[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A Szovjetunió elleni háború 2. rész

szerző: Kiss László 2012-07-05

 

A Szovjetunió elleni háború  2. rész

 

A támadás időpontja: 1941. június 22-e volt. Éppen ezen a napon írta alá Franciaország, színpadias körülmények között a compiegne-i erdőben a fegyverszünetet, a Barbarossa előtt egy évvel. És június 22-én kezdődött Napóleon hadjárata is Oroszország ellen, 129 évvel korábban.

A németek három fő irányban támadtak, ennek megfelelően három hadseregcsoportot alakítottak ki. Ezek a formációk nem voltak teljesen újak, a korábbi hadjáratok idején szerveződtek, csak kiegészítették őket.
Az Észak Hadseregcsoport Wilhelm von Leeb tábornok parancsnoksága alatt állt, s Leningrád elfoglalása volt a stratégiai célja. Feder von Bock vezértábornagy Közép Hadseregcsoportja Moszkva felé tört. A Gerd von Rundstedt vezértábornagy által vezényelt Dél Hadseregcsoport a Kaukázus térsége felé nyomult előre, s célja a bakui olajmezők elfoglalása volt.
 
A németek itt is a nyugaton bevált blitzkrieget, a villámháborút alkalmazták: gyorsan mozgó, erős páncélos ékekkel apró szakaszokon áttörni az ellenség védelmét, mélyen benyomulni, átkaroló műveletekkel az ellenséget bekeríteni, megadásra kényszeríteni, felmorzsolni. 
Ez a zavarodott, láthatóan felkészületlen oroszokkal szemben néhány hétig remekül ment. Százezrével kerültek fogságba. Volt olyan katlancsata, amelyben egyszerre 350 000 orosz adta meg magát. Ez gondot is okozott a német hadvezetésben, ilyen tömegű hadifogoly "kezelésére" nem voltak felkészülve. 1941 végéig 3,8 millió orosz volt már fogságban. A háború végét egyharmaduk élte meg. Az orosz fogságba esett német katonáknak sokkal kisebb hányada térhetett haza, jóval a háború után.
 
A Barbarossa kidolgozásakor aggályoskodó tábornokok rettegtek a németek rémálmától, a kétfrontos háborútól. Aggasztották őket az oroszországi méretek, távolságok. Hitler lesöpörte a kifogásokat, porosz, arisztokratikus kicsinyeskedésnek tartotta őket. Soha nem volt jóban a hagyományos, akadémista tisztikarral. Kezdetben úgy tűnt, az események őt igazolják. Az oroszok gyengék, s nem segít rajtuk senki. A koszos, rosszul irányított, gyenge felszerelésű oroszok láttán sokan belátták, a Führernek megint igaza volt...
Miért is kellett volna aggódniuk? A Vörös Hadsereg díszszemléin nagy tömegű, de lényegében első világháborús technikát vonultattak fel. Sztálin a tapasztalt, világháborúban, polgárháborúban edződött tisztikart "lefejezte" (a 822 ezredes, tábornok és marsall közül 717-et kivégeztetett, köztük a legtehetségesebbet, a legendás Tuhacsevszkíjt is). A kicsi Finnország ellen vívott háborújukat először elvesztették. Az orosz gazdaság, mely soha nem volt a világ élvonalában, a kommunista diktatúrának köszönhetően mélyponton volt. Nem beszélve a technológiáról, az innovációról. (Ez utóbbiban a németek súlyosan tévedtek.)
 
Hitler ezzel szemben az akkori világ legjobbnak tartott szárazföldi hadseregével rendelkezett, mely már bizonyított. Négy hét alatt megverte Anglia és Franciaország, két fejlett ipari állam egyesített hadseregét. A Szovjetunióban csak két problémát láthattak a németek: a távolságokat és a létszámot. A távolságok miatt a nyugatinál jóval nagyobb időt, 3-4 hónapot terveztek a hadjáratra. A létszám miatt nem aggódtak, hiszen a modern háborúkban nem elegendő az ember, annak felszerelés, technika is kell, és egyáltalán nem utolsó sorban: enni. S a kommunizmus azt mutatta, hogy még béke időben sem tud megfelelő ellátást biztosítani állampolgárainak.
 
A németek vétkes könnyelműséggel végezték a felderítést. Ezzel foglalkozó szerveik, melyek egyébként kitűnően működtek, talán a náci felsőbbrendűségtől átitatva, mélyen alábecsülték az oroszok erőit. Mindössze harmadára a ténylegesnek(!). Azt sem tartották figyelemre méltónak, hogy Zsukov 1939 augusztusában szétvert egy Mongóliába benyomuló japán hadsereget (halhin-goli háború). 
A legnagyobb baklövés a németek részéről, hogy fogalmuk sem volt a Szovjetunió folyamatban lévő katonai fejlesztéseiről. El sem tudták képzelni, hogy egy alsórendűnek tartott szláv nép képes lehet arra, mint ők, vagy még többre. 
A német támadás megindításakor a harcoló szovjet alakulatok még nemigen rendelkeztek a legújabb technikákkal, de a biztonságos helyre, elsősorban az Ural környékére épített gyárak már ontották a páncéltörő ágyúkat, légvédelmi ütegeket, vadászgépeket, katyusákat. A gyártósorokról legördültek az első T-34-esek, melyek nagyon meglepték a németeket. Állítólag küldtek is haza belőle néhányat, hogy ilyet gyártsatok, ide ez kell nekünk, de a német mérnökök arrogánsan figyelemre sem méltatták az orosz technikát. Legyártották válaszként a Tigrist, csak éppen nem tudtak belőle eleget készíteni, s mivel kora igényeinél jóval fejlettebb volt, számos technikai problémája volt (motor, váltó, lánccsere, fajlagos energia stb.). Az orosz technika egyszerűbb, lehet hogy néhány szempontból fejletlenebb is volt, de lényeges lemaradásáról itt szó sincs, s volt két nagy előnye: működött, és rengeteget tudtak gyártani belőle. 
 
Sztálin későn kezdte a fegyverkezést, de annál nagyobb lendülettel. Néhány év alatt ötszörösére emelték a hadi kiadások összegét, tanulmányozták a nyugati "trendeket", ezek alapján határozták meg a fejlesztési területeket. Részletesen ismerték a német hadsereg felépítését, technikáját is, sok mindenben lemásolták. Az orosz tisztek tapasztalták, a németek ellen nagyon eredményes saját taktikájuk alkalmazása, mert meglepődnek rajta, nem tudnak vele mit kezdeni, s ezután hibát hibára halmoznak.
Oroszország hatalmas, lehetetlen leigázni - mondják a laikusok, ha a térképre néznek. Csakhogy az Uraltól keletre Oroszország szinte lakatlan, lakhatatlan. Ma is az európai részre öszpontosul a lakosság és a gazdaság túlnyomó része. Persze ez is óriási, de Oroszországnak lényegében nincs hátországa. Nekik sincs hová visszavonulni, s ezt tisztjeik tudatosították is bennük. 
Tehát a németek törekvése nagyon is reális volt: elfoglalni az európai részt, szétzúzni a Vörös Hadsereget, s akkor övék a Szovjetunió. 
 
Sztálin óvatosságból telepített ipari üzemeket az Uralon túlra, de ha a németek elérik céljaikat, az európai rész nélkül ezek termelése kevésnek bizonyult volna. Legenda, hogy a németek elől áttelepítették az üzemeket. Nyilván volt ilyen, de ennek jelentősége erősen megkérdőjelezhető. Egy ipari üzemnek infrastruktúrára van szüksége: vasútra, betonozott alapokra, épületekre, villamos áramra, vízre, gázra stb. Honnan lett volna ez néhány hét vagy hónap alatt Szibériában?
Az orosz katonai fejlesztéseknek egy nagy hiányosságuk volt. A teherautógyártást, mely mellett több tábornok kardoskodott, Sztálin megvétózta. Így az előretörő páncélosokat a gyalogság nem tudta követni. Az amerikaiak segítettek rajtuk. Több százezer (egyes kutatók szerint 1 millió!) teherautót szállítottak nekik. Bizony, az orosz gyalogság Dodge-okon száguldozott Berlinig. (Erről másolták később a ZIL-t.) 
 
A német támadás hamar vesztett a lendületéből. Az orosz katona, néhány hét múlva nem adta meg magát. Hiába kerítették be, hiába fogyott el a lőszere. Harcolt gyalogsági ásóval, vagy puszta kézzel. Ez a mentalitás meglepte a németeket. Ők eddigi hadjárataikban azt szokták meg, ha az ellenségnek már nincs esélye a győzelemre, és ezt tudomására hozzák, megadja magát. Minek pusztulni feleslegesen? Itt nem így volt. A Wermacht még egy tájékoztató füzetet is kiadott a katonák számára, mely felhívta rá a figyelmet, hogy itt ésszerűtlen, barbár, primitív magatartással kell szembenézni, készüljenek fel rá. 
A németek nem tudták, Sztálin hazaárulónak bélyegzett mindenkit, aki megadja magát. Tehát ha visszatér, akkor is halál vár rá. Így nem maradt sok alternatíva. Még a családtagokon is bosszút álltak. Viszont a front mögötti német halálbrigádok tevékenysége is meggyőzte az oroszokat, hogy jobb harcolni. Pedig sok helyen, például Ukrajnában, felszabadítóként üdvözölték a németeket... 
 
A három támadási irányból elsőként az északi kapott hangsúlyt. Félig-meddig elérték a célt, Leningrádot bekerítették (a Ladoga-tó kivételével). Berendezkedtek az ostromra, s úgy gondolták, a város az övék. A valóságban Leningrád sosem került német kézre. Az északi front megállásával a Közép Hadseregcsoport iránya vált hangsúlyossá. Itt is karnyújtásnyira volt a siker, Hitler karácsonyi ájándékként akarta átnyújtani a német népnek Moszkvát. De az oroszok emberfeletti áldozatok árán december elején 100-150 km-rel visszavetették őket. A német hadsereg elszenvedte első nyilvánvaló vereségét. 
A németek ekkor már látták, hogy ez nem olyan háború, mint amilyenre számítottak. Hiába semmisítettek meg az orosz hadseregeket, és hiába várták, hogy emiatt összeomlik a Vörös Hadsereg. Ehelyett egyre újabb hadosztályok jöttek, s ráadásul egyre jobb felszereléssel.
 
A tél kudarcai után a németek összeszedték magukat. Minden erőt összpontosítottak, s még ők voltak offenzívában. A déli irányra bízták a döntést. Végül is az a legfontosabb, nyugtatták magukat, mert az ásványkincsekért jöttünk. A Kaukázus, Baku felé még mindig elég dinamikusan előnyomuló németeket északról veszélyeztette egy város, az innen kiinduló csapás oldalba kaphatta volna a Wermachtot, elvághatta volna az utánpótlást. Így Hitler megosztotta a sereget, s az északi szárnyat a városka ellen küldte, hogy biztosítsa a fő csapásirányt. 
Akkor senki nem gondolta, hogy ez a mellékhadszintér fogja megváltoztatni a háború menetét, s pecsételi meg a németek sorsát. Ez a város Sztálingrád volt. 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :