[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az újrahasznosítás művészete - Gondolatok Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim c. filmje láttán

szerző: Szabó Gábor 2013-03-10

 

Az újrahasznosítás művészete - Gondolatok Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim c. filmje láttán

 

Ha még emlékszünk Tornatore 88-as Cinema paradisójára, ahol a film fináléjában a felnőtt Totó megtalálja majd levetíti az Alfredo által megvágott cenzúra-mozit, amiben az úgynevezett pornográf jelenetek a filmtörténet leghosszabb és egyben a legszebb csókjelenetévé olvadnak össze, akkor a Pálfi György által „rendezett” Final Cut – Hölgyeim és Uraim c. film életérzése ismerős lehet. Az elv viszonylag egyszerű: válogass ki azonos jelenetsorokhoz, helyzetekhez különböző filmek képsorait. Vágd össze őket úgy, kb. 3-4 másodpercenként, hogy dramaturgiailag egymásnak ne mondjanak ellent, és adekvát megfeleljenek. Ezután az egyes jelenetsorokat szőjed egybe egy egységes story line-on, és vezesd a nézők tekintetét több száz nő és férfi karakterén úgy, mintha mindvégig csak egy párt látnának. Leírni könnyű – ám a munka maga 3 évig tartott. Hisz eleve a képkockák kiválogatása több száz órányi mozizást vett igénybe. Négy vágó (Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra és Lemhényi Réka) és hat vágóasszisztens dolgozott együtt Pálfi Györggyel, hogy a mintegy 800 órányi anyagból összeállítsanak egy vadonatúj történetet. Mármint vadonatúj az egyes képkockák által képviselt történetekhez képest…
 

Persze tudom. Szokásos mostanság e filmmel rámutatni a mai magyar film sivár helyzetére. Szegény ember vízzel főz – mondják. De ebben az esetben egyik ítélet sem igaz. Az ember sem szegény – hisz Pálfit és alkotógárdáját a jelenlegi magyar filmművészek legkreatívabbjaihoz sorolom. Másrészről pedig a víz túlságosan homogén a Final Cut – Hölgyeim és Uraim heterogenitásához képest.
Na, de itt kezdődik el a bonyodalom. Az új és a régi, vagy a rész és az egész problémája.Thészeusz hajójának paradoxonja szerint, ha Thészeusz hajójának minden elemét már legalább egyszer kicserélték a hosszú út során, vajon tekinthető-e még mindig ugyanannak  a hajónak, mikor révbe fut, hisz minden egyes tartozéka kicserélődött. Sőt, egy másik kikötőben egy élelmes hajóács gondosan összegyűjtötte a lecserélt darabokat, és összerakta az eredeti mását? E paradoxon feloldása egyértelmű. Ez a hajó nem az a hajó. Ez a hajó teljesen más. A Final Cut – Hölgyeim és Uraim nemcsak egy egyszerű oktatási célra használható montázsfilm – mint amivé a lassan rajzolódó karrierje avanzsálja, a kíméletlen szerzői jogok miatt. (Sem hazai, sem külföldi forgalmazásban a film még nem került – mind a mai napig, a szerzői jogok tisztázatlansága miatt. Bár a komáromi Vasmacska filmklub bemutatta ugyan – nagy-nagy sikerrel, de a belépés díjtalan volt.)
 

E film egyrészt rámutat arra, hogy az egyes filmkockák újszerű variálása hasonlóképpen variálható, mint az újkori nyugat írásának betűkészlete. Vagyis az egyes betűk kombinációiból szinte végtelen számú szókészletet konstruálhatunk, persze az értelmi és fonetikai kritériumoknak megfelelve. Ez annyit jelent, hogy a jelenlegi százhuszonvalahány éves filmtörténet több milliónyi leforgatott filmidejéből tetszőlegesen összemontírozható lehetne egy végtelen számú filmalkotás. Erre mutat a jövő? Lehet, hiszen a magyar származású William Fox által alapított, századik születésnapját két év múlva ünneplő 20th Century Fox stúdió filmjeiből készülne a következő „Final Cut”. Pálfiék már tárgyalnak a stúdióval, amennyiben sikerül megállapodniuk az együttműködésről, a stúdió birtokában álló 1600 filmből válogathatnának az alkotók. Legálisan.
 

Az újrahasznosítás korát éljük. Miért ne lehetne a filmeket is újrahasznosítani. Sőt – ezt fel sem kell találni. Az irodalomban vagy a zeneművészetben már ezer éve ismerik. Bach Goldberg-variációitól kezdve T.S. Eliot Átokföldjéig. A magyar kultúrában ennek méltán jeles képviselője, (nemcsak) az idézéseknek nagy mestere: Eszterházy Péter. Tarantino (Kill Bill 1-2, Django elszabadul) vagy a poszt-posztmodern Pixar-Disney produkciók (Shrek trilógia), mind igazolják a baudrillard-i gondolatokat, miszerint „a másolat modellje már másolat, a másolat így a másolat másolata, ...semmi valóság – semmi más, csak interpretáció, minden interpretáció nem más, mint az előző interpretációk interpretációja...“ És mint mindig, most is segít a Biblia, ha kinyitjuk a Prédikátorok könyvét: „Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.“ A Final Cut minden filmkockáját láthattuk már valahol (bár, talán, nincs ember a Földön, aki ezt elmondhatná magáról). A forgatókönyv sem túl vastag – mondhatni pár mondattal felskiccelhető. Az ötlet sem új, hisz a nagy filmfesztiválok nem ritkán bíznak meg neves alkotókat, hogy a rendezvény szignálja vagy egyes szekciók profilja hasonló montázstechnikával legyen megvágva – bár csak pár másodpercben. A Final Cut ezzel szemben nyolcvanhárom perces, és mégis működik. Vagy pont ezért?
 

És itt jön képbe a második szempont. A varázs. Ha az ember nem lenne több, mint minden sejtjének, idegen mikrobájának, molekulájának, elektromos feszültségének a summája, akkor igencsak hasonlítanánk egymásra, mert anyagi szinten rendkívüli azonosságot tudunk felmutatni. Ha a Final Cut nem lenne több, mint gondosan összevágott különböző filmek emlékezetes vagy soha nem látott képsorainak szekvenciája, akkor talán ugyanúgy egy tucatterméket láthatnánk, amit egy tetszőleges vágóprogrammal bárki összeállíthatna Youtube-n. Ám e film szerencsére több ennél. Mert nemcsak hommage ez, a film története előtt. Hanem egy belátása is annak, hogy miért is jártunk moziba az elmúlt százhúsz évben – és fogunk járni a következő százhúsz évben is. Mert van legalább egy történet, ami örök, mind a valóságban, mind a moziban. S ez nem más, mint a férfi és a nő kapcsolatának varázsa. Karinthy szerint a férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt. Ám ezt a szerelem feloldja és újracsomózza, hogy újra kioldhassa. És körbe-körbe. Ennek a körforgásnak is mozgó szobrot állít a Final Cut – felhasználva e sajátos kaleidoszkóp technikát, amellyel három-négy másodpercenként változik, alakul át a nő egy másik nővé és a férfi egy másik férfivá.
 

Talán mint a valóságban?

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :