[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

horrorvacui

 

bojarcuk

 

mizsák

 

Karácsony nagyinál 2019

 

retRock

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Az 50. KAZINCZY NAPOK ELŐADÁSAI. A NYELV NEM FELEJT

szerző: Gál Sándor 2019-11-18

 

Az 50. KAZINCZY NAPOK ELŐADÁSAI. A NYELV NEM FELEJT

 

 

 

/Megjelent az 50. Kazinczy Napok emlékkönyvében. Az előadások elektronikus közlése a Csemadok Kassai Városi Választmányával együttműködésben történik./

 

 

Minden, ami bennünk, velünk és általunk megtörtént és megtörténik a jövőben, a nyelvben s a nyelv által történik meg. Így az én tudatomban a nyelv a nemzet legfőbb – egyesítő – attribútuma.

 

A huszadik században nemzeti kultúránk legnagyobb eseményének – ha nem a legnagyobb csodájának! –  én Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárát tartom. Még megközelítő vállalást sem tudok érinteni, bár volt egy-két ilyen irányú kezdeményezés ezekben az évtizedekben is. Holott a XX. század magyar irodalma, vele együtt az azt követő elméleti munkák rangja és sokasága is gazdag, akár a csillagos égbolt...

 

Mindazonáltal Szabó T. Attila vállalkozása és e vállalásának eredménye azt igazolja, amit G. Steiner Egyre távolabb a szótól című könyvében állapított meg két rövid mondatban: „Minden felejt. Csak a nyelv nem.“

 

A „Tár“ ezt a „nem felejtést“ igazolja, bizonyítja és példázza hatalmas erővel. Tavaly múlt harminc éve, hogy e grandiózus munkának az első kötete megjelent. Én egy szerencsés véletlen folytán jutottam ehhez az első kötethez, mégpedig nem sokkal megjelenését követően. Egy romániai riportút során Szatmárnémetiben láttam meg az ottani könyvesboltban, s néhány perc múlva a kötet birtokosa lettem. A Kriterion Könyvkiadó 1975-ben jelentette meg ezt az első, hihetetlenül gazdag anyanyelvi gyűjteményt, amelynek –  a beírás szerint – „anyagát gyűjtötte és szerkesztette Szabó T. Attila“. Döbbenettel vegyes örömmel lapoztam ezt a több mint 1200 oldalas gyűjteményt, amely – az én kisebbségi valóságomnak otthoni tapasztalataival szemben – egészen elképesztő eredménynek számított...  Főleg, amikor az előszóban azt olvasom, hogy tizenkettő hasonló terjedelmű kötetre tervezik a sorozatot.

 

Hazaérvén aztán, nem kevés kíváncsisággal, nekifogtam megfejteni e csoda titkait, ám hamarosan tapasztalnom kellett, hogy ez a gyűjtemény nem tartozik a könnyű olvasmányok közé. Hogy lényegének mélységeibe és csúcsaira le-, illetve feljussak, bizony előbb meg kellett tanulnom a könyvet olvasni – úgy bizony! –, ezt az ősi magyar nyelvet... Időbe telt, de igyekezetem nem veszett kárba. S amikor már átjárhatóvá vált a századokkal korábban használt erdélyi magyar beszéd számomra, egy rövid írásban megpróbáltam a Tárat és szerzőjét közelebb hozni az akkori csehszlovákiai magyar térfélhez. Amikor pedig az A HÉT című képes hetilapban – amelynek akkor szerkesztő-riportere voltam – írásom megjelent, azon nyomban elpostáztam Balogh Edgárnak azzal, hogy juttassa el Szabó T. Attilához tudomásvételre, hogy műve felénk is otthonra talált. Edgár bácsi postafordultával jelezte, hogy írásomat továbbította Szabó T. Attilához. Ahogy s amikor az időm engedte és engedi, tovább olvastam – olvasom – a Tár történelmet és történéseket rögzítő „szövegeit“.  Szavakat, mondatokat, mondattöredékeket, s egyre több, a magam munkáját eligazító felfedezést is találtam, amelyek – később – szociográfiai dolgozataimban hasznosultak. Ezek elsősorban a nevek voltak. Kisebbségi – trianonizált – valóságunkból, s nem csupán az emlékezetből, de a konyhába szorított anyanyelv hétköznapjaiból is el-eltűntek, s kihullottak... Mivel a csehszlovákiai magyarság zöme falun élő népesség volt, a hagyományos gazdálkodás csodálatosan gazdag és értékes nyelvi rétege mostanra megfogyott, és átlépte a „mítoszi küszöböt“. És úgy van, hogy – nincs. Az utolsó népszámláláskor kiderült, hogy az itteni magyarság lélekszáma fél millió alá „süllyedt“. De inkább ide süllyesztették, s lassan szórvánnyá fogyatkozik. Mert amit nem használunk – legyen az bármi –, az az időben elrevesedik, szertehull, szemétre kerül. 

 

Ha nem írjuk le! Ahogy Szabó T. Attila megcselekedte. 

 

Ami e térségen(-ben) egykor magyar történelem és nyelv volt, még összegyűjthetnénk – ahogy Sütő András írta – legalább „Tulajdon Fő Neveink“. Például a települések határát jelölő dűlőnevek sokaságát. Mert: a nevek az anyanyelv hercegei!

 

Szülőfalum és más falvak határából a fenti indíttatásból gyűjtöttem össze néhány százat, a tér és a táj ma is jelenlévő, uralkodó „hercegeit“: Ortásokat, Tekerületeket, Gulypallagokat, Kerekfüzest,  vagy akár az otthoni Bíka-tó vadludakat befogadó rejtekét, vagy akár a Nagy-érhát Dunára lefutó lápos, nádas szigeteit. 

 

Most már rövidre fogva: mindennek a Tár vetette meg az alapját, amely aztán az évek során, nem kis örömömre, tovább gyarapodott, s az első hét kötete ma is használatban van, eligazító, olykor ma is ösztönzőn több mint tízezer oldalon.

 

Azt hiszem, életünkből, kudarcainkból és sikereinkből csak az marad meg, amit leírunk! 

 

Végül azt is gondolom, hogy ebben a tágas „kertben“, mondjuk Kazinczy nyugvóföldje és a Magyar Nyelv Múzeuma közötti téren, állíthatnánk egy méltó emlékművet Szabó T. Attilának. Hogy elképzelhetővé váljék munkássága nyomán anyanyelvünk újra egyesítésének a lehetősége.

 

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :