[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Az utolsó papírrepülő

szerző: Veress Zsuzsa 2018-05-07

 

Az utolsó papírrepülő

 

Krulik Zoltán a legigényesebb világzenét játszó, népszerű Makám együttes zeneszerzője, szövegírója, frontembere.

Szerencsémnek tartom, hogy személyesen ismerem. Hajdan rég együtt töltöttünk pár napot Erdélyben, családi fotóalbumunkban is szerepel, amikor kirándultunk az Aranyos partján.

Apropó: Hajdan rég! Én ezt a címet viselő Makám-dalt szeretem a legjobban.

 

https://www.youtube.com/watch?v=RT273dl8EKI

 

Nem baj, hogy ez egy adventi ének, és most éppen nem aktuális. (Ámbár, mikor nem aktuális a remény? … a minőségi zene?) A felvételen a bal szélen látható a gitáros-énekes szerző, az együttes korelnöke.

 

Nos, egy bizonyos kor után Krulik Zoltán elkezdett írni is: szépirodalmat.

Az utolsó papírrepülő a második kötete.

 

„A házak fölött körözve, jól látszott a pilóta, füles bőrsapkában, motoros szemüveggel, s mögötte egy »örökké mosolygó arcú ember«, ahogy piros röpcédulákat szór a szélbe. Az írásra nem emlékszem, csak ahogy az égi levelek lassan ringva beterítik a várost. Az örökké mosolygó arcút egyszer meglestem, míg vizelt a kocsmaudvaron, mindkét füléig vastag sebhely húzódik a szája szegletéből.

»Majd ha piros hó esik«, mondogattuk, ha valamit nem akartunk teljesíteni, s marokszám szedtük, osztogattuk a tereken, buszmegállókban ácsorgóknak. Otthon repülőt hajtogattam belőle, s a lépcsőház legfelső ablakából hajigáltuk. Napokig eltartott a játék, míg el nem fújta a szél az utolsó papírrepülőt is.”

 

Az 1951-ben született szerző tehát a szocreál korszakban, Tatabányán és környékén leélt gyerekkorát írta meg ebben a könyvben.

Azaz, egész családtörténetet.

Az elbeszélő a jelenben az üres, elhagyatott nagyszülői házban szimatolja az eltűnt idő nyomát. Majd fiókokban kotorászik, megfakult fotókat nézeget, a családi Biblia bejegyzéseit olvasgatja. És emlékezik.

 

Az alig nyolcvan oldalnyi, mozaikos szerkesztésű szöveg fő szála egy fejlődéstörténet. A legkorábbi gyerekkori emlékektől kezdve -  a pannonhalmi gimnazista éveken át -  a kötelező sorkatonai szolgálatig követhetjük az író lelki-szellemi önéletrajzát.

De közben felidéződnek a nagyszülők, szülők, egyéb közelebbi és távolabbi rokonok megpróbáltatásai is. A háború, a csengőfrász, a kilakoltatás, az államosítás… A családi tabuk felfedése…

Milyen szívszorító az a jelenet, amikor a szülők sok évtized után végre bevallják, hogy „Ágnes nem a testvéred” - és az elbeszélő erre azt válaszolja, hogy „de hiszen ezt hatéves korom óta tudom”!

 

Cseppben a tenger. A szerző és családja történetén keresztül a huszadik század förtelmei rajzolódnak ki.

 

A szöveg összeér Krasznahorkai Lászlóval is, Esterházy Péterrel is.

 

Mondhatjuk, hogy egy ilyen könyvet bárki tud írni: a saját gyerekkorát, családját megírhatja akárki, aki elég intelligens, és jól tud fogalmazni.

Hm.

Krulik Zoltán könyve ebben a kategóriában kifejezetten a legjobbak közé tartozik. Jó szöveg. Jó olvasni. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

  

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :