A gótikus stílus

A 12. században a Párizs környéki Il de France-nek is nevezett területen új stílus alakul ki, amely a román stílus félkörös boltozási rendszerét csúcsba hajló ívekkel keveri. Ezen a területen tiszta román stílusjegyekkel különben is alig találkozunk.

A román stílus egyébként is fõleg Itália sajátossága. Elõfordul ugyan német területen is, azonban itt mégsem mérvadó.

Nem beszélhetünk tehát egységes, egész Európára jellemzõ stílusról a román korral kapcsolatban, de nem beszélhetünk errõl a gótika viszonylataiban sem.
Bár a gótika meghódítja csaknem egész Európát, Itália marad rezdületlen. Keverve ugyan megjelennek itt is a csúcsívek, azonban az antik hatása, úgy tûnik, erõteljesebb. A legszebb itáliai gótikus katedrálisról, a milánói dómról sem mondhatjuk el, hogy jellemzõen gótikus, mivel nem annyira a bazilikás hatás érvényesül a külsejét tekintve, hanem gótikus díszekkel csipkézett antik templomként magasodik elénk.

Itáliát a gótika sosem hódította meg; a csúcsíves stílusra is õk ragasztották a „gót” gúnynevet.
Itáliában a román stílusból egyenes út vezet a reneszánszba.
Más a helyzet Franciaország és Németország területén. Mesébe illõ katedrálisok épülnek, amelyeket külsõ támpillérek és az ezek tetejére épített tornyocskák (fiálék) egész erdeje vesz körül. Öthajós bazilikák kereszthajókkal, a hajók keresztezõdésében karcsú, égbetörõ toronnyal, a mellékhajók fölött hatalmas, díszes tornyokkal.
A kupola eltûnik, a fõhajó kiemelkedik.
A tetõszerkezet súlya hatalmas pillérkötegeken nyugszik, amelyekrõl ívbordák futnak szét, legyezõ alakban, nemcsak az átellenben lévõ pillérkötegre, de átlósan is. Az ívbordák a mennyezet közepén zárókõben végzõdnek. Az épület statikai szempontból olyannyira jól megoldott, hogy akár falak nélkül is biztosan megáll. Azáltal, hogy a falak felszabadulnak a terhelés alól, hatalmas, csúcsívben végzõdõ ablakokat vághatnak bele. A templomok belsõ terét elárasztja a fény, a belsõ tér ezen kívül tágassá és magassá válik.

A gótikus építészeten belül két fontos nemzeti vonás figyelhetõ meg: a francia és a német.
A francia vonás jellegzetessége, hogy az elülsõ két, hatalmas torony félbevágottnak, egyenesen elvágottnak tûnik. Ezen kívül külsõ támpillérek rengetege veszi körül az épületet.
A német gótika jellemzõje, hogy a két torony az ég felé tör, egyre keskenyedve és egy cseppkõ benyomását kelti. A külsõ támpillérek egész jellege más. Általában hozzásimulnak az épület falához, vagy a mellékhajók tetejérõl támasztják meg a fõ hármashajót.
A bejárati oldal kívülrõl gazdagon díszített mindkét esetben, továbbá jellemzõ a bejárati oldalon a míves rózsaablak.
Mindkét esetben az ablakok ólomsínberakásos színes üveglapokból készültek. Az ablakok festménydíszei általában szenteket ábrázolnak.

A legszebb katedrálisok közé tartozik az Amiens-i, a Chartres-i, a párizsi Nottre Dame és a Saint-Chapelle.
Németország területén a Köln-i dóm és a mai Franciaország területén fekvõ, de tipikus német jegyeket viselõ Strassbourgh-i katedrális a legkiemelkedõbbek.

A szobrászat még mindig az építészet befolyása alatt áll, azonban már megfigyelhetõ egyfajta különválás is. A testtengely enyhe „S” alakban meggörbül, az arcok életre kelnek. A ruhák redõi többé nem a test formáinak eltakarását szolgálják csupán, hanem követik a mozdulatot is.

A gótikus festészet is váltott: élethûségre kezd törekedni, a színpadias beállítás kezd jellemzõvé válni, a jelenetek egy történet megállított pillanatára hasonlítanak. Hangsúlyozni kell azonban, hogy pusztán törekvésrõl van szó, a kiteljesedés a reneszánsz idején következik be.

A gótika az Ile-de-France-ból Európaszerte elterjedt. Mint építési mód és formanyelv a népeket összekötõ európai kultúra és a magasztos ideálok kifejezõjévé vált. Bár – igaz, ami igaz – néhol az eltanult idegen nyelvek akcentusával lép fel, de a nemzeti sajátosságokkal keveredve is mindenütt felismerhetõ és érthetõ.