[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az 50 éve elhunyt Albert Schweitzer öröksége (3. rész)

szerző: Varga Zsuzsa 2015-09-16

 

Az 50 éve elhunyt Albert Schweitzer öröksége (3. rész)

 

I.5 Az orvosi egyetem

 

1904 őszén egy cikk került a kezébe a kongói misszióról, ahol az író arról panaszkodott, hogy Gabonban, Kongó északi területén szükség van dolgozó kezekre. 

1905-ben beiratkozott az orvosi egyetemre, hogy diplomát szerezzen és az afrikai bennszülötteket gyógyíthassa. Tanulmányai mellett folytatta teológiai oktatási tevékenységét, kiváltképp a Jézus életével foglalkozó kutatások előadásait, és lelkészi hivatását is. Ezekben az években kezdett hozzá újabb teológiai művéhez, a Pál apostollal kapcsolatos problémák tárgyalásához. Közben a zenei pályán is egyre jobban kibontakozott. A párizsi Bach-társaság kérésére az összes koncerten vállalta az orgonakíséretet. Orgonakoncerteket adott Zürichben, Stuttgartban, Freiburgban, Mühlhausenben, Barcelonában, és számos más városban.  Orvosi egyetemi évei alatt számtalanszor utazott Párizsba, és sokszor a Strasbourg felé tartó éjjeli vonaton volt kénytelen megírni a vasárnapi prédikációit. Óriási akaraterőről és munkabírásról tett tanúbizonyságot. Az orvosi tudományokat hallgató éveiről maga így vall: „Egyszeriben egészen új területen találtam magam: a valóságból merített igazságok talaján, olyan emberek között, akik számára magától értetődő, hogy minden megállapítás tényeken alapul. Ez az élmény egészséges irányba terelte intellektuális fejlődésemet.” /15/

 

1912 júniusában megházasodott. A strasbourgi neves történelemtudós, egyetemi professzor Harry Bresslau leányát, Helene Bresslaut vette feleségül. A jó polgári családból származó Helene tanítói és ápolói képesítést szerzett, Angliában és Oroszországban nevelőnőként dolgozott. Ugyanolyan szociális érzékenységgel megáldott hölgy volt, mint későbbi férje. Albert Schweitzer feleségeként férjének áldozatkész segítőtársa, műveinek gondozója és „leghűségesebb barátnője” volt. /16/

Harminchat éves korában, 1913-ban letette az orvostudományi államvizsgát, megszerezte a sebészi szakképesítést, és a trópusi betegségekkel foglalkozó előadásokat is látogatta. Doktori disszertációjának témája nagyon izgalmas, „Jézus állítólagos elmebetegségéről szóló művek ismertetése és bírálata” volt. Sok természettudós azt feltételezte, hogy Jézus beteges nagyzási hóbortban és üldözési mániában jelentkező paranoiás elmezavarban szenvedett. Schweitzer orvosi kutatásai bebizonyították, hogy azok a pszichiátriai jelenségek, amelyek esetleg Jézus életében előfordulhatnak (túlzott önértékelés és a keresztelésével kapcsolatos hallucináció), nem elmezavarra utalnak. Az Isten Országának várása nem rögeszme, hanem az akkori zsidó világnézet része. Nem tekinthető beteges nagyzási hóbortnak az sem, miszerint Jézus Isten Országának eljövetelekor Messiásként fog megjelenni. Ez egy prófécia Jézus családjáról, Dávid házáról. Messiási tudatának titokban tatása is teljesen logikus, mert a zsidó tanítás szerint a Messiás az Isten Országának eljövetelekor lép majd ki az ismeretlenségből. Röviden összefoglalva tehát Jézus nem úgy viselkedik, mint egy rögeszmékkel terhelt személy, hiszen mindig a valóság határain belül mozog. Mindazok, akik Jézus lelki épségét vonják kétségbe, nem ismerik Jézus életének történeti hátterét. Csupán összevegyítik a négy evangélium híradását, és ezáltal egy történetileg hiteltelen személy képét mutatják be.  

Egyetemi évei ezzel ténylegesen véget értek, és elkezdődött az emberiségért végzett hatalmas munkája az „élet tiszteletének” névjegyében. 

 

I. 6 Életének további állomásai

 

1913 nagypénteke reggelén indul el feleségével Afrikába. Ott tartózkodása idején, 1914-ben kitört az első világháború,  és ezért az ellenséges nemzetek tagjait Franciaországban és a francia gyarmatokon őrizetbe vették. Schweitzernek, német állampolgár lévén, 1914 augusztusában megtiltották a kórházi munkáját. De ez év novemberében egy párizsi barátja közbenjárására mégis feloldották a tilalmat.  

1917-ben barátainak közbenjárása ellenére mégis Európába internálták feleségével együtt. Négy év óta ez volt az első európai utazása. A francia hajót, amivel a hadifoglyok utaztak, megtámadta egy német tengeralattjáró. Schweitzer rádöbbent, hogy a háború idején az ember sehol sincs biztonságban. Amikor a hajó Bordeaux-ba érkezett, a doktort vérhas támadta meg. Ez volt élete első betegsége, aminek utóhatásaitól évekig szenvedett. Az internáló tábor Garaisonban, egy régi francia kolostorban volt. A táborra úgy emlékezett vissza, mint ahol a különböző hivatású és foglalkozású emberek tarka képe jelent meg, amelyet a szellemi frissesség hatott át. Mivel a táborban ő volt az egyetlen orvos, gyógyító munkáját most itt folytathatta. Nem hagyott fel az írással sem, kultúrfilozófiai művén folyamatosan dolgozott. Amikor egy fogolytársa felajánlotta segítségét abbéli hálájából, hogy feleségét Lambarénében meggyógyította, a doktor egy asztalt kért, hogy írhasson és zongorázhasson a felrajzolt billentyűkön.

 

1918 tavaszán átszállították Schweitzeréket a Saint-Rémy de Provance táborba. Itt találkozott egy volt tanítványával, akinek megengedték, hogy vasárnaponként igehirdetéseket tartson. Az igei szolgálatban Albert Schweitzer is aktívan részt vett. A tábor egy kolostorban volt, ahol egykor Van Gogh tartózkodott betegsége idején. A doktor éppen abban a szobában lakott, ahol régen a művész is. 

Júliusban véget ért a fogság. Mikor Strasbourg felé utaztak felesége szüleihez, akkor szembesültek először a háború okozta szörnyűségekkel: éhezéssel, rombolással, szegénységgel. Strasbourgból külön engedéllyel gyalog mentek Günsbachba, édesapját meglátogatni. Itt rosszul lett, a vérhas utóhatásai miatt, és sürgősen meg kellett műteni a strasbourgi kórházban.

 A lábadozás közben a kórházban állásajánlatot kapott, két női kórterem vezetését a bőrgyógyászati osztályon. Az állást elfogadta. A fegyverszünet megkötése után, mikor Elzász Franciaország része lett, a kórházi munkája mellett lelkészi hivatását is folytathatta a Szent Miklós-templomban. 

 

1919. január 14-én megszületett lánya, Rhena. 1921-ben megjelent Az őserdő peremén című könyve. Még ez évben Günsbachba költözött, lemondott kórházi és lelkészi állásáról, és a kultúrfilozófiai művét tökéletesítette. Orgonált, előadásokat tartott egyetemeken, hogy anyagi tőkét gyűjtsön családjának és a lambarénéi kórházának. Dániába, Angliába és Spanyolországba utazott – mígnem az egész világ megmozdult Schweitzer nemes ügye érdekében. Svéd orvosok gyűjtöttek, ápolónők jelentkeztek, hogy részt vegyenek az afrikai munkában. 

 

1923-ban elkészült a Kultúrfilozófia két kötete: A kultúra hanyatlása és a Kultúra és etika.  

Egy alkalommal a túlhajszolt életvitel után megállt Zürichben pszichoanalitikus barátjánál, O. Pfisternél. Miközben pihent, barátja megkérte, meséljen neki gyermekkori élményeiről, amit egy zürichi ifjúsági lapban szeretne közölni. Albert Schweitzer mesélt, és a feljegyzésekből 1924-ben megszületett a Gyermekkorom és ifjúságom emlékei című írás. 

1923-ban indult vissza Afrikába. A háború után romokban találta a kórházat, ezért a gyógyítás mellett az épületek helyreállításán, bővítésén is dolgozott. A kórház megalapításán, fenntartásán kívül Gabon felemelkedéséért is sokat tett. Sok száz tehetséges afrikai fiatalt küldött európai egyetemekre, köztük a Sorbonne-ra is tanulni. 

 

1927 nyarától megszakítás nélküli két évet töltött azzal, hogy pénzt és barátokat szerezzen a kórház költségeinek térítésére. Koncertezett Németországban és Svájcban, folytatta írói munkáját is: Pál apostol misztikájával foglalkozott. Egy alkalommal egy amerikai milliárdos felajánlotta, hogy vállalja a kórház összes anyagi gondját. A doktor azonban ezt az ajánlatot visszautasította azzal érvelve, hogy eddigi munkája elvesztené értelmét, ha egy milliárdos feleslegéből tartaná fenn a kórházat. 

1928-ban megkapta Frankfurt am Main város Goethe-díját. A díjat a Schweitzerre jellemző alázattal és szerénységgel csak akkor vette át, amikor előadásaiból és hangversenyei jövedelméből azonos összegű jótékony alapítványt tehetett. 

1929-ben saját terveit felhasználva házat épített Günsbachban abból az összegből, amit a Goethe-díjként kapott. Ez lett a lambarénéi kórház európai bástyája. Itt fogadta vendégeit, barátait, és mindenkit, aki az afrikai kórház tevékenységében érdekelt volt. A házat Emmy Martin vezette, aki egykor a doktor afrikai segítőtársa volt. A vendégház mottója, és irányelve: ”ne felejtsetek el vendégszeretőnek lenni, mert némelyek, anélkül, hogy tudnák, angyalt fogadnak be.”

 

1929 végén feleségével, egy orvossal és egy laboránssal ismét Afrikába utazott. 1932-ben visszatért Frankfurtba, ahol előadást tartott Goethe halálának 100 éves évfordulóján. Majd hangversenyeket adott Németországban, Hollandiában és Angliában. Ez az utazással egybekötött előadássorozat és hangversenyezés lett hosszú ideig a doktor állandó életformája.

1934-ben Pablo Casalssal, művésztársával egyszerre kapták meg az edinburgi egyetem díszdoktori kinevezését. Ők ketten művészetükkel szinte elfeledett Bach műveket keltettek új életre. Casals jó barátja volt, aki hasonló nemes eszmékért küzdött, mint Albert Schweitzer. Spanyolországban élt, és mikor országában a fasiszta párt tört uralomra, pályájának és karrierjének csúcsán visszavonult a rendszer ellen tiltakozva. Így nyilatkozott jó barátjáról: „A jelenkori események közepette gyakran elég arra gondolnunk, hogy él közöttünk ilyen ember, mint Schweitzer, és a remény ismét feléled bennünk.” /17/

 

1935-ben lett 60 éves. A világ számtalan országában megünnepelték életét és életművét, egyedül Németországban nem. 

1939-ben Afrikából éppen Európa felé utazott, mikor meghallotta a rádióban Hitler beszédét. Haladéktalanul visszatért Afrikába, hogy mentse a művét a közelgő háború pusztítása elől. Közben Németországban is megváltozott a róla alkotott vélemény. Göbbels levélben igyekezett megnyerni őt a párt szándékainak, magas kitüntetéseket és támogatást ígérve neki. A levelét e sorokkal zárta: német üdvözlettel. Albert Schweitzer, aki magát mindig is elzászi németnek tartotta, elutasító levelét frappánsan, az előzőre reagálva zárta: közép-afrikai üdvözlettel.

 

A második világháború alatt számos nehézséget küzdöttek át feleségével Afrikában. Legnagyobb veszteségként könyvelhették el, hogy azt a hajót, ami Európából hozta volna az utolsó kötszer és gyógyszerszállítmányt, elsüllyesztették. Felesége 1946-ban visszatért Európába, a doktor 1948-ig Afrikában maradt. A háború után végre lehetőség volt megtalálni az összeköttetést az angliai, svédországi és észak-amerikai barátokkal, a 300 személyessé vált kórház megsegítésére.

1949-ben feleségével Észak-Amerikába utazott a Rocky Mountains városában lévő egyetemen előadást tartani Goethéről. A Wildwest-ház kertjében egy sajtóértekezleten  elhangzott a híressé vált mondás: „Ez nem szent, nem is híresség! Hiszen ez egy ember!” /18/

A háború utáni években Lambaréné a béke szimbólumává vált, hiszen itt különböző nemzetiségűek dolgoztak együtt békében, emberi életek megmentéséért küzdve. Schweitzer munkája a béke jelképévé vált.

 

  Európában és szerte a világon hatalmas hírnévre tett szert. Mindenhol ismerték nevét. Elnevezték nagy fehér orvosnak, kitárt karú embernek, a XX. század leguniverzálisabb európai humanistájának. minden ember barátjának, Albertus univerzálisnak. Több egyetem avatta díszdoktorrá, 1950-ben megkapta a francia becsületrendet is, a legnagyobb kitüntetések egyikét. A svéd király a Vöröskereszt Érdemrendet adományozta neki. A gaboni kormánytól megkapta a sokgyermekes anyáknak járó kitüntetést, mivel állításuk szerint: „Ön több gyermeket adott hazánknak, világra segítve őket, mint bármelyik gaboni anya.”  /19/

 

1951-ben megkapta Frankfurt város béke díját, a pénzösszeget a szegény egyetemi hallgatók megsegítésére ajánlotta fel.

1952-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Unokaöccse sebészként dolgozott Lambarénében, mikor rádióban hallotta, mivel tüntették ki nagybátyját. Berontott a dolgozószobájába, hogy örömmel közölje: „Tudod már a legújabb hírt?” Albert Schweitzer válasza ez volt: „Tudom, a macskánk négyet kölykezett.” A díj által kapott összegből  megvalósította régi  nagy álmát – felépítette a leprafalut. 

A Nobel békedíjat 1954. november 4-én vette át Oslóban. A díjátadás után tartott beszédében fejtette ki először nagy nyilvánosság előtt elutasítását az atombomba és annak kísérleti alkalmazása ellen. „Übermenschek és szörnyetegek lettünk. Megengedtük, hogy embertömegeket gyilkoljanak meg – számuk a második világháborúban elérte a húszmilliót –, hogy atombombákkal egész városokat lakosságostul eltöröljenek a Föld színéről, hogy lángszórók emberi lényeket lángoló fáklyákká változtassanak. Ezekről az eseményekről tudomást szerzünk a sajtóból, de attól függően ítéljük meg őket, hogy vajon annak a nemzetcsoportnak, amelyhez tartozunk, sikert hoztak-e, vagy ellenségeinknek hoztak-e sikert. És még ha egyetértünk is azzal, hogy ilyen cselekmények az embertelenség megjelenései, mégis azzal takaródzunk, azzal mentegetjük magunkat, hogy a háború eseményei kényszerítettek bennünket arra, hogy ezt megengedjük.” /20/ Beszédében azokhoz is fordult, akik a népek sorsát tartják a kezükben. „Mindazok nevében, akik a békéért dolgoznak, kérem a nemzeteket, tegyék meg az első lépést a békesség felé. Senkinek sem csökken ezzel a tekintélye, sem a hatalma. Ezt az első lépést a háborús károk felszámolása után az egymás iránti bizalom útján tegyük meg. Bizalom nélkül semmi hasznosat nem alkothatunk. A bizalom minden vállalkozás legnagyobb forgótőkéje. Ennek légkörében lehet azokat a problémákat okosan elrendezni, amelyek a két világháborúból fakadtak. Hiszek ama milliókban, kik a béke fennmaradásáért aggódnak! Hiszek a népek békevágyában! Jusson el a szavam azokhoz is, akik a népek sorsát intézik!”  /21/ A Nobel beszéde végén a svéd egyetemisták tiszteletük és nagyrabecsülésük jeleként fáklyával a kezükben várták, majd közösen egy népdalt énekeltek el. 

 

Az általános tisztelet mellett támadások is érték munkájában. Gerald Mac Knight támadta leginkább Schweitzert, aki Ítélet Schweitzer fölött című írásában elítélte a doktor orvosi tevékenységét. Továbbá azzal vádolta, hogy óriási pénzösszegeket halmozott fel, és személyi kultuszt teremtett magának Afrikában. Ezekre a vádakra a doktor nem válaszolt, de mindig akadtak, akik megvédték őt. Élete vége felé sokan kifogásolták, hogy nem korszerűsíti a kórházat, és a hagyományos orvoslást részesíti előnyben. Az orvostudomány nagy léptékben haladt előre, új gyógymódok születtek és új orvosi műszerek. A doktor nem törekedett az újításra, ez kétségtelen, gyakran mondogatta „Várjatok ezzel, amíg meghalok”.

 

Egy tekintélyes afrikai politikus így nyilatkozott róla: „Ez az ember a legrosszabb gyarmatosítás idején jött hozzánk, fekete testvéreinek nevezett minket, és fekete testvérként kezelt bennünket. Ezt sohasem felejtjük el neki!” /22/

1955-ben 80. születésnapját ünnepelték szerte a világon. De ereje még nem lankadt, 1957. április 24-én rádióbeszédében felemelte szavát az atomfegyverkezés ellen. „Csak azok állítják, hogy a jelenlegi körülmények között vállalni kell a kísérletek folytatásával járó kockázatot, akik még sohasem voltak jelen torz csecsemő születésénél, s akik még nem hallották édesanyjának megrendítő zokogását.” „Legjobban Japán szenvedett a nukleáris kísérletek miatt. (…) Japánban mindennapos az erősen radioaktív eső hullása. A talaj és a növényzet radioaktív fertőzése néhol olyan erős, hogy a lakosságnak nem lenne szabad gabonáját táplálkozásra felhasználnia. Még sincs más választásuk: meg kell etetniük a gyermekeikre oly káros fertőzött rizst. Az óceán vizének radioaktív szennyeződése miatt másik legfontosabb táplálékuk, a halak is erősen fertőzöttek, s így táplálkozásra alkalmatlanok. A felelős államoknak azonnal le kell mondaniuk a kísérletek folytatásáról. (…) Az eredményes tárgyalások alapja csakis a kölcsönös bizalom lehet. Merjük remélni, hogy a józan ész szelleme feltámad az egyénekben és a népekben, s ez  szellem elég erős lesz ahhoz, hogy legyőzze az esztelenséget és az embertelenséget.”  /23/

 

1957. május 22-én elhunyt szeretett felesége, akinek földi maradványait utolsó kívánságára a Lambarénéi kórház területén helyezték el. 

1958. január 13-án 9235 tudós nyilatkozatot nyújtott át az ENSZ főtitkárának, amelyben kifejtették, hogy a nukleáris kísérletek miatt keletkezett radioaktív szennyeződés a legnagyobb ellensége az emberiségnek. Schweitzer a kísérleti robbantások beszüntetéséért szállt síkra. Életének ebben a kései időszakában is minden erejével az emberiséget szolgálta keresztyén hivatásához méltóan. Oslóban, a norvég rádióban újabb felhívást intézett az emberiséghez. „Nap mint nap találkozunk a világban igazságtalansággal, éhezéssel, nyomorral és szenvedéssel! Röviddel egymás után két pusztító háború követte egymást. Az a figyelmeztetés, hogy nem áll-e még előttünk a harmadik, megalapozott. Az élet tisztelete! Nincs-e itt az ideje felhasználni minden befolyásunkat és megpróbálni védekezni ellene?” /24/

1965. szeptember 15-én, 90 éves korában a nagy doktor, Afrika elszánt gyógyítója, a béke követe elhunyt. Sírhelye a lambarénéi kórház területén, felesége sírja mellett található.

/A szakdolgozat a 2015-ös II. lekészképesítő vizsgára készült/ 

 

/15/ Albert Schweitzer: Életem és gondolataim, 89.

/16/ Albert Schweitzer: Kultúra a etika, 83.

/17/ Közli:  Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 132.

/18/ Közli: Dr. Marék Antal:Így élt Albert Schweitzer, 139.

/19/ Közli: dr. Marék Antal: Igy élt Albert Schweitzer, 155.

/20/ Közli: Noszik: Schweitzer, 368.

/21/ Közli: Dr. Marék Antal: Igy élt Albert Schweitzer, 142-143.

/22/ Közli: Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 158.

/23/ Közli: Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 172-174.

/24/ Közli: Jozef Sabol: Albert Schweitzer- teológ, filozóf, lekár a humanista, 10.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-1-resz_3263

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-2-resz_3272

 

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :