[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az ördögrõl

szerkesztette: Lovas Enikõ, 2009-05-02

Az ördögÉletem párja nevetgél a Háború és béke fölött. Világos: vidám és könnyû olvasmány (alig öt kiló), perszehogy nevetgél fölötte... Aztán beavatott. Azt mondja, azt írja Tolsztoj: „Mlle Georges szigorúan, zordonan végigpillantott a közönségen, és elkezdett szavalni egy francia verset...


...egy francia verset, amely arról szólt, hogy õ bûnös szerelemre lobbant önnön fia iránt. Egyik helyen harsogtatta a hangját, a másik helyen, fejét diadalmasan felvetve, suttogott, ismét másutt pedig szünetet tartott, hörgött és kidüllesztette a szemét.“
Szóval, harsogtatta a hangját, meg hörgött és kidüllesztette a szemét. Ha nem tudnám, hogy Lev Nyikolájevics nem járhatott mostanában Kassán a Tháliában, és nem nézhette meg ott Molnár Ferenc Az ördögjét, azt hihetném, a fenti sorokat az ihlette.

Színházba menet azt mondtam, úgy érzem, ezzel az elõadással nem lesz, mert nem lehet baj. Molnár Ferenc, Valló Péter és Petrik Szilárd, így együtt, egyszerûen nem tudhatnak nekem rosszat csinálni. Eme impressziónak az egyetlen tanulsága aztán az volt, hogy milyen nagyon rossz jós lennék.
Arról lehet vitatkozni – megjegyzem, szoktak is –, hogy Molnár Ferenc dramaturgiáján vajon nem fogott-e az idõ? Az a pesti polgári miliõ, amelyet annyira tudott, ismert Molnár az megjeleníthetõ, átélhetõ-e még? A karakterek, amelyeket egykor nagyon lehetett szeretni, és izgulni is lehetett értük, nem váltak-e végérvényesen egy letûnt világ avítt figuráivá? Az a túlverbalizáltság pedig, ami Az ördögre különösképpen jellemzõ, nem nehezíti-e el a darabot az eljátszhatatlanságig?
Nagy baj, ha egy Molnár Ferenc-bemutató ma határozott igennel felel valamennyi kérdésre. 
A darab meséje  szerint az ördög közremûködésével felismertetik és beteljesül egy régi szerelem. Ám ez az elõadás annyira érdektelen, hogy a nézõnek tulajdonképpen mindegy lesz, hogy végül csakugyan felismertetik és beteljesül-e. Ha a régi szerelmét, Jolánt (Varga Lívia) szereti el a férjétõl János, a festõ (Petrik Szilárd), ha a szûzlány mellett köt ki, tök mindegy. Így is jó, meg úgy is jó lett volna.
Persze, Molnár Ferenc se gondolt soha olyan nagyokat meg mélyeket az emberi érzelmekrõl, de mégiscsak nagy színpadi mágus volt, és lehetetlen, hogy a mágiája ma ennyire hidegen hagyja a közönséget.
A rendezõ Valló Pétert következetlenségen, hanyagságon nem nagyon lehet rajtakapni. Pontosan, tisztán fogalmaz. Molnár Ferencet játszat – és nem mást. Úgy is mondhatnám, hogy: és más semmit. Nehéz megmondani, hogy mitõl lesz az egész mégis úgy rossz, ahogy van. Hacsak nem attól, hogy a színészek színtiszta rutinból játszanak, a szokott kliséikkel dolgoznak. Kivétel nélkül mindegyik. A kliségyûjtemény egyetlen új darabja Varga Lívia ajakbiggyesztése volt. Ezt a biggyesztést még nem láttam. Pedig biggyeszt aztán válogatás nélkül mindenkire: férjre, ördögre még az állítólagos szerelmére is. Amivel  egyébként  igen nehezen lehetne megvádolni õket, hogy csakugyan tûzbe jönnek egymástól ezek ketten. Hosszú házasságokban unatkoznak olyan látványosan emberek, mint Varga Lívia és Petrik Szilárd egymás közelében.
Elzát, a szûzlányt játszó ©afaøik Katalin furcsa hangképzési, beszédtechnika problémákkal küszködik. Egyébként hisztérikus csitrit alakít, akirõl nagyon erõs fantáziával lehet csak elhinni, hogy lehetnek némi fogalmai a szerelem, a harc és az áldozat természetérõl. A szerepe körvonalaiból, vázlataiból dolgozik, többnyire kétségbeesetten. Reiter Zoltánnak, a férjnek, nincs értékelhetõ megmozdulása a darabban.
Talán csak a Márkus Judit megformálta Selyem Cinkáért, az „aktért“, az ún. rossz nõért fájt kicsit a szívem, mert õ legalább át tudta éreztetni velem, hogy neki is fáj ezért a festõért, aki sok nõt szeret, miközben valószínûleg egyet sem... és ha mégis, az az egy biztosan nem õ.
Pólos Árpád, mint a festõ András névre hallgató inasa, hol beunatkozta magát a színre, hol kiunatkozta magát róla...
Szóval, nem ölték meg az ördögöt. Az ördögöt nekem lett volna kedvem megölni, amiért olyan hamis színészetet mûvelt. Molnár Ferenc egyik kedvelt figurája a morális embert kísértõ ördög, akirõl általában kiderül, nem is olyan fekete. („... kicsoda vagy tehát?/ Az Erõ része, mely/ Örökké rosszra tör, s örökké jót mûvel.“) Végül is, az a passziója neki, hogy összehozzon két embert, ügyes praktikákkal, furmányosan, de inkább csak a drámai dikció hatalmas erejével (lyukat beszél a hasukba), rákényszerítve õket arra, hogy számoljanak le a hazug, önámító és másokat is megcsaló életükkel. Kövessék a vágyaikat, mert az „... Jó, jó meleg, sugárzik belõle minden, ami fényes öröm csak van ebben a ti szomorú életetekben! (...) A legutolsó faggyúgyertya megtanít arra, hogy érdemes elpusztulni egy kis melegért, egy kis világosságért. Az élet arra való, hogy elégjetek benne! (...) Azt mondja a tan: szeressétek egymást. De ehhez ti még fiatalok vagytok azzal a rongyos pármillió éves kis életkorotokkal. Ezért voltak ennek a gondolatnak csak aszkétái, vértanúi vagy hazugjai. (...) ... amit én itt a fületekbe duruzsolok, az mindenkinek a titkos vallása... ez nem vízzel keresztel, hanem tûzzel...“
Korábban meg így beszél: „Akármit mondasz, a szemed int nekem: „ne hidd, hazudik!“ Én a szemetekkel beszélek. A szem az emberi tisztesség biztonsági lámpája. Mikor minden sötét a hazugságtól, az õ kis reszketõ fénye titkosan csillog.“
Súlyos mondatok. Nagy drámai szerep Molnár Ferenc ördögének lenni.
Korognai pedig átgyalogolt az Equus pszichiáterének szerepébõl, csak elõtte még kosztümöt váltott, hajat vágatott és megborotválkozott. Más színészi(!) tennivalókon nemigen törte magát.
Ha jól értelmezem a rendezõi szándékot: Vallónál ördögnek lenni úgy kell(ett volna), hogy abból a nézõtéren is megértsük, ez az ördög nem szarvas-patás kísértõ, hanem a saját, legemberibb vágyaink tükre, anyagi kivetülése. Tényleg nem tudom, hogy akkor meg miért nem úgy és mért nem azt játszották el?
A darab végén – Molnár Ferenc instrukciói szerint –, amikor a terve sikerül, és az ördög egyedül marad a színen, maga elé néz, nagyon komolyan, majd a közönségre néz, és azt mondja „halkan, röviden, de élesen“: „Voilá!!“
És itt kellene nekünk is elgondolkodni, magunkba nézni, „nagyon komolyan“, majd, esetleg egymásra nézni, és... nem is tudom, talán ámulni az életen. (?)
