[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A modern én-kép mint katedrális

szerző: Szakolczay Lajos 2013-11-02

 

A modern én-kép mint katedrális

 

A nyolcvanéves Bartusz György köszöntése

 

 

     Bartusz György mást se akart a kampókkal összeácsolt gerendákból, a talált tárgyként megdicsőülő öntöttvas-darabokból, a mutatós finom falapokból, a lombos fák közül is az égre tekintő acéltraverzekből és a hármasság jegyében tündöklő alumínium-gólemekből, mint katedrálist építeni.

 

     Bartusz György, képzőművészként ötven éve a pályán, az idő célkeresztjében áll. A modern világ, a XX. és XXI. század akrobatái lőnek rá – elhalmozzák élménnyel, idegrendszerét tonnákkal terhelik. Mindezt miért? Hogy védekezzék. Festményben, grafikában, szoborban, különféle installációkban mutassa meg – az inspiráció egyetemes –, hogy milyen az ellenerő, ha az Isten tehetséggel áldotta meg az alkotót. Ha van szava – szoborban egyidejűleg suttogó és csörömpölő szava – a világ kihívásaira. Bartusznak, a nyughatatlan elmének, volt. 

Nem is akármilyen. 

 

     A Teremtő anyagszeretettel, képzelőerővel, formakészséggel, virtuozitással áldotta meg. S mindezt valaminő bölcs, a természetre aggatott, de a kultúrkincset is magában foglaló filozófia szegélyezi. Ha szembemegyünk a kassai Szent Erzsébet dómhoz vezető Erzsébet utcán fölállított egészalakos szobrával, amely a „tengerjárású”, imbolygó színes egyéniséget, Jakoby Gyulát formázza, előttünk a lélekben rejtező humor is. Negyvenegynehány évvel ezelőtt magam is többször ültem a zseniális kassai festő (ismeri-e valaki nálunk a nevet?) adomával és kesernyés vagabund „kivagyisággal” világított szobájában, és fürdőzhettem abban a világmegváltó mosolyban, amely a csúfondárosságból költészetet teremtő piktort jellemezte.

 

     Bartusz, a szobrász, a képzőművészet professzora, ezt a nyüzsgő szellemet jelenítette meg anyagban. Bravúrral. Ez az arc nem kéméndi, nem pozsonyi, nem kassai, hanem bartuszi. Hagyományhoz való kötődés van benne, és nem kicsi alázat. A felvidéki (szlovákiai) magyar képzőművészet ezekből a rejtett kincsekből (is) építkezik. Avval, hogy emlékszik önmagára, talán megkönnyíti az egyetemes magyar képzőművészetbe való betagozódását is.

Irányzatoktól, alkotásmódoktól függetlenül.

 

     Az életművel kapcsolatban a szakma konkretizmusról, kinematizmusról, minimal artról, reduktivizmusról, az absztrakció megannyi életes változatáról, vagyis Bartusz „expresszivitás iránti érzékenységéről” beszél – Istenem, mennyi magasba szökő várárkot kellett a művésznek átugrania, hogy csak önmaga legyen! –, mintha eme tengernyi fogalom valamit is megérzékítene abból a hatalmas szoborarzenálból, amely a földet, a partot, a természetet, az égig magasodó teret belakta, elevenné tette. 

 

     Pedig Bartusz György mást se akart a kampókkal összeácsolt gerendákból (Konstrukció – 1962), a talált tárgyként megdicsőülő öntöttvas-darabokból (A Hernádnál – 1965), a Térbeli rétegződést (1968) mutatós finom falapokból, a lombos fák közül is az égre tekintő acéltraverzekből (Nagy Göncöl csillagkép – 1968) és a hármasság jegyében tündöklő alumínium-gólemekből (Téridő-szobrok – 1975-78), mint katedrálist építeni. Modern én-képet. Amelyben a harang megannyi kondulása emlékeztethet a nemzedékek értékharcára, az irányzatok közötti tusakodásra, az anyag – a formában leledző virtuóz szellem – megannyi kalandjára, ám végül is az önkifejezői bátorság legfőbb jellemzője.

 

     A prágai mesteriskola igazán a kelet-szlovákiai Kassán kamatozódott. Avval, hogy a művész fokról fokra bővítette kifejező-arzenálját: festészeti, szobrászati, akcióművészeti eszköztárát – hallod-e a csendet a vasbokorban és a finom rétegződésű papírreliefekben? –, művészete univerzálissá vált. A legvirtuózabb pillanataiban is – gondoljunk csak a kalligrafikus absztraktként értékelhető Másodperces festményre ember és világ kapcsolatát bogozza. Az ég bocsásson sugarat nyolcvan évére, hogy még sokáig élvezhessük alkotó szellemét!

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :