[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az amerikai álom vége

szerkesztette: skitzz, 2006-05-05

Volt egy álmom... (Martin Luther King)

Mára klasszikussá vált a Forrest Gump címû film. Azt hiszem, sokan vagyunk azon a véleményen, hogy szerencsére. A bugyuta emberke meglátásai mellett egy remekbe szabott tablót is kapunk a korabeli Amerika hiányosságairól, amelyek mitológiai szörnyek módjára próbálták szirthez csapni az amerikai állam hajóját. Sokaknak a második világháború utáni idõszak nyitotta fel a szemét, s ezzel véget ért az amerikai álom.


volt egy álmom... (Martin Luther King)

A fiatal elnök köré szinte önmagától fonódott a mítosz, a befejezetlen munka mítosza.

A Ku-Klux-Klán

Felvétel a woodstocki fesztiválról

Kennedykarikatúra

„Elment a macska”
       Mikor érzékeltetni akarom diákjaimnak, milyen is volt az antifasiszta koalíció, akkor mindig ezt a képeslapot hozom fel példaként. Rajta két, egymással szembenálló, ellenséges egércsoport található, az egyik transzparensein „trappista”, a másikéin „ementáli” szerepel. A lap címe: „Elment a macska”. Valahogy ilyen volt a szovjet – amerikai szövetség is – csupán addig tartott, amíg a közös ellenség színen volt, azután az ideológiai ellentétek szakadáshoz vezettek. Már a konferenciákon megindul a versenyfutás, az atombomba feltalálásával pedig leplezetlenné is válik. Churchill már figyelmeztet a vasfüggönyre, s mire a békeszeretõ polgár észbekap, Európát szétszakítják.
Mennyire érdekelte ez az USA-t? Az elsõ világháború után nyíltan hirdette, hogy nem érdeklik az európai ügyek, de miután az amerikai gazdaság elõtt megnyílt az európai piac, bolond lett volna bárki is az izolációról beszélni. Az USA a világ vagyonának 50%-ával rendelkezett, méltán lett szuperhatalom. Egy olyan bizonyítvánnyal, hogy legyõzte a náci Németországot, méltán érezhette magát a legerõsebbnek a világon. A dolog szépséghibája, hogy ugyanezt elmondhatta magáról a Vörös Hadsereg is. A két hajdani szövetséges most bizalmatlanul nézte egymást, próbálta felmérni a másik erejét, közvetetten harcolt is egymással a koreai, a vietnami és az afganisztáni háborúban, nukleáris fegyvereket halmozott fel, de kenyértörésre nem vitte a dolgot.
Truman elnök lépése, miszerint támogatni fogja a demokrácia érdekében a „külsõ nyomásnak alávetett szabad népeket”, végképp szakítás volt az izolacionista politikával. Utódja, a katonából lett elnök Eisenhower már megvetette lábát a Közel-Keleten. Amikor a szuezi válság zajlott, az amerikaiak elégedetten látták, hogyan vesznek el a franciák és britek pozíciói, Izraellel szövetséget kötve az USA jelentõsen befolyásolta a közel-keleti fejleményeket. Maga Eisenhower szimpátiával követte nyomon a magyar nép küzdelmét a szovjet megszállókkal, de ahogy mondta: „szégyen, ami a magyarokkal történik, de nem ér meg annyit, hogy kitörjön egy újabb világháború…” Ezzel kimondatlanul is tisztázódott, hogy az USA nem avatkozik bele a szovjet tömb „belügyeibe”. Igaz, hozzásegített 30 ezer magyar emigránst a letelepedéshez.

Hová tûnt az elnöki hivatal mítosza?
      A második világháború elõtti idõszak gazdasági talpraállása F. D. Roosevelt nevéhez kapcsolható. Az 1933 és 1945 közötti demokrata elnök magasra tette a mércét, utódainak meg kellett küzdeniük azért, hogy elnyerhessék az amerikai választópolgár tiszteletét. Harry S. Truman még „örökölte” székét elõdjétõl, de becsületére legyen mondva, meg is tartotta azt. Mindkét jelentõs párt felajánlotta az elnökjelöltséget Dwight D. Eisenhowernek, ami azt is sejtette, hogy a pártok csupán a hatalom megszerzése érdekében tartják szükségesnek egy népszerû személy jelölését. Hogy az új elnök megfelel-e a funkciónak, az már mellékes, de a lényeg, hogy közelebb legyenek a húsos fazékhoz, mint a másik párt. Azóta is több olyan név szóba került a választások elõtt, amelyek jól csengtek a polgárok fülében, de rátermettségüket senki sem mérte fel. Így a politika tevõlegesen hozzájárult az elnöki hivatás demitizálásához.
Az 1960-as választások idején használták ki elõször a televíziózást – a két elnökjelölt vitamûsora hozzájárult ahhoz, hogy a jóképû demokrata J. F. Kennedy jusson be a Fehér Házba. Az 1963-ban meggyilkolt elnök karrierje pontosan akkor szakadt meg, mikor az Egyesült Államok kényes politikai helyzetbe került. A karibi válságból még ki tudott lábalni, de nagyszabású belpolitikai elképzelései – környezetvédelmi, adóügyi, polgárjogi és szociális tervei – sorra megfeneklettek a kongresszus sekély vizén. Egyedül ûrkutatási programját tudta elfogadtatni, valamint védelmi terveit és a gazdaságfejlesztési elképzeléseit. Már az õ idején problémát jelentett az észak-vietnami helyzet, ezt túlbecsülte, de már nem érhette meg a konfliktus kirobbanását. Kennedy mítosza ezzel megmenekült a vietnami háborútól.
A fiatal elnök köré szinte önmagától fonódott a mítosz, a befejezetlen munka mítosza. Ehhez hozzájárul az is, hogy a kutatók hosszú ideig azzal voltak elfoglalva, vajon miért is követte el Lee Harvey Osvald a gyilkosságot, ki állt a háttérben, s nem azzal, hogy értékeljék Kennedy munkásságát. A történészek ez utóbbit megtették. Belpolitikájában korlátozott eredményeket ért el, külpolitikában kudarcok és félsikerek jellemezték. Fényt derítettek arra is, hogy az álompár élete nem is volt olyan rózsás, mint azt elképzelték. Kennedy állandó nõügyei nem illettek bele a mítoszba.
Johnson elnök utóda, Richard M. Nixon a demokrata párti székház lehallgatási botránya miatt alaposan lejáratta az elnöki tekintélyt. A Watergate néven elhíresült ügy miatt csak egy dolgot tehetett: lemondott elnöki posztjáról. Az amerikai alkotmány értelmében az elnök is beidézhetõ a független bíróság elé, ahol viszont Nixon nem tudta tisztázni magát. A következõ elnökök között nem lesz még egy olyan karizmatikus egyéniség, mint Roosevelt, se nem olyan derékba tört politikai pálya, mint Kennedyé, ezért nem csoda, hogy az elnöki szerep elveszítette tiszteletét, s nem csak a hollywoodi komédiák, de a falfirkák is utaltak az elnökök „magas intelligenciájára”. „Hol van Lee Harvey Osvald, amikor a hazának szüksége van rá?” – teszi fel a kérdést az egyik amerikai graffiti, elültetve a gondolatot az arra járók agyában.

Van-e egyenlõség a szabadság hazájában?
     „ … minden ember egyenlõként teremtetett, az embert teremtõje olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekrõl le nem mondhat, s ezek közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre” – foga lmazták meg a felvilágosodás szellemében majdnem kétszáz évvel ezelõtt. Az egyenlõséget elõször az 1860-as években értelmezték komolyan, ezzel megvalósult a rabszolgaság hivatalos megszüntetése, de a feketék ettõl még nem lettek egyenlõek a fehérekkel. A polgárháború utáni idõszakban megalakult Ku-Klux-Klan célja a feketék egyenlõsítésének megakadályozása volt.
Az egyenjogúságért való küzdelem legnagyobb polgárjogi harcosa Martin Luther King volt, akinek leghíresebb beszéde így kezdõdött: „Volt egy álmom…” Hatásos fegyverré fejlesztette az erõszakmentes ellenállást és a polgári engedetlenséget a feketék között. Az egyik városban sikerült elérnie, hogy ne legyen faji megkülönböztetés a tömegközlekedési eszközökön. 1963-ban szabadságmenetet szervezett Washigtonba. Tevékenységével hozzájárult a polgári jogokról szóló törvény meghozatalához, amely tiltott minden faji megkülönböztetést a közszogáltatásban és a szakszervezetekben. King minden sikere ellenére a másik híres fekete harcos, Malcolm X nem értett egyet a Gandhi-féle erõszakmentes ellenállással, azt vallotta, hogy akár fegyveres harcot is alkalmazhatnak a feketék jogaik eléréséért. Mindketten gyilkosság áldozatai lettek. Malcolmot 1965-ben lõtték le, M. L. Kinget 1968-ban. King személyében egy Nobel-békedíjas lelte halálát, s ezt követõen az USA több mint száz városában zavargások törtek ki. A merényletek abból a szempontból nem érték el céljukat, hogy megtörjék a fekete lakosság harcát a polgárjogért, s ezt bizonyítja az is, hogy manapság már nemcsak a kosárlabdában játszanak jelentõs szerepet (ott is nagy feltûnést keltettek az elsõ afroamerikai játékosok), hanem a politikában is.
De nem a feketék kérdése volt az egyetlen ilyen probléma a modern USA történetében. A nõk megítélése is megváltozott, amikor 1963-ban Kennedy elnök aláírta azt a törvényt, ami szerint a nõk egyenlõ munkáért egyenlõ bért kapjanak, akárcsak a férfiak (ha megfigyeli a kedves olvasó, csupán az amerikai nyílt tenisztornán egyforma a férfiak és nõk díjazása!).
Mindezek mellett pedig felszínre tört egy mély erkölcsi válság is, amely a hippimozgalom kialakulásához vezetett. Tagjai az 1960-as években – párhuzamosan a feketék polgárjogi harcával – életmódjukkal, magatartásukkal tiltakoztak a fogyasztói társadalom ellen. A kialakult polgári értékrend, a korabeli politikai morál, amely látszatdemokrácián alapult, kiábrándította az ifjúságot. A hippik politikai passzivitást hirdettek, háborúellenes megmozdulásokon vettek részt, életmódközösségekben, kommunákban csoportosulva fordultak a keleti vallások – és a kábítószer – felé. Szabadtéri koncerteken jöttek össze a hippimozgalom követõi, a legismertebb a Woodstock melletti volt, közel félmillió résztvevõvel. Az egyenlõség, testvériség gondolata a feketék mozgalmához is közel hozta a hippiket. Tiltakoztak a vietnami háború ellen is. A hippimozgalom hulláma lassan elsimult, a virággyerekek vagy visszatértek a társadalomba, vagy nem bírtak beilleszkedni.
Az USA-ról lassan azokban is kialakult egy másik kép, akik eddig csupán a szabadság hazáját látták benne. El kellett jönnie annak az idõnek is, hogy az amerikaiak szembenézzenek saját magukkal, megvalósítsák a maguk portáján is azt, amit hirdetnek. Ehhez viszont egy hosszú ébredés, nem is egy esetben ébresztés kellett. Az amerikai valóság azt mutatta, hogy merõben eltér attól, amit valaha megfogalmaztak az alapító atyák. Emberáldozatok kellettek ahhoz, hogy ez nyilvánosságra kerüljön.
A 80-as évek reagani politikájának köszönhetõen a kétpólusú világ megszûnt, a Szovjetunió összeomlott. A világpolitikai egyensúly ezzel megbomlott, s az USA kezdett abban a szerepben tetszelegni, mint a forradalmi Franciaország, mikor a forradalom exportõreként lépett fel. Az USA akár erõszakkal is elviszi hozzánk/hozzátok a demokráciát – s egyúttal ki nem mondott gazdasági elõnyöket szerez meg. A mai USA is eltávolodott a régi ideáktól, ezt az egyszerû amerikai polgár is látja. De sajnos nem mindenki.

Szerzõ: Elek József, történelemtanár


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :