[kapcsolat]   husken

Sándy

 

Borvacsora

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

A tavaszi tekercsen túl - kortárs tajvani művészet Budapesten

szerző: Mayer Kitti Hanna 2011-01-27

 

A tavaszi tekercsen túl - kortárs tajvani művészet Budapesten

 

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a kínai büféket. Megszoktuk már a vörös papírlampionokat és a csípős-savanyú levest kínáló hirdetőtáblákat a pult fölött. A kínai üzletek polcain sorakozó olcsó tornacipőkről nem is beszélve. Zárójeles megjegyzésként fűzném csak hozzá, hogy legutóbb például egy halálfejes babacipőre sikerült ráakadnom. Hiába, ez embernek mindig van mire rácsodálkoznia, többek között ezért is imádok kínaiba járni. Többen ugyan frászt kapnak a giccses porcelán mütyürőktől (szigorúan Made in China felirattal ellátva) és elmarasztalóan mosolyognak, mikor a kezükbe kerül egy márkás sportcipő ócska hamisítványa.

 

A hétköznap embere számára valószínűleg ennyiben ki is merül a Távol-Kelet. Ez nem feltétlenül az ő hibája: ezek a tömegcikkek jutnak el ugyanis legegyszerűbben a fogyasztóhoz. S miképpen manapság a turkálós ruhadaraboknak, úgy a kínai cuccoknak is kialakult kultusza van. Az egykor szégyellnivaló gumitalpú tornacsuka bizonyos körökben menő viseletnek számít: a Távol-Kelet varázsa még mindig tart.

 

Aki nem elégszik meg a megszokott tavaszi tekerccsel és a limonádészínekben pompázó pörgő, forgó, zenélő bigyókkal, elég, ha ellátogat a budapesti Műcsarnokba…

…vagy a Ludwig Múzeumba. A Taiwan Calling kiállítás ugyanis egyszerre két helyszínen fut, jelezve a kortárs tajvani művészet sokszínűségét. Tajvan maga is sokféle, kulturális és politikai szempontból mindenképp. A szigetországot (mely alig nagyobb Magyarország egyharmadánál) 23 millióan lakják, ebből 98 százalék han kínai nemzetiségű, 2 százalékuk pedig tajvani őslakos. Máris érthetőbbé válik, miért „kínaiztam” olyan hosszan a bevezetőben. A Kínai Nemzeti Párt (a Kuomintang) 1949-ben a szigetre menekült, ahol egészen 1987-ig Kínai Köztársaság (Tajvan) néven fennmaradt – innen a túlnyomó többségben lévő kínai lakosság. Tajvan eklektikusságát csak tovább növelte az 1945-ig tartó japán kolonizáció, illetve a szigetországba beszivárgó amerikai kultúra. Ezeket a tényeket praktikus a kiállítás megtekintése előtt tisztázni, így a művészek alkotói nyelvének sokszínűsége nemcsak élvezhető lesz, hanem érthető is (márpedig ez nem egy utolsó szempont). Erre a magatartásmódra már a Műcsarnok első termében szükségünk lehet.

 

Itt találjuk szembe magunkat YANG Mao-Lin gigantikus printjeivel. Elsőre azt hihetnénk, ez valami vicc: a hagyományos szútra kompozíciót ugyanis mesefigurák népesítik be. A „Sellő- vággyal áldott Gyémánt hableány élettörténete” címet viselő darabon Disney-rajfilmfigurákat fedezhetünk fel: a jóságos Triton királyt, Ursulát, a gonosz tengeri boszorkányt, no és persze, Sebastiant és Ficánkát. A két másik metál printen robotokat („Gyémántjogarú, az ellenállhatatlan szerelem élettörténete”), illetve az amerikai King Kong történet ikonikus jelenetét látjuk, ahol a félelmetes gorillaszörnyeteg mellett könnyen megfér „pályatársa”, Godzilla, illetve a „Távol-Kelet Supermanje”, Songoku is.

 

A különböző stílusú mesefigurák megjelenítésével a művész azt a számára természetes állapotot igyekszik bemutatni, amelyben felnőtt, s amelyet mi is tapasztalunk, ha szombat reggel bekapcsoljuk a tévét. A beszélő szivacstól kezdve, a manga figurákon át mindenféle mesebeli alakkal találkozhatunk a képernyőn. Ezt a különös egyveleget YANG Mao-Lin Kelet és Nyugat termékeny szimbiózisának tartja.

 

Mia LIU Wen-Hsuan üres belépőjegyekből teremtett magának botanikus kertet. Jegyárusként dolgozott a New York-i Guggenheim Múzeumban és az üres papírdarabokból origamiszerűen készítette el saját kis kertjét. „Séta a virágok álomországában” című munkáját egész közelről érdemes szemügyre venni: a kör alakú objekt (mintha csak egy tavirózsa hatalmas levele lenne) gazdag struktúrája teljesen elfeledteti velünk a semmitmondó belépőjegyek egyhangúságát.

 

Egy koromsötét terembe lépve (ha egyáltalán be merjük tenni a lábunkat) függőlegesen felfűzött gyűrű alakú neoncsöveket látunk. Illetve nem látunk semmit, őket is csak akkor, mikor véletlenszerűen felvillannak egy-egy másodperc erejéig. A hátborzongató hangulatot csak tovább fokozza a lámpa felerősített hangja, illetve, hogy nem meghatározott időközönként gyulladnak ki a neonok. A „Tönkremegyek” installáció YAO Chung-Han alkotása, aki „a neonfénycsövek jelenben zajló temetése” alcímet adta munkájának. A haldokló neon, mintha valóban emberi lény lenne (néha-néha sóhajt egyet, felhorkan, vagy csak megadóan pislant) várja a közelgő véget.

 

WU Chi-Tsung ugyancsak a fénnyel és a sötétséggel operál. „Drótok 2.” című munkájában a mozigépész szerepébe bújik. Az összehajlított drót, melyen átvilágít a fény, a vetített felületen hegy képében jelenik meg. A lírai képalkotásról a Távol-Kelet leheletfinom tusrajzai juthatnak eszünkbe.

 

A „Csendélet napfényben” című videóinstalláció a művész, WANG Ya-Hui belső világának változásait reprezentálja. A szobában csak egy cserepes növény és egy papírgalacsin látható, ők jelzik az állandóságot, ők ketten a vonatkoztatási pont, melyekhez képest a falak, a sarkok, a napsugarak mozgása, a változás maga megtörténik.

 

TZENG Yong-Ning hatalmas papírlapokat firkált tele piros színű golyóstollal. „Futótűz” névre hallgató munkájáról így vall: „A fehér papír számomra a földet (és a környezetet) szimbolizálja. A toll gyors mozgatásával a tollhegyben lévő apró golyó gyorsan pörög, ömlik a tinta. A durva mozdulatokra a tintasugár esetlegessé és kaotikussá válik.” A sűrű, zaklatott vonalak engem leginkább Umberto Boccioni festészetére emlékeztettek. Bár a futurista képeken a mozgás érzetét leggyakrabban azzal érik el, hogy egymás után következő mozgásfázisokat egyidejűleg jelenítenek meg. Tzeng Yong-Ning esetében talán egy kicsit másról van szó: a golyóstollnyomok intenzitása a művész kézmozdulatairól tesznek vallást (gondoljunk csak Jackson Pollock akciófestészetére).

 

Mint azt már korábban említettem, nemcsak a Műcsarnokot, de a Ludwig Múzeumot is elárasztotta a tajvani művészet. Szolgáljon ez a kis beszámoló afféle ízelítőként, hogy ne csak a csípős-savanyú leveshez jöjjön meg az étvágyunk.

 

 

A tajvani körképről többet is olvashatnak Bagyó Anna „Az önálló identitás alakzatai” című cikkében (Műértő, 2011. január).

 

 A kiállítás megtekinthető a Műcsarnokban 2011. február 13-ig, a Ludwig Múzeumban pedig március 6-ig.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :