[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A trieszti Arteden

szerző: skitzz 2011-07-27

 

A trieszti Arteden

A nyár talán leginkább arról szól, hogy átengedhetjük magunkon azt, ami kint van. Valahogy befogadóbb, társaságibb és élőbb ilyenkor az ember. Lehet, ez a fénynek köszönhető, és annak, hogy a természet nem fenyegető, hanem szeretettel simogató. Számomra ez a művésztelepek, workshopok időszaka, amikor egy- vagy kéthetes közös alkotásra találkozik néhány művész, és az akció záróünnepsége révén találkozik a közönséggel is. Katalógussal vagy prezentációs anyaggal érkezik mindenki, hogy a nevén és származási helyén túl nyomban le tudjon kommunikálni valamit alkotói énjéről is. Az egész évi, merőben intim alkotói folyamat és annak eredményei hirtelen kommunikációs eszközzé is válnak.

 

Fontosak számomra ezek a találkozók, több szempontból is. Amellett, hogy új alkotókat és barátokat szerezhet az ember, van itt egy pszichológiai jelenség is: az, hogy az ember nem érzi magát vendégnek, pejoratív értelemben. Mondjam azt, hogy "fontosnak" érzi? A képzőművész, de lehet, hogy mindennemű művész számára az egyik legnagyobb kihívás azzal megbirkózni, hogy alapvető szüksége senkinek sincs rájuk. Egy feltételes Cormac McCarthy-féle világégés után a művészek minden bizonnyal tápláléknak, csalinak, esetleg nehezéknek felelnének csak meg. Ezzel a "haszontalansággal" békeidőben ugyanúgy szembe kell néznünk. Kompromisszumos munkavállalásokkal, vagy ügyes, okos közönségmeggyőzéssel próbálkozunk, esetleg pályázunk, hogy "tudjunk miből élni".

 

Egy művésztelepen fellélegzik az alkotó, a fénytől és a simogató természettől gondtalanabbá és érzékenyebbé vált közönség érdeklődővé válik, és létrejön az a bizonyos kapcsolat az alkotás és befogadó között, az az "aha-efektus" amely a színházban érzett katarzisnak unokatestvére.

 

Az idei szezonom a trieszti Arteden workshoppal kezdődött, amelyet a város és környékének szlovén kisebbsége szervezett. Sikerült Kingámmal mennem, sőt, Norbi és Moncsi barátaim is lelátogattak ide pár napra, így baráti kirándulásnak is tökéletesen megfelelt az akció. A város külön érdekelt, mivel családi legendává terebélyesedett nagyapám története, akit éppen Triesztben ért a világháború vége, és egy fogságból való szabadulás és a partizánkodás visszautasítása után gyalog indult haza - Kuntapolcára. A Google Earth szerinti legrövidebb út 822 km. Hazaért. Ugye milyen vagány?

 

A város történelmét idelinkelem: http://hu.wikipedia.org/wiki/Trieszt, és a benyomásaimat írnám le inkább. Kimondottan autentikusnak éreztem a várost, nem igazán voltak turistáknak készített patyomkin díszletei. Nem láttunk vegytiszta turistakávézókat, sétálóutcákat. Minden elsősorban a helyiek igényei szerint generálódott ki, így kimondottan "valósnak" éreztük. Hegyoldalra épült zsongó kikötőváros, amely centrumának építészete inkább a Monarchia stílusával hasonlítható, mintsem a mediterránéval. A belváros épületeinek zöme 19. századi, mely valamiféle "tengerparti Budapestet" idéz. Ezt a struktúrát szakítja meg olykor egy ókori római színházrom, vagy kora-románkori templom. A partot szinte a város teljes hosszában kikötők borítják. Kiutaztunk a romantikus sziklás partra épült Miramare kastélyhoz, ahol pedig Trieszt valóságához képest Meseországban találtuk magunkat. Csudaszép palota botanikuskert-szerű grottás, szobros szökőkutas parkkal. Hová bújtak a tündérek?

 

Az alkotás a város fölötti Longer nevű falucskában zajlott, amelynek utcáin két Fiat sem fér el egymás mellett. A helyi sportközpontban dolgoztunk a következő művészekkel: Cvetka Hojnik, szlovén geometrikus stílusú festő, Franco Vecchiet, trieszti szlovén grafikus és minden más, Elena Nevies, argentin festő, Katerina Pruzková, cseh fotográfus és Natalie Todorova, bolgár üvegművész. Az életkor- és műfajbéli különbségek ellenére a kiállítás meglehetősen egységessé sikeredett. A mellékelt fotókon a megnyitó pillanatai láthatók és néhány alkotás. Valahogy egyikünk sem a táj lefestésével, hanem a saját alkotói program folytatásával, illetve a környezetből ugyan, de áttételesebben reagáló művek készítésével foglalkoztunk. Natalie Todorova a helyi talált anyagokból indult ki, főleg betonból és műanyagból. Ezekből készített zoomorf plasztikákat. Katerina Pruzková, mivel fotós, a leképezhető valóságból indulhatott ki csak, mégis festői könnyedségű absztrakt képeket alkotott. Vecchiet szemétből és talált tárgyakból készített festményt és installációt. A tárgyak történeteket meséltek, reagáltak egymásra, akárcsak a hazai Otis Laubert munkáinál. Elena Nevies növénymotívumokból egyszerűsít, a színeket is elhagyva, egyfajta fekete-fehér vonalas ornamentig. Cvetka Hojnik szigorú, mégis játékos geometriával foglalkozik. Jómagam félkész képeket és nyomatokat vittem, amelyeket befejezni terveztem. Öt munkát sikerült is, kettőt viszont teljes vonalon elbaaaltáztam. A kettő az öthöz, az azért elfogadható arány.

 

Az Olaszországban élő szlovének vendégszeretetének méltatására viszont nem elég egy bekezdés. Egy cikk sem volna elég, mert az akkora.

 

Fotók: Funczik Norbert

                


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :