[kapcsolat]   husken

babamasszázs

 

kit

 

vaskakas

 

Berlin

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

A klasszikus fotó reneszánsza

szerző: Kovács Ágnes 2011-02-22

 

A klasszikus fotó reneszánsza

 

Hol van már az az idő, amikor a fotólaborból egy egész köteg fényképet hoztunk ki, és alig vártuk, hogy átnézhessük őket. Mikor hívattál elő utoljára fotókat? Biztosan már több éve is annak. Mert valljuk be őszintén, amióta mindenki számára elérhető a számítógép a hozzá csatlakoztatható lézernyomtatóval, meg beszerezhetőek a különféle minőségű fotópapírok, magunk is ki tudjuk nyomtatni a fényképeinket. De tesszük? Nem sokan, és nem gyakran, ráadásul csak egy-két darabot.

 

Emlékszem, az első gyermekünk születésekor sok-sok fényképet készítettünk róla (amely folyamat mára erősen vesztett intenzitásából és gyakoriságából). Legalább két éves koráig (jelenleg négy éves múlt) minden szemrebbenéséről, mozdulatáról, minden tevékenységéről készült megörökített pillanat vagy azért, mert abban a ruhájában olyan aranyos...

Aztán olyan gyorsan nőtt, hogy nem érkeztem (és persze nem győztem fotópapírral és nyomtatópatronnal) azt a sok jó fotót otthon kinyomtatni. A nyomtatási láz megszűnt a fiunk 12 hónapos korában, s onnantól kezdve egyetlen képet sem toltam be a fotóalbum védőfóliája közé. Hozzáteszem, a fotópapír- és nyomtatók gyártóinak beígért és garantált otthoni sikere is elmaradt a fotóminőség mögött. A faliújságomra kitűzött egy-két kép is kezdett valahogy színeváltozni, fakulni, eltünedezni...

 

Annál inkább gyarapodott a  rengeteg felvétel a számítógépemben. Ilyen-olyan nevű mappába helyezgettem, rendszereztem, törölgettem a homályos vagy elmosódott fényképeket. Kezdetben még fel is javítottam vagy kivágtam jó részleteket a Photoshop program segítségével. Végül is elég jó áttekintésem lett a repertoárról, igaz, pont azt a képet nem találtam soha, amire éppen valamilyen oknál fogva szükségem lett volna. Ez persze sokszor bosszantott és egyre növelte a kedvetlenségemet, hogy a számítógépes fotóalbumot megnyissam. A hozzánk elvetődő vendégeknek meg csak fiunk 12 hónapos koráig készült fényképeit mutogathattam, mindig hozzátéve (és magamban szentül fogadkozva), hogy már nekiülök és kinyomtatok legalább minden újabb hónapjáról egyet-egyet.

 

Na, azóta lett egy hugica is, már ő is két éves múlt, róla pedig egyetlen (!) kinyomtatott kép sincs. Tragikus mulasztás! Pedig hogy imádja lapozgatni és nézegetni a bátyusról 12 hónapos koráig készült fotókat. Egy napon aztán megelégeltem ezt az áldatlan állapotot.   

Hamarosan közel 400 (!), azaz négyesszáz fényképet tudhattam a magaménak. Igazi fényképeket, papírból valót, fényeseket, szépeket, 10x15 centis méretűeket. 

Micsoda izgalom fogott el, amikor kibontottam a csomagot (merthogy postán küldte meg a Happy Foto szolgálat). Rengeteg fotó és mind-mind az én gyerekeimről! Szebbnél szebbek (ehhez mondjuk egy jó fotós is kellett, ami terem is a családunkban az öcsém személyében).

Egyébként rettenetesen nehéz volt a válogatás. Mert a több ezer, jobbnál jobb számítógépes fotó közül kiválasztani azt a néhány tízet szinte lehetetlenség volt. Nem is tudtam néhány tíznél meghúzni a határt, néhány száz lett belőle. De szerencsém volt. A Happy Foto szolgálat (ha úgy tetszik, akkor ez itt a reklám helye) éppen hihetetlenül olcsón kínálta szolgáltatásait. Mindössze 0,09 eurót kellett fizetni darabonként, így a közel 400 kép postaköltséggel együtt 37 euróba került. Egy hét leforgása alatt előhívták és megküldték.

 

Alig tudom leírni azt az örömöt, amit a képek nézegetése és fotóalbumba való rakosgatása közben éreztem. Gyönyörködtem a gyerekeimben, felidéztem a fotózás idején átélt emlékeket, mosolyogtam, kacarásztam közben és persze fékeztem a gyerkőceimet, mert rávetették magukat a képekre, mint vad a zsákmányra. Csudajó pillanatok voltak ezek!

 

Ezen felbuzdulva elővettem a nászutas, itáliai képeket tartalmazó CD hordozót, és erről is kiválogattam nem egészen 300 képet. Előhívásuk folyamatban. Addig is sok-sok fotóalbumot kell vennem, mert a rengeteg képet szeretném méltó módon elhelyezni.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: ági e-mail: agnes@rovas.sk dátum: 2011-03-09
Dzsu! Nem szkenneltem be őket, mert mind a számítógépemben voltak. A digitális képből csináltattam papírfotót. Jú andersztend?
Kösz a dícséretet, életünk főművei ők.
Hiretelen azt hittem, hogy a gyereket tervezgetitek...pedig azt kéne a fotók helyett...   
név: dzsu e-mail: a@b.c dátum: 2011-02-28
Nagyon edesek! :)
Mi is csak tervezgetjuk, meg nem jutottunk oda, hogy ki is nyomtassuk mindet...
Pedig lenne mit.

Amugy csak az jutott eszembe, hogy akkor most beszkennelted oket, hogy feltehesd ide?         
Udv az egesz femilinek :)