[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A Philadelphia, nincs más út! - a Komáromi Jókai Színházban

szerző: Hegyi Zsuzsa 2012-09-25

 

A Philadelphia, nincs más út! - a Komáromi Jókai Színházban

 

Philadelphia, vagy... Van más út? Ezt Gar sem tudja eldönteni, ahogy a néző sem, felállván a színházi székből, s ez tán nem is baj, mert akkor az valaminek a továbbgondolására készteti, tovább nyugtalanítja.

 

2012. szeptember 22-e, szombat este a Komáromi Jókai Színházban.
Zsúfolásig telt nézőtér, a pótszékeken is ülnek, végig, mindkét oldalon. A Kassai Thália Színház előadását várjuk. Brian Friel: Philadelphia, nincs más út! c. darabját játsszák ma (ford.: Hamvai Kornél, a dalszövegeket Nádasdy Ádám), amely 1964-ben íródott, ám a téma félelmetesen aktuális ma is, meglehet, jobban, mint valaha.
Ezzel a vendégelőadással kezdi meg jubileumi évadját a Komáromi Jókai Színház, maga a rendező, Lénárt András Budapestről, valamint Czajlik József, a kassai Thália igazgatója is megtisztelték jelenlétükkel az estét, s pár szóval be is vezették az előadást.

 

Függöny fel, végig ugyanazt a díszletet látjuk (Kovács Yvette Alida munkája), ami egy poros, fülledt levegőjű ír kisfalut mutat, ahonnan az ifjú Gar O´Donnell emigrálni készül –  Philadelphiába. Igazából mindegy is lenne, honnan hová. A lényeg, hogyan éli ezt meg. Hogyan küzd belső énjével, engedi-e, meri-e annak bátorságát felszínre kerülni? Mert ő maga, a külső én szorongó, gyámoltalan, őrlődő, egyre kevésbé találja a kapcsolatot a családjával és a környezetével.

 

Gart ketten alakítják – a külső énje (ifj. Havasi Péter) szolid, jól nevelt, kissé félszeg, aggodalmaskodó fiú, aki elvágyódik az otthonból, annak fullasztó légköréből, mert lelkileg szinte megnyomorodik apja (Dudás Péter) családi vállalkozásában, a semmitmondó, pontosabban az ordító ridegségben, a szeretetlenségbe pedig szinte belepusztul.
Állandó perben áll belső énjével (Nádasdi Péter), aki odavág neki, gyötri, nógatja, állandóan jelen van, már nemcsak a külső énben, bennünk is, olyannyira, hogy ökölbe szorított kézzel drukkolunk neki, üssön, kísértsen, mint a lelkiismeret. Szólaljon meg már a külsője, kérdezzen, tálaljon már ki végre... Hátha! Hátha megfordulhat még minden. Külső Gar nem szólal meg, csak udvariasan, nem mer kérdezni, nem tálal ki semmit, hiszen az eddigi gyámoltalan kísérletei is zsákutcába jutottak. Az elidegenedés, a kimondatlan szavak, az elfojtott érzelmek, a látszatélet évtizedes, masszív falait szinte képtelenség lebontani, s lassan önmaga köré is ugyanolyan falakat emel. Lépni kell hát. Elmenni. Nincs más út.

 

Gar belső énje olyan önálló, intenzív életet él már, hogy szinte beleszédül a néző. Önmagára ismer. O´Donnellek vagyunk mindannyian. Az elhallgatások, a mellébeszélések, a ki nem mondott szavak mesterei.
Közben Gar harcol, küzd. Az otthont, a szülőföldet, az emlékeket, a fájdalmasakat készül elhagyni, verekszik az erős belsővel, amely tudja, minden terhet, minden emléket cipel majd magával, a nagy hallgatásokat, elhallgatásokat is.
 

A tragikomikus helyzeteken, a közhelyeken még mosolyogni is tud a néző, hiszen azok annyira hajaznak a saját élete helyzeteire.

 

Az utolsó estéjét tölti hát Gar otthon. Valóban menni kell? A repülőjegy már megvan. Menni fog? Vagy mégsem?  Ellent lehet állni a maradás kísértésének? Izgul a néző, retteg, nehogy meghátráljon ez a szeretnivaló fiú. Félti mégis, hogy ha menni fog, helyes út-e Philadelphia?
A külső énnel együtt néz Madge, a házvezetőnő után (Cs. Tóth Erzsébet), akinek a szülői házban, emberileg, még a legtöbb köze volt Garhoz, s még vált pár szót a nyugtot nem hagyó belső énnel, hiszen ő, a néző végig vele kommunikált, keményen.
"Minek mész el, hm? Minek? Minek?" – kérdezi még Belső.
"Nem tudom. Nem – nem-nem-nem – nem tudom" – feleli Külső.
Függöny. Nagy taps.
S az úton hazafelé tovább vívjuk harcunkat a Belsővel. A saját belsőnkkel. 


 

(A fotók a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján ill. a Kassai Thália Színház próbáin készültek.)


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :