[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

héttorony

 

fociWHU

 

bojarcuk

 

mizsák

 

radzsasztán

 

szobrásztanfolyam

 

Géresi

 

retRock

 

eNRA RV 2019

 

Rákóczi

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

A fordulat hagyománya

szerkesztette: Szászi Zoltán, 2006-04-26

Funczik Norbert fotójaAmikor Grendel Lajos elsõ mûvei megjelentek, világossá vált, hogy rendkívül egyéni hangvételû, markáns nyelvi világgal rendelkezõ, senki mással össze nem téveszthetõ szerzõ lépett a színre. A kritikusok rögtön elkezdték keresni az õsöket, az elõdöket, a hazai és a világirodalmi példákat.


2




3




4




5




6




6




7




8




9




10




Funczik Norbert fotója




Mizser Attila:   „Éleslövészet”, avagy találatok a Grendel regényekben

„Most mikor ugyanúgy,
 mint mindig,
 legfõbb ideje, hogy”

/Tandori Dezsõ/

Célzások

Az ilyen címek és járulékaik jók, nem jelentenek túl sokat, és ha témánk el is tér a kitûzöttõl, akkor elég nagyvonalúan s minden kérdést feloldón hozzáillesztenünk azt a keveset. És ez a folyamat, az enyhén enigmatikus cím feloldása, el is tarthat legkevesebb tanulmányunk végéig. Gyakorlatlan irodalmárok elõnyben. Gombolyaghoz építeni labirintust. És ha van ez a hanyag hasonlat, akkor azt kell, hogy mondjam, legyen inkább, vagy csupán tervrajz, egyfajta vázlat. Nem céltábla. Csak a lövés iránya.

A fordulat

Ha a fordulatra gondolok, akkor természetesen a 70-es évek végét, és a 80-as évek elejét meghatározó, annak diskurzusrendjét módosító változásokra gondolok. A 70-es években kezdõdõ paradigmaváltásnak ugyanis megkérdõjelezhetetlen érdeme volt abban, hogy a 80-as években elkezdõdõ változás bekövetkezhessen. A mûvek élhetõbbek lettek, a fikció tere kitágult, a szöveg képlékenyebbé vált és az elbeszélõ „egyhangú” egyeduralma megszûnt. Hangsúlyos szerepet kapott az epikai struktúra szintjén megjelenõ forma, amely /újra/rendezte a történet és elbeszélõ viszonyát-kapcsolatát. 

Ez idõtájt lett visszatérõ az az eljárás, amikor az alkotók a mûvek létrejöttére reflektálnak, illetve értelmezik azokat. Amikor egyre inkább a szöveg megalkotottsága lesz a fontos, és elsõdleges. Az úgynevezett prózafordulat, ekkor olyan sajátos novella és regényprózát hozott létre, amely sajátjává tette, esztétizálta - adott esetben - esztétikai normaként fogadta el a történelmi sorshelyzeteket. Itt mindenféleképp illik megemlíteni Mészöly Miklós szerepét, nevét, aki ugyan nem e eljövendõ fordulatot képviselõ nemzedéknek lesz a tagja (mondjuk kissé), de a szövegein keresztül remekül megfigyelhetõek az elõbb említett módosulások (Film 1976, Alakulások 1977). Másrészt Mészöly szerepe még azért is fontos lehet, mivel egyfajta zsilipként lehetõvé tette, teszi a prózafordulat nemzedékének színrelépését, és néhányuknak mintául is szolgál. Így például Grendel Lajosnak. Grendelre is olyan hatással volt e folyamatok intenzitása, amely erejét tekintve úgy tûnik a határokon is átcsapott, és ezáltal Grendel epikájában egy saját hang - elbeszélésképlet szólalhatott meg, rajzolódhatott ki, mindjárt elsõ regényében, az 1981-ben íródott Éleslövészetben is.

A hagyomány

Ha pedig hagyomány, akkor én egy Angyalosi Gergely tanulmány nyomán az apokaliptikus hagyományra gondolok - fogok gondolni. Az apokalipszisre, mely szó a felfedést jelenti - vagy akár - a feledés függönyének fellebbenését, mely aktus egy adott elbeszélõi hagyományban akár szövegszervezõ elem is lehet, mint a vég vágya, vagy akár a végsõ igazság felfedése, mint egyfajta látomás, gondolkodás - szemlélõdés. Kontempláció. A látás útján történõ inspiráció megidézõdése.

Az apokalipszis szó eredeti értelme tehát valamilyen titok esetleg egy jóslat értelmének a felfedése volt. Az igény a világ végének megidézésére, mely adódhat az igazság pillanatának, megragadásának szükségletébõl is. Ez egy terület történelmi szituáltságát tekintve, a „határ esetek” módosulásából, példázatából is adódhat, értelmezést kínálhat. Példának okáért a Felvidék (Felsõ Magyarország)  egykori tradíciója rendkívül gazdag volt: Balassin át Madáchig, Mikszáthtól Kassákon át Máraiig. Trianon után azonban ez az irodalmi - földrajzi közeg „elnéptelenedett”, s a 16. századtól ívelõ irodalmi hagyománya megtört. A szlovákiai magyar irodalom szemléleti fordulata, részint csak Grendel kezdeményezésével indult meg és az Éleslövészet, illetve a Galeri megjelenésével jutott el újra, a meggyõzõ esztétikai közvetítettségig.
 
Az Éleslövészet tehát a szakítás könyve. Felszámol egyfajta folytonosságot, többek között a hagyománytalanság folytonosságát. Miközben próbáljuk megismerni a történelmet - múltat -, úgy kétségeinkkel, a rögzítés lehetetlenségével fel is számoljuk azt. És hullhat is az elõbb már említett fátyol, ami által, és ahol feltárulhatnak azok a kérdések, melyek az elsõ, illetve a legvégsõ dolgokat érintik, és éppen ezért õrzik meg jelentõségét, mivel semmilyen választ nem nyerhet - illetve viszont az, nem hallgathatja el õket. Így komolyan kérdezni a történelem végsõ kérdésére, értelmére túllép minden tudhatón és elképzelhetõn.
Le kell számolnunk vele.

A leszámolás

Ez a leszámolás az Éleslövészetben (a cím ellenére vértelen módon) a fejezetek felõl olvasva irodalmi, történelmi és a végsõ leszámolás szintjén megvalósulásra jut, kerül. A mû felépítettsége, szerkezete erre tesz kísérletet. A regény pretextusát az Olsavszky házban talált tekercsek kínálják fel, ez mármint a tekercs megjelenése, elõkerülése épp aktuális olvasatunkban, gondolom nem szorul magyarázatra, különösen ha a regény mottójával olvassuk együtt.

„Mint harangtornyot fürkészõ égzengés,
parancsot adok : tüzeljetek pontosan a képre.”

Ez a tekercsek tartalmából, szövegébõl kirajzolódva a képre „élesen” utalva be is következik. A regény által felvázolt történet elmondását, tisztázását a múlthoz való hozzáférhetõség meglehetõs korlátozottsága eleve kétségbe vonja. A regényben központi szerepet játszik a viszonylagosság belátásának feltétele. Amit az elbeszélõ létrehoz azt a tekercsek írói, felszámolják. A szöveg az ellentmondásaiban oldódik fel, mint az általa rajzolt történelmi tér, szerkezet és narráció. A rekonstrukcióra nincs mód. A leszámolás lehetõségére minden esély adva van, úgy történelmileg, nyelvileg, mint erkölcsileg. Mivel a szorosabb szövegolvasat egy hosszabb dolgozat feladata lenne, így a konkrét példák hosszú sorába, idézésébe most nem kezdenék, ettõl eltekintenék. De annyit minden esetre rögzíthetünk, hogy a regény könnyen adja meg magát az ilyen olvasói szándékoknak. Hogy most már a vége felé kellõen ’apokaliptikus’ legyek, legyen a gyarló gyakorlatban megvalósítva, elárulva annyi, hogy kultikus - szimbolikus  jelentéstartalmak tárulnak fel bõségesen. Olyan apokalipszis variációk, mint például a városban egy téli éjjelen átvonuló lovascsapat, a helységet többször felperzselõ tûz, illetve a kisvárost koordináló fõváros eltûnése.

A Galeri

Elismerem ez az értelmezés meglehetõsen képlékeny és ingoványos területre téved, de némi gyanúm azért van, hogy mint a történelmiségnek, mint az apokalipszisnek a jelenléte a jelenkori modern magyar irodalomban olyan tényezõ, amely befolyásolhatja a szövegszervezés lehetséges változatait, módozatait. De addig is, hogy egy majdnem pontos Grendel idézetet hozzak az elbeszélõ nincs könnyû helyzetben, a szöveget csupán tapasztalatainak ösztönös kontrolljával, és egy történelmi csõd keserû fintorával egészítheti ki. Ennek a célnak felelhet meg a Galeri címû, a trilógia egy darabjaként megjelenõ regény.

Amikor Grendel Lajos elsõ mûvei megjelentek, hamarosan világossá vált, hogy rendkívül egyéni hangvételû, markáns nyelvi világgal rendelkezõ, senki mással össze nem téveszthetõ, hangú szerzõ lépett a színre. Az ilyenkor szokásos mechanizmusok szinte azonnal beindultak; a kritikusok elkezdték keresni az õsöket, az elõdöket, a hazai és a világirodalmi példákat. Igyekezték körülhatárolni s ezáltal bekebelezhetõvé tenni a jelenséget magát.

Nem áll szándékomban azt vizsgálgatni, hogy ez milyen mértékben sikerült; erre különben sincsenek abszolút mércék (a kánont ugye elvetettem), azonban a recepcióvizsgálatot magától értetõdõen meg kell, vagy meg kellene elõznie saját koncepciónk kialakításának. Enélkül ugyanis csak mindent egy szinten tárgyaló, nivelláló leltározásról beszélhetünk, beszélhetnék, ami engem személyesen kevéssé vonzana. Nem tudható az például ugye, hogy lesz-e valaha erõm és idõm arra, hogy áttekintsem a Grendel - recepció történetét és elágazásait, amit egyébként igencsak izgalmas és a szerzõ jelentékeny munkásságán is túlmutató kutatási témának gondolhatnék.
 
Amire ezúttal részben vállalkozhatom azonban, mindössze annak az alapkoncepciónak, vagy inkább víziónak a felvázolása, amelybõl kiindulva a magam részérõl hozzákezdhetnék a regényrõl, a grendeli szövegrõl, annak jellegzetességeirõl, szemléletérõl és intenciójáról beszélni. Ehhez anyagként kizárólag a Galeri címû kötetre fogok hivatkozni, hivatkoznék. Ha másért nem a cím érdekében.

A Galeri szövegében, a narrációs, relativáló technika már visszább vonul, az azt megelõzõ Éleslövészetéhez képest, itt a tömbszerû, monologikus beszédmód lesz az általános, az immanensen hozzátartozó jegyek tömkelegével. A valóság és a fikció tere kitágul, vagyis, dehogy, itt már talán nem is ez a helyes kifejezés, hisz sokkal jobban elmosódik, meglehetõsen szubverzív alkalmazási mód jelenítõdik meg inkább, íródik körénk, szabadul ránk, mint a palackját odahagyó szellem (aki ismeri a mûvet most elõnyben).

Grendel olvasóját, gondolom én, mindenekelõtt a különféle, és igencsak eltérõ idõpontokban született cselekmények, idõpontok, történelmi szituációk szerteágazása, ugyanakkor nyelvezetének, nyelvi világának homogenitása fogja, foghatja meg az említett mûben. Nem kívánnám elhallgatni, hogy azok a professzionális olvasók, akik az átlagosnál kisebb lelkesedéssel fogadták esetleg Grendel írásait, ezt az egy-anyagúságot, egy tömbbõl öntöttséget valamelyes egysíkúságként értékelhették, értelmezték. Mikor több-kevesebb joggal, mikor jogtalanul: nem vizsgálom most. Az foglalkoztat azonban, hogy milyen nyelvkezelési, prózapoétikai, világszemléleti, lélektani összetevõi vannak, vannak- e, ennek a homogenitásnak.

Magam is azt vallom, hogy amikor a szöveg mûködni kezd (aminek természetesen az aktív befogadói munka elengedhetetlen feltétele) a különféle szinteken érvényesülõ mechanizmusok között kapcsolatok sokasága teremtõdik, s ezek a kapcsolatok sohasem egyirányúak. Szó sincs tehát arról, hogy a szerzõi világlátás erõvonalai kauzális alapon elõírnának valamilyen beszédmódot vagy narrátori pozicionáltságot; annál is kevésbé, mivel az, amit én világlátásnak neveznék, magában a mûben jön létre, és távolról sem azonos az író mint magánember feltételezhetõ világnézetével. Tehát az oksági kapcsolatok mellett, s talán azokat is megelõzõen, komoly szerep jut a metonimikus és a metaforikus összefüggéseknek.

És itt az apokalipszis motívuma nagyon konvergensen kapja, rántja egybe a szöveget, léphet elõ akár szövegszervezõ erõvé. Arról azonban meg vagyok gyõzõdve, hogy Grendel szövegeiben, amelyek közül talán a legkitûnõbb bekezdések olvashatók a Galeri címû kötetben, ez a fajta világlátásbeli, metafizikus egynemûség, mondhatni, az írói kérdésfelvetések egynemûsége, minden esetben létrejön, és alapvetõen meghatározza az olvasatot. Metafizikusnak nevezném ezt a minden egyes szöveg esetében máshogyan megképzõdõ világ-víziót. Mivel azonban metafizika szó irodalmi mûvekre való vonatkoztatása sem nem problémátlan, sem nem magától értetõdõ, kötelességem pontosabban megfogalmazni, hogy mit is értek a Grendel mûvek sajátos metafizikáján.
 
Ezek közül az összetevõk közül kettõt emelnék ki különös súllyal. Az egyiket jobb híján - a Lucien Goldmann-féle - világlátás-modellként kísérelném meg leírni. A másikat a narráció nyelvi síkján, Grendel elbeszélõi nyelvét elemezve, azon belül is a narrátor helyét behatárolva próbálnám megragadni. Az egyes szám harmadik személyû narrációt mûködtetõ részekben, ahol az elbeszélõ valóban mindenttudó. Grendel; ebbõl nem csinál titkot, belelát a hõsök agyába, érzelmeibe, gondolataiba, megfogalmazza helyettük dilemmáikat.

Nincs mese. A metafizikai álláspont a Grendel regényben, igen erõs költõiségû érzéki szinten, történésszerûen fogalmazódik meg. Például a regénybeli ásványvizes palack eltûnése, a veszteség maga, kényszeríti a fõhõst arra, hogy megírja az emlékiratait. A valóságos idõ felfüggesztõdik itt, az apokalipszistõl, bizonytalanságtól való félelem, a történelem, a múlt esetleges felszámolódása, az igazság kiderítésére ösztökél. Oknyomozói munka, rutin. Grendel hõse úgy tesz, mintha rendelkeznék vele: bár azt nem tudja, hol végzõdik a saját énje, s hol kezdõdik a külvilág. Az önmegfigyelésen kívül (meg azért is, hogy a nyomasztó szorongás és zavarodottság ne kergesse az õrületbe) egyetlen fogódzó kínálkozik számára: a többi ember megfigyelése. Mi más nem, ha nem a másokban keressem önmagam. Szintén apokalipszis - variációnak tekinthetjük, a temetõ felõl a városba ügetõ lovak látványát, a nyomukban, „természetesen” felcsapó tûzzel s lármával. A regénybeli végítélet a Harag Napjában éli meg az igazi erejét. A regény egyik kulcsfigurája ezt számunkra nagyon szemléletesen és érzékletesen, így kommentálja:
„EL sohasem állította, hogy a harag napja nyomtalanul elmúlhat, mint ahogy nem is múlt el, csupán elrejtezett, visszavonult a megalkuvások, a képmutatás, az álszenteskedés, a mindennapos célelvû hazugságok, a kicentizett féligazságok mögé, és EL érezte, hogy a nulla pont közelébe érkezett, ahonnan már jól látni a valóságos arányokat, a dolgok autonómiáját és zsarnokságát, a tekintet tiszta lesz, de a remény megbénul és kiölti nyelvét, mint az akasztott ember.”

Nála, El-nél is többször visszatérõ motívum a hirtelen elõtörõ undor, émelygés, amely azután generalizálódik, és mindent elönt. A fõhõs neki, mármint El-nek, meséli el a városka krónikáját megidézett történelmét —, aki aztán nem a bizonyos részletekbe, hanem az egészbe nem tudott belenyugodni: a gyötrelmek végeérhetetlenségét gúnyos elnagyoltsággal fölvázoló Harag Napján túl, a megválthatatlanságra szüntelenül figyelmeztetõ napnyugtákba, a közöttük ásító reménytelen órák egymásutánjába, a mindig biztosan érkezõ, elkövetkezõ napba, napokba. A történet tehát folytatódik, pont nem kerül a mondat végére. Grendel hõsei hirtelen egy történeten belülinek érzik a saját életüket, amelynek ugyanakkor nem tudják, nem tudhatják a végét. A bûnük ez, az élõké, és a történelmi figuráké egyaránt, az örökös emlékezésbe feledkezés, ugyanakkor a múlt összegzésének, tapasztalatának, az azzal való számvetés lehetõségének a hiánya, ellenben természetesen alkotójukkal.

Amíg az elõzõ Éleslövészet címû regényében, a múlt többértelmûségére volt a narráció kijátszva, addig itt a „múlt” hiánya -, annak megidézhetetlensége (így befejezhetetlensége is) jelenti a kiindulópontot, a mûködtetõ, szövegszervezõ, kohéziós erõt. Az egyedüli, vélhetõ Tudás itt maga az írás, a mesélés, a lejegyzés a megtestesült fátum. Auktoriális jelentésképzéssel találkozhatunk a mû egészében. A korrekt karakterrajzok próbálják a többszínûséget mintázni, mígnem a történelem ellenállása, öröklõdése, le nem gyõzi azt, és meg nem töri õket.

Aggasztó adomány ez, hisz az öröklõdés persze mindig elfojtásokkal jár együtt, minek következtében a gáncstalannak tekintett példaképek megfosztódnak az épp aktuális történetiségüktõl és esendõségüktõl, s az írói alkotásnak, az írói szerepnek a politikai hatalom kísértésétõl érintetlenül maradt, kívülálló /h/õsi modelljévé alakulnak, alakulhatnak át. Egy olyan csapattá, melynek privilégiuma az, hogy nem fog rajta az idõ, ettõl lesz sebezhetõen vagány, végítéletet hurcoló galerink gigászi, hogy aztán áttételesen a trilógiát lezáró harmadik kötetében az Áttételekben, konszonálja majdan az Éleslövészet lövedékeit, és a Galeri tagjait, egyszer, ha majd az elõadó tanulmányíró lenne.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :