[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

filmvetítés

 

Logopédiai előadás

 

két százalék

 

NuridsányÉva

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Antigoné New Yorkban

szerző: Kovács Ágnes 2011-11-06

 

Antigoné New Yorkban


A Rovás Őszi Fesztivál keretében két színművet is láthattunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak Antigoné drámájához. Athol Fugard: A sziget címűben a két fegyenc a klasszikus görög drámát játszotta el a börtönlakóknak, Glowaczki Antigoné New Yorkjában pedig Anita Antigonéhoz hasonlóan szeretné megadni szeretett barátjának a végtisztességet.

 

Antigoné New Yorkban

A lengyel irodalomtörténet a lengyel drámaírás korszakalkotó művei közé sorolja az Antigoné New Yorkban-t. Glowaczki darabjának cselekménye az amerikai város Tompkins Square parkjában játszódik.

Az Antigoné New Yorkban-nak három New York-i hajléktalan a főszereplője: egy Puerto Ricó-i nő (Tatiana Poláková), és két férfi -- az egyik mazowiai lengyel (Tomáš Diro), a másik pétervári zsidó (Peter Cibula). A közös mindhármukban -- a hajléktalanságukon kívül -- az, hogy bevándorlók. A darabban önéletmondásaik révén  fokozatosan kiderül, ki miért jött a „lehetőségek hazájába”, miközben időnként (háromszor) megjelenik a színpad előtt a rendőr (Matúš Jaco), aki a rendezett világ hivatalból elrendelt jó szándékát képviseli nagy adag fölénnyel, szánalommal és megvetéssel fűszerezve.


Igazán ismerősnek a két kelet-európai élettörténete hangzik, hiszen „itthonról“, a vén Európából kerültek jelenlegi helyzetükbe. Igazi drámája pedig a pétervári férfinak és a Puerto Ricó-i nőnek van. A nő halott barátjának tetemét megpróbálja egy tömegsírból az általuk „lakott“ városi parkba csempésztetni, a pétervári férfi pedig összejön a Puerto Ricó-i nővel, és megpróbál új életet kezdeni. A darab kitüntetett figurája a pétervári zsidó, az ő kilábalási kudarca az egész darab tragédiája egyben. Ő az, aki értelmiségiből -- képzőművészből -- süllyedt le a hajléktalan létbe. Az ő története olyan, hogy az bármelyik kelet-európai értelmiségivel megeshetett volna. Ráadásul a rendőr sokat sejtetően és kicsit fontoskodva meg is jegyzi, hogy a közönség soraiban is ott ül valaki, aki holnaptól hajléktalan lehet. Vagyis: bármelyikünk.

A helyszín -- amelyet a színpadon csak egy paddal és egy hordóban égő, kézmelegítésre szolgáló „örök lánggal” szimbolizáltak --, munkanélküliek, csavargók, otthontalanok, szellemileg és fizikailag leépült emberek utolsó menedéke. Meglehet, Szophoklész drámája emelkedettebb és nemesebb, mégis, Antigonét testvére eltemetésében ugyanaz a rítus hajtja, mint Anitát abban, hogy megadja a névtelen csavargónak a végtisztességet. Elgondolkozhatunk: mi az emberi méltóság, hol húzódik, van-e egyáltalán határ a társadalom különböző rétegei között, ha gyászról, halálról van szó, hol kezdődik és hol végződik az emberi összetartozás, az az érzékeny valami, amelyet szeretetnek szoktunk nevezni. A Puerto Ricó-i Anita, mint Szophoklész Antigonéje, el akarja temetni egy társukat.  De a holttestet elvitték, és mint minden azonosíthatatlan tetemet New Yorkban, a Hart Islandon lévő Potter´s Field-i jeltelen tömegsírban készülnek elföldelni. A Puerto Ricó-i Antigoné innen akarja kilopatni John holttestét, hogy eltemesse a Tompkins Square-en.

Zsámboki András a Critikai Lapok online változatában azt írja, kulturális antropológusok szerint a halottakkal kapcsolatban minden emberi kultúrára-civilizációra ugyanaz az ambivalens viszony jellemző: az élők egyrészt gondoskodni akarnak halottaikról, másrészt félnek tőlük. A halottkultusz egyes elemeiben hol a gondoskodás dominál, hol a félelem, egész kultúrák vonatkozásában azonban elmondható: minél erősebb az egyik elem, annál erősebb a másik is. A modernitás mostani szakaszának jellemzője, hogy mindkét elem rendkívül gyenge -- sem félni nem nagyon félünk a halottaktól, sem gondoskodni nem nagyon akarunk róluk. Számunkra a másvilág nem világ, a halott ember nem ember: sem empátiánkra nem tarthat igényt, sem bosszújától nem kell tartanunk. Az Antigoné New Yorkban szerzője, Janusz Głowacki is érzékeli az Antigoné-problémát -- hogy a modernitás és a halottkultusz, illetve a tragédia mint olyan nem egykönnyen férnek meg egymással. Głowacki tudja, mi a baj a modernitással meg a tragédiával. A mai ember, ha érik is csapások, bennük rendszerint szerencsétlen véletlent lát, nem pedig a sors kezét. Kivételes pillanatok -- rendszerint szélsőséges helyzetek -- kellenek ahhoz, hogy megérezzen valamit a végzet erejéből. Ezek a pillanatok rendszerint rövidebbek annál, semhogy egy drámát kitöltsenek -- hacsak nem élnek a szereplők folyamatosan olyan szélsőséges körülmények között, mint mondjuk a koncentrációs táborok lakói vagy a hajléktalanok. Az ő esetükben találkozni vagy elkerülni a végzetet a napi rutin része. Az ő életükben még a végtisztességnek is más a szerepe, mint a modern világ többi halandója esetében.

A darab legbravúrosabb részei a két kelet-európainak a dialógusai. Az sem mellékes, hogy a mazowiai lengyel szerepét Tomáš Diro nagyszerűen játssza. Megkockáztatom, ő az előadás lelke, ő rajta derül a legtöbbet a közönség, holott egy ágrólszakadt, alkoholfüggő és epilepsziás szerencsétlen. A három főszereplő színész remekül játszik, kitűnőek a hajléktalanléttel kapcsolatos gesztusos-mimikai megfigyeléseik, jelmezeik is jók.

Janusz Glowacki (1938, Poznan) -- drámaíró, novellista, forgatókönyvíró. Az ún. 1956 utáni lengyel irodalmi nemzedék képviselője. Novellistaként hívta fel magára a figyelmet, elbeszéléseiben a 60-70-es évek Lengyelországának valóságát dokumentálta kíméletlen szarkazmussal. A 70-es évek elején forgatókönyvíróként működik, ekkor írta első drámáit is. A szükségállapot bevezetése után elhagyta hazáját és az Egyesült Államokban telepedett le. Legnagyobb színpadi sikerét az Antigoné New Yorkban című darabjával aratta Lengyelországban és az Egyesült Államokban egyaránt. A 90-es évek óta gyakran visszatér hazájába. Glowacki drámái a Lengyelországban ritkaságnak számító realista színházi hagyományhoz kötődnek, leggyakrabban az igénytelen nyárspolgári, külvárosi életformát karikírozzák ki -- a szerzõ társadalmi érzékenysége, valamint ironikus-groteszk formanyelve emeli a lengyel drámairodalom nagyjai közé.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :