[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Bagolyköltő

szerző: Veress Zsuzsa, Mezősi Miklós 2012-05-27

 

Bagolyköltő

 Athene brama...

 

... esetleg bubo bubo, de mindenképpen a strigiformes rendjébe, a strigidae családjába tartozó faj tagja. Azok számára, akik nem klasszikafilológusok, fordítom: Mezősi Miklós költőt határoztam meg imígyen. Brama kuvik, esetleg uhu, vagyis fülesbagoly – de mindenképpen a bagolyalakúak rendjébe, a bagolyfélék családjába tartozó egyed. Azaz bölcsész.
 
Miután elmondtam róla a lényeget, itt akár be is fejezhetném. De eszembe’ sincs!
 
A Fűzfa Balázs kitalálta – szervezte 12 legszebb magyar vers program számomra olyan volt, mint a facebook. Tudniillik rátaláltam régi ismerőseimre. Mezősi Miklós, sok évvel ezelőtt, csoporttársam volt az egyetemen. Orosz szakon. De hát, nekem fontosabb volt a magyar – neki meg a latin. Így aztán elsuhantunk egymás mellet, mígnem Vörösmarty „véncigánya” miatt egymás mellé estünk egy borospincében…
 
Regényírók, festők későn is szokták kezdeni. (Gondoljunk csak Theodor Fontane kései remekművére, avagy Csontváry patikárius úrra!) De matematikusok, zenészek és lírikusok általában nagyon korán indulnak, ezt még Czeizel Endre genetikus is megírta. Mezősi Miklós azonban eléggé éltes korban kezdett el verseket írni. Illetve kiadni. Közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez. Hm…
 
Unatkozó klasszikafilológus? Nem. Költő.
Ezek itten csatolt fájlok (2009), és az Aranycserép-darabok (2011) című kötetei igazán megleptek engem.
Mezősi főleg görög mitológiában utazik, és ógörögös egyébként is, elannyira, hogy második kötetének elejére még egy görög nyelvű verset is rittyentett. Akik tanulták valaha ezt a nyelvet, tudják, hogy a mellékjelek, a hehezetek és hangsúlyok jelölése külön bravúr. Hát, kérem: Mezősi ebben perfekt. És nagyon jól játszik azzal: hogy akkor most vajon ez eredeti ógörög, vagy ál-szöveg? A megfejtés, persze, adott…
 
Mindkét kötete átgondolt, kitalált, végigvitt szövegkorpusz. 
 
A „csatolt fájlok” tényleg azok. Úgy értem, sok az alkalmi vers. És ha szójátékként értelmezem a kötetcímet, akkor azt is mondhatom, hogy: igen, a fájások is átjönnek.
 
Rengeteg az idézet mindkét kötetben. Naná, hisz szuperbölcsésszel van dolgunk! És persze, hogy a ritmus tökéletes! Legkedveltebb a hexameter – ami anyanyelve a költőnek, csak úgy folyik az ujja alól –, de van minden más, ravasz és nehezen megírható versforma is. A rímek csilingelnek, fütyülnek.
Ennek van egy olyan hatása is, hogy a költő a rím- és ritmuskényszer miatt elkövet mindent. Poénokra hajt. A poénok persze többnyire bejönnek.
 
DE. 
Mezősi versei szörnyen okosak. Szellemesek. Van bennük valami igazi, száraz, férfias humor. Fölényes irónia. Tud mindent, olyasmiket is, amiket kizárólag lábjegyzetekből lehet tudni. Na de, ő fejből tudja!
 
Jó, igen, akkor azt is meg lehet írni, hogy ez a költészet keveseknek való.
Hogy nem az élet nagy kérdéseit dörömböli az ég boltozatján. (Vagy mégis? A sok játékos vacakolás, amit Mezősi csinál: mintha mégiscsak az „élés” lényegét érintené.)
Persze, sokan mások ugyancsak nem. Például Varró Dani (és nemzedéke).
Például Varró Dani és Mezősi között van egy olyan nagy különbség, hogy Mezősi nem gördülékeny. Játékos, de nem sima.  
Olyan, mint egy alexandriai könyvtáros – a könyvtár leégése előtt. 
 
Ezt a mondatot latin szakos kollégám mondta róla. Neki ugyanis rögvest kölcsönadtam a Mezősi-köteteket.
 
(Veress Zsuzsa)
 

Mezősi Miklós: 

Fájdalom. Cím nélkül

 
(Antosa Cehonte emlékének)
 
 
E káprázó és pompás tüneménnyel
versenyezni, ugyan mondd, ki is mer?
Szerpentina, ki csak téged ismer,
tudja: ragyogásban nem is mernél
elkövetni semmiféle tréfát,
s ha akarnád, elvihetnél annyi pálmát:
füstölhetnéd föl sok költőcske álmát.
Versengni nem mernék én hát veled –  
más, mi engem versírásra sarkall.
Versíró-sarkantyúm, mi itt most rám vall,
s mitől szédítőbb lesz kis ösztövér lovammal
nagypályán szikrázni a sors-futammal.
 
 
Kinek sírjam fájdalmam el – lovamnak?
Mikor már életem rózsái ellovantak?
(Ó, nem „arcom pírja” és efféle szókra
gondolok én vagy holmi rétor-trópusokra.)
Éltem rózsái ellovantak... a lovat alájok
rendre én adom hát: ők a szépleányok.
Ó, rendre tőlük s persze értök elalélok.
Élni másért, mint a nőkért: nincs egyéb ok
(vén borbély Krúdynál is mondta ezt ott,
közben Szindbád ravaszkásan mosolygott).
Rózsáim nem hervadtanak, hisz nem szokásuk.*
 
 
Hervasztó némelyik, ha van megszólalásuk,
s én vagyok, ki ekkor hervadozgatok, nem ők;
ilyenkor ők, mint máskor mindig, feslő rózsatők.
 
 
E Rózsakertbe lépni (vagy benézni) nem veszélytelen;
ám ha rászánod magad, mindenképp tarts velem.
Ha itt belépsz, hagyj fel minden sötét kedéllyel
– itt csak bíznod lehet, s hagyj fel minden reménnyel.
 
 
E Rózsakert kertésze voltam és vagyok,
s megvártam ott egy-két-há′ kósza illatot.
Szinte földre döntött kósza illanásuk, úgy bizony:
erős lökésük ellen páncélmellvéd, vasuszony
fabatkát nem kóstál – ezt kár is mondanom.
Fájdalom és bánat, Cservjakovnak pusztulása,
Cím nélkül – mondom, hogy mindenki lássa.
 
 
Rózsáim, tudjátok, mitől sajog meg fáj dalom?
Miért nem bánom én mindazt, mi bánatom?
Mért ír a költő és kinek – én meg nem mondhatom.
Tán hogy szeressék és dicsérjék azért, mit adhatott.
 
 
csak az dicsérje versem
engem pedig szeressen
kinek sajog sőt fáj e dal
cím nélkül is sőt rája vall
 
 
* Vö. Mr Grabowski válaszát a csinos Csino-szan kérdésére akció
közben („Megsérült, Mr Grabowski?” – „Nem szokásom.”
Macskafogó I). V. Zs.
 



 

A Gribojedov és a TÖMEGÍR

 
„Ma este érdekes események színhelye lesz
a Pátriársije Prudi”
(Mihail Bulgakov)
 
 
Gribojedov, TÖMEGÍR –
Elnök úrról mi a hír?
Berlioztól se ma, sem
tegnap se jött esemes.
Olvasóm, nehogy ne sírj...
az jó, ha a Tömeg Ír;
jó lesz, hogyha ideér
Elnök úr, mert nincs papír.
 
 
No de mi van, hol késik?
Mért nem gyön, a kiskésit!
Elnök úr, jaj, hová lett?
Tán olajra léphetett?
Aggodalom befészkelt
a tagsági szívekbe,
kuvikol ez feketén
(„a tagságnak kellek én”).
 
 
Az Elnök úr nem is ír,
mire kell a sok papír?
Hát a Tömeg, ami Ír,
annak kellett e tapír...
neki meg a TÖMEGÍR.
 
 
Elnök úr majd eláraszt:
nála leled a választ.
De ha mégsem: megvigasztal
a Gribóban egy víg asztal.
 
 
Széles körűa tudása
a chéf-nek és nincsen mása;
tudásánál egyvalami
extenzívebb: tudniillik
beszállítói köre, akik
konyhájára hoznak halat,
vadat, krumplit, jó madarat.
 
 
Elnök úrnál van a gyógyír:
őtudja, hogy hol és mi hír –
egész tuti, hogy most lapít.
Misa Berlioz nem ír,
pedig mindent teleírt:
alá-, fölé-, beleírt.
Őt várjátok, a tapírt?
Nem hoztak még semmi hírt.
 
 
Elnök úr az ülésen,
ha akarna, írhatna
(előbb volt ott Annuska...).
Ha akarna, írhatna –
de nem akar: meghalt ma.
Woland elvtárs nyugtassa.
 
 
Utóhang
 
Korovjov megtréfálta,
Woland úr meg dorgálta,
Azazello ellopta,
Woland úr meg kiitta,
hátra is hajította,
előtte még dorgálta.
Hasonló lett Berlioz
feje így a serblihöz.
 

 

Önellátás a századfordulón

 

Irodalomtudományszervezés
 
 
Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
Dr. Lipták András
Elnök
OTKA Bizottság
Tárgy: Új OTKA pályázat fogadása
 
Tisztelt Elnök Úr!
Ezzel a furcsa-merész kéréssel fordulok Önhöz,
Lipták úr, ki az OTKA Bizottság elnöke éppen:
puszta-merőméltányosságból most, csak ez egyszer,
szíveskedjék egy kicsit oldani jól ama gyeplőn,
melynek a túlsó végén ott vágtázik az OTKA-
pályázat leadási határidejének bősz paripája,
míg az elülsőszárát (úgy tudom) Elnöki jobbja
fogja erősen, s el nem ereszti sosem: bizonyára
eskü s egyéb nagy-erős kötelékek késztetik erre.
Ámde elég komoly és nyomatékos az érv meg az indok
(gondolom én), mi e csöpp lazaság fele hajtani képes
elnöki szívét, és (az amúgy helyesen szigorított)
május másodikán kelt bélyegzési határnap
egy kicsikét kitolódna: borítékom bizony ekkor
béfogadásra találna Önöknél. Jól tudom én, hogy
szemtelen, arcpirító ez a kérés, mert precedenst szül –
vetheti ellene bárki. Az effajtának azonban
vasból van kebelében a szíve, ha semmibe nézi
csöppnyi halasztásom mentségeit, ó Prezidens úr!
Mást mondok Teneked, Te pedig vesd jól a szívedbe
(itt csak a versmérték s -hagyomány késztet tegezésre):
késve pecsételt OTKA-borítékim beborító
környűlállásit most gyorsan elősorolom mind.
Mint amidőn vak Phémiosz, isteni dalnok eseng a királyhoz,
vagy mikor agg Priamosz keseregve siratni be vágyja
Hektórt, s jól megszállja ezért amaz isteni ihlet
(Argoszölő, ugyebár), s kíséri az agg fejedelmet,
hogy tegye meg, mit egy ember sem tett eddig a földön: –
így vagyok én is, jóllehet épp nem is ekkora téttel.
Áldott állapotában (két hónappal előtte szülésnek)
kis feleségemet én kórok házába bevittem,
s rám szakadott imigyen minden teher itt, a családban:
pályázat, gyerek és… és gondolhatni a többit.
Tiszteletem teszem és kérem, ha lehet, boritékim
(száma melyeknek öt) énnékem csak vissza ne küldjék,
ám bírálják el hamar – úgy, ahogy egykor: a múltkor,
féltucat évvel előtte (körülbelül) én elnyertem
pénzeket OTKÁ-tól kutatásra, amit meg is ítélt
és bírált értőn a Modern Filológia Zsűri,
értékelve „kiválónak” mindazt, amit írtam
ebben a tárgykörben s szeparált könyvben ki is adtam.
Tiszteletem még egyszer, s őszintén bízom Önben.
 
 
Budapest, Ludovika tér, 2000. május 8., hétfő
 



 

Előhúsvéti casus bibendi-vers

 

Mi a bor? Hieratikus maszk. ... Isten a főtt sonkában is ott van."

(Hamvas Béla)

 

Tanítványaimnak Veszprémben és Szombathelyen
 
 
„Sok lebegőüledékanyagot tartalmaz”, ahogy csak
elskandáljuk a köznapi méla dumát s le is írjuk,
versformába kötözzük, akár húsvétnap a sonkát,
bort bor alá vegyítünk ezután, preparálva az útját
húsneműnek, hogy korcsolyaként csúszhasson a hasba.
Eltelik egy kis idő és elfogy a bor meg a sonka,
és miután elvertük az éhünket meg az asszont,
bamba derűvel rámeredünk az üres kulacsunkra,
rágjuk a bájglit ahogy bételt régente az indek,
meg tán még mai nap rágódnak ezek, meg akiknek
rágni szokásuk, amit „csepűnek” nevezünk: csepűrágók
ők; no tehát mi eképp (ugyanígy) majszoljuk a bejglit,
méla-üvegszemeinkre a fátyol hályoga hulla,
értelmünk kialudt és horkol az agy, meg körbeforognak
ex-ragyogó szemeink és nem megy a smink csak a bájgli:
bételi éter az étel, hol van a Péter? jaj be sokat kannáztam a borbúl!
 
 
Elmondom mi tanulságot szűrtem le magamnak a búsban.
Ott jártam valahol, hol a nulladikon, legfönt a pokolban,
elsőkör tetején, hol a kannásbort vedelőknek
nyomban széthasogat fejök, úgy érzik legalábbis.
Mondd, hol alusszák ők az öröktelen-és-hazug álmuk,
borhamisításban kik utaztak, marmonkannát
sok borogén-tablettával teletömtek meg -dugaszoltak?
Úton vannak a mái napig, hisz a földi futásuk
állandó utazás volt (lássad: borhamisítás).
Most a pokol körein belül egyre keringnek e társak
– elvben társak, némák cinkosaikkal a bűnben,
szőkítvék olajoshalogénanyagot jövedékre.
Most ezek ott kannásborokat cipekednek a mélyben,
bruttósítva beöntést adnak lent Brutuséknak,
s mindama lúzernépnek, akiknek az alfele villan
ott, az örök fénynélküli, sőt hideg alsó részben.
És kannájokból az örök tabletta-itóka
nem fogy már sohasem ki; a hardvert néha cserélik
(erről konstruktíve az Úr rendelkeze eská:
megbízott a minőségbiztosítással egy ipsét,
hogy szigorún odanézve hatásköröket felügyeljen,
s bétartassa a béöntési határnapokat mind.)
 
Lett és lesz még másnapi fájdalom ott a fejekben...
Szűrjük a bort, ne csupán a tanulságot, s üledékét
egyiknek se együk vagy igyuk meg – köpjük a földre,
hogyha netán valamennyit mégis csak be-beszopnánk.
Egyet látni a fenti sorokból: mekkora lúzer
mind, aki lőré-addikt, hát még mind, aki -díler.
 



 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :