[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A felsőoktatásról

szerző: Kiss László 2013-02-12

 

A felsőoktatásról

 

Átalakul a felsőoktatás Magyarországon. Vagy talán mégsem? Csupán a sajtóhírekre támaszkodva ezt nehéz megállapítani. A kormányzat szerint nem tartható a régi struktúra, s ebben nem is olyan rég még nagy volt a társadalmi egyetértés. Éppúgy, mint a többi kardinális kérdésben az egészségügy, a szociális ellátórendszer, a gazdaságirányítás stb. területén.

 

A problémák persze nem Magyarország-specifikusak, a világ gyorsan változik, és ezeket a változásokat valahogy le kéne követni – szinte minden országban ezen fáradoznak.
Nem könnyű dolog, mert ugyan a változások szükségességében nagy a társadalmi konszenzus, de mihelyst elkezdődik egy területen, az érintettek felhördülnek: „Miért éppen itt kell változtatni?! Csinálják másutt, mi egész jó elvagyunk!“

 

Miért ez az ellenállás? Nyilván az emberi természet ilyen: tiltakozik az ismeretlen, bizonytalan dolgok ellen, de legfőképp talán azért, mert a mai átalakítások vezényszavai (ésszerűsítés, racionalizálás) mögött könnyű észrevenni a nadrágszíjmeghúzó politikát. A Kádár-rendszerben felnőtt honpolgárként erre én már immunis vagyok, hisz azóta ezt hallom. De a fiatalabb nemzedékek még nem ilyenek. Az ő illúzióik, vágyaik nem egyeztethetők össze a megszorítások fogalmával.

 

Mi is az a felsőoktatás? Ma a legtöbb állam három szinten definiálja az oktatási rendszerét: alap-, közép- és felsőszint. A magyar alkotmány – megint csak több száz országhoz hasonlóan – az alap- és a középszintű oktatást kötelező állami feladatként deklarálja. Ezért ez ingyenes, tandíjmentes. A felsőoktatás finanszírozását viszont egyetlen jóléti állam sem tudja kötelezően felvállalni. Jóllehet a köztudatban az egyetem, főiskola az oktatási rendszer része, mintegy betetőzése, de a finanszírozása mégse minősül az állam számára közfeladatnak.

 

Mindezzel szemben a gyakorlat persze az, hogy az állami költségvetés igenis tevékeny szerepet vállal a felsőoktatás finanszírozásában. És ez részükről nem karitatív tevékenység, hanem jól felfogott érdek. Hisz minden országnak szüksége van magasan kvalifikált, diplomás szakemberekre. És épp ez a problémás: milyen mértékű lehet ez a támogatás? Egy diplomás képzése nagyon sokba kerül. Tetszik, nem tetszik, ez is gazdasági kérdés. Az állam befektet, szakembereket képez ki, s miután ezek munkába állnak, az állam profitál a korábbi befektetésből.

Ez még két-három évtizeddel ezelőtt is körülbelül így működött. Az egyetem elvégzése után, munkavállalóként, adófizető polgárrá váltunk. Aztán ez fokról fokra megváltozott.
 

A rendszerváltozáskor az egyetemen azt tanultam, hogy nyugaton jóval magasabb az érettségizettek és diplomások aránya, mint nálunk. Valószínűsíthetően prioritást élvező feladattá vált, állami szinten, hogy felzárkózzunk. Ezt indokolni is könnyű volt. Minden feltörekvő ország (pl. Dél-Korea) úgy kezdte, hogy hatalmas összegeket invesztált az oktatásba. Magyarországon szintén gyorsan megemelték az főiskolai, egyetemi keretszámokat.

 

Ezzel fordított arányban állt (és áll) évről évre a felsőoktatásba potenciálisan belépők száma. Tudjuk, erősen fogy a lakosság. Eljutottunk arra a szintre, hogy az egyetemi férőhelyek száma lényegében elérte az adott évben értettségizőkét. Tehát tulajdonképpen mindenkit felvettek, aki csak valamilyen felsőoktatási intézménybe jeletkezett. Persze maradtak frekventált helyek (jog, közgazdaságtan), ahová nehéz volt bejutni, de sok intézménybe „kötéllel fogták“ a hallgatókat.
Gyakorlatból mondom, kettes átlagú érettségivel válogatni lehetett az egyetemi, főiskolai helyek között.

 

Munkámból adódóan gyakran találkozom a főiskolák, egyetemek szórólapjaival. Idézek az egyik főiskola propagandaanyagából: "Miért érdemes hozzánk jönnöd? Mert aktatáskával járhatsz egész nap és az nagyon menő. Tízkor kelhetsz minden nap. Buli, minden este!" Ilyen és ehhez hasonló bölcsességekből állt az egész anyag. Mindezt alátámasztandó, az utolsó oldalon egy első éves hallgató órarendjét tették közre: minden nap 10-11 órától néhány előadás, pénteken semmi. Estére beírva: „buli, koncert, buli, kosár, buli“.

 

Nem szeretnék beleesni a "bezzeg az én időmben"-féle példálózás hibájába, de mindez mint motivációs tényező azért elég szánalmas.
Értelmiségi túlképzés zajlott tehát eddig? Nagyon rossz emlékű Magyarországon ez a kifejezés. De árulják el: rábíznánk magunkat egy olyan szakemberre, aki már az érettségin is alig ment át?
Másrészt erre azt mondhatnánk, én is mondogattam hosszú ideig, hogy még mindig jobb egy diplomás, mint egy anélküli.

Egy főiskolán tanító barátom mesélte, hogy egyik éven negyvenöt hallgatót államvizsgáztatott művelődésszervező szakon. Nagyon jó társaság volt, azóta is tartja velük a kapcsolatot. Egy éven belül egyikük sem kapott állást. Tehát az állam több tízmilliót kidobott az ablakon. De a legnagyobb kár hallgatókat érte. Jelentkeztek egy szakra, amiről azt hitték, ha elvégzik, meg tudnak majd élni belőle. Átverték őket. De kik is? Az állam? Az iskolarendszer? A társadalom?

 

Ebben a gyorsan változó világban persze azt megjósolni, hogy 4-5 év múlva milyen és hány szakemberre lesz szükség, szinte lehetetlen. Ám vannak olyan területek, ahol érdemes számításokat végezni. A születési sztatisztikákból tisztán látszik, hat év múlva hány kisdiák fog belépni az iskolarendszerbe. Ez végig követhető, s pontosan meghatározható (lenne) az is, hogy  mennyi pedagógusra lesz majd szükség a jövőben. Miért képeztek akkor jóval többet? Rengeteg fiatal pedagógus tengődik óraadóként, néhány tízezer forintot keresve, perspektíva nélkül. Kudarcélményen szocializálódnak. Milyen tanár lesz később belőlük?
És miért volt szüksége Magyarországnak több tízezer politológusra? Nézve a kereteket, s az elmúlt 23 évet, bizony ilyen számokról beszélhetünk.
S az a sok új tanulmányi szak, melynek nevét képzett, tanult emberek sem értik, vajon mind szükséges?

 

Az állami büdzsék egyre kevesebb ballasztot bírnak el. Ez általános jelenség. De az adófizetők pénzének elherdálásától súlyosabb, hogy mára tízezrek rendelkeznek olyan diplomával, ami semmit sem ér. Jobb esetben a diplomás megkap egy pusztán értettségihez kötött állást – ennek megfelelő fizetéssel persze. S örülhet, hogy ha a csak érettségivel jelentkező többi jelölt közül őt választják.
Lassan tényleg csak erre jó egy diploma. Egy csekély lehetőség, semmi több.

 

Itt van még a röghözkötés problémája. Attól, hogy az adófizetők pénzén az állam szakembereket képez, már joga van bármit elvárni? Nem az egyén boldogulása a cél? És ha arra a boldogulásra külföldön van lehetőség? Bonyolult és nehéz kérdés. Hol húzódik a hazafiasság, az ésszerűség és az individuum érvényesülésének lehetősége közti határ?
Japánban a legjobb diplomákat úgy lehet szerezni, hogy egy céggel szerződést köt a hallgató, s így az fizeti a tandíját. Ennek fejében biztosan kap munkát náluk, de az első öt évet a cég egy külföldi üzeménél kell ledolgoznia.
A fejlett országok bevett gyakorlata a brain-drain. Úgy tűnik, az agyelszívás elviselésére („mi kiképezzük, te hasznosítod“) már nem jut keret a közepesen fejlett országokban.

 

Összességében nem a diplomások számának növelésével van baj Magyarországon. Az ésszerűséggel, a koncepció, a tervezés hiányával. Az utóbbi két évtizedben itt főleg mechanikus oklevélgyártás folyt. Túl sok embert engedtek be egyszerre a felsőoktatásba, s ez óhatatlanul a minőség romlásához vezetett. Magam is diplomás lévén csak üdvözölni tudnám, hogy minél többen legyünk. De ezt fokozatosan, tervezetten, a minőség megtartása mellett kellett volna elérni. Szemléletes, hogy tudok olyan egyetemről, ahol első éves hallgatóknak korrepetálást tartanak írás-olvasásból... Tehát ha minden így marad, változatlanul, az senkinek sem jó, legkevésbé a hallgatóknak.

 

Általában véve a világban két ellentétes folyamat bontakozott ki. Egyrészt előrehaladott a globalizáció, a Föld összezsugorodott, az országoknak, a határoknak egyre kisebb a jelentőségük. Másrészt az államok kezdenek begubózni, védekezni, elhatárolódni egymástól, védve azt, amit eddig elértek. A jóhiszeműség, nagyvonalúság eltűnőben van. Úgy tűnik – Kínát leszámítva – sehol sincs szabad tőke. A szociális ellátórendszerek, a gazdasági struktúra átalakítása mellett sor kerül a felsőoktatás rendszerének újragondolására is. Mindenütt.
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :