[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Ajax és Cassandra

szerkesztette: krónikás, 2007-05-17

Ajax megöli CassandrátTeljesen véletlenlenül kerültem ehhez a levélhez. Kasszandra történetével akartam foglalkozni filozófia órán, hézagos ismereteimet szerettem volna kiegészíteni, amikor felfigyeltem Google által rendelkezésemre bocsátott információk között erre.


Ajax és Cassandra



ajax és cassandra



Bernard Picart elképzelése Cassandráról



Bonaventura Genelli: Ajax halála, 1860 körül



pompeji freskó



Daniel Leighton, 1997



Max Klinger 1890



ajax és cassandra



Kasszandra a trójai Priamosz király lánya volt, akit Apollón megtanított a jóslás mûvészetére, de azzal átkozott meg, hogy senki ne higgyen neki.
Kossuth Lajos 1867 májusában Deák Ferenchez írott nyílt levelében a Kiegyezés ellen foglal állást és megjósolja Magyarország felbomlását, ha sorsát a halálraítélt Habsburg Birodalomhoz köti.

Nyílt levél Deák Ferenczhez.

Paris, 1867 május 22.

Barátom!

Engedd meg e megszólítást azon mult emlékének nevében, mely a hosszú számkivetés keservei, a hazafi bánat és családi bú minden súlya alatt elõttem mindig szent maradt.

Mi nemcsak elvrokonok, de barátok is valánk, a szó nemesebb értelmében, férfi korunk szebb szakán keresztül, midõn még egy irányban haladtunk a hazafiui kötelesség ösvényén.

Együtt állottunk õrt a nemzet jogai mellett az 1848-iki válság elõestéjén, midõn mint minisztertársak közegyetértéssel megköveteltük a bécsi udvartól s kormánytól, hogy "hazánknak törvényes önállása és szabadsága minden tekintetben, a pénz és hadügyek önálló, független és minden idegen avatkozástól ment kormányzatát is világosan oda értve, nyiltan elismerve és megóva legyen".

És együtt izentük meg e jogszerû követelés folytán a bécsi kormánynak, hogy: "az összes nemzettel egyetértõleg változhatlanul el vagyunk határozva, a magyar nemzetnek önállásából semmi áron egy hajszálnyit sem engedni, s a szövetséges barátságra hasonló barátsággal, ellenzékeskedésre jogszerû visszatorlással felelni".

A percz csakhamar elkövetkezett, midõn választanunk kellett, ha beváltsuk-e a jogszerû visszatorlás változhatlannak nyilatkoztatott határozatát, vagy védtelenül fogadjuk a halálos csapást, mit az önkény hazánk nemzeti s állami életére mért.

Te, mert nem biztál nemzetünk erejében, a visszavonulást választottad.

Én azok soraiba állottam, kik istenbe, jogaikba s önmagukba bízva, az ellenséges megtámadásra jogszerû visszatorlással feleltek, miként ezt együtt a nemzet nevében, a hatalomnak megizentük volt.

Nem dicstelen a lap, melyet a magyar nemzet ez elhatározás folytán a történelem könyvébe igtatott. S habár egy idegen nagyhatalom jogtalan fegyvereinek súlya alatt sikerült is az árulásnak nemzetünk önbizalmát megrendíteni s a megrendített önbizalommal karját elzsibbasztani; - a hõsiességet, melylyel jogait védte volt, s csodálattal kisérte a világ; nem érdemlett bukásának rokonszenvvel adózott, s nemzetünk életrevalóságának amaz óriási revelatiója - melynél a sikerhez csak egy kissé több kitartás hiányzott - annyit mindenesetre eredményeze, hogy úgy a hatalmak politikájában, mint a népek érzelmeiben, a magyar nemzet még bukásában is, azon önczélú életerõs tényezõk közé lõn sorolva, melyekkel az európai történelem progressusában számolni lehet, számolni kell, s melyeknek a történelem logikája jövendõt igér, ha csak a história önálló tényezõi sorából öngyilkos kézzel maguk magukat ki nem törlik.

Nagy vivmány ez, barátom, melyet feladni bûn! S a nemzet, mely oly körülmények közt is képes volt ez állást kivivni, annyit legalább megérdemel, hogy önállásának megvédése s jogainak valósítása körül, ereje iránt ne essenek kétségbe vezérei.

A mint akkor e válság perczében elváltak utaink, elválva maradtak tizenkilencz hosszú éven át mind e mai napig.

Nekem hontalan bujdosás jutott osztályrészemül; - neked a nemzet tiszteletétõl s a tényezõ elemek többségének bizalmától környezett vezéri szerep. De jutottak e vezéri szereppel osztályrészedül nagy kötelességek is, és roppant felelõsség.

Elvált utainkon kiindulási pontunk s utunk iránya külömbözik, csaknem - mondhatnám - ellenkezik.

De nem mondhatod, hogy utadban állottam; nem mondhatod, hogy nehézségeket iparkodtam elõdbe gördíteni vagy számvetéseidet megzavarni.

Azonban hazafi vagyok, nemzetem sorsa szivemen fekszik. S ez érdekeltségnél, e kötelességnél fogva szemmel kisértem folyvást polgári mûködésedet, remélve néha, aggódva sokszor, figyelemmel mindig - de nem szólottam.

Most szólok, s hozzád és nyiltan szólok, mert úgy látom - s az évek és szenvedések terhe alatt meghiggadt itélet tekintetével látom úgy, hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik.

Midõn 1861-ben felirataidat olvasám, melyek nevedre annyi dicsfényt özönlöttek, megnyugtatást kerestem s találtam a gondolatban, hogy a nemzet önállásából s alkotmányos jogaiból, miket nem kevesb férfiassággal mint bölcsességgel világosságba helyezel, nem fogsz engedni egy hajszálnyit is semmi áron.

Mert olyannak ismertelek, ki mérséklettel szab határt kivánalmainak, komolyan megfontolva, a mit követel; de a joghoz, melyet így megfontolva követelt, tántoríthatlanul ragaszkodik.

Engem - ki bizonyos kapcsolatokban az ellentéteket kiengesztelhetleneknek itélem - nem elégített ki a határ, melyet kitûztél; de meg tudtam fogni, hogy, ha nemzetünk vezérleted alatt békés úton eljut azon határhoz, lesz oka többet, nagy szenvedések árán, nem merényleni; ha pedig el nem jut, nyitva maradónak hittem a tért a jövendõ számára, mert nem lesz semmi jog feláldozva. - Pedig magad mondád s helyesen mondád: hogy a jogot, melyet az erõszak elveszen, vissza lehet szerezni, s veszve csak az van, a mirõl a nemzet maga lemondott.

Nem vélek hibázni, midõn állítom, hogy azon nagy azon példátlan befolyás, melyet a nemzet határozataira gyakorolsz, azon álláspont következése, melyet 1861-ben választottál. S nem vélek hibázni, midõn állítom, hogy a roppant erkölcsi hatalomnak, mely kezeidben van, kulcsa abban fekszik, hogy a romlatlan nép ösztönszerûsége Téged, a nemzeti jogok békés úton visszaszerzésének terén vezérét, még mindig az 1861-iki jogalapon vél állani.

Pedig már régen nem állasz ott. A jogvisszaszerzés álláspontjáról a jogfeláldozás sikamlós terére jutottál, s mert minden álláspontnak meg van a maga kérlelhetlen logikája, e téren annyira látom vive a dolgokat, hogy mély fájdalommal kell kérdenem, mi marad még feladni való a nemzet önállásából? mi marad még feladni való mindazon jogokból, melyek az alkotmányos állami élet lényegét s biztosítékait képezik, s melyek hazánk sajátlagos helyzetében még sokkal nagyobb becscsel birnak, mint oly országokban birhatnának, melyeknek fejedelme nem más országoknak is uralkodója, melyek tehát nincsenek azon veszélynek kitéve, hogy idegen érdekeknek eszközeivé sülyesztessenek?

Épen most látom a hirlapokból a miniszterium által f. hó 18-ikán elõterjesztett törvényjavaslatot.

Végig futom elmémben az ezen javaslatok elseje által törvényesítendõ közösügyi munkálatot, mely hazánkat állami állásából kétségtelenül kivetkõzteti s az osztrák birodalommal egy államtestületté összeforrasztja.

Számot adok magamnak a többi öt törvényjavaslat horderejérõl. És látom, az ezen irányban nézeteidet képviselõ magyar lapokban azon agitátiót, mely a megyei institutiónak - hazánk ezen utolsó horgonyának - elmállasztására, ország-politikai s alkotmányõri állásából kivetkõztetésére és puszta administrationális bureaukká sülyesztésére irányoztatik.

Mindezeket látva és megfontolva, okom van kérdezni: minõ lényeges állami jog, minõ alkotmányos biztosíték marad még fenn, melylyel nemzetünk magát az áldozatokért nem mondom vigasztalhatná, hanem legalább mystifikálhatná, hogy még mindig nemzet, még mindig alkotmányos?

A magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítõ részévé decretáltatik, s annak nemcsak szervezete s vezénylete, de még alkalmazása is a magyar miniszteri felelõsség alul elvonatik, és a magyar országgyûlésnek nem felelõs birodalmi kormány rendelkezése alá bocsáttatik.

A hadi költségvetés megvizsgálásának s megszavazásának joga a magyar országgyüléstõl elvonatik, s a birodalommal közös delegátiókra ruháztatik át, s így idegen avatkozásnak, szavazásnak, határozásnak vettetik alá.

Ez által elveszti nemzetünk az alkotmányos állami élet legfõbb, legpractikusabb életbiztosítékát. Elveszti azon tehetségét, hogy a népekre annyi szerencsétlenséget árasztható háborujogot saját nemzeti érdekei szempontjából önállólag fékezhesse vagy a nemzetközi viszonyokat ellenõrizhesse.

A közösügyi munkálatnak egyéb, nemcsak a nemzet állami életére s önállására, de még anyagi felvirágoztathatására is sérelmes intézkedéseit nem is említve, maga ezen két tény elég arra, miszerint tagadni ne lehessen, hogy Magyarország mindazon magasabb attributumokból kivetkõztetik, melyek egy országnak állami typust adnak; hogy a legfontosabb ügyekben idegen avatkozástól menten önállólag nem intézkedhetve idegen érdekek vontató kötelére akasztatik; hogy a nagyon alárendelt szerepre kárhoztatott magyar miniszterium többé teljességgel nem független s hogy ezen jogfeladások mellett a magyar országgyûlés alig lehet egyéb, mint egy megszaporított megyegyûlés.

Ezek annyira világos - és semmi legisztikus okoskodás által el nem vitatható tények, hogy sérteni vélnélek, ha csak fel is tenném, hogy a te érett bölcsességed és hazafiui érzeted magának ezen jogfeladások hordereje iránt illusiót csinál.

Hanem Te - fájdalom - nem bizol a nemzet erejében, azzal vigasztalva magadat, hogy az élet és a körülmények enyhíteni fogják a következményeket, elfogadod a jogfeláldozásokat, miszerint megmentsed, a mit megmenthetõnek vélsz, mert politikád tengelye a körül forog, hogy "el kell fogadni, a mi kivihetõ, mintán többet elérni nem lehet".

De épen ez az, a mi ellen úgy a jog, mint a politika nevében tiltakoznom kell.

Ily szempontból vetni koczkát a nemzet sorsa felett hiba is, de nem is szabad.

Nemzetnek lehet elnyomást tûrnie, de jogai valósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbe esnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök idõkre lemondani.

De hiba is ezen lemondás, és pedig olyan hiba, mely a körülmények által sem menthetõ.

Engedd, hogy emlékeztesselek a multakra.

A mit most a közösügyi munkálat az úgynevezett birodalmi egységnek s nagyhatalmi állásnak áldozatul hoz, az lényegében épen az, a mi 1848-ban Jelasich betörését megelõzött ultimatumkép tõlünk követeltetett.

Ultimatum volt, barátom! fegyverélérõl nyujtott ultimatum nekünk védteleneknek. És támogatására fel volt szítogatva ellenünk a szenvedelmes belháboru, s határainkon invasionális seregek álltak csatarendben.

És e veszélylyel szemben volt-e a miniszteriumban, melynek mindketten tagjai voltunk, volt-e az országgyûlésen csak egyetlen hang is, mely azon most annyi készséggel elfogadott követeléseket, csak tárgyalásra is méltóknak tartották volna?

Nem volt. Az egész minisztérium, Te és Eötvös ép úgy mint én, s én úgy mint az egész országgyûlés indignatióval utasítottuk vissza a jogtalan, a nemzeti öngyilkolást kivánó követelést. Te visszavonultál, Eötvös a vihar elõl külföldre vonult; én védelemre határoztam magamat; de a követelt jogfeláldozást egyikünk sem irta alá.

Jött 1861. Az osztrák hatalom akkor még bizonynyal erõsebb volt mint 1867-ben. Mit feleltél a megújított követelésekre? Saját felirataidra utallak. Ugy ismerted akkor is a pragmatica sanctiót, mint most; de megemlékezel az 1790: X. czikkrõl is, s a jogtalan követelésre a jog, a teljes jog követelésével feleltél; és megmondottad a közös érdekû viszonyokra (melyek hiszen egészen külön álló országok közt is létezhetnek, annál inkább az egy fejedelmet ismerõk közt), megmondottad, hogy esetrõl esetre majd intézkedendik az ország önállólag, miként joga hozza magával, loyalitással, miként mindig tevé.

És most állasz reá, mit akkoron elfogadni sem szabadnak, sem kénytelenségnek nem itéltél?

Most, Szadova után, most mondod azt, hogy el kell fogadni, mert többre nincs kilátás?

Megfoghatatlan!

Én, ki nemzeteknél uralkodóik irányában a jogfeladást soha sem tartom sem szabadnak, sem kénytelenségnek, igyekeztem magamat, mennyire embertõl kitelhetik, a Te álláspontodba belegondolni, s a vélt kénytelenségnek még csak árnyékát sem vagyok képes fölfedezni; hanem látom azt, hogy a magyar nemzet épen azon perczet választja kétségbeesni állami jogainak teljes valósíthatása felett, midõn minden nemzet, a nagy Angliától a kis Crétáig érzi, hogy a kor szelleme, kor iránya, s a politikai viszonyok a jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejlesztésnek kedvezõk.

Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól, és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközéül szegõdtetve, mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégítõ megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleníti, s szemlátomást közelgõ európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedõ ambitióknak czéltáblául tûzi ki.

És ha azt kérdem magamtól, mi hát az, a mit nemzetünk ennyi feláldozásért jutalmul kap? látom azt, hogy kapja az idegen érdekekérti katonáskodás kötelességének általánosítását; ezer néhány száz millió forint államadósságot s vele az elviselhetlen tömérdek adók megörökítését, melyeknek ily viszonyok mellett még csak legcsekélyebb enyhítésére sem lehet gondolni.

És hogy a pohár csordultig teljék, látom azt, hogy a miniszterium által elõterjesztett törvényjavaslatok még ama nagy jogfeladások után fenmaradott gyöngyöcskéket is kitépik az 1848-iki törvényekbõl.

Hazánknak s épen hazánknak alkotmányos biztosítékokra nagyon is szüksége van. Hangosan kiáltja e szükséget füleinkbe saját szomoru tapasztalásunk s negyedfél század történelmének intõ szózata. Oda igtattuk egyik biztosítékul a törvényekbe, hogy a költségvetés megállapítása nélkül az országgyûlés el nem oszlattathatik. S a magyar királyi miniszterium ki akarja e biztosítékot is a törvénykönyvbõl törültetni! És miért? Azért, mert lehet eset, midõn e biztosíték a hatalmat terjeszkedési vágyában genirozhatja.

Ott volt a nemzetõrség. A legártatlanabb institutio a világon, szemben a törvényt tisztelõ hatalommal. Sõt a rendnek, a személy- és vagyonbiztonságnak legsikeresb õre, mert azt magának a népnek oltalma alá helyezi. De van ezen institutio eszméjében valami, a mi fékül szolgálhat a hatalomnak, hogy ne merje túlfeszíteni az önkénynyé fajulás hurját. S mert ez van benne, a miniszterium a nemzetõrséget el akarja törölni.

Én nem gondolom, hogy az országgyûlésnek missiói közé tartozzék a hatalom útjából az önkénynyé fajulás akadályait elhárítgatni. - Biztosítékokra nem a hatalomnak van szüksége, hanem a népnek; s én nem gondolom, hogy az általános katonai kötelezettség, kapcsolatban a miniszteri felelõsség alul elvont rendelkezés hatalmával, biztosíték dolgában a nemzetõrségi institutiót mellõzhetõvé tenné.

A törvény némi politikai jogokat ruházott a határõrvidéki lakosságra. A miniszterium, a helyett, hogy - a mint jogszerû is, tanácsos is volna - e jogokat kifejleszthetné, korunk irányának derisiójára eltörültetni indítványozza. És ezt ép akkor, midõn Horvátország, melylyel a kiegyezkedés annyira kivánatos, a határõrvidék politikai állásának biztosítását még az inaugurale diploma feltételei közé is igtatandónak véli!

Általában a miniszterium által elõterjesztett törvényjavaslatok annyira ellenkeznek Magyarország állami életföltételeivel; annyira összeütköznek azon politikai iránynyal, melyhez nemzetünk negyedfél századon át jó- s bal-szerencsében mindig tántoríthatatlanul ragaszkodott, s melyhezi hûségének köszönheti nemzetünk, hogy még van; annyira ellentétben állnak a kornak, melyben élünk, irányával, az európai conjuncturák sugalmaival; horderejükben annyira veszélyesek s annyira nincsenek motiválva sem a szükség, sem a kénytelenség, sem az osztrák uralkodóház helyzete, sem a legegyszerûbb politikai számtan kivánalmai által, miszerint nem gyõznék eléggé bámulni, hogy akadhat miniszterium, mely ez elõterjesztés felelõsségét el meri vállalni, ha minden oda nem mutatna, hogy a Te egyetértésedtõl s általad az országgyûlési többség támogatásáról magát eleve biztosítottnak tudja.

Lassan-lassan lelebben a fátyol a Bécscseli alkudozások titkairól. Ugy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyûlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt registrálja.

De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem a végett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: Nézz körül magasb államférfiui tekintettel s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a Hazát, melynek élni kellene, midõn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenõ perczét, de a változhatlan multat s a közelgõ jövõt is szeretnünk kell. - Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyrõl többé a jövõnek nem lehet mestere!

Megõszültem a tapasztalásokban gazdag szenvedések iskolájában, az évek súlya s a bú és bánat alatt. Nem személyes érdek, nem ingerültség, nem fontoskodási viszketeg szól belõlem. Nekem személyemre nézve nincs semmi várni, nincs semmi kivánni valóm, sem a nemzettõl, sem az élettõl. De keblemben fiatal erélylyel él s fog élni halálomig a kötelesség érzete hazám iránt.

E kötelességérzet ösztönzött e felszólamlásra. Bocsásd meg azt a kútfõ kedvéért, melybõl eredett.

Ha siker megnyugvását nem vihetném magammal siromba: hadd vihessem magammal legalább a reményt hazám jövendõje iránt.

Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytõl is megfosztanának!

Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!

Kossuth Lajos.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: múlt e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-05-30
Deák halott, Kossuth halott. Egymás mellett mauzóleum. Hátuk mögött csúscsforgalom, vízágyú, meg a drága utódok. Ez már kinyitott szelencéje Pandorának... Amúgy meg ha neki ott délre így is jó ....
név: krónikás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-05-17
Hát, anno a mi idõnkben Tamás tanár úr említést tett róla és leírtunk idézetképp eg mondatot... de: nem tananyag itt, Szlovákiában. Valójában az 1848 - 49-es tananyag magyar vonatkozású részletezésére sincs túl sok idõ, elvileg a szlovák történelmet kellene tanítani. Minden tanárnak lelke rajta.
név: Hanesz Zoltán e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-05-17
Bizony, ez egy közismerten híres levél, de jó ismételni.
név: -jc- e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-05-17
Ez egy ismert dokumentum, gimnáziumi tananyag. Elvben.