[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A RovásVoyage Dániában (2. rész)

szerző: Kovács Ágnes 2016-04-21

 

A RovásVoyage Dániában (2. rész)

 

Berlin

 

Késő este érkeztünk Berlinbe, ahol a főpályaudvar tőszomszédságában, egy sporthotelben szálltunk meg. Tele volt mindenféle nációjú fiatallal – tömény multikulti. 

Azonnal nekivágtunk az éjszakai Berlinnek. A városnak több közponja van. Mi a kormányzati negyedet jártuk be, révén, hogy szállásunk is ebben volt. A Hauptbahnhof közelében van a Reichstag épülete, attól nem messze pedig a Brandenburgi kapu. A Reichstag az 1990-es évek közepén üvegkupolát kapott, amelyben csigavonalban vezet fölfelé a lépcső. Másnap láthattuk, hosszú sorokban várakoznak a turisták arra, hogy feljuthassanak – pedig éppen esős, ködös idő volt, amely gátat szabott a látóhatárnak. 

 

A Brandenburgi kapu alatt áthaladva mi, akik a keleti blokk országaiból vagyunk, mélyen átérezhettük az egykori tragédiát – a berlini falat. 

 

 

Este 23 óra körül teljesen néptelen volt a város, már a turisták sem zavartak bennünket (szintén turistákat) abban, hogy átérezzük Berlin óriási tereit, tágasságát. Hatalmas modern épülettömbök magasodnak mindenütt, de mégis, valahogy emberi méretük van. Mert nem az ég felé törnek, hanem inkább a kiterjedésük nagy. Kortársak és zseniálisan megtervezettek, érdekesek, büszkén és méltán hirdetik az építészeti design vívmányait. Berlinben sok helyütt építkeznek most is. A kormányzati negyedben látható háztömböket 1989 után emelték, amikor a fal lerombolásával egyesítették a két Németországot. Közel 20 év távlatából méginkább csodálatunkkal öveztük a modern házakat, amelyek építésük idején meghaladták korukat, hiszen azok ma is kortársak maradtak. Már semmi sem jelzi az egykori keleti és a nyugati világ közötti szakadékot. A németek az egyesítést nem csak politikailag, de Berlin városrendezési tekintetében, a külsőségekben is véghez vitték. Az egykori keleti rész épületein sem látszik már a szocreál stílus, igyekeztek eltüntetni ezeket a jegyeket. 

 

 

 

Végighaladtunk az Unter den Linden sugárúton, hátunk mögött hagyva a győzelmi oszlopot – ezt másnap néztük meg közelebbről. Még az este folyamán eljutottunk a Checkpoint Charliehoz, amely a falon túl az amerikai ellenőrzési pont volt. Berlin szíve többféle megszállási övezetre volt osztva, volt amerikai, francia, angol, kívül pedig szovjet. Az amerikai volt az ígéret földje – szó szerint. A keleti blokkból ide akartak a legtöbben átszökni az óhajtott szabadság reményében. Ám nagyon sokuknak ez nem sikerült, és a szovjetek lelőtték őket a szökés során.

 

A keleti oldalról nézve egy fiatal, alig húszéves katona portréja néz ránk egy magas oszlopra helyezett billboardról, a nyugati oldalról nézve pedig egy szovjet, szintén gyerekképű katonáé. Hatásos. 

 

A berlini fal meghagyott, néhány száz méteres maradványa mellett haladtunk, amelyet szinte puszta kézzel szedtek szét 1989-ben. Óriási dühről és haragról tanúskodhatott ez, hiszen a tömör vasbetonfal olyan volt, mint egy felfeslett szövet: helyenként teljesen lyukas, máshol a vastag drótok kimeredeztek. 

 

 

 

 

Már vagy nyolc kilométeres gyaloglásnál tartottunk, s jócskán elmúlt éjfél, amikor lenyűgöző látványban volt részünk. A Sony Center épülete az óriási háztömbök között szinte megbújik, de kék fénnyel világító kupolacsücske már messziről elárulja, hogy valami különleges építmény lehet. S valóban az. Mintha valami monumentális cirkuszi sátor volna kifeszítve a fejünk fölé. Aztán tovább haladva egy olyan épületbe botlottunk, amelynek egyik falát még a háborús ostromból hagyták meg, mintegy azzal a szándékkal, hogy ez képezze a köré épített modern ház alapját vagy képletes értelemben vett támpillérét. Sok olyan épületet láttunk, amely a régebbi történelmi korokban épült, s ahelyett, hogy lerombolták volna, egy teljesen modern kinézetű hozzá-, rá- vagy körülépítéssel egészítették ki. 

 

 

Másnap, mi tagadás, örömmel hagytuk el szálláshelyünket, hiszen a szorongás azért bennünk volt az utóbbi hónapok, és persze, a pár nappal ezelőtti brüsszeli robbantásos terrorcselekmények után. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy éppen a berlini Hauptbahnhof, mint lehetséges célpont, tőszomszédságában laktunk, és elhangzott egy Allah agbar felkiáltás is valamelyik arab fiataltól, akiktől egyébként hemzsegett a hotel aulája. 

 

 

 

Az uticél Dánia, előtte viszont még megtekintettük a monumentális győzelmi oszlopot, amelyet éppen a dánok fölött aratott győzelem emlékére emeltek a poroszok. Fokozatosan újítják fel, az aranyozott részek fényesen ragyognak, ugyanakkor az emlékmű oldalain látható feketemárvány dombormű ma is viseli a második világháború idejéből a golyók nyomait: az egyik csuhás papnak a combján van egy golyó ütötte lyuk, az egyik lónak a feje hiányzik, amott egy embernek stb. 

 

Nagypéntek lévén a berlini dómot sem hagyhattuk ki, amelynek óriási központi rézkupolája 98 méter magas. Hatalmas orgonája van és lélegzetelállító a belső mérete.

 

Még az este folyamán belébotlottunk egy nagyon különös kompozíció-parkba. Több száz sima felületű, szabályos betontömb alkotja, alacsonyabbak, magasabbak, mintha egy szarkofág-labirintus volna. A másnapi látogatásunk során derült ki számunkra, hogy ez a holokausztban elpusztult zsidóságnak az emlékére épült. Mivel éppen szemerkélt az eső, a betontömbök oldaláról lecsurgó víz – mint megannyi könnycsepp – segíthetett az emlékezésben. Számomra kissé furcsa volt, hogy a turista fiatalok a kompozíció-park eredeti rendeltetéséről teljesen megfeledkezve, vidáman bújkáltak a kőlabirintus között. 

 

Egyébként Berlinben lépten-nyomon olyan múzeumra vagy emlékműre bukkanhatunk, amely a II. világháborúra emlékeztet. Talán egyik nemzet sem néz szembe olyan szigorúan a múltjával, még a dicstelennel is, mint a német. Mintha ezzel a jelen generációba is a lelkiismeret-furdallást szeretnék becsempészni. 

 

 

 

 

Azt mondják, Berlin akkor mutatja meg igazi arcát, ha az ember eltéved benne. Nos, ha több időnk lett volna, és nem csak egy éjszaka és egy rövid délelőtt, biztosan szívesen eltévedtünk volna, ámbár, azt is csak autóval. Mivelhogy Berlinben óriásiak a távolságok. 

 

A képek szerzői: Kovács Oszkár, Szabó Ottó, Szilvássy Péter

Még több kép Berlinről itt: https://www.rovart.com/hu/berlini-idill_3451

 

Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/a-rovasvoyage-daniaban-1-resz_3443

https://www.rovart.com/hu/krakkoi-idill_3444

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :