[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az álomkereskedõ szobra

szerkesztette: Szászi Zoltán, 2007-01-02

az álomkereskedõÁlommal kereskedni? Igen! Ezt tudta Talamon Alfonz! Tíz éve nincs e világi létben, most Diószegen szobrot kapott szülõvárosától. Szabad elhatározásból, az irodalom iránti tiszteletbõl született a szoborállítás gondolata. Mag Gyula a bronz formálója, Hizsnyai Zoltán, barátunk pedig avatója volt ennek az alkotásnak. Alább az avatóbeszéd olvasható.


fagyos délelõtt letakarva


Mag Gyula és a polgármester


testvér és anya a szobornál


az elsõ koszorúk


elõtted a város


Trianon elõtti kocsmákról szlovákul is


és megint virágok lábadnál


halvány régi kép


ezredévig üldögélheszt Fonzi, majd meglátogatunk

Kedves Talamon Edit néni és Lóri!
Diószeg városának tisztelt polgárai és kedves író barátaim!

Elõször 1983 õszén jártam Diószegen, sõt nagyjából két hónapig laktam és dolgoztam is itt – mindkettõt a cukorgyár kerítésén belül. Talamon Alfonz akkor, a ’83-as cukorrépaszezon idején, ha jól számolom, tizenhét éves volt, és galántai gimnazista, késõbbi feleségem évfolyamtársa. Még nem ismertem õt, honnan is ismerhettem volna?!
Nem sokkal ideérkezésem elõtt volt Érsekújvárott a fiatal szlovákiai magyar tollforgatók elsõ találkozója, az Iródia, mely a következõ három évben rendszeressé, országos jelentõségû szellemi fórummá vált. Az Iródiának Márai városába is eljutott a híre, és mivelhogy én éppen akkoriban mondtam végleg búcsút Kassán a világot jelentõ deszkáknak és fordultam intenzívebben az irodalom felé, Érsekújvár közelsége nyilvánvalóan átmeneti munkahelyem helyszínének megválasztásában is közrejátszott. A ma már legendáktól övezett Iródia-mozgalom adott aztán módot és számos alkalmat arra, hogy – sok más szárnypróbálgató tollforgatóval egyetemben – Fonzit is megismerjem.
Megvallom õszintén, ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ennek a laza, farmernadrágos-sportcipõs srácnak egyszer szobrot állítanak a szülõvárosában, hát igencsak kételkedve csóválom a fejemet. Már csak azért is, mert tájainkon még ma is ritka kivételnek számít, hogy egy fiatal kortárs író bronzalakja jelenik meg a királyoknak, nomád hadvezéreknek, politikusoknak, de legjobb esetben is a tizenkilencedik századi klasszikusoknak fenntartott köztereken. Nemhogy még akkoriban, amikor éppenséggel partizánszobrok, szimbolikus bolsevik szoborkompozíciók meg az élmunkások holmi pléhekbõl, acélhuzalokból vagy mûmárványból eszkábált tablói uralták a tereket!
Nem telt bele azonban sok idõ, legfeljebb egy szûk évtized – ami az irodalomtörténetben, bizony, csupán egy röpke pillanat –, és már meg voltam róla gyõzõdve, hogy ennek az akkortájt is még csak serkenõ bajszú-szakállú fiatalembernek egyszer még igenis szobrot emelnek valahol, s ha már igen, akkor helyszínként persze a szülõvárosa volt a legkézenfekvõbb feltételezés. Csak azzal nem számoltam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Merthogy az élõknek semmiképp sem jár még a szobor, és ki is számolna azzal, hogy valaki harmincéves korára nem csupán érdemeit tekintve, hanem biológiai megsemmisülése, idõ elõtti halála okán is megérik arra, hogy porladó testét újraformázva idézzék fel szellemét. Fonzi esetében, sajnos, ez történt.
Minden esetben szörnyû, ha egy fiatal, életerõs ember tragikus hirtelenséggel távozik. Számunkra, szárny- és tollforgatók számára – akik még az életet is a terhe alatt keletkezõ szellemi termékek mélységének-minõségének mértékegysége szerint latoljuk –, számunkra azonban az a legborzasztóbb, ha egy alkotóenergiákban dúskáló ifjú társunk ígéretes életpályája szakad meg váratlanul, ha egy olyan mélyre látó s e mélységeket oly elementáris erõvel átérzõ és érzékeltetõ írónak kell idõ elõtt azzá lennie, amibõl vétetett, mint Fonzinak.
De ha már így volt megírva, ha már egyszer ifjú barátunknak soron kívül kellett porrá lennie, akkor legalább annak a szellemiségnek a továbbélésérõl illik gondoskodnunk, ami az õ gyöngybetûkkel rótt soraiból sugárzik – gondoltuk mi, barátai, írótársai, néhányan. Jó néhányan. És amit a torzóban maradt életmû hozzáférhetõségéért, népszerûsítéséért módunkban állott megtenni, azt az elmúlt tíz esztendõben meg is tettük. Impozáns kötetben megjelentek barátunk összegyûjtött mûvei, számtalan méltatás, elemzés, visszaemlékezés és egy terjedelmes monográfia is napvilágot látott, október elején, halálának tizedik évfordulója alkalmából pedig itt, Diószegen emlékeztünk rá egy mûsoros est keretében, amelyen átadtuk a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának ez évben alapított prózaírói díját, a Talamon Alfonz-díjat. A díj emlékplakettje õt ábrázolja. Mint ahogy ez a most leleplezendõ szobor is az õ alakját idézi. Mindkét plasztika Mag Gyula szobrászmûvész munkája.
Mondanom sem kell, az elõbbi alkotás létezése szakmai elismerést jelent, és a pályatársak szóban forgó igyekezetének köszönhetõ, az elõttünk álló szobor azonban talán ettõl is fontosabb – de térségünkben mindenképpen ritkább! – dolgokról tanúskodik: a városnak ifjú szülötte iránti megbecsülésérõl – és nem kevés bátorságról. Miközben e kettõ elválaszthatatlan egymástól.
Elõbb – meglehetõsen eufemisztikusan – úgy fogalmaztam, tájainkon ritka kivételnek számít, hogy egy fiatal kortárs író bronzalakja jelenik meg valamely közterületen. Nos, pontosítva: amennyire én tudom, a Kárpátok karéja alatt az utóbbi évtizedekben fiatal kortárs írónak sehol sem állítottak szobrot. És mi tagadás, távolabbi példákkal sem tudok szolgálni. Már az is hatalmas dolog tehát, hogy egyáltalán felmerült egy ilyen szobor felállításának az ötlete. És hogy ez a merész ötlet meg is valósult, hogy a magyar nyelvterületen a rendszerváltás óta ezerszámra keletkezõ, többnyire igencsak sekélyes ideológiai üzenettel bíró, a konkrét helyhez nem kötõdõ, csak a konvencióknak lihegve megfelelni akaró és gyakorta futószalagon gyártott térplasztikák között most egy fiatalon elhunyt kortárs író életnagyságú szoboralakja is megjelent, az rendkívüli bátorságra vall.
Bátorságra és bölcsességre.
Tájainkon, sajnos, sok esetben e két minõség szintén elválaszthatatlan egymástól. Az efféle bölcsességhez ugyanis mostanában egy jó adag bátorságra is szükség van mifelénk. Diószeg polgármestere és kezdeményezésének támogatói bizonyosan egyiknek sincsenek hiányában.
Így aztán Fonzi – ha csupán szoboralakként is – végre visszatérhetett életének és történeteinek legfontosabb színhelyére, szülõvárosába. És ha a történelem közbe nem szól – mint ahogy azt az elõzõ évszázadban, sajnos, nemegyszer megtette – most már elüldögél itt akár egy ezredévig is…
Úgy legyen!


Hizsnyai Zoltán



A fotókért köszönet Eva Sudovának, a diószegi kultúra szervezõjének!


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Hilda e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-04-03
Mindenképpen követendõ példa, hogy nemcsak szóban és írásban, hanem ilyen kézzelfogható módon, szemléletesen is megörökíti a város és annak egypár lelkes polgára a következõ generációk számára a jót és a követésre méltó cselekedeteket, mert sajnos nincs rüvidebb, mint az emberi emlékezet... Most már csak a polgárokon múlik, hogyan fogadják majd ezt a mûalkotást.
név: Szabo Antal e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-03-11
Tisztelt Zodi !
Azt gondolod, hogy Dioszegen azert emeltunk szobrot Talamon Alfonznak mert volt penz es el kellet azt kolteni. Oriasi tevedes penz "az volt a legkevesebb". Ellszantsag volt es az elkeseredes. A fuldoklo a szalmaszálban is kapaszkodik igy van ez most a Diószegiekkel is. A valamikori Magyar- és Németdioszegbol az utobbi mar megszunt és az elobbi is kiveszoben van. Az hogy felebresszuk a szlovakiai magyar irodalom utan az erdeklodést volt igazi célunk a harangok az éloknek szolnak es "sezlonyon hevero irok szobrai" is. Tisztelettel Szabo Antal, Dioszeg polgarmestere.
név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-08
...az a lényeg hogy milyen emberek és milyen szándékkal ,,ajándékoznak" meg minket szobrokkal,Márait egy komcsi p...a merte felavatni pofátlanul,remélem Fonzinak nem csak azétr avattak szobrot mert volt lóve és sürgõsen el kelletkölteni és...várom az új kreációkat.Kassán Márai széken székkel,Diószegen Talamon fapadon gondolom most már csak egy sezlonyon heverõ néhai írónk szobra következhet...meg fürdõkádban lubickoló nemadokossalátakészítõnõ szobor....az emberek nagyon kreatívak...
név: mi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
és éljünk mi, hogy mind megehessük...
név: zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
éljek én, hogy még jó sokat fÖzhessek NEKTEK! így Jó?
név: giotto e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
Hát, Szászi tényleg jókora talpakon áll, olyan 44-es káposztataposó méretû lehet, nem is kéne neki se ló, se talapzat. Talpazat.
név: huha e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
...és rajta Marlboro light felirattal...
név: poiu e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
szászit egyébként inkább olyan talpon állóba csalogató kuktafején polisztirénszakácsként látom tepsi kolbászos szallonás tepertõvel, mosolyogva, gyomorkorgást idézve...
név: poiu e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
minek szobrot állítani? Több kevésbé fontos ok jutott eszembe, pl., hogy valaki bizonyítsa, szobrot akar állítani vkinek, szobrászaink ne pusztuljanak éhen, Hizsnyai jó beszédet írjon a megnyitóra, vita kerekedjen belõle internetes oldalakon he- he, de a legfontosabb, hogy az arra császkáló gyerkõc megkérdezhesse,hogy: Aaaanyuu, kijaza báátsiii? És ha még az nem is tudna válaszolni, elõbb- utóbb elolvassa. A szobornak szerintem ez a - mondjuk úgy: didaktikus jellege a legfontosabb. Hátha tobb diószegi fog Fonzit olvasni, mondjuk +7 dní helyett...
név: veka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
Talan Fonzi kikerne, talan Faludy is kikerne maganak, fene tudja, Marai is talan kikerne, lehethogy Deak Ferenc is kikerne, Gandhi, mit en tudjam, kit soroljak meg fel... Nem tudom, foglalkoztak-e egyaltalan azzal, hogy valaha is szobrot fognak allitani nekik vagy csak tetteka dolgukat. Aztan ha minden valamirevalo kolto, iro, kozeleti szemelyiseg, muvesz, alkoto kikerne maganak a szoboralkotast, akkor kinek allitsunk szobrot? Ki vagyik arra,hogy szoborban eljen tovabb? a nemzeti felkeles hosei? vagy az önimádók? ha a Fonzi kategoriajuak megtiltjak a nekik torteno szoborallitast, akkor mar csak az önimádók, hiúk maradnak. Most jobb lenne, ha ilyenek diszelegnenek a tereken?
név: wazze e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-04
Faukdyról egy egész parkot neveztek el, ezt margóra mondom kérdezõnek, ott van nekije egy életnagyságú arcképe. Egyébiránt az van, hogy egyes egyedül a Hamvas Béle tilotta le azt, hogy akármit is elnevezzenek róla, meg szobort csinájjanak neki. Amúgy errõl gondolkozzék má el minden író meg egyéb izé, oszt ha nem kell neki szobor, akkor mondja meg végrendeletileg. Fonzinak erre sajnos nem vót ideje , má int véghagyatkozni.
név: Szászi Zoli e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Há kedveseim, igen nehezen bírom ám elképzelni magamat lovasszobor gyanánt! Már azért is, mert lovon sokat ne ültem, lovaglópózban meg másképpen festene a dolog, de az már pajzánság. Fonzival kapcsolatban lehet az is, hogy Fonzi kikérné magának a szoborállítást. De már nem kérheti ki. Viszont Fonzi tényleg a magyar irodalom, az egyetemes magyar irodalom egyik igazi meghatározó tehetsége, bár ezt sokan nem így atrtják, nem így tudják. Ez se lenne baj. Szobra van. Mert a városa úgy döntött, valami kell, amivel a "diószegiséget" a lokálpatriotizmust erõsbíti. Állíttatott hát szobrot Fonzinak, ami szerintem egészen jó szobor. Olyan Fonzis állású. Talán Fonzi egészen jól mulat ezen az egész szobrosdin, meg a mi vitánkon is, de azért jó, nagyon jó, hohy véleményeket generál ez a dolog. Rimaszombati lovaszobromhoz meg ha úgy gondoljátok, szervezzetek gyûjtést. Én bevállalom a modelülést, a ló mit szól ehhez nem tudom, de a lóvét majd együtt élvezzük fel. Még egy kicsit hús -vér szeretnék lenni, majd szólok, ha már bronzba kívánkozom, de köszi, hogy így gondoltatok rám is. De tényleg!
név: Erika e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Szerény véleményem az, hogy Diószegnek joga van ahhoz, hogy büszke legyen szülöttjére, hogy szobrot állítsanak neki, ha már egyszer sikerült összekaparni rá a pénzt. Szászi Zoli is jól festene lovon, természetesen csak sok-sok év múlva, mert ez azt jelentené, hogy még nagyon sokáig élvezhetnénk gyönyörû verseit. Az, hogy számos neves írónk, költõnk még nem kapott szobrot, nem Fonzi, és nem Diószeg bûne. Ezen kellene elgondolkodnunk.
név: ÁÁÁ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Én nem tudom, kérdezõ, mintha irigykednél. Most az a baj, hogy túl nagy szobrot állitanak Fonzinak?Hogy nem a legeldugottabb zugba teszik a szobrát, mint pl. Szerdahelyen a Vámbéryét? Szerintem a megálmodói nem összirodalmi, összemberi, összmagyar szinten értékelték õt, hanem hogy a városnak mit jelentett, vagy mire volt helyük, pénzük... És hát kivánom Szászinak, hogy állitsanak neki szobrot Rimaszombatban, meg Rimaszombatnak is kivánom, hogy állithassanak szobrot Szászinak. Még ha nem is szent... Még ha nem is tart rá igényt, még ha kikéri is magának ezt a gesztust... stb.
név: MS e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Nem tudom, nem-e a politika akarja felhasználni. Valószinüleg szülõfalujában sem Petõfi nem járt, sem Rákóczi, sem Kossuth. A magyarlakta területeken viszont illik minimum egy kopjafát állítani, amit koszorúzni lehet. Szerintem Fonzi kikérné magának ezt a gesztust! Mért nem hagyják békében? Mit filóznak rajta már megint? Ez most újra olyan, mint amikor megszólták vagy bántották...
név: kérdezõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Nagyon szép gesztus. Igaz. Viszont nem tudom, hogy olyan meghatározó egyénisége volt-e a magyar irodalomnak, aki szobrot érdemel... Nem vitatom, remek fiú és testvér lehetett. Kiváló barát. Viszont Máraival egy lapra talán mégsem venném. Ezek után a Szászi Zoltánnak, majd egyszer, lovasszobrot fognak állítani? Faludynak már állítottak egész alakos, lócás, fapados szobrot? Nem lett volna elég egy dombormû? Márványtábla...? Nekünk mindent túlzásba kell vinni? Most, tudom, nekem estek és elharapjátok a torkomat, mintha szentséggyalázást követtem volna el, de elõtte gondolkodjatok már el rajta: szent lett volna? Példaértékû?
név: Erika e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Igen, vannak még csodák, s köszönet a szép számban megjelent hozzátartozóknak, barátoknak, ismerõsöknek, akik megtisztelték jelenlétükkel a fiatalon elhunyt író élethû szobrának felavatását. Temészetesen köszönet jár Szabó Antalnak, Diószeg város polgármesterének is, hogy megteremtette a feltételeket. Csak így tovább!
név: zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-03
Köszönet Diószegnek! Ez egy bátor város!