[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A Hunydiaktól karácsonyig (2. rész)

szerző: Balassa Zoltán 2018-01-27

 

A Hunydiaktól karácsonyig (2. rész)

 

Zseltvay István, kassai nyugdíjas erdőmérnök, a Bilkei-Gorzó család leszármazottja volt segítségemre a szálak további felgöngyölítésében. Az említett família családfáját Bilkei-Gorzó Bertalan, Szatmár megyei főlevéltáros állította össze, akinek testvére Nándor, budapesti levéltáros ismertette a sajtóban a minket érdeklő összefüggéseket. Batu leszármazottja volt Tatarmir (,Tatár Herceg′), /43/ akinek több fia volt. Egyiküket, Baszarabát már ismerjük. Neve fennmaradt a Besszarábia elnevezésben, mely alatt eleinte Havasalföldet, a mai Románia egyik Kárpátokon kívüli területét értették. Először 1349-ben Besarabina zemlja (egyházi szláv: Beszaraba földje) formában. /44/

 

Tatarmir másik fia Karacsin (,Fekete Herceg′) /45/ – Bilkei Gorzó Nándor szerint –, nagy valószínűséggel azonos azzal a Karácsonnal, aki az ő családjuknak is az őse. /46/ "Karachun de Bylke" 1339-ben kapott birtokot I. Károlytól a mai Kárpátalján, pontosabban a Bereg vármegyei Bilkén. /47/ Amit a szomszédos Máramarosról olvashatunk, az Beregre is vonatkozik, melynek sorsát I. Károly "határozta meg telepítési politikájával, amennyiben Csák Máté leverése után olyan kolonizálásba kezdett, amellyel a királyi jog alá tartozó lakatlan gyepü-elvekre és az uralmára törő főuraktól elkobzott és elnéptelenített falvakba megbízhatónak látszó idegen népelemeket telepített, ezzel saját gazdasági és katonai hatalmát is növelve." /48/ Karachin is Havasalföldről érkezett a Magyar Királyság területére, /49/ akár a Hunyadiak ősei.

 

Érdekes és bizonyító erejű lehet, hogy a Bilkei-Gorzó családban megfigyelhető a mongol folt. Zseltvay említett nagyanyjának és Tamarának, testvére unokájának a bal lapockája alatt van egy anyajegynagyságú barnásszürke folt, mely egész életükön át megmarad. /50/ Úgy tűnik, e famíliában, mely korábban Kárpátalján élt, a nőknél bukkan fel ez a jel, mely azelőtt – a családi emlékezet szerint – minden harmadik nemzedéknél megvolt.

 

A Bilkei-Gorzó Bertalan által összeállított családfa szerint Karácson, beregvármegyei vajda (1339–1344) fiaitól több család eredezteti származását.

Az elsőtől Szerecsentől (1341–1367) a Gorzó család. Őt csak azért említjük, mert e "kun eredetű, muzulmán vallású dinasztia eredeti címerében három ,szerecsenfő′ volt látható." /51/ A következő kettőtől – Bálinttól/Beliczától (1350–1390) és Miklóstól (1345–1383) – származott a Bilkei család két ága, és Tatamértól az Ilosvayak. /52/ "Az Ilosvay s a belőle kiágazott, már kihalt Kisfalusy család első ismert őse Tatamér volt, aki valószínűleg egy személy a híres oláh vajda Bazaráb atyjával Tatamérral." /53/ Ennek az ágnak az ivadékai a nevezetteken kívül, a Dolhay, Lipcsey és Petrovay család, valamint Oláh Miklós esztergomi érsek. /54/ "Bazaráb vajda a Károly király által ellene 1330-ban indított hadjárat előtt békét kért... s csak a szerencsétlen háború után telepítette át Bogdán vajdát, Bazaráb fiát... Máramarosba, Tatamér fiait Miklóst és Maximot pedig Bereg megyébe." Tehát "az Ilosvay család ősei a havaselvi földről, Kúnországból... telepedtek át 1330 és 1334 között Bereg megyébe." /55/ Maxim unokája Ilosvay Karácson a XV. században szerepel az oklevelekben. /56/

 

A török és mongol népek körében a Kara, Hara (,Fekete′) gyakori, előkelőnek számító személynévi összetevő és mitológiájukban is szerepet kap, amint láthattuk Hara Szuorun kapcsán. A hunok nagykirályát is Karatonnak, ,Feketeruhásnak′ hívták. /57/ 

Ez a szó családnévként is létezik a magyar nyelvterületen Kara, Hara vagy Gara változatban. /58/ "A magyarban nagyon gyakori a k- > g- változás." /59/ A Garának, mint utónévnek héja értelme van. /60/ A Kara már csak utó- és helynévként (Karád = Kara + -d /kicsinyítőképző/) formában él. /61/ Ezek szerint értelme Feketécske.

 

Karácsony Györgyöt, más nevén Karácsondy Gergelyt (†1570) Fekete Embernek is hívták, /62/ ami megintcsak visszautal a név török eredetére és értelmezésére.
     

Több ízben hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az orosz nyelv is számos török eredetű nevet és szavat őriz. Az egyik orosz szólás szerint, rosszul áll a szénája annak, ha "prisol jemu karacsuny", /63/ mivel ez annyit tesz: meghalt. Ezt jelenti a belorusz korocsun is (,hirtelen halál fiatal korban′, ,görcsök′, ,gonosz szellem, amely megrövidíti az életet′). Az ószláv/orosz mitológiában ezenkívül a téli napfordulót és a hozzá kapcsolódó ünnepet is jelentette, /64/ amivel egyfajta kétértelműség fejeződik ki, amit az alábbi párhuzam tesz érthetőbbé.


S ezen a ponton egy nagyon izgalmas összefüggést figyelhetünk meg, ami az előbbieket még inkább alátámasztja. A görög Apollón kétarcú istenség, mert pusztító és jótevő szerepkört tölt be. Később a Nappal azonosították, vagyis annak mind gyógyító, mind betegítő, öldöklő hatásával. Több állathoz kapcsolódik, de minket most csak az érdekel, hogy a holló, ölyv, kánya és a farkas volt szent állata, sőt azokkal teljesen azonosul. "Már mindjárt világra jövetele után egész ragyogásában mutatkozik az egybegyűlt istennőknek, mely mitoszi vonásból is kiderül, hogy Apollón nem egyéb, mint a nap, mely keleten a tengerből egész fényében kiemelkedik". /65/ Nevének etimológiája nem magyarázható meg a görög nyelv segítségével. Alakja tehát nem indoeurópai, inkább kis-ázsiai származású. /66/ A hirtelen halál okozója, /67/ s így kapcsolódik az orosz/belorusz karacsun~korocsunhoz. "Ő tehát a félelmetes Farkas-isten /68/ – mondja Trencsényi-Waldapfel Imre – és a pestist nagy távolságokra terjesztő... rágcsálókhoz hasonlóan pusztító Egér-isten, de ő az is, aki védelmet nyújt az embereknek a halálos veszedelmekkel, betegségekkel és a termést pusztító egérvésszel szemben is." /69/

 

Apollón Szminteusszal (gör. szminthosz ,egér′) vagy Apollón Lükaiosszal (gör. Lükosz ,farkas′) kapcsolatos hiedelmekkel találkozunk Belső-Ázsiában is. A mongol eredetmagyarázó mesék csoportjában a tarbagánról (mormotáról) szóló mese ezt bizonyítja. "Apollón Szmintheusz kultusza elsősorban Kis-Ázsiában virágzott, s onnan akadálytalanul vándorolhatott Belső-Ázsiába, ha nem éppen onnan került a görög mitológiába" – szögezi le Lőrincz László. Ugyanis "az egymás mellett létező mitológiai rendszerek a sokszor igen nagy földrajzi távolságokat is legyűrve hatottak egymásra, s az így létrejövő szinkretikus formák tovább gazdagították az ó- és középkori népek hiedelemvilágát." /70/

 

A Lükaiosznak két értelme van: ,nőstényfarkastól′, ámde ,fényességtől valót′ is jelent. Az athéni Lükaiont, mely eredetileg Apollónak volt szentelve, Lükosz, mitikus thébai király tiszteletére nevezték el. Apollónt itt mondták először Lükaiosznak. "A neki bemutatott áldozatok bűzével űzte el a farkasokat Athénból." /71/

 

A török eredetű orosz családnevek közül most csak a Karacsinszkijjal foglalkozunk, melynek végződése (-szkij) természetesen tisztán orosz fejlemény. Baszkakov feltételezi, hogy egy karacsi (qarači ,feketés′) értelmű szóból keletkezett az összetett -in+szkij képző hozzáadásával. /72/ Ezt a magyarázatot tévesnek kell tartanunk márcsak azért is, mivel a XVII–XVIII. sz.-i orosz városi családnevekben nem találunk példát ilyen összetett névvégződésre. /73/ A szerző nem veszi figyelembe, hogy a mongol nyelv ojrát dialektusát beszélő kalmükök /74/ nyelvében a cson farkast jelent. E névnek vannak másfajta variánsai is a mongol nyelvekben: csin, csinó, cshino, cshono, ts′inó, ts′onó, ám ezeket totemjellegük miatt tilos kiejteni, s így a farkas nevét különböző módon írták körül. Pl. ,a szteppe ura′, ,a szteppe előkelője′, ,kicsi′, ,kék kutya′, ,ügető úr′, ,rossz magaviseletű úr′, ,katonai helyettes/helytartó′, stb. /75/ Ez utóbbi már jelzi, hogy a Karacsun/Karacsin nemcsak Fekete Farkast, /76/ hanem (előkelő) tisztséget – amint írtuk – Fekete Herceget is jelentett. Ezt támasztja alá az orosz csin szó, mely rangot, (katonai) rangjelzést, pozíciót, de régebben szertartást is jelentett. Ebből képezték az or. csinovnyik szót, melynek közismert jelentése hivatalnok, majd bürokrata. /77/


A Mongolok titkos története említi a Csinoszok (,Farkasok′ – az Adargin törzs részének neve) hercegeit, akiket 70 üstben főztek meg. /78/

S a farkas megjelenik a dzsingiszidák őse/totemállataként is: "Dzsingisz kán származása. Élt egy kékesszürke farkas (Börte-Csino), ki az Ég rendeléséből született. Felesége egy rőtes szavasűnő (Choaj-Maral) volt. Átkeltek a Tenggisz taván, megszálltak az Onon folyóforrásánál, a Burkan-kaldun hegyénél, ott született meg a fiuk, Batacsikán". /79/

A türkök is farkastól származtatták magukat. Zászlajuk végére arany farkasfejet tűztek. Ezt az állatot tartották ősüknek a török nyelvű baskírok – zászlójukon régen farkasfej volt – és a kirgizek. /80/ Az arany viszont a Nap(isten) féme. /81/ A magyar Farkas-Agmánd úrinemzetség Apa-Farkastól eredeztette magát. Címerén farkas képét viselte. /82/

 

Egyes külföldi források és későbbi feljegyzések szerint, az ősmagyarok fekete zászlók alatt vonultak harcba, jelvényük pedig a zászlórúdon ülő turulmadár volt. (Ez tulajdonképpen hun hagyomány – Attila katonái használtak turulos zászlókat.) Első biztos adatot a Képes Krónikában találunk, mely szerint, a turul, illetve a karvaly képe itt is szerepel mint a honfoglalás körüli idők zászlóemblémája, de a zászló színe vörös. /83/ Kézai tudósítása szerint, a magyarok Géza fejedelem koráig turulos zászló alatt harcoltak. /84/

 

Csak röviden utalunk rá, hogy a karácsony ünnepköréhez a Turul-mítoszon keresztül is kapcsolódunk. Amint Kézai Simon írja: "Ezen kapitányok közül tehát Árpád, Álmosnak, Előd fiának, Ögyek unokájának a fia, a Turul nemzetségből, volt vagyonilag a leggazdagabb s származására nézve a legelőkelőbb." /85/

 

 A Nap-kultuszhoz a világ szinte minden táján társul a ragadozómadár. Legismertebb "képviselője" az egyiptomi Hor (óegyiptomi ,magasság, ég′; görögösen Hórusz), melyet sólyom testesít meg. /86/ A görögök Apollónt "a gyermek Húrusszal, a Nap egyik megszemélyesítőjével azonosították, a végén már Napként tisztelték". /87/

 

A korai bronzkorban minden jel szerint a Perzsa-öbölből vitorláshajók jutottak Felső-Egyiptomba, melyek képei a Nílus és Vörös-tenger közötti kiszáradt folyómedrek sziklás falain, valamint egy Sólyom-városban (Hierakonpolis) talált síron tűnnek föl, és ez a helyzet minden bizonnyal a Sólyom-nemzetség székhelye volt. Az ábrázolások pontosan megegyeznek "azzal, amelyet Sumerban, az ereki Dzsemder Naszr-város egyik bazalt sírkövén találtak. Mi több, e kor egyiptomi művészetében olyan vonásokat találhattunk, amelyek egyébként sohasem divatoztak a Nílus mentén, viszont a Tigris-Eufratesz vidékén (Mezopotámiában - BZ) az Uruk-periodustól kezdve megszokottak voltak." /88/

 

Nem tudjuk végigkövetni e ragadozómadár útját közvetlen őseinkhez, csupán azt kívántuk jelezni, hogy Ázsiában tisztelete évezredes hagyományokon alapszik. Mindenesetre tény, a török és mongol népek életében nagy népszerűségnek örvendett ez a madár, melyet a hunok, avarok és magyarok egyaránt használtak vadászat céljaira. Elég legyen most annyi, hogy mi magyarok tanítottuk "lovagolni és solymászni, agarászni meg íjászni Európát." /89/

 

Ez az egyik vetülete az összefüggéseknek. Az egyes nemzetségek különböző totemállatokat tiszteltek őseikként. Ezeket díszítőművészetükben, szimbolikájukban, zászlaikon, egyéb jelvényeiken rendszerint használták. A lovasnépek a hatalmas eurázsiai szteppén, különböző államalakulatokban éltek. Ezek rendszerint úgy keletkeztek, hogy az egyik törzs leigázta a többit. Azok behódoltak s átvették amazok nevét. Majd a nomád birodalom megbukott, s egy másik törzs került az élre, s akkor amazok neve alatt éltek. Erre jó példával szolgál a hunok ázsiai hatalmának megalapozója, Maotun, aki i. e. 176-ban a kínai császárhoz intézett levelében így közelítette meg ezt a sajátos látásmódot. "Tudomására hozza, hogy hadai ,hála Isten segítségének, tisztjei és legénysége derekasságának és lovai kiválóságának′ huszonhat birodalmat igáztak le, s ,ezzel mindezek hunokká váltak és a népek, melyek íjat feszítenek, immár egyetlen családdá egyesültek′.

 

A steppe népeinek ,államfelfogása′ szerint az alaktalan embertömeg csak akkor válik néppé, midőn szervezőhöz, uralkodóhoz és dinasztiához jut. (...) Türk felfogás szerint, azért van szükség uralkodóra, kagánra, mert a nép a hivatott és istentől rendelt vezető nélkül nyomorúságosan elpusztulna." /90/ Így tette mongollá a számtalan törzset Dzsingisz kán, így lettünk magyarokká a Turul-nemzetség vezetése alatt.

 

A Turul: török Toγrul (mongol To′orol) kerecsensólymot jelent. /91/ "Álmos tehát a Turul nemzetségből való, családi címere is a turul, ez mutatja, hogy Attilától származik s végül anyját, Emesét is, a turul termékenyíti meg. (...) Attila paizsán koronás turul volt a jelvény." /92/


 A középkori inkvizíciót nem kell különösebben bemutatnunk, hisz mindenki hallott róla. A Magyar Királyságban a domonkosok feladata volt ennek a munkának az elvégzése, akik jegyzőkönyveket készítettek, s így számos máskülönben végleg elveszett részletet ismerhetünk meg belőlük.

"A sámánhit legnagyobb ünnepe a karácsony volt. Így vallotta 1245-ben Dala fia Undo perében Rufus segesvári polgár: ,Krisztus születése ünnepén, a régi magyarok, a sólyom ünnepét tartják...′" Karácsonykor "a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarait, amiket a sámánok megáldanak..." Vagy: "a régihitűek Urunk születése napján tartják a sólyom ünnepét." Végül következzék a legfontosabb idézet: ",in festo falconarium vulgare karasun dicto′ – a solymárok ünnepén amelyet népi nyelven karácsonynak neveznek.


Ez az adat tanúskodik feltevésünk mellett, hogy a sólyom madár és karácsony ünnepe között belső tartalmi és szimbolikus kapcsolat áll fenn." /93/ Így már érhető, miért nevezik a sólymot kerecsennek, s miért izgalmas Fehér elébb idézet adatát szem előtt tartva az, hogy oroszul a héja neve korsun. S az is világossá lesz, miért tiltották meg Magyarországon 1238-ban a papoknak a sólyommal való vadászatot. /94/

 

Fölöttébb izgalmas összefüggésekre világít rá az a nyelvi adat is, hogy az ukrán nyelvjárás őrizte meg a gerecsun formát, mely már némi értelemeltolódás folytán a Juliánus-naptár szerinti december 24-én sütött kenyeret jelenti, /95/ viszont a suméroknál a téli napforduló ünnepének neve Gurusunu, mely "mint vallási ünnep hosszú évezredeken át megtalálható Keleten és Július Caesar Kr. e. 56-ban iktatta be a római ünnepek közé a babiloni kalendárium bevezetésekor." /96/


A december hónapot Télelő, vagy Karácson havának is hívták régebben. Érdekes, hogy a csehek és lettek ezt a hónapot ,Farkas havának′ nevezték. /97/

 

Köztudott, ez az ünnep eredetileg a téli napfordulóra (december 22.) esett, mely egybeesett az évkezdéssel. Antiochus kalendáriuma december 25-ét a Nap(isten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270–275) elrendelte, hogy ezen a napon egész birodalmában ünnepet tartsanak a Legyőzhetetlen Nap (Sol Invectus) tiszteletére. Kiirtani nem sikerült, így későbbi keresztény átértelmezés nyomán lett Jézus, az örök Nap, az isteni fényforrás születésnapja. /98/


A napot a régi római hagyomány állapította tehát meg. De karácsony ünnepének napja az őskeresztény időben nem volt egyöntetűen megállapítva. /99/ Julius Africanus a 22-ben írt Kronográfiájában március 25-ére a fogantatás napját tette, s ennek megfelelően karácsony december 25-ére került. Ugyanerre az eredményre jutott Hippolitus (†235) Dániel Könyvéhez írt szentírás-magyarázatában. E vélemények azon a közmegegyezésen alapultak, hogy a világteremtés napja (tavaszi napéjegyenlőség) a Megváltó megtestesülésének napja is volt. Közrejátszott ebben a pogány Legyőzhetetlen Napisten születésnapjának (natalis Solis) ellensúlyozása is. /100/

 

Niceai János püspök szerint, Jézus születését Rómában I. Gyula pápa (337–352) alatt kezdték ünnepelni, innen terjedt tovább. Keleten sokáig nem volt külön karácsony ünnep, hanem Krisztus születését január 6-án, Vízkeresztkor ülték meg. A szíreknek 343. december 25-én már prédikációt tartottak. Konstantinápolyban 379–80-ban naziánzi Szent Gergely emlékezik Krisztus születésére és megünnepli napját. Antióchiában – Chrysostomus szerint – 386-ban Krisztus születését szintén ezen a napon ünneplik. A keleti egyház ugyanis tíz évvel később vette át az ünnepet a nyugatitól, melyet Rómában az V. sz. elején Honorius Arkadius államilag is kötelezővé tett. /101/

 

Megjelent: JEL XIII. ÉVF., 10. SZ., 2001. december, 3-11. p.

 

 

Jegyzetek:

/43/ Tatamérnak is mondják. A név második eleme az arab amir > török emir ,uralkodó, parancsnok, fejedelem′, aki Mohamed próféta, vagy Ali, a próféta apja édestestvérének unokája családjából származik, melyet a perzsa nyelv mirre rövidített (Baszkakov: Russzkie familii tyjurszkogo proiszchozsgyenyja VII., In: Etnografia imen, Nauka, Moszkva 1971, 97-98.; PNL VI., 130.) - A Tathamerhaza (1330, Tatamérháza, ma: Farnadia /Hunyad/) "Nevét odatelepített kenézétől kaphatta." (Győrffy István: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III., Akadémia, Bp., 1987, 300.) Esetleg az ő személyére utalhat.
/44/ Horváth Lajos: A csodaszarvas monda kései hajtása, avagy Modlva bölényfejes címere II., In: Turán. 1998, 4. sz., 48.

/45/ Ez a név bizonyos értelmezés szerint azt is jelentheti, hogy karácsonykor, amikor a fény születik (hosszabbodni kezdenek a napok) a Fekete Herceg átadja uralmát a fénynek.
/46/ Prágai Magyar Hírlap 1934. IV. 15. - ezután PMH

/47/ Győrffy I., 1987, 533. 

/48/ Győrffy IV., 1998, 114. - érthetetlen, de e szerző sem veszi figyelembe Rásonyi kutatásainak eredményeit, s a töröknyelvű blakokat/bulakokat [tör. ,fehér tarka vagy lábú ló′ - Hidak 56.] a vlachokkal, azaz a románokkal azonosítja! 

/49/ PMH uo.

/50/ A mongolfajú népek és a magyarok körében ez nem ritka jelenség, ám rendszerint a harmadik, vagy negyedik életévben eltűnik (Új Idők Lexikona 17-18., Bp., 1940, 4574. - ezután ÚIL)

 

 

 

(Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, Bp., 1985˛ V. 228.) 

 

 

* a Bilkey család egyik ágának őse

** a Bilkey család másik ágának őse

*** az Ilosvay család őse

**** a Bilkey család harmadik ágának őse

***** a Lipcsey család őse

János/Ivántól származik le azután a Bilkei-Gorzó család, de ez már tárgyunk szempontjából érdektelen, így a családfát nem folytatjuk. 

"Hivatalos adatok alapján összeállította: Bilkei Gorzó Bertalan, Szatmár vármegye főlevéltárnoka"
(A családfa másolata a szerző birtokában)

/53/ Petrovay György: Az Ilosvay család leszármazása I., In: Turul 1896, 19.
/54/ ÚIL 7-8, Bp., 1937, 1870. - Az oláh nyilván ragadványnév lehetett, s nem jelzett etnikai hovatartozást ugyanúgy, mint manapság a Magyarországra települt erdélyi  magyarokat/ székelyeket gyakorta nevezi a köznyelv románnak.

/55/ Petrovay uo.

/56/ Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy fia, Ilosvay Karácson László (†1476) peres ügybe keveredett Szilágyi Erzsébettel. Lászlót eleinte Ilosvaynak, utóbb Kisfalusynak, végül ismét Ilosvaynak nevezték, de mindig használta a Karácson vagy Karácsonffy melléknevet. (i. m. 22., 25., 27.)

/57/ Németh Gyula (szerk.): Attila és hunjai. Akadémia, Bp., 19863, 79.
/58/ Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1993, 393., 455., 551. 

/59/ Szabédi 92. 

/60/ Ladó 160., 178. - Ez történt a feketekávéval is. Ha valaki ma feketét mond, kávét ért alatta, esetleg fekete hajú nőt. 

/61/ KL I., 686-87., l. még Tiszakarád (KL II., 651.); Ladó 178.

/62/PNL 10., 146.

/63/ RSS 202. - szó szerint: ,eljött érte a karácsony′, ,megjött a karácsonya′
/64/ ME II., 596.

/65/ PNL 1., 755.

/66/ ME I., 641-43. 

/67/ Lőrincz László: Mongol mitológia, Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 14., Akadémia, Bp., 1975, 205.
/68/ Faunus (lat. ,kegyes′) latin istent eredetileg a farkas képében elképzelt Mars egyik mellékalakja. Legfőbb hivatása a rossz szellemek távoltartása, vagyis vallási tisztulás. Papjait lupercusoknak (,farkasok′) hívták. Ünnepe a Lupercalia (,Farkas-ünnep′) február 15-e - a tavasz kezdete - volt, mely engesztelő és tisztulási ünnep volt, s állítólag Romulus rendelte el. I. Gelasius pápa szüntette meg az ünnepet 494-ben úgy, hogy Mária tisztulásának (Gyertyaszentelő Boldogasszony) napját, mely február 2-ára esett, tette a helyére. (RNL 7, Bp., é.n., 210.; RNL 13, Bp., é.n., 49.; PNL 11, Bp., 1895, 726.)

/69/ Idézi Lőrincz uo.

/70/ i. m. 205-07.

/71/ Graves I., 203., 474.

/72/ Baszkakov: Russzkie familii tyjurszkogo proiszchozsgyenyja, In: Tyjurkizmi v vosztocsno-szlavjanszkich jazikach, Nauka, Moszkva 1974, 270. - "A törökben a -šin, (-čin) ritka melléknévképző... a mongolban viszont -γšin, -γčin alakban jól ismeretes garag-γčin ,fekete′ < qara..." (Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van I., KCsT-MTAK, Bp., 1977, 303.) A török siraγčin (sárga) a magyarban sárog > sárga lett és a sárarany kifejezésünkben a -ga is eltűnt. (uo.) Ebből következtetve tehát a karacsin nem csupán színt kellett hogy jelentsen, hanem többletértelemmel kellett hogy rendelkezzen, ha csonkítatlanul megőrződött még mielőtt keresztény értelmezést kapott. - Amadékarcsa (Pozsony vm.) régi neve Caracha (1240); Karcsai Remig eredeti írásmód szerint Karusa (1249) (Házi Jenő: Pozsony vármegye középkori földrajza. Kalligram, Pozsony, 2000, 144., 145.)
/73/ Zinyin, Sz. I.: Szuffikszi russzkich familii XVII-XVIII. vekov, In: Antroponyimika, Nauka, Moszkva, 1970, 94-97.

/74/ Akiket csunguzoknak is hívnak (ÚIL 5-6., Bp., 1937, 1556.)

/75/ Die Geheime Geschichte der Mongolen, ČSAV, Praha 1956, 38; Tajná kronika mongolů (A mongolok titkos története), SNKLHU, Prága 1955, 245. - ezentúl TKM; Lőrincz 205. - Azért nem szabad a totemállat nevét kiejteni, mert a "név ugyanis azonos a lélekkel, s így a név kiejtése hatalmába adná annak az őst, aki nevét kimonda. Ezt a tilalmat úgy kerülik meg, hogy a szent állat nevét vagy valamelyik más nép nyelvén mondják ki, vagy pedig körülírják. ...a szarvas és a farkas nevét (a török szkitafajtájú népek szent őse) pedig körülírással fejezzük ki. Tehát az az állat, amelyiknek szarva van (szarvas), vagy lompos nagy farka van (farkas)." (László 245.)

/76/ Zseltvay István nagyanyjától, Bilkei-Gorzó Borbálától hallotta, hogy a Karacsin fekete farkast jelent (Zs.I. szóbeli közlése). - Horváth Lajos is közli Tardy Andrást idézve (aki Mongóliában dolgozott), hogy a szó török-mongol eredetű és fekete farkast jelent (Horváth Lajos: Karácsony, avagy a Feketefarkas Napja, in: Kétnyelvűség, 1995, 3. sz., 30.).
/77/ RSS 711.

/78/ TKM 66., 151., 258.

/79/ Németh 65., TKM 11.

/80/ Németh 67. 

/81/ ME I. 72.

/82/ Györffy György: István király és műve, Gondolat, Bp., 1977, 29., címer: 259. - "A honfoglaló nemzetségek között az Agmánd nemben ismerünk pl. egy Apafarkas nevű vitézt." (László 245.) - Az Apafarkas, a nemzetség őse, Töhötöm oldalán részt vett Erdély meghódításában. Ennek fia Agmándnak, birtokai voltak Kolozs, Torda, Belső- és Közép-Szolnok vármegyékben. Ebből a nemzetségből származik a Kecsety, Szentkirályi és Szilkereki család. (ÚIL I., Bp., 1936, 116.) Ennek helynévi bizonyítéka is van: Kecsed, (Szolnok-Dobóka), Kecsedszilvás (uo.), Kecsetkisfalud (Udvarhely)

/83/ A honfoglaló Árpád a büszkeség jelképeként - a környező népek hatására - választotta a vörös színt. A letelepedés és államszervezés után sem változik zászlónk színe, csak a pogány turult váltja fel a zászlórúd végén az ezüst (=szenvedély, fájdalom) színű kereszt. (Pandula Attila: In: Kállay István (szerk.) A történelem segédtudományai, ELTE, Bp., 1986, 237.)
/84/ i. m. 238.

/85/ László 242.

/86/ ME I., 451.

/87/ Graves I., 113.

/88/ Gordon Childe: A civilizáció bölcsője. Stúdium Könyvek II., 1959.; I.e. 3000 körül Hierakonpolisz (Nehen) vidékén lakó törzs a Hórusz-sólymot tisztelte fő istenként. 3100 táján a paletták új csoportja jelenik meg Hierakonpoliszban, melyeken mezopotámiai típusú hosszú nyakú szörnyeket látunk. "Véleményünk szerint ma is áll a régebbi kutatásnak az a megállapítása, hogy egyiptomi és mezopotámiai hajók harcolnak egymással. (...) A megszállás csak feltételezés, a mezopotámiai befolyás azonban kétségtelen tény." (Kákosy László: Ré fiai, Százszorszép Kiadó-Buk, Bp., 1993, 35., 38. 36.) 

/89/ Zolnay László: Vadászatok a régi Magyarországon. Natura, Bp., 1971, 88-89.

/90/ Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság. Holnap, Bp., 1993, 18-19.

/91/ TKM 61., 86.; jelentését tekintve ,szétdaraboló′ (vö. a magyar ,túrni′ igével - BZ) (Németh 274.)

/92/ László uo.

/93/ Fehér M. Jenő: Középkori magyar inkvizíció, Transsylvania, Buenos Aires 1956, 236-37. - Ezt nyelvészeti megfontolások is támogatják: vö. Karácsony ~ kerecsen; a hangrendi átcsapás gyakori a magyar nyelvben: szaracén ~ szerecsen; Tarján (törzsnév) ~ Terény (helynév, Nógrád) (KL II. 638.)

/94/ i. m. 246.

/95/ Kiss 248.

/96/ Mesterházy Zsolt: A magyar őstörténet kincsestára, Magyar Ház, Bp., 1998, 73.
/97/ Cseh ,vlčí měsíc′, lett ,vilka měnesis′ (ME I., 70.) - Az is elgondolkodtató, hogy németül a karácsony Weihnacht. A die Weih, Weihe nemcsak felszentelést, felavatást jelent, hanem kányát, héját - tehát ragadozómadarat is. Aligha tévedünk, ha itt a háttérben összefüggést sejtünk és az összecsengést nem tartjuk véletlennek.

A heilig viszont összefügg a heilen igével (,/ki/gyógyítani′ - l. das Heil ,szerencse, jóság, üdv/össég/, boldogság, szerencse′, mint melléknév: ,ép, egészséges, gyógyult, üdvös, szerencsés, boldog′). A tartalmi összefüggés világos: Krisztus, az apostolok és a szentek gyógyítással foglalkoztak, amint a pogány papok, sámánok és szent emberek is.
/98/ Magyar Néprajzi Lexikon 3. Akadémia, Bp., 1980, 60. - ezután MNL

/99/ Egyiptomban a III. sz. elején április 19-én vagy 20-án, május 20-án és november 18-án ünnepelték. 243-ban Itáliában vagy Afrikában a teremtés napjától (március 25-ei napéjegyenlőség) kiinduló számítás március 28-ára tette karácsonyt. De a Klementinák magán a napéjegyenlőség napján, március 25-én ünnepelték. (KLx II., 102.)
/100/ Uo.

/101/ Uo.; MNL 3., 59. 

 

Balassa Zoltán (1949) Kassán élő magyar közíró. A Szabad Újság című magyar nyelvű lap munkatársa volt 1998-ig. Az anyaországban a Valóság és a Honismeret című folyóiratok közölték írásait. Jelentős regénye [nem regény, hanem történeti szakmunka – BZ] a Pilóta a viharban (1994) címmel jelent meg gróf Esterházy Jánosról és koráról. Munkássága elismeréséül 2001. november 24-én a Magyar Páneurópa Únió az Eötvös József Sajtódíjjal tüntette ki.

 

Kapcsolódó cikk:

www.rovart.com/hu/a-hunyadiaktol-karacsonyig-1-resz_3751

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :