[kapcsolat]   husken

Sándy

 

Borvacsora

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

A Jelenrõl

szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2008-03-03

Egon SchieleEgon Schiele képeivel illusztráltam az alábbi cikket, bár ebben az esetben az is elképzelhetõ, hogy Schielét illusztráltam a lenti elmélkedéssel. Olyannyira specifikus viszont mindkettõ, hogy nem szükséges hozzájuk semmilyen hatásvadász húzás. Íme Friedrich Nietzsche...


Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Schiele

Elmélkedés Friedrich Nietzsche: A vidám tudomány címû alkotása kapcsán - amelyet a könyv olvasása során a lapszélekre és a sorok közé ceruzával jegyzeteltem. Nem mindegy.


A Jelenrõl írok, mint létezõrõl, létezésünk folyamatos jelenidejérõl. Sokak szerint csak a Múlt létezik, a Jelent mérõ másodpercmutató már ugrik is tovább: volt, volt, volt, volt...
Viszont ha úgy nézzük a Múltat, hogy azon már változtatni nem lehet, hogy lezárt és kizárt dolog újra megélni, akkor a másodpercmutató mást jelez: ez is már van, meg ez is már van, meg ez is..., meg ez is.
Van, van, van, van...

Van jövõje, van jelene, van múltja...
Ha viszont a továbbugró másodpercmutatóhoz viszonyítjuk a múltat és az eljövendõt, akkor jaj nekünk! Még az idétlen idõtlenség is úgy tûnik, hogy van és nem pedig, hogy lesz. Ha van, akkor az ez, ami most van és akkor ez régen rossz.
Lesz jövõje, van jelene és volt múltja - ehhez kellene tartani magunkat és nem engedni, hogy holmi nyámnyila szinész-lakájai a történelemnek visszarángassanak a múltba és a gyorsan múló jelenünket elfecséreljük hülyeségekre! Hogy generálissá avassuk poszthumusz a hétfejû sárkányt, meg törvénybe iktassuk, hogy kit hogyan szeressünk, amikor a szüleit sem úgy szereti a létrehozott, ahogy az a létrehozónak kijár.

... Van jövõje a nevetésnek! - állítja Nietzsche a Vidám tudomány címû mûvében. Van, bár ez az egész ebben az ellentmondásos Jelenben tök-elképzelhetetlen. Egyrészt globális és általánosan elfogadtatott, mindenkire ráerõszakolt korlátok szegélyezik a szabadságot, másrészt meg a szabad információáradat bizonytalanítja el a tájékozódást. A Jelen egyrészt halálosan komoly elvekre építkezne az oktatás és a nevelés terén, másrészt az individualizmust és relativizmust preferálja.
A Jelen felszabadította az egyént, amelynek anyagcseréje élteti, az egyén pedig azt csinál, amit akar. Legalábbis azt hiszi. Morálteremtõk és vallásalapítók jelennek meg közöttük, a morális célokért harcra buzdítók, a lelkifurdalás és a vallásháborúk hirdetõi hogy a felszabadult létezõk nagy összevisszaságát, irigység és gyûlölet gerjesztette energiáját egy másik - egy általuk igazgatott Jelen létrehozására, felélesztésére, éltetésére és mûködtetésére használhassák.
 
"Pillanatnyilag még a létezés komédiája nem ébredt önnön tudatára, - még mindig a tragédia korszakában járunk, a morálok és a vallások korában."

Mit jelenthet hát a morál- és vallásalapítók, a morális célokért harcra buzdítók, a lelkifurdalás és a vallásháborúk hirdetõinek újbóli és meg-megújuló fellépése? Mit jelentenek ezek a hõsök ezen a színpadon?
Úgy tûnik, minden korábban zajló esemény, minden történelmi korszak ezen szereplõk színrelépésének elõkészületéül szolgált pusztán.
Mindegyikük erre játszik: érdemes élni, az élet jelent valamit, van mögötte valami, van benne valami, vigyázzatok rá!
Valójában azonban egy másik Jelen létrehozása a cél. Így múlnak el a kultúrtörténeti jelenek és jönnek létre új korszakok. A létezés leglényegesebb alapösztöne, amely ott munkál a legfejlettebb és a legközönségesebb egyénben is, a fajfenntartás ösztöne az, amelyre építkeznek ezek.
Hatalmas erõ, bizonyos idõközönként az ész és a szellem burkolja szenvedélyes formába; ilyenkor ragyogó érvek és okok veszik körül. A próféták pedig minden erejükkel elfedni igyekeznek, hogy valójában csupán hajtóerõrõl, ösztönrõl, oktalan és indokolatlan szenvedélyrõl van szó. Igen. A próféták: a morál- és vallásalapítók, a morális célokért harcra buzdítók, a lelkifurdalás és a vallásháborúk hirdetõi... A nagy hazugok.
Az irigyek. A gyûlölködõk. Akiknek nem osztottak lapot, ezért képesek másokkal legyilkoltatni a kártyázókat.

"Az életet szeretni kell, mert! Csak! Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, mert! És amit csak ezek a kellek és mertek jelenthetnek és fognak jelenteni a jövõben!
És mindez azért, hogy ami szükségképpen és mindig, önmagától és cél nélkül is bekövetkezett, az mostantól meghatározott cél érdekében történjék és elhozza az embernek az ész és a végsõ törvény evidenciáját - ezért lép föl az etikai tanító a lét céljának tanítójaként; ehhez kitalál egy második és másféle létet és új mechanikája segítségével kiemeli a régi és közönséges létet régi és közönséges sarkaiból.
 
Igen! távolról sem akarja, hogy nevessünk a léten, és önmagunkon sem - õrajta pedig még kevésbé; számára az egyén még mindig egyén, valami elsõ és utolsó, valami mérhetetlen, számára nem létezik faj, nem létezik összeg, nem léteznek nullák. Akármilyen ostobák is voltak a találmányai, bármilyen pontatlanok a becslései, bármennyire is félreismerte a természet folyását és megrágalmazta körülményeit - márpedig eleddig minden etika oly mértékben ostoba volt és természetellenes, hogy mindegyik képes lett volna tönkretenni az emberiséget, ha eluralkodhatott volna rajta - szóval mindazonáltal, ahányszor csak „e hõs" színpadra lépett, valami más következett be...
 A nevetés szörnyû ellentéte, számos egyén megrázkódtatása e gondolatra, hogy igen, érdemes élni. Hogy igen, méltó vagyok az életre!- az élet, én, te, mi és mindannyian, megint érdekesek lettünk egymás számára bizonyos idõre.
- Tagadhatatlan, hogy hosszú távon eleddig a nevetés, az ész és a természet még mindig diadalt aratott minden egyes ilyen nagy cél-tanítón: a rövid tragédia végül mindig föloldódott a lét örök komédiájában és „a megszámlálhatatlan kacagások hullámai" - Aiszkhülosszal szólva - végül átcsaptak a legnagyobb tragikus színészek feje fölött is."



Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: mûkedvelõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-04-07
Nagyon nagy hatása van Schiele-nek. Borzongok tõle
név: AlomSusy e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-03-06
A vagy is egy " bizonyos oszton". Az ember vagyik arra hogy jobb legyen, tobb legyen , veghez vigyen valamit, kulonben kihalt volna mar ez az erzes. Szülök ellen fellazadni nem nehez, egyebkent ahogyan az allitva van, minnel magasabb fokot er el egy kultura, annal boldogtalanabbak benne az emberek /kivetel az antik görögök tarsadalma, akik egyensulyban tudtak tartani az erkolcsot allatias ösztöneikkel. /
név: asd e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-03-05
Az ember vágyik a magsztos célok felé, vagy úgy nevelik hogy vággyon rá?
név: AlomSusy e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-03-05
Tudnak elni cel-tanitok nelkul ? Az ember osztonei mellett, mindig is magasztos celokra vagyott es aldozatot hoz erte.