[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A szolgálólány meséje

szerző: Veress Zsuzsa 2018-03-19

 

A szolgálólány meséje

 

Miután Doris Lessing 2007-es Nobel-díjának indoklásában szerepelt a nők jogaiért való kiállása is, 2013-ban meglepetés volt, hogy ha már amerikai, sőt kanadai, sőt nő az újabb díjazott, akkor miért nem Margaret Atwoood.

Ugyanis Alice Munróhoz képest, aki női sorsokat bemutató, finom, csehovos novelláival szintén felfogható egyfajta feminista íróként, azért Atwood A szolgálólány meséjével mégis erősebb regényt tett le az asztalra, ha a divatos gender- szempontokat vesszük figyelembe.

 

A szolgálólány meséjét elsősorban politikai szemszögből szokták vizsgálni: hogy akkor most melyik amerikai elnök regnálásának kritikája; meg a feminista mozgalmak szempontjából, hogy tudniillik ez egy férfigyűlölő, abortuszpárti, harcos feminista szöveg. Készült belőle film – a szintén Nobel-díjas –Harold Pinter közreműködésével, aztán tv-sorozat is. Ez utóbbit valószínűleg sokkal többen ismerik, mint az 1985-ben megjelent regényt.

Sőt, még operafeldolgozása is született, (amit el sem tudok képzelni, hogy milyen lehet, hiszen a regény elsősorban a szolgálólány, a hősnő belső monológjaira épül.)

És ez még semmi! A jelenlegi Egyesült Államokban a regény alapján, kifejezetten a regényre utalva, feminista tüntetések is voltak.

 

De hát politika ide, feminizmus oda, ez itt most mégis egy könyvajánló.

Akik nem látták a filmeket, azok számára íme egy ismertetés:

A cím azt az ősi, bibliai gyakorlatot idézi fel, hogy amikor Ráchel nem tudott gyermeket foganni Jákobtól, akkor a szolgálólányát ajánlotta a férje ágyasául, hogy ily módon – az ő ölében szülve – a szolgálólány gyermeke az övé legyen, mintha ő lenne az anya.

 

Margaret Atwood regénye egy klasszikus antiutópia. A közeljövőben játszódik, hiszen a főhősnő még normális körülmények között nőtt fel, gimnáziumba és egyetemre járt, fürdőruhát vagy farmernadrágot viselt, kapcsolata volt egy nős férfivel, aki aztán őmiatta elvált, feleségül vette, és kislányuk is született. Aztán egyik napról a másikra megváltozott a világ. A kormány tagjait lemészárolták, háború dúl – nem tudni, kik ellen és miért – a nőket hirtelen elbocsátották az állásukból, a bankszámláikat zárolták… és kialakult egy keresztény fundamentalista, férfisoviniszta  totális diktatúra.

 

Ebben a korban a biológiai és atomszennyezések miatt az asszonyok nagy része meddő. A fogamzóképes nőket pedig átnevelő táborokban „szolgálólányokká”, azaz két lábon járó anyaméhekké változtatják. Ezek az intézetek nemigen különböznek a történelemből ismert, más totális diktatúrák táboraitól. A kiképzőtisztek idősebb nők, övükön elektromos sokkolóval vezénylik a közös imákat, sulykolják a tananyagot. Apró kihágásokért is súlyos kínzás, karlevágás, vagy egyenesen halálbüntetés várható. Minden szolgálólány az apácák habitusára emlékeztető piros egyenruhát és fehér főkötőt visel. A fityula szemellenzős, így egymás arcát sem láthatják, bár egyébként is kötelesek állandóan lesütött szemmel járni. Magánbeszélgetések sem engedélyezettek számukra. Számot tetováltak a bokájukra, valódi nevük megszűnt, csak úgy lehet őket megnevezni, hogy az uralkodó férfielit, a „parancsnokok” közül kié az illető.

 

A főhősnő Fredé – valódi neve nem is derül ki a regényben. Szerzetesi cellára emlékeztető szobában él a parancsnok házában, a számára előírt egyenruhán kívül nem viselhet mást, nem birtokolhat saját tárgyakat. Megszökni szinte lehetetlen, nincs is hová. Minden olyan eszközt eltávolítottak a közeléből, mellyel öngyilkosságot követhetne el – ha esetleg ezt a menekülési módot választaná.

Paradox módon tilalmas bármiféle erotika vagy vonzó nőiesség – pedig azért tartják, hogy teherbe essen. És semmilyen személyes kapcsolata nem lehet a házban élőkkel, az őt megtermékenyíteni kívánó parancsnokkal sem.

 

Szertartásnak azt hívják, amikor a feleség és a Márta-nővérek (háztartási alkalmazottak – az ő nevük is a Szentírásból vett elnevezés) jelenlétében a hősnő térdelve végighallgatja a bibliai szolgálólánytörténetet, aztán a parancsnok baldachinos hitvesi ágyában – a feleség széttárt lábai között fekve – megpróbál gyermeket foganni a parancsnoktól.

Nem tudni, kinek szörnyűbb a helyzete: a feleségeké? A szolgálólányoké? A parancsnoké?

Hiszen ebben a hímsoviniszta világban férfinak lenni is borzasztó. 

 

És a klasszikus antiutópiákra jellemzően a múlthamisítás is kötelező: bár a Bibliára hivatkoznak állandóan, ennek ellenére magát a Bibliát csak a parancsnokok birtokolhatják – amit a szolgálólányok tudnak belőle, abban meghamisítva szerepelnek pl. Jézus boldog-mondásai is.

 

A regény első része sokáig csak ezt a dermesztő világot ismerteti, a cselekmény a mű közepe felé lódul meg.

Közben az olvasó megismer más karaktereket is, például a féltékeny és gyűlölködő feleséget, aki valaha keresztény slágerek sztárénekesnője volt, csak aztán addig prédikált arról, hogy a nőknek otthon, a háztartásban a helyük, amíg szaván fogták, a rendszer tétlenségre kényszerítette férje, a parancsnok oldalán.

Arra is van példa, hogy valaki sikeres szökést hajt végre. Ez a vakmerő nő Moira, Fredé régi barátnője, az örök lázadó, aki – bár leszbikus – inkább válik prostituálttá, és ezzel a döntésével az állandó életveszélyt is vállalja, de nem akar szolgálólány lenni.

 

Ez a regény tehát végletesen pesszimista, és a szálak a posztmodernhez illően elvarratlanok. Az epilógusból sem derül ki, hogyan alakult a szereplők további sorsa.

Eszembe jutott ennek kapcsán, hogy a férfi írók sokkal korábban írtak ellenkező előjelű, azaz nők uralta világról.

Már az ógörögök is! Hiszen Arisztophanésznek több drámája van e tárgyban. A nőuralom, A nők ünnepe,  ilyen, a Lüszisztraté pedig egyenesen arról szól, hogy a nők, szexualitásuk révén, hatalmat akarnak gyakorolni a férfiak felett.

 

Vagy például Karinthy Frigyes, a nagy nőgyűlölő, Swift Gulliverje nyomán írt egy antiutópiát, a Capillária című regényt. Ebben a nővilágban a férfiak eltűntek, azaz összezsugorodtak és elkorcsosultak, csak egy arasznyi testrész maradt belőlük… mellyel a nők szaporodni tudnak.

 

És itt van A szolgálólány meséje előtt tizenegy évvel megjelent Robert Merle-regény, mely leginkább tekinthető Atwood inverzének: a Védett férfiak.

Ebben a könyvben a tizenhárom és a hetvenéves kor közötti – azaz a nemzőképes – férfiak titokzatos betegségben hullanak, mint a legyek. Az életben maradt férfilakosság egy része önként kasztráltatja magát, a rejtélyes kór ellenszerét kutató orvosok pedig rezervátumban élnek, szögesdrótok mögött, milicista lányoktól őrizve. A nők fokozatosan átveszik a hatalmat az élet minden területén. A leszboszi szerelem kötelező tantárgy, férfinak lenni pedig egyszerűen szégyen…

 

Van azonban egy nagy különbség. A férfiak írásainak egészen más a hangulata és a kimenetele. Arisztophanész darabjai eleve komédiák, azaz humorosak. A nőket nem gyűlölettel, inkább iróniával kezelik – ráadásul a darabok végén helyreáll a régi rend, a nők hatalmi törekvései vagy kudarcba fulladnak, vagy békét kötnek a nemek, a Lüszisztratéban pedig happy endet eredményez a nők sikere.

 

Karinthy és Merle regényei sem mentesek a humortól sem, s inkább szatirikusak mintsem dermesztőek.  A Capillária víz alatti nővilága nem iszonyú, csak kaotikus és egy cseppet sem racionális. A végén pedig – a gulliveriáda szabályai szerint – a férfi főhős megmenekül, visszatér a szárazföldre. Még a Védett férfiak végén is normalizálódik valamelyest a helyzet.

 

Persze, erre lehet azt mondani, hogy a férfiak azért tudtak könnyedebbek lenni, mert ők voltak a nyeregben…

Margaret Atwood regényének nőolvasói közül sokaktól hallottam, hogy annak a borzalmas világnak a megvalósulása, amit a könyv megrajzol, nagyon is elképzelhető, nem is állunk tőle olyan messze. Nyilván az USA-beli piros ruhás, fehér főkötős tüntetés sem volt véletlen.

 

Hölgyeim, drága hölgyeim, az évezredek során felgyűlt sérelmek tényleg ennyire elvettetik velünk a sulykot?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :