[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A borostyánszoba rejtélye 1. rész

szerző: Kiss László 2011-07-30

 

A borostyánszoba rejtélye  1. rész

A borostyánszoba eltűnt. Igen, eltűnt. Ha az utcán megkérdeznénk, mit szoktak a világ nyolcadik csodájának nevezni, nem biztos, hogy sokan tudnák. Pedig a borostyánszobát. De mégis, hogy tűnhet el egy szoba...?
A második világháború végén bármi megtörténhetett, így ez is. Azóta kutatják lelkes kincsvadászok, titkosszolgálatok, oroszok, németek, luxemburgiak, amerikaiak. 
 

A történet a XVIII. század elején kezdődik. Egy bizonyos Hohenzollern Frigyes megunta, hogy fejedelem legyen, megkoronázta saját magát (mint jó száz évvel később Napóleon), és kicsiny, ámbár fényes jövő előtt álló fejedelemségét királysággá nyilvánította. Így jött létre Poroszország, s lett királya I. Frigyes (nem a "Nagy"). A nagyhatalmak tőlük szokatlan egyszerűséggel rábólintottak. Frigyes nem volt különösebben nagy államférfi, s mint az ilyenek általában, nagyzási mániában szenvedett. A koronázási ünnepségek is fél évig tartottak. Kedvelte a művészeteket, s mint a korszakban szinte mindenki, a francia udvart majmolta. Országa központjában, Königsbergben megismeri a borostyánt. Ennek az évmilliók alatt fenyőgyantából keletkezett ásványnak a Balti-tenger partja a lelőhelye, és már a Római Birodalomban is nagy volt az ázsiója (borostyánút). Frigyes elhatározta, egy egész szobát beburkoltat az értékes kővel. A munkával a dán borostyánfaragó mestert, Gottfried Wolfframot bízza meg. A mű el is készült, nagy nehézségek árán, 1711-re. Szinte felemésztette a kincstárat. A felcsiszolt köveket nagy precízséggel összeillesztik, fatáblákra ragasztják. 12 mozaikmező és 10 lábazati lemez készül - a barokk remeke. Visszatérő motívum az FR (Fridericus Rex) és a címerből ismert porosz sas. A világ legdrágább tapétája. A "dekoráció" az új fővárosban, a berlini városi palota egyik helyiségében kerül felszerelésre, a pipatóriumban. Ugye nem kíván magyarázatot, milyen célra használták a helyiséget?
 

I. Frigyest fia, Frigyes Vilmos követte a trónon. Ő már igazi porosz "katonakirály". Uralmával kezdetét veszi a takarékosság, még apja felesleges ékszereit is eladja. Katonai priccsen alszik, és katonái fejadagját fogyasztja. Állandóan háborúzik, hogy Poroszországot nagyhatalommá tegye. 1716-ban I. (Nagy) Péter orosz cár érkezik hozzá látogatóba. Péter is nagy különc, de a pompát kedveli, fel akarja zárkóztatni Oroszországot Európához. A muzsikok rabszolgamunkájával építi "észak Velencéjét", a mai Szentpétervárt, amivel sikeresen el is kápráztatja majd a világot. A pipatóriumban földbe gyökerezett a lába. Frigyes Vilmos ezt észreveszi. A svédek elleni háborújához biztosítani akarja a hátát, ezért az orosz-porosz szövetség zálogaként Péternek ajándékozza a borostyánszobát. A "szoba" 18 ládába csomagolva meg is érkezik Oroszországba. Itt némi vándorlás után csak 1755-ben költözik végleges helyére "Cárfaluba" (Carszkoje Szelo - oh, orosz nyelvoktatás!), a mai Puskinba. Itt is a Katalin-palotába. Viszont a terem jóval nagyobb, mint a pipatórium. Carlo Rastelli, az olasz udvari építész még nyolc évig dolgozik a művön, mire megszületik a porosz barokk és az orosz rokokó új csodája. Újabb faragványokkal és 24 tükörrel egészítik ki az eredeti táblákat. A meggyújtott gyertyákkal, falikarokkal és mennyezeti csillárokkal lenyűgöző hatása lett a szobának. 
 

És ez így is volt sokáig, egészen 1941-ig. A német csapatok (majdnem) bekerítik az akkor Leningrádnak nevezett várost. A 900 napos ostrom alatt ugyan a város területére nem tudnak lépni, de a külső részeket elfoglalják. A Katalin-palotát több találat éri. A borostyánszoba csodával határos módon ép marad. Német gyalogság tanyázik benne. Két altiszt bajonettjével igyekszik éppen kipiszkálni egy-két borostyánt, amikor betoppan Hans Hundsdörfer százados, műértő, s megmenti a szobát. A németek vadásztak a borostyánszobára. Göring - nagy műgyűjtő - magának szerette volna. Ribbentrop a majdani német-orosz tárgyalások adujaként szerepeltette, a Wermacht egy tervezett hadtörténeti múzeum alapját látta benne. De létezik az Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg (Rosenberg birodalmi vezető osztaga), melynek hivatalos feladata a műkincsvadászat. És ott a Sonderauftrang Linz (Linz különbizottmány). Hitler ugyanis Linzben szándékozott egy grandiózus múzeumot létrehozni, mely természetesen a világ legnagyobb, legjelentősebbike lett volna. Különösen vadásznak a "fajtiszta" műalkotásokra. És a borostyánszoba ennek a kritériumnak maximálisan megfelel, hiszen csak bitorolják a "hitvány oroszok". Létezett egy "Führer-katalógus", a jelentős műkincsekről, melyet Hans Rosse, a drezdai képtárak igazgatója állított össze Hitler kérésére. A festészeti hajlamokat dédelgető vezér számára fontosak voltak a művészi értékek. A háború alatt áramlott "megmentés céljából" a rablott holmi a birodalom belsejébe. A hágai egyezmény - alig jelentős - megszegése.
 

Az SS 36 óra alatt "leszereli" a szobát, s 24 ládába csomagolva Königsbergbe szállíttatja. Ezt irányítja Ernst Otto zu Solms-Laubach gróf, lovaskapitány és Georg Poensgen százados. A Hadtörténeti Múzeum igazgatója alá tartoznak, civilként művészettörténészek, a Porosz Kastélyok és Kertek Felügyelőségénél. A műtárgyat egy lelkes náci, Erich Koch Kelet-Poroszország gauleitere fogadja. Pontosan tudja, mi érkezett hozzá. A szigorúan titkos birodalmi tulajdont a königsbergi kastélyban, a Német Lovagrend hajdani várában állítják fel, bár a hely szűke miatt a tükrök és bizonyos elemek ládában maradnak.

Aztán fordul a háború menete. 1944 augusztusában a brit légierő bombázza Königsberget. A belváros és a műkincsekkel zsúfolt kastély romokban hever. De a borostyánszoba ismét megúszta. Tudniilik egy korábbi kisebb tűzeset kapcsán Alfred Rohde igazgató úr előrelátóan leszereltette, s a ládákat az alagsorba vitette. 

És innen kezdődik a szoba kálváriája. Többé senki sem látta. 
 

A legegyszerűbb változat szerint a hatalmas tűzvészben a pince ládái is porig égtek. Egy szemtanú látott is valamilyen sárga masszát fadarabokkal, viszont a borostyán, mely igaz alacsony, 375 celsius fokon elég, de zöldes-fekete párlat marad utána, amit hozzá nem értők nem nagyon azonosíthatnak a borostyánnal. Ekkora tömegű kőből tekintélyes mennyiség maradt volna hátra, és kicsi az esélye, hogy ennek ne maradt volna nyoma. A várost pedig csak 1945. április 10-én foglalják el az oroszok. Volt idő rá bőven, hogy az események tisztázódjanak. Rohde igazgató több levélben említi, a borostyánszoba megvan, útnak fogja indítani. És innen végképp megszakadnak a szálak. Valóban útnak indult? Megsemmisült? Mi lett vele?
Sztálin is szerette volna visszakapni a borostyánszobát. A diktátorok valahogy feltűnően vonzódnak a műalkotásokhoz. Mert nem nagyon értenek hozzájuk? Így próbálnak művelt embernek látszani? Ki tudja. Az oroszok számára presztízs értéke volt a szobának, annyi bizonyos. Mivel valaha a németektől kapták, ezért a teuton kultúrán vett újabb győzelmüket látták volna a visszaszerzésében. Az NKVD és utódja, a KGB is külön csoportot állít az ügyre.
 

1945-ben az oroszok elfogták Alfred Rohdét. Hosszas kihallgatásnak vetik alá. Az igazgató ködösít azzal kapcsolatban, hogy hol lehet a szoba. Aztán váratlanul meghal, feleségével együtt. A hivatalos magyarázat: tífusz. Akkoriban ebben nincs semmi meglepő. Nem bírta az NKVD kihallgatási módszereit? Tíz év múlva egy orosz tiszt úgy nyilatkozik, megmérgezték.
 

Beindul a hajsza a műkincs után. Egy Hamburg melletti gazdálkodó egész életét, vagyonát rááldozza. Aztán Georg Steint 1987-ben brutálisan meggyilkolják. Kutatásai dokumentumait (hat hatalmas doboz) egy lichtensteini báró, Eduard Falz-Fein megszerzi, és átadja az oroszoknak. Az iratokból kiderül, hogy Stein több száz nyomot követett, de el is vetette valamennyit, egy kivételével. A Göttingen melletti Wittekind kálibányában gyanította a szobát. Ez a háború alatt lőszerellátóként működött, hatalmas ládákat szállítottak ide az SS-ek, több alkalommal. Borostyánt is, ez tény, de ez egy múzeum ásványanyaga volt. Aztán 1945. szeptember 28-án (a háború után!) hatalmas robbanás rázta meg a környéket. A következő napokban további robbanások. Véletlen volt? Vagy még aktív SS-ek kívántak így eltüntetni valamit? Stein még Kohl kancellárnak is írt az ügyben. Történik is valami, de a horribilis költségek miatt leállítják a feltárást. Lényeg, hogy a 600 m mély járatok ma megközelíthetetlenek, ipari rom az egész. Steint viszont az oroszok szívükbe zárták, mert kutatásai során ráakad egyházi műkincsekre, melyeket 1973-ban visszaszolgáltatnak az oroszoknak. Ő az első nyugat-európai, aki Vlagyimir-rendet kapott az orosz ortodox egyháztól. Még színművet is írnak Steinről...!
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :