[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az erõszak diszkrét bája

szerkesztette: skitzz, 2006-06-18

mechanikus narancs...Az erõszak a valós életben sem a reakció-ellenreakció törvényei szerint mûködik, mitöbb, az erõszak és a nemiség az emberi létnek a legfelderítetlenebb területe, tehát gyors és egyértelmû ítéleteket erõszakos emberek felett nem lehet hozni...


Mechanikus narancs

mechanikus narancs2

mechanikus narancs3

mechanikus narancs4

mechanikus narancs5

mechanikus narancs6

mechanikus narancs

          Klisévé váltak már az „ömlik ránk az erõszak” és az „erõszakos világban élünk mostanság és már az utcára is félünk kimenni manapság” -féle kifejezések. Miért? Azért, mert az erõszak elleni harsány (ál-) tiltakozás is mindinkább kierõszakolt kijelentés. Nagyon szeretnénk a médiát és a filmforgalmazást okolni miatta, valójában egyes-egyedül mi tehetünk az erõszak hatáskörének intenzitásáról.
          Ha egy jó detektív sorozatot, vagy thrillert szeretnénk megnézni pihenésképpen a TV-ben vagy a moziban, nyilvánvalóan, erõszakot tartalmazó képsorokat fogunk megtekinteni. (Meg szeretném még említeni, hogy rövid fejtegetésemben minden elõforduló mûfaj- és befogadótípust annak hagyományos értelmében fogom elemzés alá vetni.) Tapasztalatból tudjuk, hogy a krimi és a thriller kedvelõi nem tömeg- és sorozatgyilkosok, viszont a médiában ismertetett bûnözõk – rendszerint fiatalok – az erõszakos kortárs mozira hivatkozva követték el erõszakos bûncselekményeiket. Itt természetesen figyelembe kell venni az agresszív számítógépes játékok egyre naturalisztikusabb jellegét, amely a fiatal generáció pszichikai fejlõdéséhez szervesen hozzájárul az erõszakos kortárs mozi állandó jelenlétével, de mivel minket kizárólag a filmes elemek érdekelnek, ezért ezt a nézõpontot teljes mértékben hanyagolom a továbbiakban.
         Adódik a kérdés: miért lehet az, hogy a fent említett elsõ nézõi csoport kevésbé hajlamos az erõszakos viselkedésre, mint az utóbbi. Még mielõtt fekete mágiába és a vádaskodás édes, vonzó bûnébe esnénk, le kell szögeznünk egy nagyon fontos dolgot, amely a mûfajiság nagyon széles és mélyen elméleti témájából fakad: az erõszakot tartalmazó filmes mûfajok integrálják a testi és lelki erõszakot. Másképpen fogalmazva, az erõszakot közmegegyezés által elfogadják, tehát kezelni tudják. Az agressziónak kompozíciója van, azaz elemzési szempontnak tekintendõ, ami nem jelent mást, mint azt, hogy az agressziót tudományosan dolgozzák fel. Így, azt lehet mondani, hogy az erõszakot tartalmazó mûfajban az agresszió mennyisége elõre meghatározottan adagolt, és a többi elemmel keverve jön ki a végleges eredmény, amely alapján a filmforgalmazás és gyártás-mechanizmus sorolja ebbe vagy abba a zsánerbe.Természetesen ez fordított arányosan érvényes a szerzõi filmekre, tehát minél „szerzõibb” egy film, annál kevésbé esélyes a mûfaji besorolásra, amely azért érdekes, mert ezek a filmek tetszõlegesen komponálják az erõszakos és egyéb motívumokat. Egy thrillerrõl kijöhetünk úgy a moziból, hogy nem vagyunk elégedettek a „beadagolt” erõszakkal, de egy szerzõi moziból soha, mert nem az erõszak mennyiségével vagy minõségével vagyunk megelégedve, hanem a filmalkotó mûvészi nézeteivel, készségeivel.
          A fent megfogalmazott helyzetnek vannak olyan kitérõi, amelyekbe terjedelem hiányában nem mehetünk bele, helyette viszont vizsgáljunk meg néhány ismert alkotót, hogyan kezelik az erõszakot filmjeikben. A filmes agresszióról sokunknak Quentin Tarantino neve ugrik be, aki vérben és pusztításban a lehetõ „legkreatívabban” mutatkozik szakmai és laikus mozinézõk elõtt egyaránt. Akik elutasítják filmjeit, többnyire az erõszak minõségére hivatkozva teszik ezt – hozzáteszem, hogy joggal, mivel ezekhez a filmekhez esztétikai érzéken kívül bizony, erõs gyomor is szükségeltetik. Elvbõl viszont nem tagadható meg a Tarantino-moziknak az értéke, mégpedig a már fent említett okokból: az erõszak sohasem áll önmagában, hanem értelmezve van, néha már a szájbarágás határát is súrolva, emellett stílust és védjegyet is alkotva. Tarantino filmjeinek – látszólagos – kíméletlenségét épp a mondanivalója teszi többszörösen intenzívebbé, mint a mûfajba sorolt filmekét.
Ha egy Tarantino-moziban valaki bármilyen módon, csak egy cseppet is belekerül az erõszak körforgásába, onnantól kezdve nincs az erõszakos cselekedethez adekvát „büntetés”, hanem kiszámíthatatlanul és a brutalitás bármely fokán vághat vissza (ha visszavág) az elkövetett agresszió. Belsõ igazságérzetünk azt diktálja, hogy igenis létezik „megfelelõ” büntetés egy erõszakos cselekedet ellenében, holott épp az ellenkezõjérõl szól a Tarantino-féle mozi, aki nem ártatlan, az a legcifrább módon elpusztulhat, a legerõszakosabb pedig megúszhatja karcolásokkal. Furcsa, de ez a nézõi attitûd is arról tanúskodik, hogy „igazságot járunk nézni” a moziba. Pedig nem ártana szemügyre venni, hogy az erõszak a valós életben sem a reakció-ellenreakció törvényei szerint mûködik, mitöbb, az erõszak és a nemiség az emberi létnek a legfelderítetlenebb területe, tehát gyors és egyértelmû ítéleteket erõszakos emberek felett nem lehet hozni, mert könnyen lehet, hogy ítéletünk a Tarantino-féle „káoszrendszer” törvényeit követik. És így teljesül be az agresszió körforgásának rendszere akár a filmben, akár a valós életben.
           Az utóbbi években nagyon elterjedtek a trash-mozik, amelyek nagyon kihívóan játszanak az erõszak kényes, de pusztító tüzével, nem kis morális pánikot keltve kicsiny posztmodern társadalmunkban. Egy apokaliptikus világlátásnak az önkényes kivetítése – általában egy vérengzõ pszichopata – olyan mûvészinek álcázott célzattal, hogy egyedül a „kreatív erõszakkal” tudunk úrrá lenni csapdába csalt helyzetünkbõl. S mint az effajta filmek egésze arra próbál rámutatni, hogy az a csapda, amelybe fõhõseink beleestek, valójában maga az élet, a mindenhonnan ránk leselkedõ konspiratív technokrata és a kusza hatalmi viszonyok társadalmi mellékterméke, az õrült destruktív szándékának a terméke. Reményeim szerint ez csak egy divathullám, amely a modernkori exploitation-filmek egyik válfaja, ugyanis a sok technikai és dramaturgiai hiányosságokon kívül az erõszak témáját önkényesen és mértéktartás nélkül kezelik (Fûrész 1-2). Azaz, az erõszak önmagában áll, nincs a többi filmes elemmel viszonyrendszere.
          Az erõszak filmi megfogalmazásának mindenkori legnagyobb mestere Stanley Kubrick, aki a Mechanikus narancs (A Clockwork Orange) címû filmjével, Anthony Burgess azonos címû regényébõl képes volt új filmes szemszöget állítani és modernkori emberszemlélet alapjait lerakni. Több ezer oldalnyi szakirodalom szól ennek a filmnek a jelentõségérõl, egyesek kárhoztatják, mások viszont rajonganak érte. Most a két szélsõséget próbálom rövid elemzéssel érzékeltetni. A Mechanikus narancs ellenzõi elsõsorban a provokációt hántorgatják fel, mert a fõhõs kegyetlen és alpári módon páholja el az útjába került ellenségeit kis csapatával, „drúgjaival” a Moloko tejbár droggal felturbózott italai, és Beethoven IX. szimfóniája inspirációjára. Egyszer csak õ maga is áldozattá válik, mégpedig csapata árulja el a bandában való erõszakos viselkedése miatt.

       Eddig tartott nagyjából a fõhõs, Alex de Large elkövetõi szerepe, amit passiószerû vezeklés követ, azonban nem pusztán megbûnhõdést látunk, hanem tettesbõl áldozattá válás folyamatát kísérhetjük végig, amint a futurisztikus klinikán „kiölik” belõle az erõszakos hajlamot, mígnem a politikai hatalom maga teszi lehetõvé, hogy újra a régi, agresszív „kicsi Alex” legyen. Kubrick magáért beszélõ képekkel és hangi elemekkel adja vissza az ember végtelenül kiszolgáltatott helyzetét a társadalomban és a magánéletben. A tettes és az áldozat ott bujkál mindenkiben, és ugyan nem tudunk mit az erõszakkal kezdeni, az elsõ lépés az, hogy elfogadjuk erõszakosságunkat. Kicsi Alex nem hõs a filmben, csak annyira hasonlít ránk – felszínesen úgy tûnik, hogy az áldozat szerepében –, hogy hajlamosak vagyunk szimpátiát érezni iránta.

Szerzõ: Samuelis László


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Malacka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-01-24
Ez hülyeség. Amúgy meg az erõszak és nemiség teljes felderített :)