Peter Cibula, a Kassai Állami Színház rendezője Madarász Mátéval, a Thália Színház színészével és ifj. Havasi Péterrel, a Pozsonyi Színművészeti Főiskola végzős hallgatójával elhatározták, hogy színre viszik Athol Fugard A sziget című drámáját.

Pár hónappal ezelőtt egy baráti társaságnak (Marsovszky Miklós, Komjáti Zsolt, Flórián Róbert Szabolcs, Kristóf Roland) támadt egy ötlete, amelyet nemrég a Löffler-villában meg is valósíthattak. A Rovás tavaly novemberben bérbe kapta Kassa-Óvárostól az ingatlant, ahol helyet tudtak biztosítani ennek az új kezdeményezésnek. A Rovás társulás és a színházkedvelő, színházat-csinálni-akaró baráti társaság egymásra találásából létre jött a Rovás Színműhely.
Az elképzelésük az volt, hogy egy olyan színházi műhelyt hozzanak létre, ahol a szűkebb és tágabb környezetükben megtalálható, fiatalosan gondolkodó rendezők és színészek megmutatkozhatnak egy-egy produkció erejéig.

Aki az elmúlt hónapokban megfordult a villában, láthatta, milyen állapotban volt az a hely, ami később a színműhely otthona lett. Korábban a Kassai Iparművészeti Középiskola használta az épületet, ezt megelőzően pedig Löffler Béla kassai szobrászművész háza volt. A színműhelynek helyet adó terem éppen a szobrász természetes fénnyel megvilágított műterme volt. Az alábbi képeken látható, hogy nagyon impozáns teremről van szó, galériás megoldással - többünk fantáziáját megmozgatta a helyiség kihasználásának lehetőségei és módjai.

Ámde közelebbről szemlélve megmutatkoztak a hibái is: a szakadozott linóleumborítás alatt a padlózat korhadt, szúette, a falak mocskosak és mállottak, az ablaküveg néhány helyen hiányos, a keretek korhadtak, a természetes fényt beengedő üvegtetőzet mocskos, tisztíthatatlan és statikailag már nem biztonságos. Talán leginkább Marsovszky Miki tudná felsorolni a terem hibáit, amelyeket heteken át kitartóan és szorgalmasan, fáradságos munkával próbált meg kijavítani.

És a végeredmény magáért beszél! Amikor május végén egyszercsak betoppantunk a - most már joggal nevezhető - színházba, elámultunk a változások láttán. A képek ismét magukért beszélnek. Amilyennek egy színháznak lennie kell: feketére festett padlózat, fekete háttér, még kulisszának is szorítottak egy pici helyet, és a lehetőségekhez képest tágas nézőtér - igazi stúdiószínház lett a hajdani műteremből.
 

Az előadás során kiderül, hogy a néhány négyzetméternyi helyen szó szerint testközelbe kerül a közönség a színészekkel, ettől - legalábbis számomra, aki az oldalsó első sorban ültem - nagy élmény volt az előadás. Úgy éreztem, a lábaim előtt zajló események részese vagyok én is...     

„Számunkra nem a megkötések és korlátok közé szorítás, hanem az értelmes párbeszéd elérése a fontos” - vallja a Rovás Színműhely. Úgy gondolom, ez a párbeszéd szakmai szinten is – a Thália és a Rovás együttműködési szerződésének köszönhetően – elkezdődött. A pénteki (házi) bemutató kapcsán elmondható, hogy egy nagyszerű dolgot hoztak létre.

Ebben a kis színműhelyben az a csaknem félszáz ember, aki láthatta az előadást, olyan vastapsot produkált, ami örömet szerzett volna bármelyik nagy színház társulatának is. A közeljövőben még a szellőzést kellene megoldani az előadások alatt.