[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Augusztus 8. Az elmenők napja

szerző: Federico García Lorca, Hajnóczy Péter 2011-08-06

 

Augusztus 8. Az elmenők napja

Poétákra emlékezve

 

Federico García Lorca (Fuentevaqueros, 1898. június 5. – Víznar (Granada), 1936. augusztus 19.) népszerű spanyol költő, drámaíró, festő, zeneszerző. A legnagyobb 20. századi drámaírók egyike, akit 1936-ban az öldöklő, vérengző fasiszták agyonlőttek. Federico García Lorca spanyol költő haláláról Radnóti Miklós, az a magyar költő írt siratóéneket, akit nyolc évvel később a magyar fasiszták öltek meg. Azt mondanám, a két költő halála lenyomata, korképe és kiáltó dokumentuma azoknak az esztendőknek. 

Az uralomra került barnaingesek mészárlási dühe irtotta a szellemet és a szellem képviselőit, égette a könyveket. García Lorca a spanyol szellem legkiválóbb megtestesítője volt a XX. században. Radnóti a magyaroké. Emberi méltóságért, egyenlőségért, méltányosságért, demokráciáért, egy szebb világért harcolni? Micsoda naivitás, mondhatnánk ma, elvadult időknek tanúi és részesei. Meg is bűnhődött érte mindkét poéta, s ami félelmetes lehet, még ma is bűnhődhet ember csak az igaznak vélt emberségéért. Fura világ, fura idők. Alig változik valami a világban, minden a smaragdtábla szerint működne?! 
 
 

 
 

Radnóti Miklós 

 

FEDERICO GARCÍA LORCA

 
Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, -
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, - megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!

1937.
 

 

FEDERICO GARCÍA LORCA

 

Ének a kis halálról

 
Holdak halotti rétje,
vért rejt a földek árka.
Öreg vér pusztasága.

Fűből halálos égbolt.
Mult és jövő sugára.
Por éje, csillogása.

Halállal találkoztam.
Föld rétje holtra válva.
Egy ember kis halála.

Eb néz a háztetőről.
A sok fonnyadt virágba
csak bal kezem túrt, óriási bércét
szertezilálva.

Hamuból székesegyház.
Por éje, csillogása.
Egy ember kis halála.

Halál és én: egy ember.
Egy ember egymagában.
Az ember kis halála.

A hold halotti rétje.
Ajtó mögött zihálva
vonít a hó világa.

Egy ember, és...? Tudod már.
Egy ember - s ő a társa.
Rét, vágy, por csillogása.
 
(Eörsi István fordítása)
  

 

Hajnóczy Péter

 

Ki a macska?

 

A szél papírdarabokat pörgetett a járdán és az úttesten: villamosjegyet, sztrájkra szólító röpcédulát és megsárgult,szakadozott újságlapokat. Néha lövés dörrent.

Azok négyen ott álltak a lámpaoszlopra akasztott macska körül, kezükben esernyővázból készített íjak és nyilak.

– Te következel, Dagadt – mondta Kesztyű, a vezér. – Ki a macska?

– U-u-uuuu! – ordította amaz. – Uhhhh! Sziu indiánok vagyunk! Ki a macska? –

Marokra fogott egy nyílvesszőt. – Mit gondoltok, ki a macska? – És torkaszakadtából üvöltve felelt rá:

– Az a rohadt házmester! Az az átkozott, mocskos házmester, aki elvette a labdánkat! – Magasba lendült a keze, és a macskába döfte a nyílvesszőt.

– Most te jössz, Hosszú – mondta a vezér. – Hosszú, ki a macska?

Hosszú megmarkolta a nyílvesszőjét, és a macskának rontott. De ki legyen a macska? Valami komolyat kéne kitalálnia, nem olyan gyerekeset, mint a Dagadt. De mit? Valami olyat kéne mondani, amit ezek nem tudnak utánozni, olyat, hogy hanyatt essenek. Olyat kéne mondani, amit akár maga Tűzoltó Riberra is mondhatna, aki – mindenki tudja – egyszer megrágott és megevett kilenc söröskorsót.

Hogy időt nyerjen, torkaszakadtából ordított, és szökellve ugrált a macska körül, mint aki csakugyan élvezi ezt a játékot. És egyszeriben fölvillant a szeme, mint akinek eszébe jutott valami.

– Vesszenek a fa…

Elharapta a szót: hirtelen kétely fogta el, faszistának vagy fasisztának ejtik-e, amit mondani akart. Elvörösödött, s mint akinek a legutolsó pillanatban jut eszébe az, amiről biztosan tudja, hogy mondják ki fennhangon, felordított:

– Ki a macska? A rohadt zsidók! Vesszenek a zsidók!

Belevágta a nyílvesszőt a macskába, s úgy nézett körül, mint aki biztosan tudja, csakugyan olyan szót használt, amiért nem nevethetik ki.

– Jól van – bólintott Kesztyű. – Rendesen csináltad.

Megmarkolt egy nyílvesszőt, és teleszívta magát levegővel.

– Kérdezz nekem, Hosszú.

Amaz félszegen, boldogan elvigyorodott.

– Ki a macska? – bömbölte. – Kesztyű, ki a macska?

Kesztyű összehúzott szemmel megállt a karmait kimeresztő, zsinegen himbálózó állat előtt, aztán lassan fölemelte a nyílvesszőt, kissé hátrahajolt, és teljes erőből döfött.

– Klári! Az a dög! Az a macska: csak gimnazistákkal megy végig az utcán! Kis kurva, ringyó! Az a macska!

Minden szitoknál ököllel vágott a macskába. Mikor abbahagyta, lihegett, és zavarosak voltak a szemei. Csönd volt egy percig.

– Te nem játszol, Vörös? – kérdezte Kesztyű.

Odanyújtott neki egy nyílvesszőt, de amaz eldobta. Meztelen kézzel esett a macskának, amely utolsó erejével küzdött: a két test egybecsavarodott a zsinegen, tompa, nyávogó hörgés hallatszott, és a vékony, görcsös, kiáltozó gyerekhang.

– Ki a macska? A kurva apám meg az anyám! Jaj, a szemetek, a rohadt dögök! Az apám meg az anyám!

Hüvelykujját a macska szemgödrébe vájta, karjával átölelte az állatot, minden erejével magához szorította, és ordítva, jajgatva sírva fakadt.

A másik három mozdulatlanul, megdöbbenve nézte: mindegyik tudta, hogy a Vörös szülei meghaltak: nyolc nappal ezelőtt végzett velük egy géppisztolysorozat, mikor burgonyáért álltak sorba a Vásárcsarnok előtt.

 

 

Hajnóczy Ki a macska című szövege előtt nem akartam egyetlen sort se. Elébb meg kell ismerkedni legalább egy fontos írásán át a szerzővel, s majd utána lehet érdeklődni, ki is volt ő. Harminc éve, Balatonfüreden halt meg. Szerették? Nem tudjuk meg soha. Tisztelték? Nem lehet ma már utánajárni. Féltek tőle? A tehetségétől, súlyos mondataitól minden bizonnyal. Azt mesélik: nehéz ember volt. Azt látom a fotóin: nagyon esendő volt. Márpedig csak keveseknek adatik az meg, hogy annyi anyagba merülés mellett olyan értéket tudjanak letenni az asztalra, mint Hajnóczy Péter. Legyen neki könnyű! Legyen nekünk könnyű?

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :