[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az 50 éve elhunyt Albert Schweitzer öröksége (1. rész)

szerző: Varga Zsuzsa 2015-06-18

 

Az 50 éve elhunyt Albert Schweitzer öröksége (1. rész)

 

Ez évben emlékeznek meg szerte a világon Albert Schweitzer halálának 50. évfordulójáról. Teológusok, filozófusok, művészek, orvosok, misszionáriusok, a béke követei. Mert az az örökség, amit földi életének 90 évében az emberiségre hagyott, hatalmas.

 

Albert Schweitzer élete és munkássága

 

„Ez az élet érdemes arra, hogy valamikor hősi életrajzot írjanak róla. Bár nem a régi, a katonai értelemben vetten hősi ez az élet, hanem az erkölcsi hősiesség új értelmében…” /1/ Nourman Cousins amerikai publicista szavait idézve kezdek Albert Schweitzer életének nem hősi, de mindenképpen áttekinthető összefoglalásához. 

 

Albert Schweitzer 1875. január 14-én született Felső–Elzászban, Kaysersberg városában. Ebben az időben Elzász Németország része volt, ma ismét Franciaországhoz tartozik. Mint minden elzászi, a Schweitzer család is kétnyelvű volt: német és francia. De Albert Schweitzer mindig is a németet tartotta anyanyelvének, hangsúlyozva, hogy egy embernek nem lehet két anyanyelve. Az egyik öreg, kétemeletes ház falán ma is áll a kis tábla, rajta a felírás: „Maison natule du dr. Albert Schweitzer, 14 janvier 1875.” Magyarul: Dr. Albert Schweitzer szülőháza, 1875. január 14. /2/

Édesapja, Ludwig Schweitzer evangélikus lelkész. Nagyon érdekes Jean Paul Sartre visszaemlékezése a Schweitzer családra, akinek nagyapja Ludwig testvére volt. Elzászban, 1850 táján, egy gyermekek sújtotta tanító beletörődött, hogy áttér a szatócspályára. Ám valamilyen kárpótláshoz ragaszkodott e kiugrott pedagógus: ha neki le kell mondania róla, hogy az elmék épülésén munkálkodjék, valamelyik fia munkálkodjék majd egyszer a lelkek épülésén; a család egyik sarja lelkésznek megy. (…) Louis később odáig ment engedelmességben, hogy újabb lelkipásztort nemzett, név szerint Albert Schweitzert, akinek pályafutása ismeretes.”  /3/

 

Ludwig szegény és jámbor lelkész volt, aki szerette a természetet, járta az erdőt, esténként pedig zongorázott. Felesége Adele Schillinger lelkészleány volt, akinek édesapja a Gunsbach melletti Munster völgyben, Mühlbachban szolgált. Kiváló orgonista, orgonakészítő és a tudományok iránt lelkesedő ember hírében állt. Valószínűleg Albert Schweitzer tőle örökölte zenei tehetségét és az orgonák iránti lelkesedését. Édesanyja azonban zárkózott, szelíd, aki egész életében csak a családjának élt. A családban uralkodó hangulatra később így emlékezik vissza: Nem adatott meg nekünk, hogy a szeretet, amelyet egymás iránt érzünk, szavakban is kifejezzük. Megszámlálhatom az órákat, amikor mi egymással szót váltottunk. De beszéd nélkül is szerettük egymást.” /4/

Édesapját nem sokkal Albert születése után áthelyezték Günsbachba, ahol boldog gyermekkorát töltötte négy testvérével egyetemben. Kisgyermekként sokat betegeskedett, de aztán olyannyira megerősödött, hogy egészségét az élete során tapasztalt nehéz szellemi és fizikai munka, a sok nélkülözés sem kezdhette ki. 

 

I.1 Kisgyermekkori élményei

 

„Mint minden zseniális embernél, úgy nála is meghatározó szerepe volt a gyermekkorának: ott gyökerezik zsenialitása, már itt megtaláljuk karakterének azokat a jellegzetes vonásait, amik meghatározták különleges életpályáját.” /5/ Hogy összetettebb és hitelesebb képet kapjunk jelleméről, fontosnak tartom megemlíteni néhány meghatározó gyermekkori élményét.

 

Három évesen kezdett rendszeresen istentiszteletre járni. Örült, hogy a felnőttek között lehet. De örömét minden alkalommal megzavarta az ördög. „Bozontos ábrázatát minden vasárnap megpillantotta egy fényes keret tükrében. Az ördög kikukkantott a kórusról, és ide-oda tekingetett a templomban. Mindaddig látta Albert, amíg szólt az orgona, és zengett az ének. Amikor azonban édesapja a szószékre lépett, és beszélni kezdett, az ördög eltűnt. A következő orgona- és énekszó alatt ismét megjelent az ijesztő ábrázat.” /6/ Akit a gyermek Schweitzer ördögnek vélt, nem volt más, mint Iltis apó, a kántor-tanító, akit az orgonára erősített tükörben látott.  Az ő jóvoltából nyolcéves korában már játszhatott az orgonán. Kilencéves lehetett, mikor néha helyettesítette az istentiszteleten is. Ötéves volt, mikor édesapja először leültette a zongora mellé. Nem játszott rosszul, ám az orgona hangja mélyebben megérintette. A lelkész család szerény körülmények között élt, a helybéli gyerekek viszont épp az ellenkezőjét gondolták. Nagy megrázkódtatás volt számára, amikor megbirkózott egy nála idősebb és erősebb fiúval. Mivel ő győzött, ellenfele szemére vetette, hogy könnyű erősnek lenni egy jómódú úri fiúnak. Attól a naptól kezdve nem volt hajlandó polgári ruhákba járni, csak olyanokba, mint a falubéli társai. 

 

A günsbachi táj szépsége már kora gyermekkorában felébresztette benne az érzékenységet és tiszteletet az élet iránt. A lelkészlakot egy Phylax nevű kutya őrizte, aki nem szerette az egyenruhát. Mikor a postás megjelent, a kis Albert sarokba szorította a kutyát, és botjával őrizte, nehogy kiszabaduljon. Miután az egyenruhás alak eltűnt, a kutya és gazdája ismét a legjobb barátok lettek. Akkor már érezte, nem szabad bántania az állatokat. Egy alkalommal barátkozni készült egy méhvel, aki nemtetszése jeleként megcsípte a kezét. Nagy zokogásba kezdett, amire az egész ház odatódult. Az ötéves kisfiú élvezte a figyelmet, és egyre hangosabban sírt. Később nagyon elszégyellte magát viselkedése miatt. „Életem során – írja Schweitzer – gyakran eszembe jutott ez az eset, és emléke megóvott attól, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak a velem megtörtént apróbb-nagyobb dolgoknak.” /7/

 

Hét évesen kiment a társaival az erdőbe, hogy madarakra lövöldözzön csúzlival. Mikor éppen felemelte a csúzlit, megszólalt a templom harangja. Ezt komoly figyelmeztetésnek érezte, és a meghiúsult vadászat emléke mélyen a szívébe véste a „Ne ölj!” parancsolatot.

Gyermekkori lovas élménye az állatokhoz való viszonyát egész életére eldöntötte. A szomszédjukban lakott egy fuvaros, akinek a lovait gyakran egyedül hajtotta. Egy télen a szánkót hajtva megtámadta a lovat egy dühös kutya, Albert rásújtott ostorával, és megütötte  a kutya szemét. A jelenet szörnyűsége hetekig hatalmába kerítette a kisfiút. Ugyanezen fuvaros öreg lovának a tekintetét sem tudta elfelejteni, mikor egy alkalommal a száguldás kedvéért ostorával egyre nagyobbakat ütve ösztökélte az idős állatot. 

 

I.2 Iskolás évei

 

Kilencévesen a münsteri reáliskolában kezdte el tanulmányait. A három kilométeres útszakaszt minden évszakban gyalog tette meg. „Münsteri tanárait szerette és becsülte. Egyikük „Nevetőnek” hívta. Az osztálykönyvben gyakran szerepelt ez a bejegyzés: Schweitzer óra alatt nevetett. Bármennyire zárkózott és bátortalan volt, könnyen kibuggyant belőle a kacagás.”  /8/

 

Mivel a családnak egyre nagyobb anyagi gondjai lettek, 1885-ben a mühlhauseni gimnáziumba íratták. Itt élt Louis nagybátyja és Sophie nagynénje, akik magukhoz fogadták és tanítatták. A beilleszkedés és a tanulás elég nehezen ment a kisfiúnak, még zenéből sem jeleskedett. Ezért a gyermektelen, de nagyon szigorú és pedáns rokonai úgy döntöttek, zenei nevelését Eugen Münchre, a Szent István-templom orgonistájára bízzák. Osztályzatai akkor kezdtek javulni, mikor új osztályfőnököt kapott, dr. Wehmann személyében. A zenéhez való viszonya is azokban az időkben változott meg. Sophie nagynénje szigorú napirendet állított neki össze, és gyakran hangoztatta, hogy a zene még nagy szolgálatára válhat a jövőben. Zenetanára lustasága miatt sokszor szidta a fiút. „Való is neked a zene – mondta egyszer türelmét vesztve Münch –, ha egyszer nincs érzéked hozzá! Tudom jól, hogy ezt a darabot, amit most feladok, úgysem tanulod meg rendesen.” /9/ Albert megmakacsolta magát, és tökéletesen megtanulta a darabot. Ezzel Münch véleménye gyökeresen megváltozott. A tanár megkedvelte, és megismertette vele Bach művészetét. Hamarosan már a Szent István-templom kórusán orgonált, és annyira haladt a játékkal, hogy nyilvános hangversenyen is szerepelhetett. 16 évesen adta elő Brahms Rekviemjét nagyközönség előtt. Mikor Eugen Münch 1898-ban váratlanul és fiatalon elhunyt tífuszban, Albert Schweitzer megírta első, nyomtatásban megjelent művét, a kedves tanárjára való visszaemlékezést. 

 

1893. július 18-án érettségizett. Ezzel véget ért a gyermekkora, de a gyermeki lendülete, kíváncsisága épp csak most kezdődött. Már felnőttként, az érettség fogalmát, a tanár és a gyermek közti kapcsolatot így magyarázza: „…az élet ismeretének, amelyet mi, felnőttek, át akarunk adni az ifjabb nemzedéknek, nem abban az ígéretben kell kifejeződnie, hogy „a valóság nemsokára elmarad idealizmusotok mögött”, hanem egy tanácsban: „nőjetek bele eszményeitekbe oly erővel, hogy az élet sohase vehesse el őket tőletek”.” /10/

 

     /A szakdolgozat a 2015-ös II. lekészképesítő vizsgára készült/

 

 /1/ Borisz Noszik: Schweitzer, 18.

 /2/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 7. 

 /3/ Borisz Noszik: Schweitzer , 20-21.

 /4/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 9.

 /5/ Jozef Sabol: Albert Schweitzer-teológ, filozof, lekár a humanista, 5.

 /6/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 10.

 /7/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 12.

 /8/ Dr.Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 18.

 /9/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 21.

/10/ Noszik: Schweitzer, 56.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :