[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A Szent László-legenda mint a szakrális beavatás helye - A felvidéki Szent László-ciklusok (2.)

szerző: Tornay Krisztina 2012-12-12

 

A Szent László-legenda mint a szakrális beavatás helye - A felvidéki Szent László-ciklusok  (2.)


A Jó és a Rossz harca – KAKASLOMNIC / VEL’KA LOMNICA, GROSSLOMNITZ (1317 k.)

 

 

A kakaslomnici Szent László-legenda egyike a legismertebb freskóciklusoknak, annak köszönhetően, hogy feltárása (1957) és restaurálása után a képsorozat eleven színvilága, magas művészi színvonalú előadásmódja, részletgazdagsága s a töredékesség ellenére is magával sodró lendülete kiemelkedő jelentőségűvé avatta. Emellett egyike a legkorábbi ábrázolásoknak: a karaszkóit legalább 50 évvel előzi meg, de ahhoz hasonlóan a kakaslomnici képek mesterének nyomai is királyi udvarba vezetnek tapasztalatai, gyakorlottsága1 alapján.

A freskó az Alexandriai Szent Katalinnak szentelt római katolikus templom mai sekrestyéjében, viszonylag alacsonyan, szemmagasságban látható.

 

A templom titulusa szokatlan a mai – akár katolikus hívő – embernek: e szent ma alig ismert, sőt, azok közé tartozik, akiknek alakja a legendák homályába vész, s erősen valószínű, hogy történetileg nem létezett. A korai középkortól azonban igen jelentős volt a tisztelete: Mező András kutatásai szerint a középkori Magyarországon a női szentek közül – Antióchiai Szent Margitot és Szent Erzsébetet követve a harmadik leggyakoribb templom-titulus Szent Katalin volt.2 Ő is a virgines capitales3 négyesébe és a segítő szentek 14-es csoportjába tartozik – elsősorban a haldoklók védőszentjeként tisztelték.4 Egyes adatok szerint népszerűsége a korai középkorban Szűz Máriával versengett,5 s pl. őt ábrázolják a legszívesebben a női szentek közül a magyar középkori táblaképeken is: karddal,  kerékkel, ami vértanúságára utal.
Alexandriai Szent Katalin a bölcs nő, aki legyőzi vitában a pogány tudósokat, és igaz hitét a vértanúság próbáján is bizonyítja, az igazság és hamisság ütközőpontján, az életet mérlegre tevő halál kapujában áll, s arra hív, hogy a templomában látható Szent László-legenda értelmezésében is erre lépjünk tovább.

A kakaslomnici freskóciklus első része rongált állapotú, ahogy az utolsó jelenet sem látható: a valamikori kápolnát kisebbítve lebontották a fal egy részét.6 Elevenen, megragadóan áll elénk azonban a középső három jelenet: a leányrabló kun harcos lovas alakja, a két férfi fegyvertelen birkózása, és végül a kun harcos lefejezése.
A leányrablás jelenetében egy egészen kicsiny alakú, a harcosba és annak íjába kapaszkodó nőalak kuporog a kun mögött a nyeregben. A kun harcos hátrafelé nyilaz, balkézzel, miközben mellét átdöfi Szent László lándzsája, s arca felé is egy nyíl repül. A kun harcos szájából tűz vagy füst száll ki, s bár a dárdahegy átverte, s jól láthatóan a hátán jön ki, mégis erőteljesen tartva íját céloz Szent Lászlóra. Míg a király lova világos, a kun harcosé sötét, vöröses árnyalatú, de mindkét lónak emberszeme van.

A birkózás jelenetben Szent László Krisztusra emlékeztető arccal, koronásan, glóriával jelenik meg, míg a kun orcája sötétszürke, a szájából a gomolygó sötét füst is szürke. Lábával éppen rálépni készül a Szent Király lábára, amikor hátulról a leány lesújt rá a bárddal, s elvágja a horgasinát. A két arc szemmel láthatóan nagyon más harcmodort fejez ki: a kun minden erejét megfeszítve indulatosan, szemöldökét összehúzva, fejét támadóan előre tartva, dinamikusan küzd, Szent László, aki kicsit magasabb, lefelé hajtja fejét, arca inkább szomorú és szelíd, mint indulatos, szemöldökei magasra húzódnak.

Az utolsó ábrázolt jelenetben Szent László vörös, hosszú hajánál fogva tartja a már halott kun fejét, akinek nyakát a leány – immár nagyobb méretű alakban ábrázolva – karddal levágta: a nagy sebből mára meghalványultan ömlik a vér. A kun nyitott szájából itt is kivehetően egy sötét füstcsóva gomolyog elő, a leány maga előtt tartott, felemelt karddal áll előtte, felette olvasható a neve: „Ladiva est ita.”
Feltűnhet, hogy a szemben álló két harcos, a fehérlovas-glóriás Szent László és az egyedül ezen a freskón néven nevezett Thepe, a kun vezér a maga sötét lovával, füstöt-tüzet okádó, eltorzult arcával és különös, a dárdaszúrást túlélő erejével két, egymással egyetemesen szembenálló princípium szimbólumai.

Elsőként – néhány korábbi kutató eredményeire is alapozva – László Gyula vetette fel, hogy a keresztény Szent László-legenda templomok falára festett változata egy igen korai gyökerű, még a sztyeppei nomád világból eredő mítikus hősmonda megkeresztelt változata7. A két, egymással táltosként, lovaikkal együtt harcoló sebezhetetlen hős egyike a sötétség, másika a világosság képviselője, s ez többszinten értelmezhető. Számos párhuzamot fedez fel László Gyula a sztyeppei kultúrák tárgyi és szellemi emlékanyagából, illetve Vargyas Lajos az ide kapcsolható Molnár Anna-féle balladai hagyománynak is nyomába eredt.8

E többszintű értelmezési lehetőségeket járta be – a csillagképek vizsgálatát is belevonva – Jankovics Marcell,9 aki a magyar népmesék-tündérmesék párhuzamait, illetve más népek táltos-sámán hagyományait, ábrázolásait is megvizsgálja, s a Szent László-legendában a ciklikus, kozmikus égi történet mítikus földi képét látja.
A domonkos szerzetes Hankovszky Béla ugyanezen a vonalon, a természetfölötti távlatú küldetést hangsúlyozva haladt, amikor Szent Lászlót „apokrif szentként” az Árpád-ház táltos hagyományával kapcsolta össze.10

Az európai és a keresztény kultúrában egyetemesen ismertek azok a történetek, ahol két férfi küzd egymással, a harc tétje egy nő/több nő, s a két férfi közül az egyik valamiképpen a sötétségnek, alvilágnak, bűnnek, szenvedélyes/ösztönös/állati szintnek a képviselője. A sok hasonló közül megemlíthető a görög mitológiából Thézeusz és a félig ember, félig állat/bika alakú Minótaurusz küzdelme, az athéni fiatal szüzek megmentéséért, vagy Perszeusz küzdelme Andromédáért, Bellerophon harca a Kimérával.11 Ide kapcsolódik a szintén nagyon korai gyökerekre visszatekintő történet: Szent György küzdelme a sárkánnyal, a királykisasszony védelmében.

Ez utóbbi történet azért is fontos témánk szempontjából, mert ugyan se szeri, se száma a sok mesének, amelyben a királyfi/szegény legény egy vagy több leányt ment meg a sárkány/szörny fogságából, kemény párviadalban (a magyar népmesékben birokra kelve, puszta kézzel harcolva), de Szent György esetében a szörnnyel szembeszálló vitéz egyben glóriás, kanonizált szent alakja a kereszténységnek.12 A nyugati egyházban a 14 segítőszent, a keleti egyházban a Nagyvértanúk közé tartozik.

A sárkány megölése a Fény győzelme a Sötét, egyben az igaz hité a pogányság felett. A glóriás szent harcos isteni segítséggel, magát a Fennvalót képviselve győzi le az alvilág képviselőjét, a Gonoszt. Győzelme reményt, biztatást jelent a hívőknek, számtalan ikon, szentkép ábrázolja, amint leszúrja, megöli a rút, ijesztő, ördögien félelmetes szörnyet, tkp. magát az Antikrisztust. Vele szemben Megváltóként, Alter Christus-ként jelenik meg Szent György.

E képsor köszön vissza13 Szent László és a torz arcú kun harcos küzdelmében, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a jeleket, amelyek a keresztény ördögre utalnak: ilyen pl. a szarv, aminek nyomait a kun kétcsúcsos fövegében sejtjük. Más ábrázolásokon ez még hangsúlyosabban kifejezett: Szent László szinte szarvainál fogva tartja a kun fejét a háromszéki Gelence vagy Székelyderzs freskóján, de a Felvidéken is láthatunk erre példát Szentmihályfán.14 

Az a létélmény, amelyre a zsidó-keresztény hit a Gonosz működésével ad magyarázatot, egyetemesen ismert minden emberi kultúrában: az erkölcsi világ kétpólusúsága, amit egyáltalán nem csak a külső világban, társadalomban fedezünk fel. Saját életünk egyes elemeinek ambivalenciája, szívünk sötét indulatai és a gondolataink, érzéseink időnként váratlanul felmerülő riasztó/félelmetes negativizmusa, a belül jelentkező pusztító agresszió jelzi, hogy mindenki alá van vetve egy olyan törvényszerűségnek, ami eredendően nem tőle függ. Azok az emberellenes történések, amelyeknek híre a globalizáció révén szinte befon minket: az emberi világ, az emberiesség elleni támadások gyökerükben szemlélve nincsenek messze egyikünk lelkétől sem: közös a teher. S tehernek nevezni azért is látszik szükségesnek, mert e szemlélettel velejár a felelősség súlyos, eligazító érzete is: egyszerre vagyunk kiszolgáltatottjai és egyszerre felelősei, alakítói sorsunknak és – összekapcsolva másokkal – a többiek sorsának.

A keresztény egyházak az eredendő bűn tanításával magyarázzák azt a tapasztalatot, hogy egyszerre találkozunk a JÓ és a ROSSZ erőivel, indíttatásaival, egymásnak feszülésével, és hogy a harc nem dőlt el, dacára megváltottságunknak. Vagy eldőlt, de még nem látjuk tisztán: csak tükör által, homályosan, a hit vak szemével, tapogatva.

Amikor ezen érett tapasztalással szemléljük a Szent László-legendát, megragadó az a  kizárólagos, egyértelmű képlet, ami a történetben elénk áll. Szinte eligazító-megtisztító látni a kakaslomnici freskón a Szent Királyt, szelíd, jézusi arcával, ahogy ugyanakkor keményen küzd, s vele szemben az erőteljes, sportos kun harcost, eltorzult arccal, szarvakkal, tüzet-füstöt okádva, amint teljes erejét beveti a harcba. S ha még azt a krónikabeli15 mondatot is ideidézzük, hogy „Szent László, bár súlyos sebesült volt…”, így indult a leány megvédésére, akkor evangéliumi tanítás bontakozik ki a kép kapcsán: a gyenge, sebesülni tudó/szenvedni kész hős, aki ennek ellenére, vagy éppen ezért győz. A férfi, aki vállalja sorsát, vállalja küldetését, s keresztülmegy saját gyengesége sötét alagútján: ő győzi le a Gonoszt.
Mert ennek a tanításnak lényegi eleme, hogy a Gonoszt le lehet győzni. És hogy nincs mit tenni: sebben is, gyengén is, a Gonosszal szembeszegülő oldalra hív valami.

Elgondolkoztató, hogy milyen kis jelei vannak annak, hogy melyik harcos melyik oldalon áll. Lovaik egyaránt gyönyörűek, emberszeműek, táltoslovak. Ők maguk egyenlő erősek, vonzóak, jól öltözöttek, előkelőek, férfiasak. Az eligazító jelek nem tolakodóak, inkább sejtésszerűek: mint a füst, amely kigomolyog a kun harcos száján, vagy a sötétebb színek baljóslatú üzenete. Figyelmet, odaadást, a különbségtétel benső munkáját igényli, hogy választani tudjunk köztük.
És a leány választ: akire lesújt, az vész el. A leány, aki a középkori ikonográfiában sokszor magát az emberi lelket szimbolizálta, tudja, hogy ki mellé álljon: a fehér lovast, a Szent Királyt választja. Ő dönt.

 

 

 

1László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Bp. 1993. 112-113. o.
2Mező András: Boldogasszony és más asszonyok. In: Magyar Nyelvjárások. A KLTE Magyar Nyelvtudományi Tanszékének Évkönyve. Debrecen. 1996. XXXIII. 25–41. o.
3Ők a„fő szent szüzek”, a ”nagyjelentőségű szüzek”, a ”leginkább tisztelt vértanúszüzek”: Antióchiai Szent Margit, Szent Borbála, Alexandriai Szent Katalin és Szent Dorottya, akit Magyarországon előszeretettel cseréltek fel Árpád-házi Szent Erzsébettel. Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium.  http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0097/unnepikii0097.html  2012. 09. 18
4Emellett ő volt a szüzek, házasság előtt állók és a tudósok, foglyok, szoptatósok és minden kerékkel, késsel dolgozó mesterség védőszentje is.
5A keresztény művészet lexikona. Szerk: Jutta Seibert, Budapest. Corvina, 1986. 165-166. o.
6Prokopp Mária: Középkori falképek a Szepességben. Méry Ratio, 2009. 28. o.
7László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest. 1944. Püski
8Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti hagyományok Szent László legendájában. In: Athleta Patriae. Szent László-tanulmányok,  szerk. Mezey László. Szent István Társulat, 1980. 9-18.
9Jankovics Marcell: „Csillagok között fényességes csillag” A Szent László-legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó, 1987., illetve Méry Ratio, 2006.
10Hankovszky Béla: J. OP: Szent László „apokrif” szentsége. In: Hankovszky Béla - Kerny Terézia - Móser Zoltán: Ave rex Ladislaus. Kairosz.  Budapest. 2000. 4-27.
11E küzdelemnek csak később, további próbatételek után lett a következménye Kassandra feleségül vétele.
12Legenda Aurea, Jacobus de Voragine. Helikon, 1990. 102-105.
13Szent László és Szent György mintha ugyanazon tartalmak megjelenítését szolgálnák, „úgy tűnik, ahol egyiket megfestették, ott a másik nem szerepel” - írja Dávid László. Azonban ez nem általánosítható jelenség, pl. Székelydályán az északi falon Szent László, a délin Szent György története látható. Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest. 1981. 22.
14Michal na Ostrove, Csallóköz
15A Képes Krónika megfogalmazása, amelyet a többi forrás is átvesz.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :