[kapcsolat]   husken

babamasszázs

 

kit

 

vaskakas

 

Berlin

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Apám emlékére

szerző: Nagy Enzoe Zoltán 2013-08-23

 

Apám emlékére

 

2012. szeptember 17.


„Szeretnék egyszer szépen kiöltözve
mint úri-ember előtted s a
világ előtt állni
Úgy hogy lásd
még elegáns vagyok s talán – szép…
Hogy meglássék rajtam nemcsak
a korom, de tán a bölcsesség
mely bár nem sok pénzt hozott,
s nem tellett belőle néked
Szép ruhára, ékre
Nekem végül is még eddig
mindenre tellett:
Te vagy életem éke
Jaj! Ne sajnáld, hogy őszhez
Kötötted a tavaszt
Az idő sohase csapja be önmagát
csak olykor bennünket szeretne csalni
azzal, hogy nem éltünk nyarat
Szeretnék enyhe sötét ruhában,
fehér ingben, nyakkendősen
és szép cipőben előtted állni
Fényes gombokon villanó napfényt a
szemedben látni
Előtted magamat – hogy érts és láss –
szépen! – megalázni…”

 

                            (Tiszai Nagy Menyhért)

 

2012. április 5-én Terebesen apám tüdejében daganatos elváltozást diagnosztizáltak. Úgy döntöttem, amíg nem bizonyosodom meg a daganat jó vagy rossz indulata felől, egyelőre elhallgatom előle a tényeket. Miután megérkeztünk a helmeci kórázba, felkísértem apámat a szobájába, majd elköszöntünk. Remegő lábakkal mentem a legrövidebb úton az első üzletbe, ahol egy csomag cigarettát vásároltam. Kibontottam, rágyújtottam. „Ez nem lehet igaz…” ismételgettem magamban…

 

Pár nappal később egy orvosi beutalóval a zsebünkben a legközelebbi közös utunk Felsőhágiba vezetett. Útközben apám elmesélte, hogy az ő apja valamikor régen szintén járt ott. Ennek kapcsán előkerült pár régi emlék, ami jó kedvre derített bennünket. Megérkezésünk után apám kapott egy csendes szobát, ahol szétrakta a magával hozott kedves holmijait, én pedig elmentem szállást keresni magamnak. Egy közeli Stóla nevű falu szélén takaros épületre és kedves emberekre akadtam. Szóba elegyedtünk, elmondtam, mi járatban vagyok. Megmutatták belülről a házat, a szobákat, a konyhát. Megtetszett, s miután megegyeztünk, kibéreltem az egész házat. Tudtam, hogy csendre lesz szükségünk, ha majd elkívánkozik apám a kórház rideg falai közül.

 

Másnap kellemetlen orvosi vizsgálatok sora következett. Néhány nap múlva, miután az eredmények megvoltak, az orvos mindkettőnket behívott a szobájába. Minden szépítés nélkül közölte apámmal betegsége nevét, valamint hogy várhatóan mennyi ideig fog még élni. Lépéselőnyben voltam az információt illetőleg, úgyhogy minden erőmet apám  megnyugtatására tudtam ill. szerettem volna fordítani. Levittem az átmeneti házamba, elmentünk sétálni. Minden lehetséges eszközzel próbáltam jó kedvre hangolni. Hasonlíthattam ahhoz a hóhérhoz, aki „áldozatát” győzködi az élet szépségeiről útban a vesztőhely felé…

 

Néhány nap múlva, elhagyva Feslőhágit, Stólát, a hegyeket, visszatértünk Aranyosapátiba, apám szeretett lakóhelyére. Elmaradtak a hangos, átmulatott éjszakák, letakart zongorája csendesen pihent. Palettáján a kinyomott festékek nem ölelkeztek új színeket teremtve. Az állapota és a kedve változó volt. Olykor felkelt a betegágyból, erőt véve magán körbejárta a ház szobáit, hogy lássa félig kész vásznait, elkezdett festményeit, kedves tárgyait. Kiment az udvarra, letámolygott a kertbe, megpróbált gyönyörködni a fákban, füvekben, virágokban. Betegsége előrehaladtával lassan megbarátkozott az ételek megváltozott ízével, testének gyöngeségével, az ágya mellé helyezett légzést könnyítő oxigénpalackkal.

 

Következett még egy-két erőtlen orvosi kísérlet, vizsgálat, kezelés, küszködés. Mind-mind eredménytelen volt. Tudtam, éreztem mi fog következni. Megpróbáltam hát kellőképp értékelni ezeket a nehéz órákat, perceket. Mert tudtam azt is, hogy jelen nyomorúságunk még mindig szebb, mint majd az én apám nélküli életem lesz. Napok teltek, egyre sűrűsödtek a hörgések... Kilátástalan volt a helyzet. Egy szeptemberi napon éjfél után tíz perccel csend lett. Meghalt az apám, a barátom…

 

Könnyeinkkel és tiszta vízzel mosdattuk meg a lelkétől megszabadult testet. Gondosan, méltóképpen, ahogy a halottakkal szoktak tenni. Ünneplőbe öltöztettük, „enyhe sötét ruhába”, fehér ingbe…

 

Temetésén egy közös barátunk, Király Béla, a csarodai polgármester szavai vigasztaltak a koporsójánál elmondott beszédével. Felelevenítette a Menyussal kapcsolatos élményeit, és jó kedvre derültünk. Minden bizonnyal ő is ilyennek szeretett volna látni minket. Sírja mellől kivételesen nem Pál apostol szavai hangzottak az életről, a halálról, az Istenről, hanem Tiszai Nagy Menyhérté. Apám megörökített hangján szóltak a zsoltárok egy hanghordozóról, hirdetve a koporsóját elfedő rögök alól is: „Ha nagyon szükségemet érezné valaki, megtalál. Még akkor is, ha már nem lennék! Talán – még többet is talál belőlem, mint ami voltam.”

 

Hetekkel és hónapokkal később, valahányszor ellátogattam apám sírjához Csarodára, mindannyiszor betértem az engem egyedüliként megvigasztalni tudó barátunkhoz. Ma, néhány hónappal gyászom után értetlenkedve állok meg sírja felett, mely nem messze az apámétól van…

 

„Végül is mi kell az embernek?
Egy kis szalonna,
Paszuly, olaj, tojás meg tej
s aztán néha kevéske hús
Ízesítőnek olykor egy kis méz
s ami a kertben megterem –
a zöldség…
Ruha, hogy ne fázzunk –
nem cifra, csak meleg
Télre fa, és bent a házban
csak annyi, hogy ne legyen hideg
És meleg télen nyáron –
itt benn a szívben! és ami maradjon,
és sohase fogyjon:
Szeretet, Szeretet”

 

                        (Tiszai Nagy Menyhért)

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: e-mail: dátum: 2013-08-23