[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Amire nem lehetünk büszkék...

szerző: Kiss László 2012-04-16

 

Amire nem lehetünk büszkék...

Ezen rovat legutóbbi cikkében a magyar történelem olyan epizódjaival foglalkoztam, melyekre méltán büszkék lehetünk. Lássunk most néhány ellenpéldát. Nem az egyensúlyteremtés miatt, de nem is a lelkiismeret-furdalás felélesztése végett. Csak a szimpla igazság kedvéért, hogy nem vagyunk rosszabbak másnál, de jobbak sem.
 

1526, mohácsi csatavesztés. A virágzó középkori magyar állam vége. Történetírásunk egy sokat vitatott eseménye. Szapolyai János erdélyi vajda legalább 15 ezer főre becsült seregével távolmaradt. Könnyű volt belőle később bűnbakot csinálni. Ma ezt másképp látjuk. Igaz, hogy az uralkodó körökkel ellenséges viszonyban volt, de az ország veszte számára sem hozhatott semmi jót. Ellentétes utasításokat kapott, vonuljon a király seregéhez, aztán azt, maradjon Erdély védelmére. Egyes kutatók szerint nem is tudott volna időben a csatatérre érni. Így számomra nem is ez az érdekes. 

Mohács után a török Budát még feldúlta, de őszre kivonult az országból. Ezt kevesen tudják. A magyarok viszont, az összefogás helyett két királyt választottak a mohácsi csatában elesett II. Lajos helyett. A főnemesség I. Ferdinándot koronázta meg, mert a Habsburgoktól reméltek segítséget a török ellen. (Hosszú távon ez jó választásnak bizonyult.) A köznemesség viszont, az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva, miszerint a Jagellók után magyar embert választanak királynak, Szapolyi Jánost emelte a trónra. A két uralkodó a mohácsi csata után nem sokkal egymásnak esett. Ferdinándot bátyja, V. Károly támogatta jelentős összeggel. Ezen Ferdinánd zsoldosokat fogadott, akikkel Tokajnál megverte Szapolyait. Széthúzás, testvérharc, gyakran előfordult Európa más részein is. 

 

Szapolyai, nem tudván beletörődni a vereségbe, nem máshoz, mint a törökhöz fordult segítségért. Ahhoz a hatalomhoz, mely ellen az ősei már közel 150 éve küzdöttek, s mely hatalom, a középkori értékítélet szerint pogány volt. Igaz, nem átallottak a "pogánnyal" európai hatalmak is szövetséget kötni (cognaci liga, 1526), s Szapolyait a franciák és Velence is buzdította a szultán kegyeinek keresésére, mégis megdöbbentő, hogy a mohácsi csata után alig két évvel magyar követek érkeztek a portára, s a delegáció vezetője, Laski Jeromos térdre esve ajánlotta fel a szultánnak Szapolyai megbízásából Magyarországot. 

A szultán meg is adta a támogatást, így Szapolyai, jelentős részt török csapatok élén, visszaszorította Ferdinándot, és tartósan uralni tudta az ország keleti felét, melyből aztán később kialakult a nemzetközileg is elismert Erdélyi Fejedelemség. 

Reálpolitikus volt Szapolyai? Végül is utólag szemlélve a hódoltság idejére nagyon is szerencsés volt az Erdélyi Fejedelemség létrejötte, mert fönntartotta a magyar államiság eszméjét. De elgondolkoztató, hogy a szultán 1529-ben koronát nyújtott át Szapolyainak a mohácsi síkon, a még el nem porladt 20 ezer magyar csontjai fölött.
  

Kollonich Lipót a XVI. század vége, XVII. század elejének furcsa figurája. Magyar származása ellenére abszolút udvarhű. A török kiűzése után a birodalmi érdekeket képviselte Magyarországon. Leginkább főpapként ismert, bár sok funkciót betöltött. Híres munkája az Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn (1689). Ebben leírja, hogy Magyarország a birodalom zsír- és szalonna raktára kell hogy legyen. Ennyi szerepet szánt hazájának. Vallásos érzelmei által vezéreltetve kimagasló karitatív tevékenységet végzett, de Magyarországot a Habsburg Birodalom egy tartományává akarta zülleszteni. Egy általa készített tervezetben a magyar nemességet egy év alatt félmillió arany adó megfizetésére akarta kötelezni. Ez akkora összeg volt, hogy még a császár is sokallta és elvetette. Kollonich tervezete nagyban hozzájárult a Rákóczi-szabadságharc kitöréséhez. 
 

Maga a szabadságharc érdekes véget ért. A szatmári békéről mindenki hallott. De kik kötötték? Pálffy János és Károlyi Sándor. Két magyar ember. A Habsburgok és a magyarok nyolc éves harcát lezáró békét két magyar kötötte. Károlyi Sándor Rákóczi egyik legfontosabb embere volt. 1711-ben Károlyira bízta a fejedelem a kurucz hadakat, míg Lengyelországba utazott I. Péter orosz cárral tárgyalni a segítségnyújtásról. A császár hűségén a szabadságharc idején sok magyar főnemes megmaradt. Ilyen volt Pálffy János is. A Habsburg uralkodó, V. Károly, miután belátta, hogy a magyarokat nem lehet úgy lenyelni, mint a cseheket Fehérhegy után, kompromisszumra törekedett. Így nevezte ki a hadak élére Pálffyt. Hátha egy magyar szót ért egy másik magyarral. Számítása bejött. A kuruc hadnak a trencséni csatavesztés után már semmi esélye sem volt a győzelemre. Tudta ezt Rákóczi is (ezért utazott segítségért), tudta ezt Károlyi is. A fejedelem távollétében, annak felhatalmazása nélkül tette le a fegyvert Károlyi Sándor, miután megegyezett Pálffyval egy tényleg nagyvonalú, reális kompromisszumon alapuló békében. Teljes amnesztia, a magyar rendiség fenntartása. Ettől többet semmiképp nem lehetett elérni. A béke annyira nagyvonalú volt, hogy még Rákóczi is hazatérhetett volna büntetlenül, békésen, birtokai, vagyona megtartásával. Pálffy még sokáig szolgálta az udvart, s oly kiemelkedően, hogy 1740-ben Mária Terézia a tábornaggyá nevezte ki, mely a legmagasabb rang volt a Habsburg Birodalomban.
 

Haynau táborszernagy magyar rörténelemben betöltött szerepe gyászos és vitathatatlan. A közelmúltban mindenki tudomást szerezhetett róla, hogy Budapest önkormányzata visszavonta - más személyekkel együtt - Haynau díszpolgári címét. Igen, Haynau díszpolgár volt 163 évig, abban az országban, ahol már a korabeli Európa véleménye szerint is brutális kegyetlenséggel állt bosszút a magyarokon. Pest önkormányzatától kapta a címet - még nem volt Budapest - 1849. december 31-én. 
S a dátum a lényeg. Tudjuk, hogy a politika zavaros dolog. Néha tennie kell az utókornak olyat, ami az elődöket sértené. Nehéz az ilyen dolgok fölött pálcát törni. De Haynau végül is csak egy tábornok volt, nem a császár. Az aradi kivégzések után szűk három hónappal Pest díszpolgára...? Felfoghatjuk-e ezt úgy, hogy a városi polgárság jelentős részben német volt Magyarországon, tehát a dolog érthető? Semmiképp... A németség nem fordult ellenünk a szabadságharc alatt. 1848-ra jelentős részben asszimilálódott, többnyire támogatták a magyar ügyet, maximum passzívak maradtak, de semmiképp nem harcoltak ellenünk. A túlzott megfelelni akarás? Hízelgés? Talpon maradás? Tény, hogy már a rendbehozott Lánchíd átadására is Haynaut hívták 1849. november 20-án.
 

Sztálin díszpolgári címét értjük, az akkor kötelező volt. De rejtély, hogy lehetett Pest díszpolgára a horvát bán, Jellasics, aki a császár felbújtására Magyarországra támadt 1848-ban, s Windischgrätz, a magyarországi kudarcaiért elcsapott osztrák tábornok? És Paskievic herceg? A cári csapatok parancsnoka? Ő lovagias volt ugyan a fogságába esett magyar tisztekkel, de a cár utasítására mégis kiszolgáltatta őket Haynaunak. S végül is ő verte le a szabadságharcot, nem? Ha nem is tudunk elődeink fejével gondolkodni, azért ezek a tények jó nagy kérdőjeleket hagynak bennünk.
 

Utolsóként: Kádár János kivégeztette az 1956-os forradalom és szabadságharc kimagasló személyiségét, Nagy Imrét. Pedig nagyon sok közös volt bennük. Mindketten kommunisták voltak, a Rákosi rendszerben mindketten párton belüli ellenzéknek számítottak. Olyannyira, hogy Kádár Rákosi börtönében ült 1953-ig. A forradalom kitörése után - némi zavart leküzdve - az ügy mellé álltak. Kádár hamarabb nevezte forradalomnak az eseményeket, mint Nagy Imre. Aztán Kádár eltűnt Moszkvába, s visszatérve új kommunista pártot alapított, az oroszok mellé állt, s a szabadságharc leverése után szovjet szuronyokon az ország élére állt. Nagy Imre sorsában lehetett bármilyen külső döntés, Kádár szerepe menthetetlen és dicstelen. 
De Nagy Imre és Kádár között volt más kapcsolat is. Sztálin 1953-as halála után Moszkva "lazított". Emberarcú szocializmussal kísérleteztek. Így került Nagy Imre hatalomra ebben az évben Magyarországon. Amnesztiát gyakorolt, kiengedték a politikai foglyokat. Így került szabadlábra Kádár is. Annak az embernek köszönhette tehát szabadságát, akit később kivégeztetett.
 

Változatos és érdekes a magyar történelem, éppúgy, mint más népeké is. De ez a miénk. Érdemes tehát néha megvilágítani egy-egy apró részletét, melyen egyébként átsiklanánk.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :