[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A 48. Kazinczy Napok előadásai: A színházszervező báró Berzeviczy Vince (1781-1834)

szerző: Berzeviczy Etelka 2017-11-26

 

A 48. Kazinczy Napok előadásai: A színházszervező báró Berzeviczy Vince  (1781-1834)

 

A Rovart folytatja a kassai Kazinczy Napok nyelvművelő rendezvénysorozat előadásainak folytatásokban való közlését, amelyet 2015-ben indítottunk. A 48. Kazinczy Napok során elhangzott előadásokat a Csemadok kassai alapszervezete bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk. 

 

A Bánk bán  ősbemutatója – hogyan történhetett? 

 

A Berzeviczyek ősei – itt hármukra emlékezünk – a későbbi magyar királyné, Gertrudis kíséretében jöttek az 1100-as évek végén Magyarországra mint andechs-meráni főrangúak, és lettek itt generációkon át az ország főméltóságai, a társadalmi elit tagjai. Rutkér  Matrei comes az Alpokban hagyta várát, birtokát. Az oklevelekben Rüdiger, Ruediger, Rudegerus, stb. néven említett comes 1207-ben Magyarországon Szepesi comes, más szóhasználattal szepesi ispán lett: a hatalmát észak felé kiterjesztő II. András király őt bízta meg a szepességi államhatalom megszervezésével. Neki és utódainak feladata volt a haza védelme az északról betörő ellenséggel szemben és a Tátra vidékének termővé tétele a túlnépesedett germán vidékekről behozott telepesekkel. 

 

Adolf  meráni apát, 8 nyelven beszélő európai jogtudós, előbb Gertrudis hercegnőnek, majd az ő  gyermekeinek, az Árpád-házi hercegeknek nevelője. A magyar királyságban az első név szerint ismert szepesi  prépost. Mikor Gertrudis királyné két fivérét  királygyilkossággal vádolták, védőjükként elérte felmentésüket, ezzel a meráni hercegek életét mentette meg. Többek között ennek volt köszönhető, hogy Adolf és nővére 1209-ben hatalmas birtokot szerzett a Szepességben a Tátra hófödte gránitcsúcsaival egyetemben.  

 

Advig,  Rutkér felesége és egyúttal Adolf nővére rangja szerint kezdetben udvarhölgy –  a kor szokása szerint a 4 évesen jövendőbelije hazájába költöző andechs-meráni hercegnőnek tulajdonképpen anyja helyett anyja  – majd a magyar királyné első udvarhölgye, bizalmasa. Ő volt az, aki 1213-ban a vérbe fúlt vadászaton a meggyilkolt Gertrudis királyné összekaszabolt holttestét Leleszbe menekítette.

Báró Berzeviczy Vince elévülhetetlen érdeméül szokás megemlíteni, hogy nem engedte feledésbe veszni Katona József Bánk bánját, mikor a drámát Kassán 1833. február 15-én bemutatta. Látjuk, a családtörténet bőségesen adott indíttatást báró Berzeviczy Vincének, hogy a meráni Gertrúdról, egy királynégyilkosságról szóló kortárs drámával foglalkozzon. Öt éven át mentéjében hordta magával a dráma bécsi kiadásának egy példányát, és széljegyzeteivel valóságos rendezői példánnyá írta. 1829-től tervezte a Bánk bán bemutatóját, de jól tudta, sem a társulata, sem a közönsége még nem érett az előadásra, az ősbemutató feltételeit szisztematikusan építkezve évadról évadra teremtette meg. 

Egyelőre ennyit Berzeviczynek az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáról. Kassán azonban finomodik a kép, mások a prioritások, mert báró Berzeviczy Vince munkásságának máig ható üzenete van a kritikus politikai, demográfiai helyzetben lévő magyar kisebbség számára. Évtizedek óta, ha kell, pajzsként rejtik a Bánk bán ősbemutató mögé, vagy ha kell, tüllfüggönyként takarják el vele azt a tényt, hogy az intendáns működésének 5 éve alatt a valaha gazdag, virilis városuk Berzeviczy színháza révén visszanyerte elvesztett magyar nyelvét. 

 

A Berzeviczyek Kassán 

     

     A három őstől gyökerező családfa 25 generáción át máig terebélyesedett. Egy történelmi családban, ahol az ősök tisztelete és a haza szeretete magától értetődő, vannak elvárások, amelyek a nemzetség tagjaira nézve kötelezőek. Szűkítsük a történelmi távlatot, és ennek fényében nézzük meg Berzeviczyek közeli családi viszonyait.

 

Tény, hogy az ősi felvidéki családnak a XIII. század óta birtokai voltak Sárosban. Szokásos birtokmegosztási egyezkedések során Vince felmenői 1557-ben jutottak hozzá egy nagyobb birtokhoz Berzevice közelében. Ekkor lett Daróc önálló családi székhellyé, innen az ág elnevezése: Daróci rekatolizált ág.

 

Tény, hogy Sárosdarócon az ősi kúria helyén ma is álló kastélyt Vince dédapja, Berzeviczy (III) János (1665-1737) és felesége, Máriássy Éva (1676-1734) építették az 1600-as évek legvégén. Az udvaron imaház az üldözött protestánsoknak, a bejárat feletti kőbe vésett felirat –  Jehova desiderum meum Joan: Berz: D: Ead: Haer: D: An: 1700” –  ma már nehezen olvasható.

 

A kastély fényűző berendezéséből mindössze néhány habán kerámia maradt fenn múzeumokban. A családi ezüstneműt a kastély úrnői a szabadságharc idején, 1849-ben a honvédségnek adományozták.  Ezek közé tartoztak többek között például azok az augsburgi  ötvösremekek, amelyekkel báró Berzeviczy Mártont (1538-1595) Kassán a magisztrátus megajándékozta. (A 8 nyelvet beszélő európai diplomatáról, erdélyi kancellárról van szó.) 

 

11 gyermekük közül  (IV) János    Vince nagyapja    is a török elleni háborúkban arat diadalokat. Kalandjairól dübörgő, ízes magyar barokk nyelven ír. A kitűnő katona sokoldalú műveltségű, az udvarban is népszerű. Apja halála után leszerel, rekatolizálnia kell, mielőtt politikai pályára lép. A kassai központú Tiszán-inneni kerület nagy hatalmú hadbiztosa lesz, királyi tanácsos. Magas méltósága megköveteli, hogy 1736-ban – francia arisztokrata származású feleségével, L′Hullier Mária bárónővel – ingatlant vegyen Kassa „derék utcájában” szemben a ferencesekkel, az épület korábban gróf Gvadányi Sándor özvegyének, ghimesi Forgách Mária Dorottyának a tulajdona volt. (A Berzeviczy-palota jelenlegi címe: Fő utca 84.)  Nagy hatalmú pozíciója eddig is Kassához kötötte, de ettől kezdve a család is a városban tölti a telet és a tavaszt. Híresen nagy házat visznek a barokk Kassa főúri életében, a Berzeviczy-palotában fogadószobák, emeletén bálterem volt. Az összejövetelek fényét a városi palotákat fenntartó magyar főúri családok mellett a soknyelvű – de főleg az előkelőnek tartott német nyelvű  – tisztikar parancsnokai, többnyire művelt európai főrangúak adják. (IV) János életútja széles volt, de nem elég hosszú: feleségét korán özvegységre hagyja másfél éves fiukkal, Ferenccel és két kislányukkal. Az özvegy feleségül megy báró Engelhart Gottfried  (1685-1767)  osztrák parancsnokló tábornokhoz. (Epitáfiuma ma is látható igen jó állapotban szemben a ferences templomban.) A nevelőapa szereti fiát, de a tökéletes magyar nyelvtudást nem követeli meg tőle. 

 

Furcsa játéka a sorsnak, hogy Vince apja, báró Berzeviczy Ferenc (1742–1818) a Kassára települő budai német színházat támogatja, nekik szerez telket a Forgách (ma Erzsébet) utcában. A családi vélelem szerint  L′Hullier Mária legendás alakját kell látnunk a mögött, hogy Mária Terézia 1775. január 10-én bárói rangot adományoz Berzeviczy Ferencnek. 

Ferenc feleségül veszi a Szepesi Kamara tanácsosának, egyúttal Ung megyei főispánnak a lányát, báró Vécsey Teréziát (1751–1825). Hét gyermekük közül az első négy Darócon, a három kisebb – Mária, Vince és Antal – Kassán születnek.  A születési anyakönyvek tanúsága szerint a házaspár is követi azt a családi hagyományt, hogy keresztszülőként jobbágyokat választanak, akiktől nem várnak ajándékot, hanem éppen fordítva: gazdagon megajándékozzák őket.

 

A magyar nyelv Kassán a 18–19.  században

 

     A gyermekek magától értetődően kitűnő nevelést kapnak. Nyelvtudásuk alapja a szülői ház, ahol megtanulnak németül, franciául, angolul, tanítóiktól latinul, a városban az alsó osztály tagjaitól és Sárosban játszótársaiktól, jobbágyaiktól szlovákul. 

Lehet kérdezni: és a magyar nyelv? 

 

Berzeviczy abban a korban kezdett működni, amikor Kassa a történelem viharaiban elvesztette gazdagságát, fényét és egyúttal magyar nyelvét. 

Lengyelország darabokra estével a Kassa gazdagságát biztosító lengyel piac bedőlt, a Rákóczi-szabadságharc bukása után a város katonai közigazgatási székhely lett idegen ajkú főtisztekkel és tisztikarral, a Mária Terézia és II. József alatt bekövetkezett társadalmi mozgások a szlovák és a német nyelvnek kedveztek. Kassának megvolt a sajátos vonzereje, a felső osztály ragaszkodott ahhoz – és ez más városokban egyáltalán nem volt tipikus jelenség – hogy itt polgárjogot szerezzen, ami együtt járt azzal, hogy fényes kis paloták sorakoztak a város főutcáján. Ez a réteg volt hungarus tudatával a magyar nyelv őrzője. A paloták soknyelvű tulajdonosai, lakói, a főrangúak és a nemesség beszélt a városban magyarul, de többnyire hézagosan és ritkán, hiszen a német számított elegánsnak és egyúttal praktikusnak, a magyar nem volt nagy presztízsű nyelv Kassán. 

 

Ezt a helyzetet fordította meg színházával báró Berzeviczy Vince. Hogyan? 

Itt a hely és idő, hogy ezennel korrigáljuk azokat a hibás, téves életrajzi adatokat, melyeket lexikonok, hézagpótló történelmi művek, színháztörténeti monográfiák közöltek, és ma már az interneten is hozzáférhetőek. A genealógiai adatok, a születési hely, több évszám, az első magyar színházkritikai folyóirat körülményei és az akadémiai tagság vonatkozásában forog a legtöbb hibás adat.

 

22 évig távol Kassától

 

     Tény, hogy báró Berzeviczy Vince Kassán született 1781. március 16-án, a fentiek alapján azt is tudjuk, hogy a Berzeviczy-palotában. A releváns kassai anyakönyvi bejegyzés fotográfiáját vetítettem előadásom során a 48. Kassai Kazinczy Napokon 2016. november 4-én. A félreértésre, hogy Sárosdarócon született volna, a több évszázados birtok lehet magyarázat.

 

Fiús család a Vincéé – csak egy leánytestvére van –, a gyerekek az óriási katonai gyakorlótérre járnak játszani – természetesen – katonásdit, otthon is mindenütt háborús történeteket hallanak lovasrohamról, fogságról, szökésről, huszárok győzelméről. A vendégségbe érkező főúri tisztek, főtisztek pompás uniformisban, a reglama szerinti fegyvereikkel jönnek a házba a gyerekek csodálatára. A családban is, a legközelebbi rokonságban európai harctereken vitézlő huszárezred kapitányai, tábornokai. Több nem is kell: az ifjú báró Berzeviczy Vince 1795-ben 14 éves korában felcsap katonának a városban állomásozó D’Alton ezredben. Ez az ír ezredes, D′Alton, apja barátja volt, gyakori vendég náluk, gyerekkora óta ismerte őt, fegyvereit kézbe vehette kisfiúként kassai palotájukban.  A követelmények a mozgékony, élénk eszű fiatalemberre is vonatkoznak, nincs kivétel a kadét számára sem.

 

Az ezred tisztikara angolul beszélő ír, a legénysége magyar. Berzeviczy, aki már öt nyelvet bír: a latint, a németet, a franciát, az angolt, a szlovákot, az ezred magyar katonáitól kezdi elsajátítani a magyar nyelvet, majd katonaévei alatt az olaszt és a horvátot is.

A fennmaradt különböző nyelvű írásai kitűnő nyelvtudásáról tanúskodnak;  itt szögezzük le, a 8 nyelv ismerete igen magas szellemi teljesítmény.

 

Egy év múlva, alighogy Kassán megkapja kiképzését, ezredét Olaszországba vezénylik, a lombard frontra kerül a Napóleon elleni háborúban, megsebesül, francia fogságba esik. Harcoló katona 1809-ig, a D’Alton ezredben főhadnagy, ezután a horvátországi fölkelő seregeknél kapitány.  

A soknemzetiségű tisztikarban tolmácsol, mint az „édes magyar bárónk”-at emlegetik. Kitűnő parancsnok volt, katonái rajongtak érte, mégsem maradt fenn egy sor sem tőle, ami a katonaéveit dicsőítette volna, ellenkezőleg: mély fájdalommal emlékezik arra, hogy 15. életévében el kellett hagynia otthonát, és attól 22 évig távol volt. 

 

Zene, irodalom, opera, színház – szenvedély

     

     Katonaévei alatt nem unatkozik, Lessinget, Goethet olvas, Noverret tanulmányozza, Velencében és Milanóban Európa legjobb operaházaiba jár, ha csak teheti, estéit színházban tölti. Szenvedélye lesz a színház, minden vonatkozásban beleássa magát: a dramaturgia, szcenika is érdekli, tisztában lesz a teátrális hatások összességével, így lesz képes az ország legjobb színházát létrehozni Kassán. Berzeviczy a magyar színháztörténet első intendánsa, akinek három tagozatú színháza lesz: opera-, dráma- és balett-társulattal. Európai vándorévei alatt az elmélet mellé a színházi gyakorlatot is megszerzi.

 

Kártyacsalók – eufémisztikusan: kalandorok, kártyavirtuózok – kezei közé kerül, apjának van annyi éleslátása messziről, hogy felismeri fia helyzetét, és egy idő után nem állja a kártyaadósságokat. Ez viszont azzal jár, hogy le kell szerelnie, így pénz nélkül elindul gyalog Pozsonyba. Egy Déryné által leírt legenda szerint útközben találkozik későbbi nagy barátjával, Kisfaludy Károllyal. Együtt laknak egy fogadóban, a báró nyelvleckéket ad pozsonyi kisasszonyoknak,  későbbi házi szerzője pedig portrékat fest. Így tengődnek. Mikor a pénzük elfogy, a bárónak van még mihez nyúlni, hiszen édesanyja, nata baronessa Vécsey Terézia, a csillagkeresztes dáma nem hagyhatja fiát éhen halni, titkon tudakozódik fia felől, kisebb pénzküldeményeket juttat Vincének, aki az otthonról kapottakat megosztja Kisfaludyval.

 

A színház iránti egyre erősödő érdeklődése vezeti a pozsonyi nyomorból Bécsbe, Grazba, nagyobb német városokba, ahol  – kizárólag álnév alatt – éveken át sikeres színész. Életének erről a szakaszáról alig tudunk valamit. Mindössze két álnevet ismerünk. Az események további kutatást kívánnak. Az utazó kassai, megyei urak-dámák közül többen látják őt színpadon játszani, akik hazatérve elmondják:  abban a meggyőződésben, hogy ezzel kellemetlenséget okoznak neki, sikerei ellenére nem keresték föl a teátrumokban a bárót. 

Végül 22 év távollét után édesanyja hívására 1817-ben 37 évesen hazajön. Apja még megéli, hogy fia feleségül veszi Szinyei Merse Annát (1794–1875). A házaspár Darócra költözik, amit a nyugat-európai városokhoz szokott Berzeviczy egy idő után  barátságtalannak talál. 

 

Főrend

 

      Atyja halálával megnyílik főrendiházi tagsága. Az országgyűlés munkájában nem kíván részt venni, mint jelen nem lévő főrend követéül az 1825–1827. évi országgyűlésre Dulházy Mihályt, az 1830. évire Máriássy Ágostont delegálja, az 1832–1836. évi országgyűlést képviselet nélkül hagyja. Majd látjuk, 1833-ban levelez az odagyűltekkel.

 

Visszatérés Kassára 

 

     1824. szeptember 16-án megveszi Kassán Polinszky Ferencnek és nejének, Gyurkovits Annának a Mészáros utcában fekvő kertes ingatlanát (az ingatlan mai címe: Mészáros utca 35. sz., az ún. „Márai ház”). Felújítja, emeletet épít rá, és 1825-ben végleg Kassára költözik felségével és kislányukkal, Mária baronesszel. A későbbi évek során megvesz dél felé még egy, a meglevőre merőleges elhelyezkedésű szomszédos házat is. Báró Berzeviczy Vince halála után az özvegy eladja a Mészáros utcai házat a Heim családnak. 

 

Vizionárius intendáns

 

     Kassai háza – ahogyan apja, nagyapja háza korábban  – a főrangúak társasági életének központja lesz, hagyományosan nagyvonalú, melegszívű vendégszeretettel várják  a tanulni, szórakozni, színházba, bálokra vágyókat. Berzeviczy, a művelt főnemes még Sárosban sem szakadt el a korábbi években megélt német, francia, angol – skót! – kultúrától, jól ismeri Kassa szellemi múltját, jól tudja, a város mivel járult hozzá a magyar kultúra előre meneteléhez a nyelv, irodalom, sajtó vonatkozásában. A rokon családokkal élénk a kapcsolata: összejövetelek, levelezés, utazások, politika, irodalom terén. Gróf Dessewffy József elsőfokú unokatestvére, gróf Csáky Tivadar és – ahogy arról már szó volt – Kisfaludy Károly a barátja. Naprakész a hazai színészettel kapcsolatban. 

 

A városban egyedül ő az, aki meg tudja ítélni, hogy a vándorszínészetben összecsiszolódott Déryné-féle társaság, akik Kolozsvárról, Miskolcról utcára kerültek, az ország legjobb színtársulata lesz. 1828 őszén meghívja őket a városba. 

Ugyan még nem érett, de ha igazi társulattá lesz, megérik arra, hogy a majd megszülető – csupa nagybetűvel  – NEMZETI SZÍNHÁZ társulata legyen. 1829. május 14-én a színészek-énekesek szerződését saját kezűleg záradékolja intendánsként, teljes körű anyagi és erkölcsi felelősséget vállal. Ezzel – mi már tudjuk – végleg, haláláig elkötelezi magát a magyar színházművészetnek. 1829-től 1833-ig, a szezon végéig volt a kassai színház vezetője. Vegyük észre, hogy ez több mint három év. Még az 1942-ből származó emléktáblán is a  három év van/volt kőbe vésve.

 

Tegyünk egy pillanatnyi kitérőt: a színháztörténészek nem tartják fontosnak megemlíteni, hogy erre a periódusra esik a koleralázadás. Az epemirigy Kassát is fenyegette. Hogy Berzeviczy együttese megmenekült, az annak a döntésnek köszönhető, hogy a magisztrátus egy közeli faluba telepítette az addigra már mélyen integrálódott, megszeretett teátristákat, míg báró Berzeviczy Eperjesen mentett életet.

 

A visszaemlékezők egyhangúan állítják, hogy Berzeviczy figyelme mindenre kiterjedt, ami a színházzal kapcsolatos, ugyanakkor minden gond az ő vállát nyomta.  Kíséreljük meg pontosítani, mi az a „minden”. Magától értetődő, hogy a pénzügyek, a források előteremtése, az ellenőrzés és az elszámolás a támogatókkal az ő felelőssége. Idegőrlő, hosszan elnyúló tárgyalásokban eredményesen argumentál a város, a megyék, az országos intézmények képviselőivel.  

 

Létrehozza azt a máig egyedül működőképes színházi finanszírozási modellt, amely a bevételek három forrásán alapul: jegyárusítás a polgároknak, páholybérletnek nevezett adományozás az arisztokrácia részéről és a magisztrátus  – a város – adóbevételeiből származó támogatás. A szisztéma ma is ugyanaz, csak a szóhasználat változott.  

 

Berzeviczy kezében a műsorpolitika, megreformálja a színházi idényt, a bérletezést, meghatározza a Kassa városa, a kórház és az óvoda javára előadandó színműveket, hiszen ő tudja – nem a magisztrátus –, melyik előadás hoz kasszasikert. Darabot választ, szerepet oszt a belvillongások csitításával. Prima-, seconda-, terzia donnák!  Kezdetben a főúri igények miatt is operát, daljátékot játszat, Rossinit, Aubert, Mozartot, Webert és Schiller, Shakespeare magyarított drámáit, hiszen nem volt annyi magyar dráma, amivel a változatos igényű városi közönségét ki tudta volna elégíteni. Mit tehet ilyenkor egy színi direktor?

 

Kapcsolatba lép a Magyar Tudós Társasággal, és mint a magyar irodalom egyetlen fórumát arra ösztönzi, hogy kezdetben fordítói, majd drámaírói pályázatot írjon ki. Ezáltal kétségtelenül Berzeviczy lesz a magyar drámairodalom felvirágzásának kezdeményezője. 1832. március 10-én az Akadémia „nemzeti nyelvünk iránt nemes indulattal megbizonyított sikeres buzgóságáért” tiszteleti tagjai sorába választja.

Ha lehetett, delegált. Jól szervezett intézményében volt titkár, könyvtáros, a jegyeladásért felelős – egyébként színész –, és rá várt egy színházi lap indítása is, de ez már nem fért bele, gróf Csákyt beszéli rá a kiadásra, tőle csak a mottó származik: „Magasztalásnak és ócsárlásnak múlhatatlanul kell lenni.” (Az ócsárlás itt kritika értelmű.) Viszont színházáról ír németül külföldi lapokba,  a Nemzeti Játékszíni Tudósításba nem.

 

Mai fogalmak szerinti színházi rendező. Mester. Tanítja színészeinek próbák alatt azokat a technikákat, amelyekkel ő már élt nyugat-európai színészi pályája során. Mint láttuk, Berzeviczy szinte gyerekkorától beletanult a militáns fegyelembe, éveken át művészek között élt-dolgozott, így megtalálja a hangot ahhoz, hogy az ekhós szekéren zötykölődött színészeit fegyelmezett csapatmunkára szorítsa. A vezértagok, Déryné, Kántorné Engelhart Anna, Egressy, Szentpétery, Lendvay, Megyeri, Pályi, Szilágyi mellett sokasodnak színészei, a kórustagok, zenekar, táncosok, egyre több gond. Színháztörténeti jelentőségű, hogy Berzeviczy bevezeti  a konverzáló játékstílust  a síró-deklamáló helyett, ami azt is jelentette, hogy az egyéni ágálás helyett a színészi összjáték lett uralkodó a deszkákon. 

 

Építészeti átalakításokat tesz a színpadi mozgás megkönnyítésére, a játéktér nagyobbítására. A teátrális hatás minden eszközét ismeri, és ki is használja azokat, színpadmestere a legjobb. Az operák magas színvonalú előadásához a katonazenekar tagjaival kiegészített alkalmi együttest állandó zenekarral váltja fel – zenét is szerző karmesterek működésével. Balettmestereket, balett-táncosokat szerződtet. A magyar színháztörténetben először báró Berzeviczy Vince keze alatt kialakul az operát-drámát-balettet egyszerre játszani képes társulat. Ott áll minden nap a kompánia mellett, ha kell,  finom eleganciával pénzzel is kisegíti őket. Ezek a kiadások természetesen a magánköltségvetését terhelik csakúgy, mint például a díszletek. Bővíti társulatát, megbízottja ügynökként utazik az országban, hogy megtalálja a legtehetségesebbeket, és hosszú távon is gondoskodik az utánpótlásról: plántaiskola. 

 

Színészeit végtelen türelemmel felhozza az általa elvárt legmagasabb szintre, és sziszifuszi munkával eléri, hogy végül a produkció elvarázsolja a közönséget. Megszületik színházában a katarzis. 

 

Berzeviczy elérte azt, ami a legmagasabb színvonalú európai - ti. a német - színház jellemzője: valódi művészi teljesítmény révén katartikus élményt volt képes nyújtani a publikumnak. Színháza meghódította a várost, akkora a siker, a nézők sokszor a kapun kívül rekednek.  Már nem csak időtöltés a színház: élvezet! Minden szó, ami a színpadon elhangzik, fontos lesz, így hirtelen megnő a magyar nyelv tekintélye, presztízse. Megszületik Kassán az irodalom mellett a nyelv élő tartóoszlopa, a színház mint művészet. A színművészet az az eszköz, amellyel Berzeviczy Kassát magyar nyelvű várossá tette.  Báró Berzeviczy Vince 1833. január 12-én a nyelvhasználatról a Magyar Tudós Társaságnak így fogalmaz: 

„... örömmel láthatjuk Hazánk oly részeiben is, hol eddig idegen nyelv uralkodott, Nemzeti Nyelvünket nem képzelhető gyorsasággal gyarapodni,  ennek dícséretes jelét mutatja Sz. K. Kassa városa, amelynek kebelében kevés évekkel ez előtt ritkán – akkor is csak darabosan hallhatánk Magyar szót! És most majdnem minden társalkodásba örömmel halljuk zengeni.” 

Így ír az arisztokrata, aki csak 15 éves korában tanult meg magyarul.

 

Berzeviczy munkája beérett 1833-ra, az ötödik évben

   

     Művészi társulata magasabb osztályba léphet. Tódul a közönség Abaújból és a távolabbi megyékből is, nő a bevétel, a magisztrátus is nagyobb összeget áldoz a művészet oltárán, többet, de még mindig nem eleget, és a siker magával hozza a kéretlen prókátorokat, egyre többen akarnak beleszólni a színház ügyeibe.

 

Berzeviczy igényessége és színháza igényei szétfeszítik egy város falait: a sajátjából 7000 forintot áldozott, de egy nagyságrenddel nagyobb összeg, 100 000 forint szükséges a további fennmaradáshoz és a színész plántaiskola létrehozásához. Pontosan tudja, hogy ekkora összeg magasan meghaladja, amit tőle magától, a várostól, a pénztárbevételtől, a megyéktől összevéve kívánni lehetne.  Megjegyzendő, éppen ekkora összeget célzott meg az erdélyi arisztokrácia a kolozsvári színháznak, de csak egy töredékét tudták megszerezni, és az is elértéktelenedett az infláció miatt.

 

Probléma van a az időzítéssel: felállt a nemzeti társulat – ti. Kassán, a Berzeviczyé –  de a parlament törvénykezési deficitben van: késik az alapításhoz elengedhetetlen törvénnyel. A bizonytalan helyzetben nagy a rizikó, hogy a várakozás ideje alatt az összeszokott társulat szétszéled, elenyészik. Berzeviczy ebben a helyzetben a társulatáért aggódik, mert ha az elsüllyed, a nemzeti nyelvünk kimívelődése és terjesztése iránt éveken át  létrehozott érték elvész.  Európai színvonalú társulata részére, amely szükség szerint bármikor bárhová áthelyezhető, tőkebevonást és egy szerencsésebb működési szerkezetet javasol. Egyrészről a már ismert közadakozási kudarcok elkerülésével, másrészről a Magyar Tudós Társaság sikeres alapítási története mintájára tervezte a tőkebevonást. A színháza körül sokasodó illetéktelen befolyást azzal szándékozott megállítani, hogy egyedüli felettes szervként az akadémiát javasolta mind a színház, mind a plántaiskola számára. 

 

Az akadémia frissen megválasztott tiszteleti tagjaként 1833. január 12-én megírja programszerű javaslatát Pestre az akadémiának. Jól ismeri a gazdaságpolitikai viszonyokat, tudja, az akadémiától forrást nem szerezhet, csak erkölcsi támogatást vár. Az akadémia igazgatósága február 4-i ülésén tárgyalja a kassai színház ügyét, gróf Teleki László elnöktől és Döbrentei Gábor titoknoktól jön a köszönőlevél az elutasítással: az akadémia alapszabálya nem teszi lehetővé színésztársaságok segélyezését. 

 

A Bánk bán és visszavonul

 

     1833. február 15-én munkásságára felteszi a koronát. Azóta, hogy aláírta első intendánsi szerződését, Berzeviczy a megfelelő időre várt, hogy bemutathassa a Bán bánt.

 

Az 1833. márciusi megyegyűlésre előkészíti azt a tervezetet, amely alapján Abaúj és a szomszéd vármegyék továbbra is biztosítják az állandó kassai színház fennmaradását egy kellő szervezettel – természetesen egy bizottsággal  – és 2000 forint segéllyel.

 

Báró Berzeviczy Vince, a kassai állandó színház első intendánsa ezzel biztosítja kinevelt társulata jövőjét, az állandó színház folyamatosságát a városban. A színház megy tovább, ő lemond. Az 1833. évi szezon végével átadja színházát szövetségesének, Csákynak, és mivel ismeri Csáky szeszélyes természetét, élete végéig rajta tartja szemét a társulaton. 

 

Az idő, a történelem őt igazolja, társulatának legtöbb tagja a Nemzeti Színház kiváló, megbecsült művésze lesz. Berzeviczy működése a kassai színháztörténet legfényesebb lapjain íródnak, ezután Kassán a hanyatlás évei következnek. A Pozsonyba sereglett főurak közül megkeresi a színházügy támogatóit, önkéntes megajánlásra buzdítva őket. A színházügy támogatói közül első gróf Széchenyi István, akinek előző évben jelent meg röpirata, a „Magyar játékszínrűl” címmel. A Berzeviczy családi levéltárban fennmaradt Széchenyinek Pozsonyból 1833. május 3-án írt megkésett válasza, amelyben mint az akadémia magas rangú tisztségviselője így fogalmaz: 

Nagyságod valóban csudákat vitt végbe, s olyan pályát tört, melyen most indulni könnyebb leend. Nincs tagadás, hogy Nemzetiség dolgában, melynek kezdete és vége a Nyelv, - kicsinyosult és életbe fogadott, megkedveltetett Nyelv, - senki annyit s oly sikerrel nem tett, mint Nagysága; mert nem kell azt tekinteni ami van, hanem azt kell tekinteni, minek és mennyinek van elvetve a magja!” 

 

Az országgyűlés döntésében reménykedik, hogy az akadémia is így jut forráshoz. Majd tovább:  „...A tudós társaság nem tehet sokat, …. az idő elhozand mindent magával.” Széchenyi írja fenti levelében: „ ... nékünk csak idő kell...”.

 

Berzeviczynek nem adatott már annyi idő, hogy megélje 1836. május 2-án az 1836. évi XLI. törvénycikket a Pesten országos költségen felállítandó nemzeti játékszínről”, és az azt követő évben sem láthatja már augusztus 22-én az általa felnevelt színészeket a Pesti Magyar Színház színpadán. 

 

Báró Berzeviczy Vince 1834. április 15-én délelőtt 11 órakor harmadnapi szenvedések után meghalt.  A Kassai Kaszinóban –  aminek fentűlője, vagyis elnöke volt –  whistet játszott. Estefelé kártyajáték közben váratlanul szédülés fogta el. Rémült felesége és leánya érte jöttek, hintóval hazavitték a Mészáros utcai házukba. A halál oka szívroham, más források szerint agyvérzés volt. Sárosdarócon a nemzetség sírboltjába temették. Évek óta hiába keresem-kutatom, hol vannak ezek a sírok. Vagyis a sírja ismeretlen... 

A felvidéki családok levéltáraiban fennmaradt nyomtatott gyászjelentésen a kassai nagy Templomban tartandó engesztelő szentmise időpontja javítva, tintával, kézírással ugyanúgy áthúzva, mint a Bánk bán ősbemutatójának színlapján a dátum.

 

Recepció,  értékelés

 

     Kassa főterén a színház déli homlokzatán, a főbejárattól balra 1942. szeptember 27-én emléktáblát helyeztek el Berzeviczy emlékére. Az alábbi szövegű emléktáblát Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter avatta fel, beszédet mondott Ujváry Lajos tankerületi főigazgató.

„A magyar színjátszás e díszes csarnokának helyén állt az a külsőségeiben szerény épület, mely a XIX. század első felében otthont adott az első kassai állandó színészegyüttesnek. Az együttes megszervezője, anyagi támogatója, s három éven át művészeti irányítója berzeviczei kakaslomniczi báró Berzeviczy Vince, Kassa város szülötte volt. Az ő lelkes és műértő vezetése alatt egybeforrott társulat lett a magva a későbbi Pesti Nemzeti Színház kiváló művészgárdájának. Berzeviczy Vincének és a kassai magyar színháznak örök dicsősége, hogy Katona József remekműve a „Bánk Bán” először itt került színre 1833. február 15-én. 

Megjelölte Kassa város közönsége 1942. őszén.”

 

Az 1945. évi impériumváltozással az emléktábla lekerült a színház faláról, éveken át hiába kerestem Kassán és a kassaiak által feltételezett lelőhelyeken. Máig nem került elő. A Berzeviczy szülőházának falán – ti. a Berzeviczy-palota falára, Kassa, Fő utca 84. – 2014. június 19-én elhelyezett szlovák-magyar-angol nyelvű vörös márványtábla felirata szerint: 

Ebben a házban élt báró Berzeviczy Vince, annak a színháznak az igazgatója és intendánsa, amelyben 1833. február 15-én Katona József Bánk bán című drámájának ősbemutatója volt. 

Állította a Csemadok VV 2014-ben Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával.” 

 

Berzeviczy tetteit hazafiúi attitűd, magától értetődően kikezdhetetlen moralitás jellemzi. Működése intellektusán, tekintélyes műveltségén és megszenvedett élettapasztalatán alapul. A színházszervező báró munkássága mai szemmel is kiemelkedő, példaértékű, kiállja a modern közgazdaságtan, a vezetéstudomány kritikáját is. Vizionárius vezető volt, stratégiai gondolkodású, aki megtervezett, jól szervezett taktikai lépésekkel, kitűnően motivált alárendeltjeivel haladt a kitűzött távlati cél felé. Magas színvonalú szakmai felkészültsége, áldozatvállalása, határozott vezetői fellépése, munkabírása  hiteles vezetővé, rendkívül népszerűvé tették. Nem követelt  lehetetlent, az erőltetett megoldásoktól tartózkodott. Jó pszichológiai érzékkel a korban létező minden eszközzel hatékonyan kommunikált társulatával és politikusként a társadalmi szervezetekkel. 

Erőforrásaival – legelsőnek is az emberekkel – kitűnően gazdálkodott napi szinten és nagy távlatokban. Mikor erején felül volt nagyvonalú, azt csak a saját maga és családja kárára, a köznek pedig javára tette.

Báró Berzeviczy Vince kortársai, méltatói legelőször is leírják, hogy a báró szerény volt. Példátlanul szerény. Nem tudom, mire. 

 

 

Köszönetnyilvánítás

 

Ezennel is köszönetemet fejezem ki Kolár Péternek, a Kassai Thália Színház nyugalmazott igazgatójának, aki a Csemadok Kassai Városi Választmányának az elnöke. Segítette kutatásaimat a kassai levéltárakban, és 10 év alatt a kassai magyarokkal együtt végül sikerre vitte – amiben nehéz volt hinni –, hogy Kassa főterén báró Berzeviczy Vince tiszteletére 2014-ben felállítottat egy háromnyelvű emléktáblát.

Köszönöm JUDr. Ján Gašparnak, a Kassai Állami Tudományos Könyvtár igazgatójának együttműködését és családom 800 éves történelme iránt tanúsított szakmai érdeklődését.  Örvendetes, hogy genealógiai kutatási eredményeim hozzájárulhattak az utóbbi években megjelent, Kassa város történelmét összefoglaló gazdagon illusztrált reprezentatív kiadványok bővítéséhez.  

Köszönöm Hajdú Marikának, Kassa Város Levéltára /Štátny archív Košice/  igazgatójának a mindenkori szakmai szíveslátást intézményében, és Szeghy Gábornak, akinek bármilyen hosszan tartó szünet után is úgy írhatok, mintha előző nap hagytuk volna abba a levelezést.

Hála és köszönet Lakatos Máriának, aki kedves szavaival nem szűnt meg biztatni. 1984. óta kutatja báró Berzeviczy Vince életútját, követi 500-nál is több utódját Sárosból kiindulva világszerte. Rajta a sor, hogy kutatásait publikálja.

 

Felhasznált irodalom

 

Bayer József 1887. A nemzeti játékszín története. Budapest: MTA.

Benczúr Vilmos 1924/2002. A Kassai Játékszín. A százéves kassai magyar színészet története 1816-1916.  Kassa-Kosice:  Közérdek Könyvnyomda, Lap- és Könyvkiadó Vállalat mint Szövetkezet. 

Berzeviczy Albert 1906. Régi emlékek 1853–1870. Budapest: Révai. 

Berzeviczy család bárói ágának levéltára, Magyar Nemzeti Múzeum, MOL

Gr. Csáky Tivadar 1979. Nemzeti Játékszíni Tudósítás 1830–1831. In Enyedi Sándor Az első magyar színházi lap születése (Színháztörténeti könyvtár 10.) Budapest (hasonmás kiadás) 

Déryné naplója 

Dessewffy József 1833. Emlékbeszéd báró Berzeviczy Vince t. tag felett. Akadémia IV. közgy. 1833. szept. 13. (MEK)

Kerényi Ferenc (szerk.) 1990. Magyar színháztörténet 1790-1873. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Klestinszky László 1918. A kassai magyar színészet 1781-1877; Akadémiai Értesítő 1918.évf. XI. és XII. sz. 

Rédey Tivadar 1937. A Nemzeti Színház története. Budapest: Magyar könyvbarátok részére kiadja a Kir. Magyar Egyetemi Nyomda.

Szinyei Merse Jenő 1942. Berzeviczy Vince és a magyar színjátszás.  Sziklai László szerk. Új Magyar Múzeum, I. kötet.

Gr. Széchenyi István levele br. Berzeviczy Vincéhez. Akadémiai Értesítő1918. Jan. Febr. 29.kötet.

Szilágyi Pál 1975. Egy nagyapa regéi unokájának. Színháztörténeti könyvtár 3. Budapest: Magyar Színházi Intézet.

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :