[kapcsolat]   husken

Sándy

 

Borvacsora

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

A kurátor álma - új galéria született Erzsébetvárosban

szerző: Mayer Kitti Hanna 2010-11-05

 

A kurátor álma - új galéria született Erzsébetvárosban

 

 Nemrégiben kiderült, mi is valójában a magyar kurátor álma. Baglyas Erika körkérdésére a megkérdezett művészek, művészettörténészek, kurátorok között volt, aki mert nagyot álmodni (az efféle kérdéseknél ez kvázi kötelező jellegű), és volt, aki inkább szűkszavú maradt.

 

Katarina Sevic szerint „a magyar kurátor álma ugyanaz, mint a magyar művészé”, feLugossy László (kissé ünneprontó módon) úgy gondolja, a magyar kurátor álma mindenekelőtt az, hogy időben felébredjen. A nagyot álmodók között van Szűcs Attila, akinek legtitkosabb vágya, hogy a Velencei Biennálén utcát nevezzenek el róla, Mélyi József pedig két kézzel szórná a pénzt (ki ne tenné?), és kiállítás formájában rendezné meg az Ember tragédiáját (lásd: http://artportal.hu/aktualis/hirek/mi a magyar kurator alma).

 A most nyílt Demo Galéria „kvázi kurátorai” (merthogy jelenleg még csak tanulják a szakma csínját-bínját, a Magyar Képzőművészeti Egyetem művészetelmélet szakán), Kozma Eszter és Pacsika Márton erre a kérdésre minden bizonnyal azt felelték volna: csak simán menjen minden a megnyitón. Nekik ez volt az egyik fő szempont. Egyelőre.

 

De nehogy azt higgyük, hogy kisiskolás lelkesedésről és szervezésről van itt szó. Mert az, hogy egy kép a helyén marad – bármennyire is triviálisnak tűnik –, igenis hosszas munkafolyamat eredménye. A fentebb bemutatott személyek számára a műalkotások installálása már minden bizonnyal rutinfeladatnak számít. Ám ők is hátrahőkölnének, ha nemcsak a megadott kiállítás megrendezése, hanem magának a galériának a megteremtése lenne a feladat. Júniusban ugyanis a helyiség még raktárként funkcionált, szükséges volt egy nagyobb volumenű tatarozás, hogy mint kiállítótér kifogástalanul működhessen a későbbiekben.

 

Az október 19-én nyílt Közérdekű kísérletek címet viselő kiállítás egyben a Demo Galéria debütáló kiállítása is. A magát kulturális befogadó térként definiáló Fogasház (tipikus belvárosi bérház) a Kohó Kulturális és Közművelődési Egyesülettel együtt a galéria háttérintézményeként működik. A Fogasház (mint sok másik hasonló épület Budapest szerte) a fiatalok kedvelt gyűjtőhelye – most már nem csak a romkocsmázás miatt.

A kiállítás szervezői már a nyitókiállításban szerettek volna választ adni arra, miért pont ide került a Demo. „A téma számunkra nem volt olyan egyértelmű, sokat gondolkoztunk rajta. Mielőtt elkezdünk külső témákat választani, szerettük volna megérteni, hogy mi hova kerültünk (ti. Erzsébetvárosba). Ezért mondtuk a művészeknek, hogy térképezzenek fel egy általuk jellegzetesnek, vagy érdekesnek talált elemet a VII. kerületen belül. Ezen túl a hosszútávú cél maga a kapcsolatfelvétel a helyiekkel, hiszen a galéria, elsősorban az övék kíván lenni. És egy olyan nyitókiállítás, ami róluk szól, az ő környezetükről, talán hatékonyabban tudja megszólítani őket, mint egy sajátosan képzőművészeti téma. Ez lenne egyébként a galéria további célja is: képzőművészeti kontextusban, a vizuális kultúra eszközeivel tárgyalni alapvetően azokon túlmutató, elsősorban társadalmi jelenségeket” – mondja Kozma Eszter.

 

Ha Erzsébetvárost kellene meghatároznunk, mindenekelőtt a turisták által (is) kedvelt látványosságok felsorolásával kellene kezdenünk: ebben a kerületben található a Dohány utcai Zsinagóga, a Grand Hotel Royal, és természetesen az Erzsébet körút, ahol a négyes-hatos villamos jár, s amelynek ablakából a New York palotát (az egykori Nyugat egyik törzshelyét) is megcsodálhatjuk. Arról a nemrégiben elterjedt frappáns szlogenről nem is beszélve, amit a Kétfarkú Kutyapárt terjesztett, miszerint: Erzsébetváros az Erzsébeteké. És ha már politika, akkor Hunvald György neve igazán nem maradhat ki a „látványosságok” névsorából (róla ennyi elég is).

 

Illetve mégsem. Szeleczki Rozi munkájával ugyanis épp az ő személyére reflektál. Az Én, Hunvald György címet viselő videóban az alkotó maga bújik a másfél éve előzetes letartóztatásban lévő Hunvald bőrébe. A közel egy órás interjút, amit Hunvald 2010 februárjában adott, Szeleczki reprodukálja: újramondja a történteket. Az elbeszélő személy megváltoztatásával a néző megerősítést nyer abban, hogy a kerület volt polgármestere előre megírt szöveggel dolgozott.

 

Fátyol Viola a VII. kerületben található emléktáblák felkutatását mutatja be (Erzsébetváros hivatalos honlapján talált rá a táblákat tartalmazó listára: http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=list&fname=kozterialkotasok).

 

Az emléktáblák tekinthetők talán leginkább közérdekűnek, bár meglétükre leginkább csak a turisták fordítanak figyelmet. Információs jellegüknél fogva egyfajta lakmuszpapírként képesek számot adni arról: kiről és mikor emeltek táblát. A forma azonban (a nüansznyi eltéréseket leszámítva) mindig azonos. Fátyol a gyűjtés során egy felettébb érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet: „A táblakereső utak során a hivatalos lista és a valóság között számos eltérést fedeztem fel, az elírásoktól a teljes negligálásig. Pontosan három olyan tábla szerepel a listában, ami ma már nincs a jelölt helyen, az elmúlt években leszedték onnan, de a tábla helye ma is felfedezhető a házak falán. Szintén három olyan táblát találtam, ami bár nincs benne a hivatalos listában, mégis hosszú évtizedek óta díszíti Erzsébetváros adott pontjait.” Ennek következtében magától értetődik a kérdés: „olyan emlékek ezek, amik igazából nincsenek? Vagy amikről nem akarunk tudni? Olyan emlékek, amik igazából nem-emlékek?” 

A kapcsolatteremtést maga Fátyol végzi el: Krúdy falára narancsszínű ragasztószalaggal apró virágcsokrokat rögzít, egy másikat lemos, a harmadikhoz (egy relief-alak lábához) pedig egy cserépdarabot rak, amit joggal nevezhetnénk afféle gerillaakciónak, holott csak ebben az esetben beszélhetünk közvetlen kontaktusról, mely a falakon függő táblák és az utca embere között kialakul.

 

Lugosi Ágnes szintén gyűjtőmunkát végzett. Találomra keresett fel hetedik kerületi lakosokat, akiknek személyes tárgyaival rendezte be a galéria egyik sarkát. A kényelmes fotel fölött függő aranykeretes portré, a gobelin technikával készült idilli tájkép és a polcon pihenő focista szobra (szigorúan porcelánból!) gazdáik személyes történetét reprezentálja. S hogy ne kelljen sokáig találgatni, ők maguk mesélik el az adott tárgyakhoz fűződő kapcsolatukat (a tárlat látogatója a fotelbe huppanva ebbe is belehallgathat).

 

Egy posztamensen fekete füzetet látunk. Ipsics Barbara munkája egy fiktív személyről szóló ugyancsak fiktív történet – bár ez első látásra fel sem tűnne. A füzet lapjain ugyanis kézzel írott feljegyzésekkel, beragasztgatott cetlikkel, papírfoszlányokkal találkozunk (a kerületben talált tárgyak), melyek épp ezzel a kézzelfogható tulajdonságukkal, fizikai valójukkal teremtenek történetet egy kitalált személy köré, akit az alkotó – mint valamiféle elszánt kukkoló, nyomozó – figyelt meg.

 

Gunics Dórától panorámaképeket láthatunk, amelyeket szemlélve úgy érezzük, mintha valamelyik nyugat-európai nagyvárosban készültek volna. A fényképeken szereplő tömeg életvidám közösségnek tűnik: vásárcsarnokba igyekeznek, kutyát sétáltatnak, kedélyesen korzóznak a sétálóutcán. De láthatunk piros turistabusz fölé magasodó óriásplakátot, amely jelenlétével (s így a fotó eszközének segítségével) valóban a metropoliszok világát idézi.

 

A Közérdekű kísérletek kvázi kurátoraitól pár év múlva talán a fentiekhez hasonló válaszokat fogunk kapni a kurátori álmokkal kapcsolatban. Bár, ha jól meggondoljuk: egy galériát és benne egy kiállítást a (majdnem) semmiből teremteni, hát: az mégiscsak valóra vált álom. Még ha kicsit festékhígító szaga volt is az elején.

 

 

(A kiállítás 2010. november 25-ig tekinthető meg.)

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :