[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az alkotás öröme

szerző: Marsovszky Miklós 2012-03-26

 

Az alkotás öröme

 

Olykor kiállításaikon találkozunk velük, de valójában alig tudunk róluk valamit, nem ismerjük gondolataikat, történetüket. Ezúttal Rácz Noémi engedte, hogy ha csak egy pillanatra is, de betekintsünk életének, gondolatainak egy-egy szeletébe. Az 1972-ben Kassán született képzőművész a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai Karán végzett, angol-képzőművészet szakon 1995-ben, majd elvégezte a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola, grafika szakát is. Ösztöndíjasként megjárta Angliát, Lengyelországot, Ciprust és Portugáliát. Az 1994-ben létrejött Rovás művészeti csoport alapító tagja. Számos könyvillusztráció, egyéni és csoportos, hazai és külföldi kiállítás fűződik nevéhez. Jelenleg Kassán él férjével, az ugyancsak képzőművész Lukács Zsolttal és Zsófi lányukkal. Illusztrációval, tanítással és, értelemszerűen, képzőművészettel foglalkozik. 

 

Miért döntöttél úgy, hogy az egyik egyetem elvégzése után jelentkezel egy másikra is?

Egyrészt azért, mert ha az ember elvégezte a pedagógiát attól még nem lett képzőművész, csak rajztanár. Akkoriban, ha ki akart állítani valaki, még számított ez. Ma már teljesen mindegy. Az csinál például illusztrációt, aki olcsóbban vállalja, de a színvonalra tulajdonképpen nem adnak. Másrészt a Képzőművészeti Főiskolán tanított Igor Rumanský és Dušan Kállay, márpedig én náluk akartam tanulni. A képzőművészetire harmadszorra kerültem be. Először rögtön a középiskola után jelentkeztem, de akkor még textil szakra. Különböző bonyodalmak miatt végül nem vettek fel. Fütyültem rá, és elmentem az angol-képzőművészet szakra. Ennek befejezése után jelentkeztem ismét a Képzőművészeti Főiskolára, de akkor már grafikára. A felvettek listáján a vonal alá kerültem, ezért egy évig angolt tanítottam. Aztán úgy voltam vele, megpróbálom még egyszer. Fel is vettek.

 

Akkor a kezdeti terv a textil szak volt?

Középiskola után még nem igazán tudtam, mit akarok. Többen mondták, hogy jól festek, és jó a színérzékem, hát valahogy így jött a textil. Sokan összekeverik a divattervező szakkal. Ez kimondottan textiltervező szak. Úgy foglalkozol a textillel, mint nyersanyaggal, amiből létrejön valami.

 

Egyszer azt írtad, hogy képzőművésznek, illusztrátornak és pedagógusnak tartod magad. Ez máig érvényes?

Igen, ez igaz. Nem teszek különbséget e három között.

 

Akkor bontsuk ki mindhármat! Mikor készítetted az első könyvillusztrációd?

Ha azt kérdezed, hogy olyat, ami nem jelent meg, akkor azt gyerekkoromban. Szerintem nincs olyan gyermek, aki ne rajzolná le azt, amit látott, hallott. Az már illusztráció.

 

Igazad van. Akkor beszéljünk arról, ami először megjelent. Ez egy olvasókönyv volt. Hogyan kerültél ehhez a munkához?

Amikor befejeztem a pedagógiát, kaptam egy felkérést, azzal, hogy az eredetileg megszólított képzőművész nem érkezett időben leadni a munkát. Ez az, amiről beszéltem. Hiába nem voltam még kész képzőművész, főleg nem illusztrátor, megkérdezték, képes vagyok-e megcsinálni a munkát két hónap alatt – és kész. Fogalmam sem volt, hogy miről szól ez az egész, hát azt mondtam, persze. Az lett a vége, hogy bezárkóztam egy bérelt műterembe, és reggel nyolctól este tízig egyhuzamban festettem. Tankönyv-illusztráció révén minden pontosan meg volt adva, hova, milyen kép kell. Tehát az első ilyen megrendelésem inkább rabszolgamunka volt, de ennek ellenére élveztem.

 

Azóta számos olyan könyv jelent meg, melyet te illusztráltál. Voltak köztük tankönyvek, szépirodalmi művek és gyermekkönyvek egyaránt. A műfajok közti különbség mennyire befolyásolja a munkádat?

Mindig egyformán nehéz. Akkor is, ha elő van írva pontosan, hogy minek hova kell kerülnie, mert akkor is kell találni egy olyan kompozíciót vagy megoldást, ami miatt a feladat élvezhetővé válik számomra. Nem tudom megcsinálni, amíg nem élvezem azt, amit csinálok. Az iskolában is vannak kötelező témák, és neked meg kell találni azt a formát, hogy a kötelező témán belül is szabad maradhass. Ha ez sikerül, akkor élvezed. Persze sok függ a szövegtől. Ha jó, azonnal jönnek a képek. Én képekben gondolkodom.

 

Azt is mondtad egyszer, hogy az illusztrálatlan könyv, nem teljes értékű könyv.

Ez persze nem egészen így van. Ez az állítás főleg a gyerekkönyvekre érvényes. A felnőttek már nem igénylik, hogy egy könyv illusztrálva legyen. Itt, ugye, ismét felmerül a kérdés, hogy mi is az az illusztráció? Azt nevezzük illusztrációnak, amikor a rajz még jobban megmagyarázza a szöveget? Szerintem ez a pici gyerekeknél működik, amikor még nem teljesen értenek mindent, és el kell magyarázni nekik a dolgokat, akár képpel is. A gyerekkönyveknél az illusztrációnak kereskedelmi haszna is van. Jó képekkel egy könyv jobban eladható. Viszont minél magasabb szintű az olvasó, annál inkább elengedheted magad. Ilyenkor a rajz hangulatnövelő elem. Szerintem a versolvasás hangulatának is jót tesz, ha itt-ott megjelenik egy skicc, egy rajz, vagy egy gondolat. Persze ez nem divat, mert a kiadónak plusz költséget jelent.

 

Egy idő után könyvborítókat is elkezdtél tervezni.

Ez is érdekesen kezdődött. Amikor megterveztem egy-egy könyv belsejét, mindig meglepett a borító, melynek semmi köze nem volt ahhoz, ami a könyvben volt. Az ember, ha megtervezi a belsőt, akkor a külsőről is van elképzelése. Ilyenkor jöttek a meglepetések. Ezért olykor, akár ingyen is, de elvállaltam, hogy a borítót is én tervezzem. Később megkerestek ilyen munkákkal is.

 

Tudom, hogy amikor a diákjaidnak az illusztrálást tanítottad, azt tapasztaltad, sokkal jobban érdekelte őket a dolognak az a része, amikor számítógépen kell dolgozni. Amikor te kezdő voltál, ez nyilván még nem így volt. Ez egy szükségszerű folyamat?

Azt látom, hogy ha nem tudnak rendesen rajzolni, nem ismerik a színeket, a kompozíciót, akkor nagyon nehezen dolgoznak gépen is, mert nem tudják, mit is akarnak. A számítógép egy segédeszköz. Ha nem tudod, mit akarsz elérni, nem tudod használni. Másrészt a lányomon is látom, hogy milyen könnyedén játszik a tablettel. Nekem annyiból okozott nehézséget, hogy meg kellett tanulnom, milyen az, amikor nem kézzel csinál mindent az ember. Más logikája van a dolgoknak, de könnyen elsajátítható, csak kell egy alap.

 

Maradjunk a tanításnál. Mit tanítasz pontosan, és mi az, ami motivál téged ebben az olykor cseppet sem hálás feladatban?

Szakangolt, alkalmazott grafikát és technológiát tanítok. Ami a motivációt illeti, kezdem azzal, ami nem jó benne: nem szeretek feleltetni, értékelni. Ez nem tanítás. Számomra a tanítás az, amikor tovább adod, amit tudsz egy olyan embernek, aki nyitott arra, amit mondasz neki, és rögtön alkalmazni is tudja. Gyakran oly módon, ami téged is meglep. Szeretem megtalálni a tanítványokban azt, amit ők szeretnek, és amitől előbbre jutnak.

 

Férjeddel, az ugyancsak képzőművész Lukács Zsolttal rajzkurzusokat vezettek rendszeresen, tulajdonképpen egy olyan módszert használva, amivel négy nap alatt jól látható változásokat lehet elérni valakinek a rajztudásában. Mi is ez pontosan?

1997-ben meghívtak minket Budapestre egy kurzusra, ahol ezt a módszert alkalmazták. Megbeszéltük a párommal, hogy elmegyünk, de nem fedjük fel, hogy tudunk rajzolni, mert nem hittünk a módszer működőképességében. A kurzust egy amerikai hölgy tartotta, voltunk vagy harmincan. Mindent betartottunk, amit mondtak, és döbbenetes volt, hogy minden működött is. Aztán megkaptuk tőlük a könyvet és az engedélyt arra, hogy tanítsuk. Magát a metódust egy amerikai professzor dolgozta ki. Több módszert vetett össze, és rettenetesen leegyszerűsítette az egész folyamatot. Persze nem biztos, hogy a kurzus elvégzése után képzőművész leszel, de megtanulsz rajzolni. A hátulütője az, hogy már rengetegen tanítják, ráadásul van, aki kihagy egy csomó mindent, és két napos kurzusokat tart a négy helyett. Igazából az sem tett jót a módszernek, amikor megjelent a tévében, mert az sem követte az eredeti eljárást.

 

Ez alatt a négy nap alatt valóban maradandó rajztudásra lehet szert tenni?

Az alapokat valóban el lehet sajátítani, a többi már csak gyakorlás kérdése. 1998 óta folyamatosan tanítjuk, és rengeteg végzettünk van már. Időközben kidolgoztuk a színes tanfolyamot is. Ezt a diákjaimon kísérleteztem ki, de muszáj volt, mert valakin ki kellett próbálni, hogy a gyakorlatban miként működik majd.

 

Ezek szerint van rá igény.

Van. Csak gondolj bele! Az ember tud írni, olvasni, számolni. Pont rajzolni ne tudna? Hogyhogy nem tudunk? Miért ne tudnánk? Ez abszurd. Akik eljönnek a tanfolyamra, nem feltétlenül lesznek mindannyian képzőművészek, lehet, hogy csak be akarják bizonyítani saját maguknak, hogy meg tudják csinálni. Gyerekként esetleg negatív élményeik voltak ezen a téren. Aztán itt kiderül, hogy nem is vele volt a gond, hanem a tanárral, aki nem tudta őket megtanítani, aki nem tudta nekik megmondani, hogy mit, hogyan csináljanak. Persze attól, hogy megtanulod az ábécét, még nem leszel költő. Minden attól függ, hogy mennyire vagy tehetséges, mennyit gyakorolsz. Aki úgy jön el hozzánk, hogy korábban is rajzolt már, és pontosan betartja, amit mondunk, az tovább fejlődhet, és elindulhat akár egy teljesen új úton. Olyan is van, aki a nulláról indul, de óriásit ugrik. Van egy idős hölgy, aki eljött az első kurzusaink egyikére. Azóta folyamatosan dolgozik, és mára eljutott oda, hogy önálló kiállításai vannak Magyarországon. Gyönyörű dolgokat csinál. Megmaradt benne valami a naiv festészetből, de olyan, mintha az szándékos lenne. Csodálatos töltete van a festményeinek, és szerintem ez erről szól. A tanfolyamokon is mindig azt hangsúlyozom, nem az a fontos, hogy mi lesz az eredmény, maga az alkotás a lényeg. Figyeld meg a gyerekeket! Egy gyerek nem azon fog gondolkodni, hogy a mamának tetszik-e majd az adott kép. Élvezi, hogy elkezd a ceruzával firkálni, és a ceruza eltörik. Aztán még odanyomja egy kicsit, aztán kicsit szétkeni… Ő abban a pillanatban létezik, amiben akkor van. Nem azon gondolkodik, hogy mi lesz utána.

 

Az alkotás folyamata, mint lényeg, ezek szerint akkor is érvényesül, ha megrendelésre dolgozol.

Persze. Ha nem jó, amit csináltam, legfeljebb készítek helyette mást. Mindig az alkotás a lényeg. Az a pillanat, amiben akkor létezel, amikor alkotsz. Olyankor nincsenek problémáid. Az pedig egy plusz öröm, amikor kiállítasz, és kapsz egy visszajelzést, hogy a kép tetszik az embereknek, és meg szeretnék venni.

 

Mostanában inkább az absztrakt festmények jellemzőek rád, ami magától az alkotótól és a befogadótól is egy értelmező szemlélődést követel.

Kell egyáltalán értelmezni? Attól, hogy az ember ránéz egy virágra, és az színes, az is absztrakt. Foltok. Nem értelmezed, de tetszik neked. Ez egy színkompozíció. Szeretünk mindent megmagyarázni, mindent világosan látni, de minek? Muszáj? Én tudom jól, hogy egy portrét bármikor le tudok festeni, vagy egy emberi alakot. Nem azért választom azt, hogy valami absztraktat, foltosat vagy félfiguratívat fessek, mert a másikat nem tudom megcsinálni. Persze sok olyan absztrakt festő van, aki nem tudná. Én imádom Cézanne-t. Nagyon igaza volt, amikor azt mondta, ha valamire ránézel, látod a vonalakat, de amikor vonalakban rajzolod le, akkor egy rajzot kapsz. Azonban ha ezt le akarod festeni színekkel, akkor ott nincs vonal. Foltokat látsz. Ha a foltokat jó helyre rakod, létrejön annak a tárgynak az illúziója, de ez lehet egy játék is. A foltok mozognak, ahogy te is mozogsz. Megpróbálod megfogni annak a hangulatát, ami előtted van. Lehet, hogy hiperrealisztikus lesz, de lehet, hogy csak felkenek pár foltot, mert annyira megtetszett az a tükröződő fény egy tárgyon, és el szeretném kapni pont azt a kis fényt… A többi meg nem érdekel. Megint csak az alkotás folyamatához jutunk vissza.

 

Képzőművészetileg hatással voltatok egymásra a férjeddel, Lukács Zsolttal?

Száz százalék, hogy hatással voltunk. Most már inkább elmentünk más-más irányba. Ő nagyon szeret rajzolni, rá igen jellemző az a kis ironikus, szatirikus, nagyon szabad rajz. Én meg inkább a színek felé fordultam. Lehet, ez ilyen lányos dolog. Ha megnézed Szántó Piroskát, attól függetlenül, hogy rengeteg fekete-fehér monotípiás képe van, nála szintén ott vannak a foltok és a színek. Würz Ádám vagy Szász Endre meg inkább „vonalas”.

 

Nem akartál szabadúszó lenni, aki kizárólag csak a képzőművészetből és képzőművészetnek él?

Azért vagyok tanár és nem szabadúszó, mert valamiből meg kell élni. Ha pedig csak a képzőművészetből akarsz megélni, alkalmazkodnod kell a korízléshez és közízléshez. Nem nekem való az, hogy állandóan megpróbáljam magam és a műveimet eladni, hogy szaladjak, ott legyek mindenhol, és mindenben részt vegyek. Valóban felmerült bennem ez a lehetőség, de belegondoltam, és másképp döntöttem.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :