Szabó Ágnes és Raátz Judit által írt Magyar nyelv és kommunikáció 9. osztályos munkafüzetében A szóalkotásmódok című fejezethez több olyan feladat is tartozik, amely a diákokat az egyes nyelvi jelenségekkel kapcsolatos véleményformálásra bírja, de a játékos, gyakorlati példák is szép számmal megtalálhatók. Például a Hogyan becézzelek? címet viselő feladatban ki kell találni, hogy a becéző formák melyik névből származnak (Antalné–Raaátz 2005/b: 48). Lehet népdalszövegeket is vizsgálni, de talán a legérdekesebb az, amikor összetett szavakkal kell beszélnie a diáknak a vágyairól (i. m. 44). Már csak egy lépés a dalszövegek nyelvi leleményektől hemzsegő, érzelmeket bemutató világa.

 

Fráter Adrienne Magyar nyelv a gimnáziumok számára 9 című tankönyvének a magyar szókészletet és a szóalkotás módjait bemutató fejezetében található egy feladat, melyben a 37 nagyon változatos alakú és jelentésű szó, kifejezés között kell összefüggéseket keresni, külön hangsúlyozva, hogy ez a diákok által választott szempontok szerint történjen. (Hosszú út vezetett a Pecz Gyula-féle „katonás” instrukcióktól idáig…) Még ennél is izgalmasabb az a gyakorlat, melyben egy kép alapján kell verset írni, először rövidet, rím nélkül, aztán hosszabbat is lehet, költői képekkel megfűszerezve! (Fráter 2012: 73)

 

Ami régebben még elképzelhetetlen volt, ideológiai és/vagy technikai okokból, az most már tulajdonképpen meg is valósul a gyakorlatban. A tankönyvben, munkafüzetben található feladatok továbbgondolhatók, kiegészíthetők fénymásolatok, interaktív tábla, projektor segítségével. Az órákra bevihetők újabb feladatok, amelyekkel még jobban elmélyíthetjük a tárgyalt témában a tudást, illetve képességeket is fejleszthetünk, de akár még a munkavégzés utáni jól megérdemelt lazítás célját is szolgálhatja egy-egy ilyen „kiegészítés”.

 

A Petőfi-, Ady- vagy bármely más költőnktől való idézetek, népdalok nyelvi-stilisztikai világával sok rokonságot mutatnak a dalszövegek. A szóalkotás módjait ugyanúgy megfigyelhetjük általuk, és mindezt olyan közegben tehetjük, amely közelebb állhat a diákokhoz, otthonosabban, bátrabban mozognak benne. Hiszen „[A] fiatalok nemcsak hallgatják kedvenc zenekaraikat, előadóikat, hanem azonosulnak is a dalszövegekkel, az azokban megfogalmazott gondolatokkal, érzésekkel.” (Tóth 2012)

A dalszövegek Hankiss Elemér 1967-es tanulmányának tükrében olyan versek, amelyeknek minden négy sorából négy fölösleges (Hankiss 1969). Ez a meghatározás azonban csak a tanulmányra jellemző erőteljes iróniával tartható. A dalszövegek Tátrai Szilárd szerint „tekinthetők az alkalmi költészet olyan darabjainak, amelyek a líraiság iránti kiterjedt, mindennapi igény kielégítését célozzák meg” (Tátrai 2012: 198).

A bennük előforduló nyelvi leleményekkel, újításokkal a szövegíró célja az egyediség, az egyszeriség, a szuggesztív kifejezésmód, az expresszivitás növelése, és ritkán a meghökkentés. Ennek érdekében a magyar nyelv gazdagításának számtalan módjával találkozhatunk a szövegekben: szóösszetétel, szóképzés, elvonás, elvonás és képzés, szórövidítés, szórövidítés és képzés, szóösszerántás, szóalakvegyítés, szándékos szóferdítés (Hujber 2014: 119).

Tulajdonképpen ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a dalszövegek alkalmasak a szóalkotás módjainak szemléltetésére, gyakorlására, akár nyelvtanórákon is.

 

 

IRODALOM:

Alszeghy Zsolt – Sík Sándor 1926. Magyar nyelvtan a gimnázium, reálgimnázium és reáliskola I.–II. osztálya számára. Szent István-társulat, Budapest.

Antalné Szabó Ágnes 2003. Az anyanyelvi nevelés új stratégiái. Nyr. 127. (4.), 407–427. http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1274/127405.pdf (2014. április 14.)

Antalné Szabó Ágnes – Raátz Judit 2005/a. Magyar nyelv és kommuniáció. Munkafüzet a 9. évfolyam számára, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Antalné Szabó Ágnes – Raátz Judit 2005/b. Magyar nyelv és kommuniáció. Tankönyv a 9–10. évfolyam számára, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Benkő Loránd – Kálmán Béla 1951, Magyar nyelvtan az általános gimnáziumok I–IV. osztálya számára, Tankönyvkiadó, Budapest.

Fráter Adrienne 2012. Magyar nyelv a középiskolák számára 9, Mozaik Kiadó, Szeged.

Hankiss Elemér 1969. „Sorrentói narancsfák közt…” (A magyar slágerszövegekről). In: A népdaltól az abszurd drámáig. Magvető Kiadó, Budapest, 193–254.

Honti Mária – Jobbágyné András Katalin 1984. Magyar nyelv a gimnázium I. osztálya számára, Tankönyvkiadó, Budapest.

Hujber Szabolcs 2014. Neologizmusok a dalszövegekben. In: Múzsák Kertje – A Magyar Nyelv Múzeuma Füzetei 2. A nyelv lelke, a lélek nyelve. Széphalom, 119–124.

Keszler Borbála (szerk.), Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

Környei János 1868. Irálypéldák és föladványok tára. Segédkönyv a magyar nyelvtani előadásoknál gymnásiumokban s reáliskolákban. Lampel Róbert, Pest.

Lutter Nándor 1872. A magyar nyelvtan elemei. A gymnásium, reál- és pólgári iskolák alsóbb s a főelemi tanodák felsőbb osztályai számára. Heckenast Gusztáv, Pest.

Pecz Gyula 1849. Gyakorlati magyar nyelvtan a középtanoda és népiskola felsőbb osztályainak számára. Heckenast Gusztáv, Pest.

Szemere Gyula – Szende Aladár 1967. Magyar nyelvtan a gimnáziumok számára, Tankönyvkiadó, Budapest.

Tátrai Szilárd 2012. Az aposztrofé és a dalszövegek líraisága. In: Szikszainé Nagy Irma (szerk.), A stilisztikai-retorikai alakzatok szöveg- és stílusstruktúrát meghatározó szerepe. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 197–207.

Tóth M. Zsombor 2012. Zene és szöveg. A dalszövegek helye „Az irodalom és határterületei” érettségi tételtípusban. Anyanyelv-pedagógia, 2012/3. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=413 (2014. április 15.)

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :