[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Adalékok a magyar toleranciához

szerző: Kiss László 2012-03-20

 

Adalékok a magyar toleranciához

A magyar népre mindig is mások kultúrájának, bőrszínének, vallásának, nemzeti hovatartozásának elfogadása volt inkább jellemző, mintsem a rossz értelmű nacionalizmus, ellentétek szítása, gyűlöletkeltés. A tolerancia pedig együtt jár a szélsőségektől való menteséggel. Lássunk erre néhány történelmi példát.!
 

Elsőként hivatkozhatunk István király ismert, utódjának (utódainak) szánt intelmeire. Nagy királyunk arra szólította fel Imre herceget, hogy fogadjon be minden idegent, mert ezzel gazdagítja országát, nemzetét. Régen volt, s talán még keveredett benne a nomád népekre jellemző nyitottság az új eszme, a kereszténység alapelveivel. Talán ennek köszönhető, talán másnak, de a középkori Magyarországon soha nem voltak etnikai jellegű villongások, zavargások, míg Európa más országaiban ezek sűrűn előfordultak. Gondoljunk csak a spanyol reconquista idején a moriszkók és a zsidók legyilkolására, meghurcoltatására, vagy az 1347-es pestisjárvány idején különösen az itáliai és német területeken dühöngő antiszemitizmusra, mészárlásokra. De ha korábbra nézünk vissza, már az első keresztes hadjárat, a bizonyos Amiens-i Péter vezette is csak a Rajna parti városok zsidó lakosságának kifosztásáig és legyilkolásáig jutott 1096-ban. Általában jellemző volt Európára a zsidógyűlölet vészterhes időkben, mert a bajt isteni büntetésként fogták fel, melyet - középkori felfogásban - a "Krisztust megfeszítők" idéztek a fejükre. Szívesen alkalmazták ezt a figyelemelterelést a királyok, fejedelmek, teret adva így a lakosság, a csőcselék dühének.
 

Magyarországon ilyen attrocitások nem voltak. Villongások igen, például amikor a katolikus egyház visszaszerezte II. Andrástól a korábban zsidóknak adott sómonopóliumot. Talán ez volt a legkomolyabb, ez is gazdasági jellegű.
A különböző kultúrájú, jogállású népek harmonikus egymás mellett élésének korai dokumentuma Magyarországon született. 1437-ben kötötte meg a Kápolnai Uniót az Erdélyt lakó úgynevezett három nemzet, a szász, a székely és a magyar. Elsődleges célja a Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés leverése volt, de szép példája a más "nemzetekhez" tartozók összefogásának. Az Unió alapjában még nem etnikai jellegű volt, inkább rendi, de jelentősége jóval túlmutatott a felkelés leverésén, megalapozta a soknemzetiségű Erdély több évszázados békéjét. 
 

Európa zavargásai az 1500-as évek első felétől vallási színezetet kaptak. A társadalmi, gazdasági feszültségek katolikus-protestáns köntösben váltak háborúvá. Gondoljunk a németföldi vallásháborúkra, vagy a hugenották lemészárlására Párizsban 1572. Szent Bertalan éjszakáján. Ide tartozik a németalföldi szabadságharc, de lényegében még az angol polgári forradalom is, ahol kezdetben a katolikusok és puritánok között folyt a küzdelem. 
Ezzel szemben Magyarországon az erdélyi országgyűlés 1557-ben kimondta a katolikusok és evangélikusok, 1564-ben az evangélikusok és a reformátusok, 1568-ban pedig az unitáriusok szabad vallásgyagyorlatát. Ugyanakkor rögzítették a régi, a katolikus hit védelmét is. Magyarországon tehát Luther Márton fellépése után kereken negyven évvel vallásszabadságot hirdettek! Mi több, azt be is tartották.
Európában ezt a felvilágosodás eszméje fogja majd megfogalmazni, jó kétszáz év múlva. 
 

A Habsburgok eröltetett katolicizmusának voltak ugyan áldozatai (adtak el például protestáns lelkészeket gályaraboknak, akiket hollandok váltottak ki), de a külső hatalom ellenére a Kárpát-medencében vallásháború sohasem dúlt.
Ismert az a vélekedés, miszerint Magyarország évszázadokig elnyomta volna a nemzetiségeket. Ez két okból is téves. A középkorban nem létezett nacionalizmus. A nemzetet a nemesség képviselte, a jobbágy nem számított a nemzet részének. Mivel az államot magyarok hozták létre, így a nemesség értelemszerűen magyar volt. Az idegenből jött bárók, grófok is elmagyarosodtak. Hasonlóan zajlott ez a folyamat minden európai országban. Ha lenne értelme a középkorban nemzetiségi ellentétről beszélni, akkor azt bármelyik - akár gyenge kezű - magyar király is hetek alatt meg tudta volna oldani. Egyszerűen kiírtja, vagy elkergeti a nemzetiségeket. De nem tettük. Illetve egyszer igen, a Szent Földről kiszorult Német Lovagrandet II. András királyunk befogadta, s letelepítette a Barcaságban. De amikor a félelmetes lovagok önállósítani akarták magukat, egyszerűen kikergette őket az országból. Így kerültek a Baltikumba, s tartották még kétszáz évig rettegésben a lengyeleket, litvánokat, oroszokat. 
 

Kevesen tudják, hogy Magyarországon született Európa legelső nemzetiségi törvénye, mégpedig 1849. július 28-án, szabadságharcunk végnapjaiban. Elég egyik elemét hangsúlyozni: a nemzetiségek jogot kaptak anyanyelvük korlátlan használatára a közéletben, hivatali ügyintézésben, oktatásban. A községi tanácskozások a többség anyanyelvén folytak, még a jegyzőkönyv is azon íródott. Született ez a törvény annak ellenére, hogy a nemzetiségek Bécs aknamunkájának hitelt adva inkább ellenünk léptek fel 1848-49-ben, mint mellettünk. Pedig a forradalom vívmányait, például a jobbágyfelszabadítást, a magyarok kiterjesztették a nemzetiségekre is. Bécsnek pedig ezt akkor még esze ágában sem volt megadni. A magyarok gyakorlata nem volt természetes, az orosz cár 1861-ben rendelte el a jobbágyfelszabadítást, de birodalma lengyeljeire nem terjesztette ki.   
 

A magyar tolerancia mintegy visszaigazolása egy érdekes eset 1946-ból. A második világháború után dühöngött a térségben a magyarellenesség. A nagyhatalmak hallgatólagosan rábólintottak, hogy a magyarokat hazájukból "haza" kell telepíteni. A szlovák nacionalisták hívták haza a magyarországi szlovákokat, s hatalmas propagandát fejtettek ki otthon, hogy milyen tömegek fognak megérkezni. A lakosságcsere-egyezményben a magyar kormány elérte, hogy annyi magyart telepíthetnek ki a Felvidékről, ahány szlovák jelentkezik Magyarországról áttelepülni. A nacionalistákat hideg zuhanyként érte, hogy a meghirdetett hatalmas tömegnek csak a töredéke (70 ezer főt) jelentkezett áttelepülni. Úgy tűnik, a nemzetiségek, a zavaros idők, a propaganda ellenére is biztonságban érezték itt magukat, s nem féltek a jövőtől.  
 

A tolerancia csak arra lehet jellemző, aki mentes a szélsőségektől. Példaként vegyünk erre a magyar történelemből két választási eredményt. Az első 1939 májusából. A tragikus sorsú Teleki Pál kormányzópártja 70%-ot ért el, a kisdazdák és szociáldemokraták együttesen 7-et. A szélsőjobboldal 19%-ot. A nyilaskeresztesek eredménye riasztónak tűnik, de vizsgáljuk meg az időszakot. A 30-as évek második fele Hitler sikertörténete. A német gazdaság dübörög, a führernek minden sikerül. Tévedhetetlen, igazi "sztár". Az első világháború győztesei félve csodálják, a többi állam fetisizálja a németeket. Lengyelországtól Bulgáriáig a náci karlendítéssel tisztelegnek. (Magyarországon nem.) Ha két német tiszt sétálgatott Párizs utcáin, vagy a pesti korzón, tisztelettel félrehúzódtak előlük a helyi lakosok. Ennek ellenére a német pénzből finanszírozott nyilas propaganda nem lopta be magát a magyar választók szívébe, Teleki meggyőző fölénye, mérsékelt politikájának támogatottsága egyértelmű. Ráadásul a többi, parlamentbe jutott párt is Teleki mellé állt, így a nyilasok teljesen elszigetelődtek. Nem is tudott Szálasi - kétszer volt Horthy alatt börtönben - hatást gyakorolni a magyar politikára egészen a német megszállásig. 
 

A másik választás kísértetiesen hasonló, csak a fekete színt felváltotta a vörös. 1945. november 4. Az első - és a rendszerváltozásig utolsó - szabad választás Magyarországon. A Független Kisgazdapárt fölényes győzelme, 57%-al. Szociáldemokrata Párt 17,4%, Polgári Demokrata Párt 1,6%. A Magyar Kommunista Párt 16,9%-ot ért el, ami önmagában is csekély. Vizsgáljuk meg itt is az időszakot! A nagyobbrészt a szovjet csapatokkal érkezett magyar kommunisták - szovjet pénzen - óriási propagandába kezdenek. Demagóg módon kierőszakolják az általános földosztást, így sok hívet szereznek - és életképtelen birtokrendszert hoznak létre. Igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy a Horthy-korszak minden korszak leggonoszabbika volt, így terelve az embereket az általuk ígért dicső kommunizmus felé. A Horthy-korszak bűnbakká tétele nem volt nehéz, az ország rengeteget szenvedett a háború alatt. De a lakosság mégis megsejtett valamit a szovjet jövőből, mert tüntetőleg elutasította azt. A városi lakosok körében érthető módon korábban nem volt népszerű a Kisgazda Párt. Mégis rájuk szavaztak - Budapest mutatott példát - , tehát nem is valami mellett, hanem valami ellen. Mély bölcsesség és visszafogottság, éppúgy mint az 1939-es választáskor. Tiszteletet érdemel. 
 

A globalizáció előrehaladtával, a gazdasági nehézségek közepette a tolerancia további csökkenésére számíthatunk Európában, az egész világon. Nőni fog az idegengyűlölet, mely a szélsőséges eszmék jó táptalaja. Kiragadott példáim nem azt bizonyítják, hogy a magyar történelemnek ne lettek volna sötét foltjai, de azt mindenképpen, hogy szégyenkezni nincs okunk, álljuk más nemzetekkel az összehasonlítást. Ha a múltnak, tradíciónak van némi hatása a jelenre és jövőre, bízhatunk abban, hogy Magyarország a kibontakozó trendeknek nem fog áldozatul esni. 
  


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: ződi e-mail: zodi@rovas.sk dátum: 2012-04-15
http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=108&v_id=12921
...a 2:40 perctől...