Horvátország harmadik legnagyobb városa Zágráb és Split után Rijeka. A magyar fülnek azonban jobban hangzik az olaszból átvett név, Fiume, hiszen ez így vert gyökeret a magyar történelemben. Mert egy időben az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, és 1920 és 1924 között itt működött a Fiumei Szabadállam nevű államalakulat, amelynek a magyar is egyik hivatalos nyelve volt.     

     Sajnos, nagyon rövid időt tölthettünk Fiuméban, mindössze egyetlen estét, amelybe egy séta azért belefért, valamint másnap, a botelben való megszállás után a város felett emelkedő Trsat erőd megtekintése. 

Trsat régi magyar neve Terszat, olaszul Tersatto, Fiume városrésze, egykor önálló település volt Horvátországban. A vár alatti település középkori hírnevét Szűz Mária názáreti házának legendája alapozta meg. Eszerint amikor 1291-ben az utolsó szentföldi keresztény kézen levő vár Akkó is elesett, Szűz Mária názáreti házát az angyalok a település határába vitték. Mivel azonban a helyieket ez a kegy elbizakodottá tette, amiért az angyalok a házat  1294-ben továbbvitték a mai itáliai Loretóba. A szomorú trsatiaknak 1362-ben V. Orbán pápa egy állítólag Szent Lukács evangélista által festett Szűz Mária kegyképet adományozott. A ház egykori helyén I. Lajos magyar király adományából csakhamar felépült a Trsati Szűzanya tiszteletére szentelt kegytemplom, oltárán a pápa által adományozott kegyképpel. 

     Rengeteg magyar vonatkozást lehetne megemlíteni Fiuméval kapcsolatban. Például azt, hogy a Monarchia idején ez volt a legnagyobb kikötője Magyarországnak. Nagy előszeretettel utaztak ide a tenger miatt az arisztokrácia tagjai nyaralni. A legjelentősebb magyar jelenlét a város virágkorához (1870-1918) köthető, ezt akár magyar korszaknak is lehet nevezni. Számos épületet emeltek ekkor és az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. Ebben az időben jelentős számú magyar hivatalnok élt a városban. Kormányzónak magyarokat neveztek ki, a közigazgatási vezetők mellett jelentős számban magyar mérnökök, vasúti tisztviselők, rendőrök, tanárok dolgoztak és éltek itt. Gyermekeik taníttatását magyar nyelvű gimnázium biztosította és több magyar éttermet is megnyitottak ebben az időszakban. A magyar lakosság száma 1910-ben 6500 fő volt. Ez az összlakossághoz képest tizenhárom százalékos részarányt jelentett. Az első világháború után számuk drasztikusan csökkent: 1925-ben már ezeregyszázra. A Monarchia felbomlása után a köztisztviselők visszatértek Magyarországra. Az ügyvédek, orvosok, mérnökök és egyéb foglalkozásúak közül maradtak még és megpróbáltak alkalmazkodni az új helyzethez. A korábban jelentős számú magyarság tovább fogyatkozott és a második világháború után már csak jelképesnek lehet tekinteni a számarányukat, mely az összlakosság egy százalékát teszi ki.

Fiume virágkorát Magyarország részeként érte el. A kiegyezés utáni kormánypolitika céljává vált Fiume tengeri kikötőjének fejlesztése. Ezt segítette az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonal. Fiume közigazgatási helyzete is különleges volt: míg a várost körülvevő vármegye Horvátország része volt, a város közvetlenül Magyarországhoz tartozott. Baross Gábor közlekedéspolitikusként a vízi közlekedés fejlesztését irányozta elő, aminek része volt a kikötő korszerűsítése is, az építőket továbbra is Hajnal Antal mérnök vezete.

Fiume nem mindig volt ilyen jelentős kikötő. Az első gőzhajó csak 1871-ben hajózott ki a kikötőből, addig csak vitorlások kötöttek ki benne. Az egész kikötő átfogó rendezését 1873-ban kezdték el Hajnal Antal főmérnök irányítása mellett. A tengert egy 100-200 méteres sávon feltöltötték, kialakították a Baross-kikötőt (máig így nevezik), több új, kisebb mólót építettek, és a vasutat kivezették a tengerpartra. Itt működött az egykori Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia (Nautica), amelyet Pecz Samu tervezett, 1902–1903 között építették. Az iskolát magát a 18. század végén alapították, és tengerésztiszteket képzett. Az épületben ma az egyetem filozófiai és pedagógiai kara működik. 

1905-ben a Ganz és Társa Danubius Villamossági, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. néven üzemet létesített a városban, hadihajók  építésére, amely 1918-ig 61 hadihajót gyártott le. Legnevezetesebb üzeme az 1875-ben alapított torpedógyár. 1914-ben itt készült Magyarország legnagyobb csatahajója, a tragikus sorsú Szent István. (1918. június 10-én sülyedt el torpedótámadás következtében). 

/Forrás: Wikipédia/

A fotók szerzői:  Borisza József, Csobády Beáta, Kovács Ágnes, Kovács Oszkár, Szabó Ottó