Az építõkrõl

"...Élt vala e tájon tizenkét kõmûves. Az tizenharmadik Kelemen kõmûves. Magos Déva várát, hogy felépítenék, fél véka ezüstért, fél véka aranyért. Amit reggel raktak, az délre leomlott, amit délben raktak, estére leomlott..."

Tegnap jutott eszembe, hogy épp április 21-én volt Róma alapítása. Lázasan számolni kezdtem, mennyit írnánk tehát most...
2760 évvel ezelõtt történt, amikor Róma hét királya közül az egyik, egy bizonyos Romulus nevû is építkezésbe fogott. Kellõ komolysággal és áldozatkészséggel, ott, ahol az axis mundi-t vélték felfedezni. Axis mundi, a Világ tengelye. A szent oszlop, a jelfa, a karó, totemoszlop, kopjafa... A világ közepe. Az ott élõk világának közepe.
 
Szinte minden õsi város legendája megemlít egy homályos és ködös városalapítást, amikoris különbözõ ceremóniák közepette megállapították az ideális helyet, többnyire "ott, ahol a Világ virágos bölcsõje állt" vagy "az Égigérõ Fa alatt", esetleg a "Világ köldökén"...
Van, hogy állatok vezetnek el a szent helyre, amelyeket addig ûznek, míg az ideális helyen el nem ejtik. Ott aztán oltárt emelnek és köréje építik a várost.

A római idõszámítás tehát Róma alapításával kezdõdik: "ab urbe condita".
A legenda ikertestvérekrõl, Romulusról és Remusról beszél, akik titokzatos módon fogantak, majd születésük után Tarchetius albai király kitette õket a vadállatok szabad prédájának, félve a jövendölésektõl.
Egy anyafarkas talált rájuk, mentette meg és nevelte fel õket õket. Legendás harcosokká cseperednek, a farkastejen felnõtt fiúk sorsa elõre meghatározott.

Nõstényfarkasnak, vagyis szukának nevezték viszont abban az idõben a prostituáltakat. A történet lehetne talán sokkalta prózaibb is, ha sokáig bolygatnánk a dolgot, de nem ez a célunk. Egy város alapítását, amely állammá, majd birodalommá növi ki magát, nem lehet profanizálni.
A mítosz szerint Romulus a Várost a Tiberis (ma Tevere) partján, a hét domb egyikén, a Palatinuson építette fel és vette körül erõdítéssel. A munkálatokat Rémus végignézte, nem kapcsolódott be, nevetett azon, hogy a falakon nem juthat át élõ ember. Hogy bebizonyítsa, átugrotta a félkész falat, mire Romulus megölte testvérét (a név állítólag a Ruma etruszk családnévbõl eredeztethetõ).

Az építõ áldozathozatala jelen van szinte minden nép kultúrájában.

"Letelepedni valamely területen, lakóhelyet építeni az egyénnek mindig életfontosságú döntés, akárcsak a közösségnek. Ilyenkor ugyanis meg kell teremteni a világot, amiben élni akarnak, vagyis meg kell ismételni az istenek mûvét, a kozmogóniát. Ez azonban nem mindig megy könnyen, mert vannak tragikus, véres kozmogóniák is, és az embernek, akinek feladatául jutott utánozni az isteni tettet, ezeket is meg kell ismételnie.
Mi is az építésáldozat?
Ahhoz, hogy valamilyen építmény (ház, templom, technikai mû stb.) fennmaradjon, elevennek kell lennie, vagyis életet és lelket kell tartalmaznia. A lélek "átruházása" azonban csak véres áldozat révén érhetõ el. A vallástörténet, az etnológia és a folklór a véres és a szimbolikus építésáldozat számtalan formáját ismeri."
Az ilyenfajta rítusok és hitképzetek nyomán jöttek létre a legszebb népballadák, amelyek azt mutatják be, hogy valamelyik építmény befejezése érdekében miként áldozzák fel az építõmester feleségét, lányát, õt magát..., fehér lovat, bárányt, de hogy mást ne mondjunk: az idõt!
Ilyen az Arta-híd balladája Görögországban, az Arges-kolostor története Romániában, Kõmíves Kelemen legendája Magyarországon, várak, kastélyok, kultikus helyek mítoszai, Mózes áldozata, aki nem mehet be Kánán földjére, Romulus áldozata, Álmos feláldozása a honfoglalás elõtt... és még sorolhatnánk. Új társadalmak kiépülését rengeteg emberáldozat elõzi meg, alapjában véve elmondható, hogy minden változás áldozattal jár.