[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A sötét lovag: Felemelkedés

szerző: Gyenes Gábor 2012-11-05

 

A sötét lovag: Felemelkedés

 

Christopher Nolan Batman-trilógiája a Sötét lovag: Felemelkedéssel záródik, mely az előző két epizóddal egyetemben mindenképp minőségi anyagnak számít. A harmadik egyértelműen a legkevésbé sikerült epizód, de nem marad el kategóriákkal az előzőektől, egy szórakoztató, izgalmas, pörgős mozinak minimum megfelel.
           
A harmadik rész nyolc évvel A sötét lovag  után veszi fel a fonalat; a deneverérembert továbbra is a hősként tisztelt Harvey Dent gyilkosaként tartják számon. A városban Dent reformjainak köszönhetően visszaszorult a szervezett bűnözés, a nagykutyákat rács mögött tudhatják. Bruce Wayne visszavonultan, testileg-lelkileg leépülve él kastélyában, gyászolja elveszített szerelmét. Alfred (Michael Cane) jelenléte intenzívebb, mint eddig: ő az egyetlen, aki folyamatosan igyekszik kimozdítani Bruce-t a zombi-létből. Feltűnik Bane (Tom Hardy), az epizód legizgalmasabb figurája: Jokerrel ellentétben főleg fizikai és hadvezéri képességei okán félelmetes, nem csak káoszt akar, hanem véglegesen elpusztítani Gotham Cityt Batmannel együtt, és céljához rövid időn belül rémületesen közel is kerül. Wayne időközben csődbe megy, és befolyását veszti apja cégének igazgatótanácsa felett, így Miranda Tate (Marion Cotillard) milliomosnő segítségére szorul, aki hamarosan nőként is érdekes lesz számára, csakúgy, mint a Catwoman-ként jelenlévő, bár annak nem nevezett Selina Kyle (Anne Hathaway). Visszatér még Morgan Freeman, Gary Oldman, sőt az első részből egy-egy jelenet erejéig Liam Neeson és Cillian Murphy karaktere is, valamint jelentős szerephez jut a Hardyhoz és Cotillardhoz hasonlóan szintén az Eredet szereplőgárdájából átemelt Joseph Gordon-Levitt is, Robinként. A főcsapáson kívül számtalan epizód és algonosz/alsegéd teszi zsúfolttá a mozit.
            
A felvázolt szövevényes történet, és a mozgásban tartandó temérdek figura miatt a Nolannél megszokott hihetetlen töménység és tempó ez esetben időnként túllépi a felfoghatóság határát, és ilyenkor követhetetlenségig sűrűsödik a film. A majd háromórás játékidőben alig jut pár perc az egyes szereplőknek, így néhányuk meglehetősen fölöslegesnek hat, a motivációk teljes szövevényét csak második, harmadik megnézésre értjük meg.
 
Bruce Wayne visszakerül a főszerepbe, nem dominálja le a főgonosz, mint a Sötét lovagban, új arcát ismerhetjük meg: az ifjúkorú majd férfikorú után az öregedő hőst. Wayne a Batman-ruhát ezúttal eleinte nem is a rossz fölött való győzelem céljából veszi fel először, hanem egyfajta szuicid hajlamból. Kimondottan izgalmas ez a lerobbant depressziós antré, kár, hogy mankós hősünk egészségi állapota egyik pillanatról a másikra képes „megjavulni“, sőt, mindenféle terápia vagy edzés nélkül sikerül visszakerülnie régvolt nindzsa-formájába. Ezek után a gerinctörés utáni falmászás nem is olyan meglepő. Mindenesetre pozitív tény, hogy Wayne változik a trilógia ideje alatt, egy dinamikus jellemfejlődésnek lehetünk tanúi.
 
Bane, a legújabb főgonosz nagyon karizmatikusra sikeredett, az első olyan ellenfele Batmannek, aki fizikai fölénnyel rendelkezik. A maszkos hústornyot játszó Tom Hardynak azért lehetett nehéz dolga, mivel arcából a tekintetén kívül alig látunk valamit, így csak szemeivel, gesztusaival és hangjával tudott operálni. A hatás véleményem szerint tökéletes: Bane tényleg félelmetes, a dartwederi hangmodulátorral gépszerűvé módosított orgánuma sokáig visszhangzik a nézőben. Jokerhez képest, aki inkább „agy” volt, Bane sokkal közelebb van a „testhez”. A film során Batmanhez hasonlóan nem használ lő- és szúrófegyvereket, puszta kézzel végzi ki áldozatait. Jokerrel ellentétben, akinek múltjáról Nolan tudatosan nem közölt semmilyen információt (Joker az arcán lévő sebhelyek eredetéről különböző sztorikat adott elő), Bane történetével megpróbálkozik, bár számomra a filmben meglehetősen értelmetlennek tűnt a karakter múltjának bemutatása. Mindenesetre az utolsó negyedóráig Bane jelenléte hihetetlenül erős, sajnos legyőzettetése (mivel ökölharcban ő volt a bajnok, így egyszerűen lelövettetett) szánalmasra sikerült.
 
A mozi legnagyobb érdemei közé morális kérdésfelvetése tartozik: Nolan már az Insomnia c. alkotásában is foglalkozott azzal a dilemmával, hogy lehet-e hazugságra alapozni egy morálisan helyénvaló döntést? Épülhet-e egy igaz rendszer egy hazugságon vagy elhallgatáson? Nolan válasza mindkét filmben a következetesség mellett teszi le a voksot, az igazságot, mint olyat, nem relativizálja, hanem abszolút minőségként kezeli. Mindkét filmben bukik az a hazugságon egyensúlyozó igazságos felépítmény (az Insomnia sztárdetektívje a múltbéli egyetlen hamisított bizonyíték miatt egyre több csalás elkövetésére kényszerül, míg lelepleződik, s minden ügye felülbírálódik, Gotham City nyolc évi békeideje is véget ér, amint Bane köztudomásra hozza Harvey Dent gaztetteit). Emellett az idealizmus mellett teret tud nyerni a szabályok relativizálása: a rendőrség inkább béklyóként éli meg a törvény kötelező tiszteletét, az önbíráskodó Batmant hívják segítségül, amint borul a bili. Bruce Wayne vagy egy eszméletlenül öntelt karakter, aki saját morális értékítéletét mindenkiénél megbízhatóbbnak tartja, vagy egy Krisztus. Ha reális történetként kezeljük a filmet, akkor az önbíráskodás propagátora. Ha viszont szimbolikusan, akkor egy krisztusi figurát láthatunk: Bruce Wayne tud igazságtalan és hibás lenni (az emberi rész), Batmanként – szimbólumként viszont eléri a „tökéletességet“ (az isteni rész), s minden tette, döntése morálisan a leghelyénvalóbbnak bizonyul.
 
Nolan Batman-filmjeiben a többi képregény-adaptációval szemben az jelenti az újdonságot, hogy a komiksz mitologikus világát nem egy elemelt, absztrakt formában kezeli, hanem realisztikus környezetbe igyekszik visszahelyezni. Meglehetősen nehéz vállalás ez, mivel ha logikával állunk hozzá a képregények univerzumához, akkor végeláthatatlan magyarázkodásba kell kezdenie a mesélőnek, vagy egy olyan a két világ közötti bár, de megismerhető és követhető szabályrendszert kell felvonultatnia, amelybe beleélhetjük magunkat és tudunk benne gondolkodni. Nolan filmjeinek esetében, véleményem szerint, az első két epizódnál működött a koncepció. Valahogy nem jelentett gondot elfogadnom, amint a hősök egy reális környezetben, természetfeletti képességek nélkül bár, mégis bizarr módon kisminkelve vagy éppenséggel maszkot viselve filozofikus vitákat folytatnak a morálról – ökölharc közben. Valahogy működött. A harmadikban viszont kicsapódott s különvált a mitológia és a valóság. A beteg Wayne nem volt számomra összeegyeztethető Batmennel, nem alkottak organikus egységet. Gotham City, amely megszólalásig úgy nézett ki, mint Manhattan – nem volt számomra összeegyeztethető a filmben szereplő kissé irreálisnak tűnő fura sivatagi kútbörtönnel, vagy mi is volt az.
 
Nolan Batman-trilógiája a történet legjobban sikerült filmes adaptációja. Magasan veri Tim Burton feldogozásait, s összehasonlíthatatlan a Joel Schumacher-féle vacakokkal. Ez a trilógia hihetetlen nagy közönségsikernek örvend, az imdb.com legnagyobb részvételű internetes közönségszavazás alapján jelenleg mindhárom epizódot „minden idők legjobb 250 filmje között“ tartják számon. Valószínű, hogy valamennyit kopik majd az elkövetkező években a trilógia fénye, viszont biztosan nem merül feledésbe. Ezek után kíváncsian várom Nolan következő munkáit, aki mindeddig még csak „jó”, vagy „zseniális” filmet tudott készíteni.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :