[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A demisztifikált Ulysses (Márai Sándor: Béke Ithakában)

szerző: Lovas Emőke 2012-01-06

 

A demisztifikált Ulysses (Márai Sándor: Béke Ithakában)

 

A műfajtörténeti vizsgálódásokban az a megállapítás általában közös, hogy az olyan regények, melyekben régi mítoszokat és irodalmi anyagok kerülnek feldolgozásra, nem a klasszikus mintákhoz térnek vissza, hanem a hagyományos mítoszi jelentést destabilizálják, hogy ezzel új poétikai hatásformákat hozzanak létre, és miközben átértelmezik vagy esetenként érvénytelenítik is az eredeti történetet, bizonyos regények, amelyekben az elbeszélés módja különben korántsem konvencionális, ragaszkodnak a lineáris történethez.

Ízig-vérig modern regénynek szokták tartani a Béke Ithakábant, többek közt az emlékezés és elbeszélés, a történet elbeszélhetőségével kapcsolatos kétely mint írói módszer miatt is, de azért is, mert Márai nem csak elsősorban el-, hanem inkább újrameséli, újraértelmezi a mítoszt, szabadon „átírja“ a hagyományt.

 

Márai a regény utószavában hosszan értekezik arról, miért, hogyan izgatta a képzeletét Ulysses története. Pontosabban: arról, hogy mért nem maga a történet – amit Arisztotelész olyan szellemes malíciával foglalt össze – izgatta őt. Azt írja: “Az Odysseia rétegei a közömbös időben tektonikusan megülepedtek: a Telemakheia, a Nekyia, aztán a szigorúan megvonalazott ulyssesi élménykör Homérosz és munkatársai akaratából örök időkre egységes alapot kaptak az emberi szemmel talán legtökéletesebben lezárt és befejezett alkotásában. Mégis a beláthatatlan méretű ulyssesi, filológiai vitairodalom időnként megpendítette a hős sorsának további esélyeit.“ Csakhogy ezek a kísérletek – amelyről imponáló alapossággal számol be (ahhoz képest, hogy ez egy regény utószavában történik) – vagy elvesztek az időben, vagy eleve kudarcra ítéltettek épp a történet lezártsága és végérvényes folytathatatlansága miatt.

Majd azzal folytatta: „... az emberi képzelet minden időben megkövetelte a Nagy Mese folytatását. A mitológiában nincs idő. (...) az eukleidési geometria térfogatának számjegyei nem érvényesek a mítoszban. Ulysses történelmi alak – akkor is az, ha nem élt. (...) A mitológia a prehisztorikus ember történelme.“
 

Márai Sándornak a Béke Ithakában című Odüsszeusz-regénye 1952-ben, az emigrációjának idején jelent meg.. Alapötletét így fogalmazza meg a regény Utóénekében:
„Az emberiség öntudata soha nem fogadta el az Odysseia idillikus befejezését. A XXIV. ének, a békekötés nagy himnusza nem fejezhette be ezt a szenvedélyes mesét. Az olvasó – minden korban – érezte, hogy Ulysses nem találhatott végleges otthont a hazatérés idilljében. A Költő – vagy a költők – szándéka érzékelhető: Ulyssesnek még új utakat jósol.“

Márai e sorok írásakor minden bizonnyal ismerte James Joyce 1922-ben megjelent Ulyssesét. Bár nemcsak Joyce regényének létezésével kellett számolnia a regény írásakor (a két műnek egyébként nem sok köze van egymáshoz), hanem azzal is, hogy a történetet függetleníteni tudja a saját hontalanságától és a hazatéréstől rettegő hősét saját magától.

 

Márai Sándor Béke Ithakában-jában – amelyben Ulysses maga nem is szólal meg – hárman beszélik el a történetet. A könyv előénekkel kezdődik, majd három énekben hárman mesélik el, ki volt Ulysses, a Fényhozó.
A regény első énekében a rá húsz évig hűségesen várakozó feleség, Penelopé mondja el, milyen ember volt a férje, a második részben Télemakhos, Penelopé és Ulysses fia járja végig apja utazásainak egy részét, és ismerkedik meg részint apja történetével, részint a kalandok hőseivel, ill. azzal, milyen nyomott hagyott lelkükben az Ulyssesszel való találkozás. A harmadik részben pedig Télegonos, Ulyssesnek Kirké istennővel nemzett gyermeke ered apja nyomába – és ahogy az megjósoltatott, megöli.
Mind a hárman ezzel végzik az elbeszélésüket: „Most mindent elmondtam... Vagy legalább is mindent, amit én tudok. Azt hiszem, ilyen volt, vagy ilyesféle. De a valóságban nem tudhatom, milyen volt? – Mert én csak a felesége / a fia / a gyilkosa voltam.“

 

Többek között a nézőpontoknak ezen hármasságára, különbözőségére hívja fel a figyelmünket a Antikvitás-recepció és modern emberkép – Márai Sándor Ulysses regénye című tanulmányában Fried István. Szerinte Márai szövege tartalmazza ugyan a joyce-i iróniát és Thomas Mann epikai iróniáját is, ellenben Márai Ulyssesét Joycétól igen határozottan megkülönbözteti a háromnézőpontos narrációs technikája.

 

Pénelopé és Télemakhos legendaoszlatók, Pénelopé indítékait el is mondja a regény kezdetén. Az ő monológja egyenesen „leleplez(ne)“, ha a történetek végén lehetséges lenne bármilyen, örök érvényű igazság kimondása Odüsszeuszról. De Márai regényében mind a három elbeszélő elmondja a saját igazságát, és az elbeszélők kudarcot vallanak. A történet végén ott marad az elbeszélhetetlenség érzése, a történet újra és újramondásának lehetősége. Szegedy-Maszák Mihály Márai-monográfiájában kiemeli ezt az refénszerű, emlékezéseket lezáró fordulatot: „Ez a zárás tehát annak az emlékezői folyamatnak is a végpontja, melyben az elbeszélő eljut saját inkompetenciájának felismeréséig.“

 

Márai azzal, hogy szépséges regénye tárgyául Odüsszeuszt, illetve megfoghatatlan alakjának sokszoros tükröződést választja emberek (családtagok, nők), istenek, istennők szemében, arra a titokra kérdez rá, hogy mennyire lehetséges / vagy lehetetlen bárkit is a világon – „... ilyen volt, vagy ilyesféle“(?) – megismerni. Mennyire tükörképe inkább önmaguknak az, amit elmondanak? Minél inkább akarja a három nézőpont bemutatni Odüsszeuszt, annál „hitelesebb“ képet ad saját magáról. Odüsszeusz emlékéről tükröződik vissza a feleség, a fiú és a gyilkos képe.

 

Télegonos, Pénelopéval és Télemakhosszal ellentétben apja legendája után megy, azt követi. Számára az apja egy kialakuló, lehetséges legenda hőse.
 

Megfigyelhető egy másik ellentét is az elbeszélők nézőpontjai között, mégpedig a hőshöz fűződő személyes viszonyukban. Pénelopé az egyetlen, akinek személyes emlékei is vannak Ulyssesről, és akit férje „leértékelése“ sem riaszt vissza. Az ő feladata destabilizálni, demisztifikálni Ulysses mítoszát. A módról, ahogyan ezt teszi, leginkább a vitaszöveg jut eszünkbe. Azáltal, hogy a történet résztvevői mintegy utólag kívánják megmásítani azt, és az utólagosság pozíciójából elfogadtatni saját „verziójukat“, a szöveg fennköltsége sérül. A mitológiai  és a modern korból származó tárgyak, kifejezések, magatartásformák állandó ellentétben, feszültségben állnak egymással, ezáltal létrehozva a szöveg deretorizálását.

 

A regény talán legmélyebb és legmisztikusabb rétege az, amikor Hermés így szól Kirké istennőhöz: „Az idők változnak. Új szerződés készül az emberek és az istenek között. E szerződés szellemében az istenek a születés és a halál törvényei fölött továbbra is uralkodnak fölséges akaratukkal. De a születés és a halál két sarkcsillaga között, az ember, ez a fellázadt teremtmény, a jövőben szabadon rendelkezik sorsával. (...) Sivár és unalmas idő következik: a Törvény ideje. Mindenre törvény lesz: társadalmi és természeti törvény... A nagy kaland, a világ teremtésének kalandja véget ért. (...) Sajnos most következik a Rend.“
Majd miután elveszi Kirkétől varázskorbácsát így szól: „Az ember önmaga akaratából lesz a jövőben sertés, vagy marad kétlábú lény... a mértékben, ahogy értelme egyezséget köt ösztöneivel.“

 

Ezek szerint Ulysses világa, sőt az Ulysses világára visszaemlékezőké is egyszer és mindenkorra véget ért?

 

Folyt. köv.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: mecénás e-mail: altimeca@gmail.com dátum: 2012-01-18
... alma és almafa ...      
név: oti e-mail: art@rovas.sk dátum: 2012-01-13
Nagyon jó, kiváló írás