Csak hát messze nem volt a pillanatban se annyi drámai erõ, se annyi invenció, hogy mindez megtörténhessen.

Számomra a legfontosabb kérdés mindezek után az, hogy Valló Péter menet közben adta fel, vagy eleve nem tervezte, hogy igazi színházat csinál majd Kassán?
Pár nappal a kassai bemutató elõtt láttam a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Háy Janó A Gézagyerek c. darabjának elõadását. Zalaegerszegen is gondok lehettek, ha még az ügyelõnek és súgónak is szerepet kellett osztani, mégis fantasztikus színházat csináltak. Elõtte meg Komáromban néztem meg, a RÉV aprócska pinceszínházában a szarvasi Cervinus Teátrum produkcióját, a Barátunk Renét. És akkor is, és ott is „megemeltek az angyalok“.
Úgy látszik, csak Kassán nem bír történni velem mostanában soha semmi. Mármint semmi jó, színházas élmény.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-09
Lehet, Zsuzsa. De inkább csak nem tudom.
Különben is, honnét venném én magamnak a bátorságot megjósolni, mit kéne tenni a Tháliával, mikor – mint már említettem – azt se sikerült megjósolnom elõre, h. egy aznapi elõadás milyen lesz.
Egy kicsit általánosabb értelemben voltam merész szidni a generációmat – tu. egy korábbi beszélgetésünkre utalva –, nem kizárólag Tháliás paraméterekben. Amikor pedig fiatal mûvészekbõl álló csoportosulásokra gondolok, akkor én nem a negyveneseket, hanem a huszas éveik végén, a harmincas éveik elején járókat értem alatta.

Egyébként igen sok elkeseredett, sommás, sõt kegyetlen ítéletet is meghallgattam a Tháliáról mostanában. (A Szomorú vasárnap, miként sajnos Az ördög is, természetesen tõlem függetlenül, kifejezetten megviselt mindenkit, aki csak látta.)
Bár, és ezt is el kell mondjam, bármennyit szidtam is az elõadásaikat, messze nem ez nem volt a legrosszabb évadjuk az általam figyelt kb. húsz-huszonöt év óta.
A lényegen persze ez mitsem változtat: a színház, az igazi Színház az nem ilyen. Ez nem az.
Mert annak vmi olyasmi a lényege, mint ami Háy Janó szerint a mûalkotásnak: „Az, hogy fogja, megragadja a világot, és beleállítja a szívedbe.”
név: Kozsár Zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-08
Jó, hogy nem mentem el a Szomorú vasárnapra. Titusz azt mondta, inkább ne legyek rá kíváncsi, és ezt mint zenész és énekes mondta, nekem meg szintén elég jó fülem van, hát hallgattam rá. Abban nagy igazság van, amit mondasz, Enikõ, viszont a gyakorlatban egyetlen megoldást látok: ha eccer télleg (!) lesz pályázat kiírva új színházigazgatóra, pár hozzáértõ 30-as-40-esnek kéne rá jelentkeznie!
név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-07
Tudjátok, én még azt se gondolnám, h. a Thália az egy süllyedõ hajó volna pillanatnyilag, vagy h. ott úgy en bloc tehetségtelen volna mindenki. Dehogy!
Inkább csak arról van szó, h. vannak dolgok, amik egyszerûen nem sikerülnek. A színház az ilyen.
Persze, jobb helyeken le szokták ebbõl vonni a tanulságokat, aztán lépnek tovább. Normális és egészséges körülmények közt KIFELÉ és FELFELÉ belõle.
Csakhogy - és ezzel mindenekelõtt Oti véleményére reflektálnék -, vannak dolgok, döntések, lépések, amelyeknek az életünben egyszerûen meg kell lenniük. Leginkább azért, mert itt van épp a legfõbb idejük.
Ha a generációnk alibizmusból, kényelemszeretetbõl... sértettségbõl, lustaságból v. bármibõl nem teszi a dolgát, az egyes egyedül az õ felelõssége, és nem valaki másé.
Ha a mostani harmincasok, negyvenesek nem zavarják el az életüket megkeserítõ és az alkotóerejüket elszívó dinoszauruszokat - vagy minek is nevezzem õket -, azért nem a dinók a hibásak.
Vannak helyek és vannak színházak is, még e hazában is, ahol ezt megtették.
Persze, zajos volt a dolog, többnyire fájdalmas is. De annak árán megtörtént az, aminek meg kellett történnie.
Nálunk - külsõ és belsõ tájainkon - meg még mindig túl sok a kifogás és az olcsó magyarázat.
név: Hanesz Zoltán e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-06
Most jöttem meg a Thália legújabb elõadásáról: Müller Péter - Szomorú vasárnap. Ház ez meg egy szomorú szerda. Még hakninak sem lehet nevezni. Az összes egeret elkergették a nyekergésükkel, hihetetlen, hogy olyasvalaki a fõszereplõ, aki hót botfülû. Komoly inzultus. Ennyire semmibe nézni a közönséget, akiknek egy jórésze amúgy néhány hónapja veresre verte a tenyerét Mikó István ugyanilyen elõadásán. Hát szeressük egymást gyerekek, mert minden percért kár..., fõleg az ilyen vacak percekért, melyeket Korognai alias Seres Rezsó szerzett nekünk.
név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-06
El van rontva, egyetértek. Rendszerváltás volt (talán), de generációváltás nem. A csemadokos generáció lassan kiöregedett, lelassult, a mai viszonyok közt dezorientálttá vált de foggal-körömmel tartja magát azokon a helyeken, amelyeken anno õ negyvenéveseket váltott fel. Anno, mint huszon-harmincéves aktív volt, csupa tettrekészség, csupa erõ, csupa önfeláldozás. Mint tudjuk, az évek múlásával az ember lehiggad, meggondolja százszor is, hogy mit tesz és mit nem. Éppen ezért ilyen kulturális szervezetek, mûvészeti csoportosulások, színházak vezetõ tímjei fiatalokból kell, hogy álljanak. Nagyon elrontották, hogy a rátermett fiatalokat kihagyták. Azok duzzogtak egy ideig, majd elindultak a saját útjaikon, az öregeket meg hagyják meghalni. Ha már annyira ragaszkodnak hozzá.
név: k.zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-06
Szép hasonlat, pixel barátom, csak épp a gipszbõl még Rodin se csinál márványszobrot... szóval nem mindegy, milyen az az anyag. Visszatérve a zongorához: a beragadt billentyûket meg lehangoltságot egy közönséges zongorahangoló is korrigálhatja, sõt senki sem szokta elvárni a zongoristától, hogy õ álljon neki hangszert javítgatni. Nem az a dolga, az a dolga, hogy virtuóz módon játsszon és megfelelõ hangszeren.
Ugyanúgy egy társulatnak is lennie kell valamilyen alapszinten, ha úgy mûködik, hogy minden darabnál más rendezõt vesz igénybe. Fejlõdni egy állandó ember mellett lehet, aki pontosan ismeri az egyének kvalitásait. Ha valaki jön, és 3 hét alatt összevág egy darabot (jobb esetben mondjuk 5 hét alatt), az aligha tudja korrigálni azokat a modorosságokat és más hamis dolgokat, amelyeknek eleve elõ se kellene fordulniuk egy társulatnál. Vagyis ha van jól mûködõ zongora, illetve jó minõségû nyersanyag, tehát
adottak az alapfeltételek, hívjunk profi zongoristákat meg szobrászmûvészeket...
Én azt hiszem, itt valami már nagyon rég nagyon el van rontva.
név: pixel e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-05
Hat igen itt a bizonyíték arra, hogy a nézõket sem lehet sokáig az orruknál fogva vezetni. Errõl szolt a taps is - ahogy írtátok. A pakliban az is benne van, hogy most túl sokat várt mindenki. A bûvész kalapjából meg semmi érdekes nem került elõ- sõt. Szinte komikus volt, ahogy az egész színház oda volt Vallótól. Kicsit mar elegem van abból, hogy elhívnak olykor nagy ágyukat és azok csak megoldjak, a feladatot sajnos nem alkotnak . Mondanék egy másik példát is ami opponálna az egyébkent nagyon helyes megalapozott zongorás-zenész példával. Nos, adva vannak ugye a színészek tegyük fel mint a nyers gipsz, amibõl egy szobrász mûvészetet tud csinálni, mint a rendezõ színházat a színészekkel .
név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-04
Tényleg nem tudom, Zsuzsa, h. Valló a tapsnál mért nem ment fel. Csak azt tudom, hogy ha valódi mûvészeti vezetõ volna a Tháliában, és igazi fõrendezõ, aki vigyázna a színészeire, az tudná, h. milyen szerepeket, mikor és kikre lehetne kiosztani.
Mellesleg ott van a Tháliában „az ördög“. Az a színész, akit az emberi, színészi kvalitásai, szakmai elõélete frenetikus ördöggé tehetne.
És nem Korognai Károly az.
Ha Korognainak a leghaloványabb fogalmai volnának a szakmai alázatról és tisztességrõl, mint ahogy nincsenek, sose osztana ki magának olyan szerepeket, amiket a regnálása idején folyamatosan kioszt.
Ami meg a rendezõt illeti: Ha valaki eleve nem ismer és nem is kíván megismerni egy társulatot, amivel dolgozni fog, annak nem tudom, h. ugyan már mi szüksége van vagy lehet a „társulatépítés“ hazug és – az adott körülmények közt – leginkább cinikusnak mondható jelszavára.

név: k.zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-04
Ha látatlanban adja valamihez a nevét, akkor ne csodálkozzunk, hogy kifogott rajta a Thália.
meg azon se csodálkozzunk, hogy a premieren fel se ment a színpadra. amire már rég nem volt példa.
név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-04
Amennyire én tudom, pont így megy ez, Zsuzsa! Blintre.
A vendégrendezõk sokszor nem is ismerik se a színészeket, se a társulatot.
Hogy Korognai és Valló ördög-ügyben egymásnak szerettek volna szívességet tenni, ez akkor látszott volna az elõadáson, ha ezt nem nyilatkozzák le.
Engem, persze, ez nem kell, hogy érdekeljen.
Engem kizárólag az érdekel, h. színházat látok-e épp aznap este (v. aznap délelõtt), vagy se.
név: k.zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-04
Nem titokzatosság akar lenni, csak nem akarok könnyelmû ígéreteket tenni. Írásügyben idõben szólok majd.
Azon töröm a fejem, hogy vajon egy-egy rendezõnek mennyi beleszólása van egy-egy szerepleosztásnál. Az egész bizonyos, hogy tavaly nyár elején volt a Tháliában egy gyûlés, a sajtó részvételével, ahol elemezték az évadot, felvezették a következõ évadot, a végén pedig kezembe nyomták az új darabok listáját, szereposztással és a rendezõk nevével együtt.
Azon gondolkodom, vajon a rendezõkkel egyeztettek-e, vagy a szereposztás belsõ tháliás dolog.
Mert az elsõ esetben ez olyasmi, mintha profi zongorista lennél, aztán meghívnak, leültetnek egy hangszer elé, melynek néhány billentyûje be van ragadva, és folyton szól, néhány billentyûjét hiába nyomod le, egyáltalán nem szól, az egész hangszer le van hangolódva, a pedálok nem mûködnek, stb., stb., aztán ha mondod, hogy nem felel meg, azt mondják, márpedig ez van, ezt kell szeretni, ebbõl kell kihozni, amit lehet. És ha ezen a hangszeren nem tudod rendesen lejátszani a Liszt-rapszódiát, arról ki tehet? Liszt? A zongorista? A hangszer? Valamilyen szinten mindenki és minden, mert miért épp Lisztet akar játszani, és nem valami könnyebbet? Miért vállalta el a zongorista, ha nem voltak igényeinek megfelelõ körülmények? De leginkább: a meghívók mért nem biztosítottak megfelelõ körülményeket? És ha nincs tisztességes hangszer, miért tartanak zongorakoncertet?
Elgondolkodtató. A Tháliára vonatkoztatva meg különösen.
Korognai az ördögös sajtón azt mondta, mivel Valló csak õt ismerte a társulatból, õrá keresett megfelelõ darabot.
név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-03
Nagyon titokzatos vagy. :-) De az jó lesz, ha írsz nekünk megint.
Én is titokzatos vagyok, és annak meg az egyszerû oka, h. nem tudom, kívánna-e itt névvel szepelni "az emberem"... Valószínûleg nem. Szegény drágám, ha választhatott volna, nyilván a fenti írásomban se óhajtott volna névvel szerepelni. Csak hát nem választhatott.
Kicsit komolyabban: Tényleg alig hittem a szememnek. Hogy egy Vallón kifogjon a Thália, ezt ha meséli vki, nem hiszem el neki.
Különben pontosan tudják, h. mennyire rosszak voltak. Le lehetett a tapsrendnél az arcukról olvasni.
Persze, ha ez írásba is adatik, az kit ne érintene rosszul? Eufemisztikusan szólva.
név: k.zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-03
Tegnap beszéltem az egyik szereplõvel, aki szerint a rendezõ érzelemmentes szövegmondást kért tõlük. És hogy indítsanak a nulláról. Kár, hogy aztán azon a nullán meg is maradt az egész, én legalábbis nem láttam fokozást. Talán egy picivel tempósabb volt a második rész, de ezen felül igazán nem tért el az elsõtõl. A jólnevelt premierközönség egyébként - hiszen ismered õket - az elmúlt 5 év leglangyosabb tapsát produkálta. Ami azért jelzés. Ahogy tegnap azt a színészt vártam (majd következõ interjúm áldozata lesz, addig maradjon titok), a taps akkor sem tûnt valami fergetegesnek. Épp hogy csak.
név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-03
Persze, tökéletesen igazad van. Én a fõpróbát láttam. (Szeretem a fõpróbák hangulatát különben...) Tegnap megkérdeztem az emberemet, h. ha megnézem újra, akkor mást fogok-e látni, mint amit akkor láttam. Azt mondta, nem. Ha igent válaszolt volna, nem jelentetem meg ezt az írást.
Egyébként nem mentegetõzött... Inkább csak tényeket közölt, nagyon rosszkedvûen. Abban magamban igazat kellett adjak neki, h. "ez egy kollektív mûfaj és megfelelõ impulzusok nélkül meghal az ember..." Szóval, egymás ellenére nem tudnak, mert nem tudhatnak jók lenni.
név: k.zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-03
Senkinek semmilyen problémája, magánügye nem mentség a rosszabb teljesítményre. Képzeld el, ha egy mûtét sikere csak azon múlna, hogy épp nincs-e valami baja a dokinak. Ha nagy baja van, ami komolyan akadályozza, mondják le a mûtétet, amúgy meg vonatkoztasson el, és végezze a dolgát. A színészetre is ez áll. Amióta kicsit jobban belelátok - a lányom révén és a rovartos interjúk révén - kezd elegem lenni a magyarázatokból, kifogásokból és minden egyebekbõl. Miért kell mindig mentség?
Különben nem láttalak a premieren, tehát nyilván nem azt az elõadást láttad, amit én, de aligha láttam én jobb teljesítményt, mint te.
név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-03
Leginkább és is csak szomorú vagyok, Zsuzsa!
Magánemberként, mondjuk, megtudhattam, h. az az elõadás, amit láttam, mitõl volt olyan, amilyen. De ez nem vigasztal.
név: k.zs. e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-02
remek írás. szomorúan kell bevallanom: minden sorával egyetértek. a szomorúság pedig nem abból fakad, mintha nem szeretnék én e remek recenz írójával egyetérteni, hanem abból, hogy bizony rám is rám férne már egy valamirevaló színházi élmény Kassán. bár én elég benevolens vagyok, de az ördög az én gyomromat is megfeküdte. pontosabban: elõadás után még otthon is egy órán át ásítoztam. de hát ne már, hogy a színházba járjak altatóért!