[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A RovásVoyage Milánóban

szerző: Kovács Ágnes 2014-10-10

 

A RovásVoyage Milánóban

 

Fiuméről itt írtunk: https://www.rovart.com/hu/a-rovasvoyage-fiumeban_3126 további fotókért kattintsatok ide:  https://www.rovart.com/hu/fiumei-idill_3129

 

     Milánó Olaszország Lombardia régiójában fekszik, ez az ország második legnagyobb központja, amely egyben gazdasági fővárosnak számít. Milánó neve összefonódik a drága és híres divatházakkal, a nagynevű Milánói Scala operaházzal, a turisták viszont a csupa kőcsipke dómot szeretnék látni és a Santa Maria delle Grazie templomban Leonardo da Vinci híres falfestményét, Az utolsó vacsorát. 

 

     Ám ezt a festményt nem lehet csak úgy, az utcáról betérve megtekinteni. Akkora iránta az érdeklődés, hogy jó előre meg kell váltani a belépőjegyeket. Mi is már hetekkel ott jártunk előtt megrendeltük a jegyeket, amelyek az általunk kért napnak az általuk kiválasztott, illetve szabad órájára érvényesek. A jegypénztárba betoppanó orosz csoport így nem juthatott be a terembe, ahová egyébként legföljebb 30 főt engednek egyszerre. Törhetetlen, vastag, biztonsági üvegajtón és az ügyelők árgus szemeitől kísérve juthattunk be a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumába (a szerzetesek egykori étkezőhelye), amelynek jobb oldali falát díszíti a híres mű. 

Gondoljunk csak bele, micsoda sikertörténet ez! Néhány száz évvel a falfestmény elkészülte után is a világ minden részéről özönlenek Milánóba a turisták, hogy láthassák e remekművet. 

 

     Amit a képről röviden tudni kell: Lodovico Sforza, milánói herceg kérte fel 1495-ben Leonardo da Vincit a híres evangéliumi jelenet megörökítésére. A kép két év múlva el is készült, de alig 20 évvel utána már kétségessé vált, hogy képes lesz-e ellenállni az időnek. Leonardo eltért a freskófestészet addig ismert technikájától: erős temperát használt, amelyet csirizzel és gipsszel preparált falrétegre vitt fel. Nem tudni biztosan, hogy az eljárás helytelensége vagy egyszerűen a fal nyirkossága miatt, a 16. században a nagy mű állapota egyre romlott és a század végére már menthetetlennek ítélték. Két évszázadon át nem túl sokat tettek megmentésére, majd egy restaurálási kísérlet alighanem többet ártott a képnek, mint használt. A későbbiekben az újabb restaurálásoknak végre sikerült a színek reprodukálásával egyidejűleg elszigetelniük a képet a nyirkos faltól. Az 1943-as bombázást követő újjáépítéskor ismét restaurálták, a helytelen restaurálási kísérletek nyomait eltüntették, s helyreállították a nagyjában eredeti freskót. Érdekes felfedezés is felszínre került: a legfelső réteg alatt ráakadtak Leonardo saját kézjegyére.

 

     Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Júdást nem ruházza fel attribútummal (mint a Leonardo előtt készült festmények, amelyek kompozíciói élesen elkülönítették Iskarióti Júdás alakját). Leonardo beteszi a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is tulajdonképpen. A festmény jelenleg már restaurált állapotban tekinthető meg, de még így is elmondható, hogy rossz állapotban van. A festmény több kérdést is felvet: ki a Jézus jobbján ülő, nőies arcvonású alak, aki elhajlik tőle? Vannak, akik Máriának, sőt, Jézus feleségének tartják, de egyes vélemények szerint János lehet. A hozzá hajoló alak jobb kezében kés van, a másik kezével a nyak tájékon mutat egy agresszív kifejezést. Vajon ez mit jelenthet? Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a korábbi festmények a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de Leonardo mégis Jézus méltóságteljes alakjának ellenpontjaként tünteti fel Júdást. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. S ami még a kép nagyszerűségét indokolja: vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektíva vonala – a tartó gerendák, díszítések stb. a terem felől – pontosan Jézus arcára vetülve – a kép geometriai középpontja felé tartanak. A festmény perspektivikusan szépen belesimul a refektorium vonalaiba, annak mintegy meghosszabbításaként. 

 

     Magáról a templomról is szólnunk kell, hiszen ez Milánó egyik leghíresebb szentélye, amely 1980 óta szerepel az UNESCO Világörökség listáján. Amikor 1943-ban az angol-amerikai légicsapások miatt bombatalálat érte, a kolostor is megsérült. A refektórium megsemmisült, de néhány fal – így az is, amelyre Az utolsó vacsorát festették – csodával határos módon épségben maradt. 

A templomnak magyar vonatkozása is van: közvetlenül a freskó felett, az oldalfalon balra (Jézus jobbján) IV. Béla király leánya, Boldog Margit látható. Ez a milánói Sforza család erős magyar kapcsolatainak egyik határozott megnyilvánulásának tekinthető. A család Visconti ága révén ugyanis Lodovico Sforza is Árpád-házi leszármazott volt. A Sforza-család képe fölött látható címereinek üres mezőin az Árpád-házi sávok – ha nagyon halványan is, de – még felismerhetők. 

 

 

     Az utolsó vacsora festményével átellenben, a déli falon a Keresztrefeszítés látható, Donato Montorfano festő műve. Valószínűsíthető, hogy őt maga Leonardo ajánlotta mecénása, Lodovico Sforza, Milánó hercege figyelmébe. A Keresztrefeszítés alkotás kompozícióban és művészeti elgondolásban illeszkedik a refektorium egészének kialakításába, amelynek Leonardo az Isteni elrendelés nevet adta. Amikor Montorfano 1495-ben befejezte a képet, Leonardo akkor kezdett hozzá a sajátjához. 

 

 

     Milánó a 15. században a Visconti és Sforza nemesi családok uralkodása alatt Itália egyik legjelentősebb reneszánsz központjává vált. Francesco Sforza úgy vált Milánó urává, hogy feleségül vette az utolsó Visconti herceg lányát. Ő rendelte el a Castello Sforzesco építését. 

 

 

     A Castello Sforzesco (Sforza-kastély) Milánó egyik legjelentősebb építészeti alkotása. A 15. században épült hatalmas, négyzet alaprajzú építmény egykoron a milánói hercegek rezidenciája volt. Az eredeti építményt a milánóiak lerombolták, de Sforza újjáépítette. A vár, amelyet Sforza elsősorban védelmi céllal építtetett újjá, egyre inkább királyi palotához kezdett hasonlítani és méltó uralkodói rezidenciává vált. A Castello Sforzesco ma múzeumoknak ad otthont. 1906-ban a városban Nemzetközi Kiállítást rendeztek, ekkor alakították ki a Castello Sforzesco mögötti mögötti Parco Sempionét, ahol kellemesen elköltöttük uzsonnánkat. 

 

 

     A Piazza del Duomo (Dóm tér) Milánó szíve és egyben geometriai középpontja, amit a dóm hatalmas tömege ural. A dóm az olasz gótika egyik mesterműve. A római Szent Péter-bazilika mellett Olaszország második legnagyobb temploma. A sok építkezési periódus és a főépítészek gyakori váltakozása miatt az épület homlokzata a stílusok sokféleségét tükrözi: az alsó rész reneszánsz-barokk, a felső pedig gótikus. A homlokzatot tornyocskákkal koronázott pillérek tagolják öt részre a templom belső elosztásának megfelelően. Mind az öt részhez díszes kapuzat és két sor kisebb és nagyobb ablak tartozik. 

 

     A dóm mellett találjuk a  Galleria Vittorio Emanuele II nevezetű passzázst. Ez egy kereszt alaprajzú passzázs. Milánó szalonjának is nevezik elegáns üzleteinek (Gucci, Prada, Versace) köszönhetően. 

 

     A passzázson átjutva a Piazza della Scalánál találjuk magunkat, ahol a Teatro alla Scala (vagy La Scala), a milánói operaház van. Ez egyike a világ leghíresebb operaházainak. Az 1778-ban megnyílt Scala a világ egyik legnagyobb operaháza volt a maga 24 méter hosszú, 21,6 méter mély és 20 méter magas színpadával. Az operaház építését Mária Terézia rendelte el, miután a város egyetlen színháza, mely az operaelőadásoknak is otthont adott, tűzvészben elpusztult.

 

     Az egyetlen estébe és egy napba, amelyet Milánóban tölthettünk, mindössze ennyi, és a dóm árnyékában elfogyasztott kávé fért bele. 

Következő megállóhelyünk Pisa volt, de erről egy következő írásban szólunk.

 

 

A képek szerzői: Kovács Oszkár, Kovács Ágnes, Csobády Beáta

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :