[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az 50 éve elhunyt Albert Schweitzer öröksége (6. rész)

szerző: Varga Zsuzsa 2016-01-24

 

Az 50 éve elhunyt Albert Schweitzer öröksége (6. rész)

 

II. 5 Gyógyítás és építkezés

 

Amikor feladatomnak tekintem, hogy síkra szálljak az isten háta mögötti vidékeken élő betegek ügyéért, akkor a könyörületességet gyakorlom, amelyet Jézus és a vallás parancsai írnak elő számomra. A legelemibb érvekre hivatkozom. A színesbőrűeknek nyújtott segítséget nem jótéteménynek, hanem halaszthatatlan kötelességnek kell tekinteni.” /38/

A Lambarénéi kórház ars poetikájának is tekinthető Albert Schweitzer ezen gondolata. 

 

Lambaréné az Egyenlítőtől délre fekvő település, az Ogooué folyó mellett terül el. Gabon államhoz tartozik, ami abban az időben francia gyarmat volt. Az Ogooué folyó 1200 km hosszú, felső és középső szakasza mentén szavanna és erdő váltakozik. Az alsó szakaszát – N`Dôlétól kezdve, víz és őserdő borítja. Ez a nedves lapály kiválóan alkalmas az olajpálma, kávé-, bors-, fahéj-, vanília és kakaótermelésre, de az Európában is honos növények, úgy mint a burgonya és gabona, nem teremnek. Két évszak váltakozik, egy száraz, és egy esős évszak. A száraz évszak, az ottani tél, május végétől október elejéig tart, átlaghőmérséklete 22–30 °C. Az esős évszak, vagyis az ottani nyár, október elejétől május végéig tart, átlaghőmérséklete 28–32 °C. Ez a terület nem túl sűrűn lakott.  Nyolc törzs maradványai lakják, amiket az évek során megtizedelt a rabszolgakereskedelem és az alkoholizmus. Az Ogooué deltájában lakó oroungunok törzse szinte teljesen eltűnt. A galoákból alig 80 000 maradt fenn. Az elnéptelenedett területekre az emberevő fangok (fr. pahuinok) költöztek. Lambaréné képezi a határt az őslakosok és a fangok között. Gabont a portugálok fedezték fel a XV. század végén. A Kongó torkolata közti partszakaszon már 1521-ben katolikus misszionáriusok telepedtek le. A XVII. században a jezsuiták nagy ültetvényeket gondoztak a part mentén. 1849-ben, amikor a franciák az angolokkal együtt harcoltak a rabszolgakereskedelem ellen, a Lopez-foktól  északra fekvő öbölbe telepítették a felszabadított négereket: Librevillebe. Innen ered a város neve. 1880-ban kereskedelmi útvonalat kerestek a partvidék és a Kongó hajózható szakasza között. Felfedezték az Ogoouét, de a felső szakaszán lévő zuhatagok miatt alkalmatlannak vélték a kereskedelmi útvonalra. Az Ogooué vidéke ténylegesen akkor szorult háttérbe, amikor 1898-ban megépült a kongói vasútvonal. 

 

Ez a föld volt tehát második otthona Albert Schweitzernek.

Megérkezése másnapján kezdte el a rendelést. A betegek hol gyalogosan, hol kenukon özönlöttek, szinte karavánként bukkantak elő. A négerek között nagyon sok volt a soha nem kezelt, elhanyagolt betegség. Az Európában alig ismert betegségekkel kellett nap mint nap szembenéznie: vérhassal, trópusi maláriával, álomkórral. Az álomkór fő góca az Ogooué egyik mellékfolyójának, az N’Gouniének a vidékén található, s mivel az európaiak megérkezésével lehetővé vált a bennszülöttek vándorlása az ősi törzsi határokon túl is, az egész vidékre elterjedt ez a szörnyű betegség. Az álomkór szabálytalan lázrohamokkal, aluszékonysággal jelentkezik, majd erős fejfájással, reumatikus fájdalmakkal folytatódik. Nagyon sok leprával, fekélyekkel szenvedő embert kezelt, akik segítség nélkül a törzs számkivetettjei lettek volna. 

A legszörnyűségesebb sorsuk az elmebetegeknek volt a bennszülött törzsekben. A betegeket először bezárással próbálják ártalmatlanná tenni, miután ez nem segít, erős kötelekkel megkötözik őket. Aztán vízbe dobják a betegeket. Az őrültség leggyakoribb kiváltó oka a mérgezés, amit előszeretettel végeznek a bennszülöttek. 

A legtöbb fájdalommal járó betegség a sérv. Leggyakoribb formája a kizárt sérv. A fájdalmas betegségről így ír a doktor: „Hogyan fejezzem ki, mit érzek, amikor ilyen szerencsétlen embert hoznak! Hiszen sok száz kilométeres körzetben én vagyok az egyetlen, aki segíthet rajta. Csak azért menthető meg, mert itt vagyok, barátaim biztosítják ittlétemet, különben mind ő, mind azok, akik hasonló bajjal már előzőleg jártak nálam, vagy ezután jönnek majd, gyötrelmes halállal halnának meg. Nyilván egyszer meghal majd ő is, hiszen mindnyájunknak ez a sorsa; de egyre megújuló magasztos kegyelemnek érzem, hogy megszabadíthatom az e betegségben szenvedőt roppant kínjaitól. A fájdalom a halálnál is szörnyűbb zsarnok.” /39/

 

Kezdetben a ház közelében rendelt, mert nem volt erre a célra igénybe vehető helyiség. A nyelvi akadályokat alkalmi tolmács segítette. A doktor később elődjének baromfi ólját rendezte be alkalmi rendelőnek. Lemeszelték a falakat, polcokat és egy ágyat helyeztek be. A rendelő elé tűzhelyet építettek, ahol nagy üstben forrt a víz – ebben fertőtlenítették a műszereket. Felesége az operációknál segédkezett, valamint sterilizált. Naponta átlag 30–40 beteget kellett ellátnia. 

Hamarosan a kórház napirendjét is összeállította, amit minden reggel kihirdettek a betegeknek. 

„1. A doktor háza közelében tilos a földre köpni. 2. Várakozás közben tilos hangoskodni, lármázni. 3. A betegek és kísérőik hozzanak magukkal egynapi élelmet, mert nem tudunk mindenkit reggel kezelésbe venni. 4. Aki az orvos engedélye nélkül a telepen tölti az éjszakát, azt gyógyszer nélkül küldjük haza. 5. A gyógyszeres üvegeket és bádogdobozokat vissza kell hozni. 6. Sürgős eseteket kivéve senki se keresse fel az orvost, amikor a hajó a hónap közepe táján felfelé jön a folyón, egészen addig, amíg vissza nem indul, mert ezekben a napokban a doktor leveleket ír Európába, hogy jó orvosságokat küldjenek.” 

 

A rendelés reggel 9 órától délután fél egyig, ebédszünet után 14:00-tól 18:00-ig tartott. Első asszisztense a betegek közül került ki: Joseph jól beszélt franciául és angolul. Írni, olvasni nem tudott, de nagyon értelmes volt. Kikérdezte a betegeket fájdalmukról, tisztította a véres műszereket, összeszedte a gennyes kötszereket. 70 frank fizetést kapott. Sokat beszélt a négerek szokásairól, arról, hogy éjszaka nem tudnak aludni, ezért kis kunyhóikban egész éjjel dohányoznak. Ez volt az oka a sok nikotinmérgezésben szenvedett embernek. Az első barakk berendezésénél Joseph ápolta a súlyos betegeket, a gyógyszerekkel, ágyneművel törődött, rendben tartotta a műszereket. Nemsokára már ő altatott. Az altatást különösen nagy csodának tartották a betegek. Az orvos szerintük az altatás során megölte őket, kivette a „férget”, aztán életre támasztotta fel őket. Ezért is nevezték el „Nagy varázslónak”. 

 

1913-ban a samkitai tanácskozó konferencián a missziós társaság átengedte a lambarénéi missziós telep egy területét a folyó partján. Az év őszén már állt a kis barakk, amely 4×4 méteres szobákból állt. Az ablakai majdnem a tetőig érők voltak, drótháló borította őket, ezáltal huzatos maradt, és a napfény sem érte. A kiugró tető alatt sterilizáltak, és ott tartották a gyógyszereket. December folyamán felépült a váróterem és a kórházbarakk. Mindkét ház ugyanúgy nézett ki, akár a bennszülöttek kunyhói: hántolatlan fából épültek és rafiapálma-levélből. A hálóterem 13×6 méteres lett, amihez a betegek hozzátartozói építették fel az ágyakat.

 

Mivel a doktor egész nap otthon tartózkodott, és a kísérőket is el tudta szállásolni, nagyon sokan érkeztek hozzá. Librevilleben volt ugyan jól felszerelt kórház, de korántsem volt olyan emberközeli, mint a lambarénéi. Albert Schweitzer alapgondolata, hogy akár a korszerűség rovására is, de a bennszülöttek életviteléhez alkalmazkodó kórházat építsen. 

 

A betegek gonosz szellemek, emberi varázslat vagy a „féreg” művének tartották fájdalmukat. Ha a bajukat kérdezték, a féreg történetét mesélték el. Az ősi hit sokszor erősebb volt a tudományos magyarázatoknál. A betegek sokszor napokig eveztek, vagy gyalogoltak, hogy eljussanak a doktorhoz, ezért a hozzátartozóik is a kezelés során végig mellettük maradtak, főztek, mostak rájuk, és részt vettek a kórház építésében. A fizetség élelem vagy munka volt a kezelésért. Távozáskor egy kerek kartonlapot kapott a beteg, ami zsinóron függött, és szám volt rá írva. A szám a betegnaplóban jelezte a beteg nevét, betegségét és a gyógyszert, amit kapott. Sok néger talizmánnak tartotta a kartonlapot, ami megvédi őt az újabb betegségektől. „Betegeim logikusan úgy gondolkodnak, hogy annak, aki a betegségeket gyógyítja, hatalmában áll az is, hogy azokat akár távolról is előidézze – írja a doktor. – Különös gondolat számomra, hogy ilyen jó, egyszersmind veszélyes lénynek tartanak.” /40/

 

Európában 1914-ben kitört a háború, ami éreztette hatását Lambarénében is. A hajókat a hatóság rendelkezésére kellett bocsátani, a fakitermelés leállt, hazaküldték a munkásokat. Emiatt minden drágább lett, a fizetés pedig alacsonyabb. Közben Joseph is elhagyta a kórházat, mert a fizetése 35 frankra csökkent. Utódja N’Kendju lett. A hajóhiány elzárta az orvost és feleségét az európai segítségtől, ezért egyre kevesebb lett a gyógyszer is. A fizikai szükségletek mellett a fehér ember erkölcsi és vallási tekintélye is hanyatlott a bennszülöttek előtt. „Mindannyian érezzük, sok bennszülött teszi fel magának a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a fehér emberek, akik elhozták nekik a szeretet evangéliumát, most – nem hallgatva az Úr Jézus tanítására – egymást gyilkolják.” /41/ 

 

Ezekben a nehéz anyagi és erkölcsi gondokkal terhes időszakban egyre személyesebbé és világosabbá vált a doktor előtt küldetése: „Minden reggel, ha lemegyek a kórházba, felbecsülhetetlen kiváltságnak érzem, hogy most, mikor annyi embernek kötelessége fájdalmat okozni, öldökölni, nekem megengedtetett, hogy jót tegyek az emberekkel, és emberéleteket menthetek meg.” /42/

 

Albert Schweitzer a gyógyítás mellett alkotói tevékenységét sem hanyagolta. Habár úgy érkezett az őserdőbe, hogy orvosi tevékenysége miatt fel kell majd hagynia az orgonaművészettel, a teológiai és filozófiai művek írásával, mégsem így történt.  Meglátása szerint „Afrikában különösen fontos, hogy szellemi munkát végezzünk – ez adja meg erkölcsi tartásunkat.” /43/ Az estéket ugyanis arra szánta, hogy zongoratudását gyarapítsa, műveket tanult meg fejből. „Az őserdei együttlét számos óráját töltöttem Bach társaságában, s ez idő alatt mélyebben tudtam behatolni művei szellemébe. Így nem amatőrré süllyedt művészként kerültem vissza Európába, hanem mint művész többet értem, mint elutazásom előtt.”  /44/ Ezen felül minden nap dolgozott a kultúrfilozófiai művén is. 

 

1917-ben el kellett hagynia szeretett kórházát, mivel mint egy „ellenséges német” állampolgárt, munkatáborba internálták.

 

 

II. 6 A kórház újjáépítése és mai állapota

 

Mikor 1924-ben Albert Schweitzer visszatért Lambarénébe, két orvos érkezett vele – az elzászi dr. Viktor Nessmann és a berni dr. Mark Lauterburg, továbbá két ápoló: Mathilde Kottmann és Emma Haussknecht. A Kórház azonban romokban állt. Csupán az a barakk maradt meg, amelyben a műtő és a kivizsgáló terem volt. Újra kellett kezdeni az építést. A doktor délig gyógyított, délután pedig építettek. Minden hozzátartozó, gyakran még a járóbetegek is részt vettek a munkában. De kitartó maradt és bizakodó. „Itt végzett munkámat a háború szétzüllesztette, mert pártfogóimat egymás ellenségévé tette. Mégis bátor maradok! A szenvedés, amelyet magam körül látok, erőt ad, és nem lankad az emberiségbe vetett bizalmam sem.” /45/

 

1925 őszén az éhinség, és egy leküzdhetetlennek tűnő vérhas járvány tört ki az országban. Ennek az volt az oka, hogy a fakitermelésben dolgozó négerek kénytelenek voltak elhanyagolni a földjeik gondozását, így nem termett elegendő élelmiszer. A fertőző betegek és az elmebetegek elkülönítése immár égető szükségűvé vált. Az új kórház területe 3 km-re volt a régitől, az Adolinanongo-nak nevezett magaslaton, ami azt jelenti: ”népekre néző”. A magaslat valamikori az N’ Kombe törzs életterének helye volt. A törzs utolsó vezetőjét a „Nap királyának” nevezték. A Nap királyának egykori rezidenciáján épült fel a kórház étterme. Az épületek kelet-nyugati irányban állnak, azért, hogy a napsugarak a lehető legkevésbé érjék őket. Az ajtók és ablakok egymással szemben vannak, hogy minél huzatosabb legyen. 1927. január végén az építkezés nagy része befejeződött. 

 

A tulajdonképpeni kórház mai állapotában is 100 hektáron áll, és 3 részből tevődik össze. Az első részen, a folyó mellett terül el a kivizsgáló, a műtő és a betegszállás. Az Adolinanongo-magaslaton az „európai rész”– az orvos háza, éttermek, a vendégek és orvosok házai. A harmadik rész pedig a leprafalu, amit a Nobel-díjért kapott pénzösszegből építettek fel. A kórháznak nagy ültetvénye van, ahová vagy száz gyümölcsfát, és különböző zöldségeket ültettek. Ennek ellenére hetente 3000–5000 kg banán szükséges a betegek ellátásához. Az ivóvízből kezdetben nagy volt a hiány. Az Ogooué közepéből szállították a vizet pirogákon, míg 1937-ben egy forrást találtak a kórház területén, amiből immár el tudják látni a kórház szükségleteit.

 

Az új kórházban is folyik az a munkaterápia, ami újszerű és mérhetetlenül hasznos a betegek számára. Minden munkaképes ember reggel megáll az orvos háza előtt, és ott a doktor kiosztja aznapi feladatukat. A munkaterápiával a betegek nem esnek a fatalizmus csapdájába, hasznosnak érzik életüket, és látják munkájuk eredményét. Ez a terápia a leprafalu lakóit is érinti. 

 

A leprafalu felépítését az az eszme indította, hogy azok a szerencsétlenek, akiket a betegség számkivetettségre kényszerített, itt élhető körülmények között éljenek családjukkal, munkát találjanak, és úgy élhessenek, mintha nem lennének betegek. A falu megépítése nehezen indult, és soká tartott. Egy alkalommal fáradtan, a munkától kimerülten írta a nagy doktor: „Időm javát azzal töltöm, hogy falut építek 180 leprás beteg számára. Tartós és lakályos épületeket kell készítenem számukra, s a munkát magukkal a leprásokkal kell elvégeztetnem. Ezek az emberek csak akkor hajlandók lótni-futni és dolgozni, ha én is velük együtt csinálom. Tragikus dolog, hogy heteken, hónapokon át a munkafelügyelő kínos szerepét kell betöltenem. Az építési terület elegyengetéséhez több száz köbméter földet kell kiemelni és elszállítani – s amíg ezt csinálom, bensőmben sírok, hogy ilyen ostoba munkát kell végeznem.”  /46/

 

1955 nyarán elkészült a leprafalu. A házakban egy-egy szoba épült konyhával, ami két-két  ember  befogadására volt alkalmas. A leprafalu orvosa dr. Isao Takahaski japán orvos volt, aki azzal a szándékkal jött Lambarénébe, hogy csakis szolgálni akar. Schweitzer azt válaszolta szándékára: „Ez nem a te kórházad, ez a te nagy családod!” A leprafaluban is folytatták a munkaterápiát. Mindenki azt dolgozott, amihez éppen kedve vagy tehetsége volt. Gyönyörű maszkokat, faszobrokat, zeneszerszámokat, gyékényszőnyegeket készítettek a betegek. Ilyen ösztökélés mellett munkájukat és életüket immár hasznosnak érzik, és a faluban teljesen megszűnt a leprások között elterjedt öngyilkossági kényszer. A leprafaluban egy harang áll, amit a Pressenwerk Morgenröthe adományozott a kórháznak. Amikor először megszólalt, a doktor az ünnepség keretén belül beszélt a békéről, amire minden embernek szüksége van, és azokról az emberekről, akik számukra ezt a harangot elkészítették és adományozták. A harang szava Istentiszteletre hív, és arra a munkára, amire minden itt élő büszke lehet.  

A kórház szellemiségében mindig is keresztyén maradt. Reggel Isten Igéjével kezdték a betegek a napot, este Isten Igéjével zárták. Az étteremben, vacsora után az orvosok, ápolók és a munkatársak is összegyülekeztek, az elzászi énekeskönyvből énekeltek, a doktor felolvasta a napi Igét, magyarázta, majd leült az orgonához, és játszani kezdett. Isten örök érvényű Igéje testvéri közösséggé formálta a jelenlévőket. Habár különböző nemzetiségű, felekezetű emberek dolgoztak itt egymás mellett, Krisztus szeretete egy testté kovácsolta őket. Olyan testté, amely kitartóan, állhatatosan, és fáradtságosan dolgozott egy közös célért: hogy szolgálhasson az emberek között. 

 

Albert Schweitzer kilencvenéves korában kiválasztotta utódját, Walter Munz svájci orvost, aki Emil Munznak, a híres régésznek, Schweitzer régi barátjának a fia volt. Végrendeletében a kórház vezetését Rhena Miller-Schweitzerre, lányára hagyta. De sok problémával küzdöttek, és dr. Munzzal való nézeteltérése miatt előbb dr. Munz, később Rhena is elhagyta a kórházat. A zürichi Schweitzer-alapítvány központi bizottságának tagjai kidolgozták a fejlesztésről és korszerűsítésről szóló terveket. Egyes öreg barakkokat lebontottak, helyükre modern épületek kerültek. Számos épületet renováltak, mindenhová bevezették a villanyt és a folyóvizet. Bölcsődét rendeztek be, játszótereket építettek a gyerekeknek. Új fogászati rendelőt, új műtőt emeltek, és elkészült  az új tbc-pavilon is. 

 

Gabon 1960-ban vált szabad, önálló állammá. Albert Schweitzer halála után a köztársasági elnök kijelentette: ”Az a kívánságom, hogy a dr. Albert Schweitzer által alapított kórház továbbra is fennmaradjon, mint az én nagyra becsült barátom eleven emlékműve.” /47/

A Lambarénéi Albert Schweitzer Kórház napjainkban is működik.

 

 

III. Utógondolatok

 

A Lambarénéi kórház az egész világon fogalommá vált, a tettekre képes humanizmus fogalmává, példájaként annak, hogyan merül el a gyakorlati cselekvés a filozófiai gondolkodással.” /48/

 

 Az afrikai bennszülöttek életvitelét, társadalmi berendezkedését figyelemmel követve felmerülhet bennünk a kérdés: mi késztette Albert Schweitzert, az elismert teológiai és bölcsészdoktort, hogy éppen Lambarénében gyógyítsa a test sebeit? A hangzatos válaszok helyett, amiket minden életrajzíró kifejt, csupán azt emelném ki: az Isten Szentlelke vezette őt ide. Nem a maga döntése volt, nem is a magasztos eszméket akarta itt megvalósítani, egyszerűen tudta, itt a helye. Mindannyiunknak megvan a helye a világban, ahová az Úr állított. Nem számít, hogy milyen országban, milyen nemzetiségű emberek között, vagy éppen milyen tudományos fokozatok birtokosaiként állunk őrt: a lényeges, hogy miért tesszük. Azért, hogy Krisztus életet megváltó, sebeket gyógyító, üdvösséget hozó szava és ereje eljusson a környezetünkben élőkhöz, és Őt elfogadva tartalmas és értékes életet éljenek, mint az Ő megváltottai? Vagy azért, hogy megismerjék nevünket, és méltóság övezzen bennünket? Abban, ahogyan Albert Schweitzer élt és amit tett az őserdőben, nem volt semmi méltóságteljes és magasztos. Kényszerű cselekvés volt: a krisztusi szeretet-parancs megélése. Abban a korban, amikor a világháborúkban az emberi gonoszág olyan méreteket öltött, hogy nemzeteket irtottak, ártatlanok pusztultak el, volt egy sziget, ahol a valódi szeretetet gyakorolták. Amikor az emberek már végképp elfordultak Teremtőjüktől, volt egy eszme, ami végigszáguldott a világon. Egy bűvös szó, amely arra hivatott, hogy boldoggá tegye az elvadult nemzedéket. Egy szó, ami megmozgatta és felfokozta a jó cselekvését minden emberben. Egy szó, amely arra a küldetésre ad választ, amit Isten ránk, emberekre bízott: az élet hódolatteljes tisztelete. „Az ember életének tisztelete lehetőséget ad arra, hogy megbízható, becsületes emberek lehessünk, visszautasítva minden alakoskodást, amelyek bizonyos körülmények között kísértésbe sodorhatnának. Ennek az elvnek betartásával elérhetjük, hogy mélyebben és nemesebben gondolkodjunk, jobbak legyünk.”  /49/ 

Minden etika nagy hibája az, hogy csak az egyik embernek a másikhoz való viszonyával foglalkozik. Valójában arról van szó, hogyan viszonyul a világhoz és minden hatókörébe kerülő élethez. Csak akkor viselkedik etikusan, ha a növények, állatok és emberek élete egyaránt szent előtte, és szükség esetén bármelyikük segítségére siet.” /50/

 

 Mindenkinek megvan a maga Lambarénéje. Saját hazánkban mi is megtaláljuk azokat a természeti népeket, akiknek tettekkel is hirdethetjük Krisztus szeretetét. De semmiképpen nem leereszkedően, hanem idősebb testvérként. Szeretettel, jósággal, igazságossággal, de tekintélyt sem nélkülözően.  

  „A mi korunkban, amikor az erőszak a hazugság mögé rejtőzik, és oly félelmetesen uralkodik a világon, mint még soha, mégis megmaradok abban a meggyőződésemben, hogy az igazság, a békeszeretet, a szelídség és a jóság az a hatalom, amely minden erőszaknak fölötte áll. Ezeké lesz a világ, mert van elég ember, aki a szeretet, az igazság, a szelídség és a békeszeretet gondolatát mindinkább magáévá teszi – aszerint gondolkodik és él.” /51/

 

 

Befejezés

 

Amikor elkezdtem kutatni Albert Schweitzer életét és munkásságát, közeli hozzátartozóm azt mondta nekem: ha megismered, általa jobb ember leszel. Azt nem tudom bizonyítani, hogy így történt-e, de egy biztos: nagyon sok kérdésben megváltozott a véleményem. Az emberekhez való hozzáállásom szelídült, és megértettem, ha az Úr valamilyen területre szolgálatba hív, annak nem szabad ellenállni. Mert akkor lemaradunk életünk értelmének a felfedezéséről. A természeti emberek gondolkodását immár többé-kevésbé megértem, és nem háborodok föl azon, hogy nem „európai módra” élnek. A krisztusi-szeretet parancsolatot is jobban átérzem, már belső kényszerűségnek tartom, nem csupán kötelességemnek. Nem az ember és ember közti különbségek a fontosak, hanem az, ami bennünket összeköt – a Krisztusban nyugvó testvéri közösség. Albert Schweitzer kitartása, megfeszített munkatempója, állandó szellemi műveltségre való törekvése példaértékű és követendővé vált a számomra is. 

Dolgozatom fő célkitűzése, hogy hiteles képet adjak a misszionárius Albert Schweitzerről, sikerült. Mivel az őserdei kórházban végzett munka bemutatása, és művei felkeltették érdeklődésem, megfogadok egy kedves tanácsot: párbeszédben maradok vele a további években is.

Legnagyobb élménynek szakdolgozatomban mégis azt tartom, hogy a körülöttem lévő gyermekek érdeklődését felkelthettem Albert Schweitzer nagyszerű élete iránt. És legalább ők már tudni fogják, ki volt a „Grandt Doktor.”   

 

 /36/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 292.

 /37/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 295.

 /38/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 320.

 /39/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 263.

 /40/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 76. 

 /41/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 297.

 /42/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 298.

 /43/ Albert Schweitzer: Az őserdő peremén, 305.

 /44/ Közli: Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 85.

 /45/ Közli: DR. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 97.

 /46/ Közli: Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 147.

 /47/ Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 179.

 /48/ Jozef Sabol: Albert Schweitzer- teológ, filozof, lekár a humanista, 8.

 /49/ Közli: Dr. Marék Antal: Így lt Albert Schweitzer, 87.

 /50/ Közli: Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 86.

 

 /51/ Közli: Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer, 188.

 

 

Felhasznált irodalom

 

Biblia. Budapest: A Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2006. 1211 s. ISBN 963300956-1. 

Schweitzer, Albert. Életem és gondolataim (Önéletírás). Az őserdő peremén. Levelek Lambarénéből. 

J.S. Bach (részletek).  Budapest: Gondolat, 1981. 518s. ISBN 963 281 036 8 Götting, Gerald. Na návšteve v Lambarene. Bratislava:  Smena, 1967. 175 s.

Noszik, Borisz. Schweitzer. Budapest: Kossuth Kiadó, 1975. 442 s. ISBN 9630902907

Freye, Paul Herbert. Albert Schweitzer život a dielo. Liptovský Mikuláš: Tranoscius, 1997. 208 s. ISBN 8017401358

Schweitzer, Albert. Kultúra a etika. Bratislava: Slovenský spisovatel, 1986. 426 s. 

Dr. Marék, Antal. Így élt Albert Schweitzer. Budapest: Móra Könyvkiadó, 1976. 188 s. ISBN 963 11 0426 5

Sabol, Jozef. Albert Schweitzer – teológ, filozof, lekár a humanista. Banská Bystrica: Metodické centrum, 2000. 44 s. ISBN 8080413312

Schweitzer, Albert. Albert Schweitzer, az igehirdető. Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1985. 189 s. ISBN 9633001897

 

Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-1-resz_3263

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-2-resz_3272

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-3-resz_3303

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-4-resz_3329

https://www.rovart.com/hu/az-50-eve-elhunyt-albert-schweitzer-oroksege-5-resz_3359

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :