[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Ardamica Ferenc 70.

szerző: Mizser Attila 2011-12-11

 

Ardamica Ferenc 70.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Ünneplők és Köszöntők,
Kedves Ferenc!
 

„Lét és nemlét között aprócska él
Úgy nyit nekem utat,
Akár a por, ha feltámad a szél,
Éli, amit mutat.”

                                              Pessoa
 

 

A valóságos megfogalmazására nem lenne jobb ötletem, és idézetem se, de ez magától értetődően lett adott, amikor nagy örömmel megkaptam ennek a laudációnak a lehetőségét. Hisz az első dolog, ami eszembe jut Ardamica Ferenc író kapcsán, az a hitelesség. A valódi, az esszenciális. Nem gyakran lehet találkozni hasonló pályaívvel. Legalábbis számomra az övé mindig unikális, példaértékű volt, és marad. Lesz. Mára már tudom, nem igaz, csak sejtem, milyen nehéz, milyen lehetett azokban az időkben az indulás, majd az elhallgatás, elhallgattatás, az elhallgattatás tűrése, kálváriája. Az erőt, az energiát, a hitet fel sem foghatom, honnan és miként, miképpen.

 

A Rokon cseléd 1970-es debütálása után, két év hiábavaló harcot követően, a ’68-as magatartása okán a rendszer utolérte. A 17 év féregirtás (értsd: munkakör) kafkai, de ugyanakkor a valóságban felfoghatatlan viszonya számomra megmagyarázhatatlan, értelmezhetetlen. Miként az az erő is, amely valami felfoghatatlan hittel, bizodalommal átsegítette ezen a szerzőt. Az embert, az elméletet szeretőknek, az indivíduumot. Nem szeretnék hasonlítani, hasonlítgatni, sosem szerettem a pályák egymásnak való megfeleltetését. Ilyen nincs. Nincs két egyforma konstelláció. De ha eszembe jut Ardamica Ferenc életútja, néha eszembe jut, mondjuk Máraié. Már csak a publicisztika közös vonatkozása kapcsán is. És akarva-akaratlanul viszonyítok, nem irodalmi pályát, hanem mondjuk értelmiségi életutat. Nem megyek bele. Ne féljenek. Csak gondolok rá, mérlegelek, melyik lehetett a könnyebb, a nehezebb. Élethelyzet, döntés, túlélés, feladás. Számomra kérdés. Vállalom. Hisz a megfelelések érzékenyen adottak. Az egyik maradt. Az egyik megmaradt.

 

Az első kötetének hőse, a kocsikísérő alakja jut eszembe példaként valamire. Duda Iván története, aki egy kisebb, nem szándékos, ostoba otthoni baleset után, a kapott sebet még egy ideig tudja titkolni a munkahelyén, de már nem tud a bürokratikus folyamatok része lenni. A vérmérgezés elhatalmasodott stádiuma lehetetlenné teszi az együttműködést, a kommunikációt. Hiába próbálja az otthoni szerencsétlenséget munkahelyi balesetnek beállítani, azt a novella végén már csak a halott kocsikísérő zsebéből kikandikáló baleseti jegyzőkönyv kapcsolja össze az addigra értelmetlenné vált szándékkal.

A tragikum haszontalan, groteszk és személytelen. Mint valami abszurd rítus. A történelmünk maga.
 

17 év után megadatott egy második pályakezdés az író számára. Ironikusan mondhatnánk: az élet kivételes gesztusa. Közben publikálási kísérletek, a kéziratok csempészése, a Palócföld, mint talán az adott esetben, kivételesen, az ígéret földje. És az eredmény az Anyám udvarlói, 1989-ben. Írói kvalitását bizonyítja, hogy a könyv, a szöveg több olvasási stratégiának ad, adhat lehetőséget. Aki nem ismeri az életrajzi faktumokat, annak is teljes értékű irodalmi produktum van a kezében. Aki ismeri, annak valami több. A szövegek reflektálnak valamire, amiről a bevezetőben szóltam, ami számomra a felfoghatatlannal egyező.
De hát ezért vannak az írók. Gondolom, Isten kifürkészhetetlen szándékának valami ilyes oka lehetett velük. Ha majd a Teremtő egyszer otthon hagyja mindentudó noteszét, legyen valakinél egy másik, amelybe a világ működésének keservesebb pillanatai följegyződnek, amelyek majdan kijavításra szorulnak. Ardamica Ferencnél, nagy bizonyossággal mondhatom, van egy ezen noteszek sorából. Hisz olvasói közül ki tudná feledni a Rovarirtás című novella kegyetlenül kimért tárgyilagosságát. Az Anyám udvarlói kötet címadó írásának kitörölhetetlen nyitóképét, annak szemléletességét.

Majd gondol egyet, és bepótolja az ellopott, elvett időt. Ír paródiát, fiktív interjúkat, erotikus novellákat, történelmi regényt, rádiójátékok, drámai művek kerülnek ki a műhelyből. És ezzel párhuzamosan persze újságíró az Ipolynál (Ipel), megalapítja, és gondozza a Nógrádi Szót.
 

Az irodalomkritika, amely messzemenőkig adósa még Ardamicának, novellisztikáját a móriczi létdrámához és a Kosztolányi nevével fémjelzett lélekrajzi minták rögzítéséhez köti. Bizonyára így van, de ezekben a szövegekben ott van, szinte jelen időben a kortárs Mészöly kontextusa, és Hajnóczy Péter perifériára szorult, jellegzetes karaktereinek párhuzama egyaránt. Az eddigi korpusz a messzemenőkig kortárs, modern és referenciális.
A nem loptam én életemben című novellából idézek:
„Belegabalyodtam a kötélbe. Az egyik vége kicsúszik a kezemből, a padlón hever… Ahelyett, hogy lehajolnék érte, ráugrom a kötél piros, műanyag fogójára, csizmám sarkával ripityára zúzom. De ezzel még nincs vége. A mocskos kötél csomóját a fogam közé veszem, harapom, marcangolom, köpködök… Amikor már rojtos a vége, egy nagy lendülettel felugrom a legközelebbi asztalra, megforgatom a fejem fölött a rögtönzött karikást, és elrikkantom magam:
- Nem loptam én az életemben…
Lajos cigány rázendít, húzza a talpalávalót. Pattog az ugrókötélből lett ostor, rá se rántok, hogy néha rajtam is csattan. Dalolom, járom a csárdást. Csak bírja az asztal. Csak kibírjam.”
 
Eddig az idézet. A novella záró sorai. Koncentrált, sűrű szöveg. A képek, a történetbeli mozaikok, motívumok egymást kiegészítve, helyzetbe hozva rajzolják meg, rajzolják át egymást. Hogy az írás legvégén a haláltánc toposzát megidéző záró képre eszméljünk.
Egy a számunkra fontos író soraira.
Akinek utolsó két kötete gyűjteményes. Az eddigi életműből válogat. Az utolsó 2005-ben jelent meg. 2011-et írunk. Pedig az írónak kell írnia, ezt remélem, Ardamica Ferenc is tudja. Tudja. Kérem, ne hagyják, hogy esetleg zöld tintával dedikáljon. Babonás, és ez azt jelenti nála, hogy jó pár évig nem fog megjelenni semmije.
Pedig kéne. Nagyon. Isten éltesse ebben is.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :