[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A menü: Kanárileves

szerző: Kovács Ágnes 2012-12-16

 

A menü: Kanárileves

 

A Rovás alkotócsoportban két éve működő teatRovás kísérleti színház harmadik darabjának bemutatója kapcsán Peter Cibula rendezővel, a darab egyik szereplőjével beszélgettünk.

 

 

A Kassai Állami Színház színészeként hogyan kerültél a teatRovásba?

Marsovszky Miki, a teatRovás megalapítója, akivel a tháliás színészek révén ismerkedtem meg, egyszer azzal keresett meg, hogy szeretnének létrehozni egy előadást. Azt kérdezte, lenne-e kedvem velük dolgozni, színészként vagy rendezőnként. Azt válaszoltam, hogy amint valami körvonalazódik, szívesen. Akkor hallottam először a Rovás Társaságról is. Először tavaly dolgoztunk együtt, amikor Athol Fugardnak A sziget című darabját rendeztem meg, magyarul. Ezt egy szlovák nyelvű előadás követte, az Antigoné New Yorkban – amelyet a lengyel Henryk Rozen rendezett –, ennek a dramaturgja voltam, és játszottam is benne. A most bemutatott Kanárilevest, a szerb Miloš Radovič darabját pedig szlovákul és magyarul is megalkottuk. A magyar előadásban a Thália színházas Rák Viki a partnerem, a szlovákban pedig Erika Molnárová, aki a Kassai Bábszínház tagja.

 

Mit jelent neked a teatRovás?

Több szempontból is nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Fontos, hogy a Rovás mint művészeti társulás a szárnyai alá vegye más művészeti ágak művelőit. A művészet az önkifejezés legmagasabb formája. Jó, hogy a Rovásba olyan fiatalok járnak, akik a művészet valamelyik ágával foglalkoznak. Itt adott egy „tér”, amelyet mindenféle módon ki kell használni. 

A teatRovásnak kevés pénzből kell tető alá hoznia az előadásait, de a színházcsinálás nem csak pénz kérdése. A kőszínházakban szintén keressük annak a lehetőségeit, hogy megmutassuk, milyen más formák léteznek a színházcsinálásra, és hogy hogyan lehet a legjobban kihasználni a rendelkezésünkre álló eszközöket. Ahhoz, hogy egy „színházi pillanat” megszülessék, nincs szükség többezer eurós költségvetésre, drága díszletekre, sőt még színházépületre se. 

A teatRovásos kamaraelőadások valahogy közelebb visznek bennünket a nézőhöz, talán mert jobban megérintik őket. 

 

A teatRovásnál az „programszerű”, hogy a kellékeket, a díszletet, sőt a szereplők számát is a minimumra csökkentitek?

Ezek a külsőségek kevésbé fontosak, a tartalom a lényeg. Két székkel és egy reflektorral is lehet csodát művelni. A Kanárileves például  kétszereplős, és megmutatjuk azt is, hogy mit lehet kihozni a kevés díszletből. Nem feltétlenül a költségkímélő megoldásokat keressük, hanem inkább a megfelelő formát. A nézők pedig láthatják, hogy itt egy szándék ez. Egyébként pedig az lenne jó, ha évente legalább két, akár magyar, akár szlovák előadás, velem vagy nélkülem, de létrejönne. 

 

Milyen koncepció szerint választjátok ki a bemutatandó darabokat?

Igyekszünk mindig valamilyen dramaturgiai összefüggést teremteni köztük. Az első évben bemutatott A sziget és az Antigoné New Yorkban c. darabok közt ez a kapcsolat a szabadság problémaköre volt. A Szigetben két rab álmodozott róla egy börtönben, a másik darabban három hajléktalanná vált ember kereste a jobb életet, a szabadságot Amerikában. 

Az idén bemutatott Kanárileves a férfi-nő kapcsolatról szól, az ezt követő darab pedig, amelyet Forgács Miki, a Kassai Thália Színház dramaturgja írt, egy negyvenes éveiben járó férfiről szól, aki visszatekint életére, számba veszi, mire vitte, mi van mögötte. Ez az elem a Kanárilevesben is ott van: a magával vívódó 44 éves férfi szereplő, aki eltűnődik az eddigi és az elkövetkező életén… 

 

Hogy esett a választás a Kanárilevesre?

Sok szövegkönyvet olvasok, köztük kortárs szerzők műveit is, ha azokat az általam többé-kevésbé bírt nyelvek valamelyikére lefordítják. A Kanárileves rögtön megtetszett. Az emberi kapcsolatok, ezen belül a férfi-nő kapcsolat mindig nagyon erős téma. A darab pedig nagy ráismerésekre ad lehetőséget. 

 

A szlovákul és a magyarul játszott Kanárilevesek között vannak némi értelmezésbeli eltérések.

Mindkettőt én rendezem, és mindkettőben én játszom a férfi szerepét. A nőt viszont más színésznő alakítja a szlovák, mint a magyar előadásban, és természetesen a játékuk is más. A rendezői koncepción belül mindig kellő teret hagyok a színészeknek, érdekel, hogy az adott helyzetben ők mit hoznak ki magukból. Emiatt is különbözik a két előadás, bár nem lényegesen. Legfeltűnőbb eltérés csak a monológoknál van: a szereplők a magyar előadásban monológ helyett egy hangfelvétellel beszélgetnek, mintha kihangosítva hallanák a saját gondolataikat, a szlovákban pedig ezt a másik ént is mi magunk szólaltatjuk meg. Lehet, hogy ettől át is értelmeződik némiképp a darab, de ez nem baj. Az, hogy valamit különbözőképp látunk, az jó a darabnak is, nekem is. A visszajelzések pedig segítenek a hibák felismerésében, a dolgok továbbgondolásában. Lényeg, hogy az alapot képező mondanivaló mindenki számára világos legyen. 

 

Miben tér el a bemutatott előadás az eredeti drámától?

Mint rendező nem tartom arroganciának, hogy ha valamit kihúzok az eredeti, írott műből. Van, hogy egy darab nagyon megérint, de nem mondhatom el ugyanazt és ugyanúgy, mint a szerző. És persze, magamat is be akarom vinni a dologba. Miloš Radovičnak, ennek a kortárs szerb szerzőnek a története Jugoszláviában játszódik, a kilencvenes évek elején, amikor kitört a háború. A műben vannak jelenetek, amikor a szereplők egymást vádolják amiatt, hogy a fiuk emigrált a behívóparancs elől. Ezt a részt például azért húztam ki, mert szerintem a mi környezetünkben ez nem egy aktuális, átélhető helyzet. Ha ez lett volna a mondanivalóm, akkor az más lett volna, de én nem erre akartam fókuszálni, hanem a férfi-nő kapcsolatra. A feszültség e két ember között nem a háború miatt volt. Az általunk bemutatott, eljátszott történet pedig mindenkit megérinthet, valamilyen módon. Adott egy szépen induló kapcsolat, ami elromlik. A darab nem arra mutat, hogy mi az, ami miatt valami nem működik. Az bármi lehet, akár egy apróság is. Egy kapcsolat nem annyira komplikált, mint amennyire mi túlkomplikáljuk. Néha csak arról van szó, hogy nincs bennünk elég tolerancia. Ha az ember egy rossz nap után hazajön, megteheti, hogy ingerült a családjával, de például egy bankban, idegenekkel már nem beszélhet durván, mert az nem illik. A hozzánk legközelebb állókkal meg miért merünk ilyet megtenni? Számomra ez volt az érdekes. A színháznak különben is a dolga, hogy tükröt tartson a néző elé, hogy megálljon egy percre, és a látottak kapcsán elgondolkodjon az életén. A művészetnek pedig az, hogy őt jobbá tegye.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :