[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (13. rész)

szerző: Pap Krisztián 2015-11-01

 

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (13. rész)

 

A novemberi események Bártfa felszabadításáig

 

 

Újabb orosz erők jelentek meg Neusandeznél Tarnów irányából a 4. hadsereg jobbszárnya felé, ami arra bírta a hadsereg-főparancsnokságot, hogy a 3. hadsereget a csatába való gyorsabb beavatkozásra kell utasítani. ,,A hadsereg-főparancsnokságnak ezen rendelkezése megzavarta a 3. hadsereg-parancsnokság terveit, amely ugyanis a Héthárs területén gyülekeztetett erőkkel először a Bártfánál álló ellenséget akarta megverni és csak ennek megtörténte után szándékozott Neusandezre, vagy pedig északi irányban előnyomulni. Azért december 5-én este mégis intézkedett, hogy a Kornhaber kombinált honvéd hadosztály Palocsára és az attól nyugatra levő területre, a 4. lovas hadosztály pedig Ólublóra meneteljen, hogy azután Neusandez felé előtörhessen.” December 6-án azonban újabb jelentést terjesztett fel az AOK-nak, amelyben kifejtette ,,hogy a folyamatban levő nagy erők készenlétbe helyezésénél a hadsereg északi szárnyán az a szándék vezette, hogy az ellenséget Bártfánál megveri és azután – a helyzet szerint – Neusandezre, vagy észak felé nyomul elő. Ettől a tervtől várta azt is, hogy a Neusandeztől keletre levő ellenséges erők visszavonulnak. [az elrendelt támadás] ...azonban egyelőre kizárja a hadműveletet Bártfa ellen, mivel az arcban való támadás megerődített állások ellen nem kecsegtet gyors eredménnyel.” /128/ 

 

A Szurmay-csoport november 28., és december 4. között visszafoglalta az Uzsoki-hágótól északra és délre fekvő magaslatokat, majd a következő nap átcsoportosítással Bártfa térségébe vonult. Bártfa város visszafoglalásának során nézeteltérés történt az AOK, illetve a 3. hadsereg-parancsnokság között, mivel a Limanovánál küzdő huszár- és Landstrum alakulatok rendkívül szorongatott helyzetben igyekeztek feltartóztatni az oroszokat és az ő megsegítésük érdekében Conrad a leghatározottabban sürgette Boroevićet a beavatkozásra, mivel számára az első elérendő célpont Neusandez volt, nem pedig Bártfa. November 29-én Szurmay megfázik, magas lázzal ágynak esik s onnan irányítja a hadműveleteket és csak december 7-én kelhet föl, éppen jókor ahhoz, hogy a másnap reggel Muszynánál folytatódó nagyobb támadás irányítását átvegye. Az előretörés lendületes végrehajtás érdekében Szurmay bravúros megoldással seregcsoportját két részre osztotta és ilyen módon indította azokat a kívánt irányokba. Szurmay az előrenyomulást vezető Kornhaber hadosztályhoz megy, ennek élére áll és dél körül sikerül Bártfa fölé az oroszok oldalába jutni. Az előnyös helyzetet azonnali kihasználása érdekében a közeli Tapolytarnó elfoglalására küldött alakulatokat, amelyek el is végezték feladatukat, melynek hatására ,,az ellenség veszélyeztetve érezvén jobbszárnyát, az éj folyamán Bártfa vidékéről is visszavonult” /129/ 8-áról 9-edikére forduló éjszakán, a város tehát ekkor lett felszabadítva. A cári orosz hadsereg a későbbiekben idáig már nem tudott újból eljutni, azonban Uzsoknál már december 9-én újra megkapaszkodtak. Uzsok ezzel harmadszor került orosz kézre. 

 

A hadsereg-főparancsnokság december 8-án este ,,újból és nyomatékkal sürgette Boroevićot, hogy kövessen el mindent a 4. hadsereg hathatós támogatása érdekében. Ha az ellenség Bártfáról az átkaroló támadás elől Zborón át elvonult volna, úgy a 3. hadsereg erőteljes észak felé való előretörése mellett, irányítson azonnal minél több erőt erőszakolt menettel Neusandezre, hogy a várost, valamint az ottani Dunajec hidakat mihamarább elfoglalja s ezáltal egyrészt véget vessen Bruszilov erőeltolásainak az orosz 3. hadsereg megsegítésre, másrészt tartsa fenn továbbra is a két ellenséges hadsereg szétválasztását.” /130/ A parancs vétele után a hadsereg-parancsnokság utasította Szurmay altábornagyot, hogy a Kornhaber- és Nagy csoporttal nyomuljon előre Neusandez irányába ameddig csak lehet.

 

Az osztrák világháborús munka nem tartja lehetetlennek, hogy Boroević amikor utolsó érintetlen erőit és pedig ,,kizárólag Bártfa visszafoglalásának céljából” Eperjesre eltolta, a magyar miniszterelnök ama felszólításának tett eleget, hogy ,,mindent el kell követni az orosz előnyomulás feltartóztatásra, máskülönben a románok betörnek Erdélybe.” /131/ Egy korabeli résztvevő szerint is: ,,Egy ponton Tisza nyilvánvalóan megkerülte Conradot, amikor közvetlenül a harmadik hadsereg parancsnokához, Boroević tábornokhoz fordult, aki Tisza sürgetésére parancsot adott Kornhaber tábornoknak Bártfa visszafoglalására az oroszoktól.” /132/ A városba Emil Colerus tábornok 10. hadosztálya ellenállás nélkül vonult be, mert mint kiderült, az oroszok már napokkal korábban megkezdték erőik kivonását Bártfáról, ezért a 3. hadsereg-parancsnokság ,,utasította a IX. hadtestet, hogy küldjön azonnal egy vezérkari tisztet autóval Szurmayhoz, hogy tájékoztassa őt az eseményekről és serkentse gyorsabb előrenyomulásra Neusandez felé. A felszólítás azonban fölösleges volt, mert hiszen a Szurmay csoport a síkosra fagyott, részben úttalan utakon, félig befagyott vízmosásokon végzett, három napos kíméletlen menetelés következtében tovább már amúgy sem fokozhatta teljesítményét. Azáltal vesztett időt, hogy a Neusandezhez már elég közel volt csoportnak december 8-án Bártfa felé kellett előnyomulni, már nem lehetett behozni.” /133/ A Limanovánál folytatott élet-halál harc miatt valóban minden óra, amely a segítséget jelentette, létfontosságú volt és a Bárfára tett, egy napos kitérő az AOK-n érthető idegességet váltott ki és ,,semmiképpen sem volt megelégedve az eredménnyel.” Conradot némileg jogos izgalom ragadta magával, hiszen jól kigondolt haditervét látta veszélyeztetve és ennek nyomán ,,meg nem érdemelt szemrehányások” érkeztek a 3. hadsereg-parancsnoksághoz, melyek Szurmaynak voltak irányítva. 

 

Boroević jelenteni volt köteles az egyértelműen Tisza ösztönzésére végrehajtott hadmozdulatot, tehát az AOK-n tudtak róla, de az mégis bosszantotta Conradot, hiszen dédelgetett terve, az orosz támadó erő nagyarányú csapdába ejtése és megsemmisítése veszni látszódott. Csakhogy ebben a kialakult feszültségben ő is hibás, mivel többszöri sürgetésre sem adott megfelelő mértékű tájékoztatást a magyar miniszterelnöknek, aki így nem tudta kellően értelmezni a harci helyzetet. Emlékeztetünk a már idézett Buriánhoz írott s Conraddal kapcsolatos levelére. Conrad folytonos titkolódzása közismert volt és ebben az időpontban részben érthető is.

 

Sok forgott kockán, hiszen ha nem sikerül az orosz 3. hadsereg bekerítése, akkor a visszacsapás miatt épp az oroszok keríthetik be az előrenyomuló osztrák-magyar erőket. Az AOK idegessége a 3. hadsereg számára december 10-ére szóló igen éles hangú intézkedéseiben is benne volt: ,,A helyzet komolysága megköveteli, hogy a 3. hadsereg vessen gátat minden eszközzel a támadási lendület esetleges ellanyhulásának. A hadsereg-főparancsnokság mindazoknak, akiket illet, a legnagyobb fokú rosszallását fejezi ki, hogy nemtörődömségükkel és tétlen magatartásukkal előmozdították az ellenség zavartalan cselekvési szabadságát, jóllehet a hadsereg-főparancsnokság már december 5-én jelezte, hogy ellenséges erők nyugat felé vonulnak.” /134/ Azonban, ahogy Szakall megjegyzi: ,,Ez a szemrehányás természetesen a legkevésbé sem érinthette sem Szurmay altábornagyot, sem alparancsnokainak bármelyikét, mert azok november 25-e óta a szünet nélküli tevékenységnek és kezdeményezésének példaképei voltak. Hogy a szemrehányás mennyire nem érinthette Szurmayt és alparancsnokait, azt mi sem igazolja jobban, minthogy a 3. hadsereg-parancsnokság a szemrehányást Szurmaynak nem is továbbította. A 3. hadsereg-parancsnokság ugyanis tudta, hogy azokból a csapatokból, amelyek hetek, sőt hónapok óta szüntelenül kemény harcokban állottak és éjjel-nappal, vasúti szállítás utáni pihenés nélkül, az utolsó két napon is mindig 25 km-en felüli meneteket teljesítettek, már többet kipréselni nem lehet.” /135/ 

 

Az osztrák-magyar hadsereg-főparancsnokság éles kritikáit és szemrehányásait erősen lerontja, hogy egyrészt tudtak a Bártfai kitérőről, másrészt a Boroević nem tudta, hogy vele szemben nem az egész 8. orosz hadsereg áll, hanem csak egy hadtest, a XII-ik, s ennek nem tudása a hadsereg-főparancsnokság hibája volt. Mégis úgy tűnhet, hogy Tisza sürgetése Bártfa visszafoglalása érdekében feleslegesen kockáztatta a Limanovánál tetemes túlerővel küzdő csapatok erőfeszítéseit, hiszen ekkor már nem is napokban, hanem órákban lehetett mérni, hogy a huszárok mikor fognak annyira megfogyatkozni, hogy az ellenállás értelmetlenné válik. Az AOK idegeskedése a Szurmay-csoport látszólagos késése miatt némileg érthető, de nem teljesen, hiszen Bruszilov igencsak résen volt, tudta meddig lehet feszíteni a húrt, és ahogy a honvéd erők, főleg a Szurmay-csoport megjelennek Neusandez környékén, december 11-én, már ment is a távirat az orosz csapatoknak az általános visszavonulásról.

 

Conrad nagy reményei, melyek az oroszok elfogására irányultak nem váltak be. Az időre kitűzött menet célokat a Szurmay csoport él dandárjai nem tudták teljesíteni, még azok sem, amelyek hegyvidékhez szokott bosnyák és stájer egységekből álltak. A szakadatlan, napi 20–30 km-es hegymenetek sokszor térdig érő fagyos vízben, s a gyakori harcok teljesen kimerítették a csapatokat. Az osztrák-magyar hadsereg-főparancsnokság ha értette is a csapatok fáradtságának okát, nem akarta azt figyelembe venni, ezért ismételten elégedetlenkedett és egyre az előrenyomulást sürgette. A hangulatot csak rontotta, hogy közben megérkezett a hír, hogy Szerbiában az osztrák-magyar 5. és 6. hadseregek teljes visszavonulásra kényszerültek. A Szurmay ,,repülőhadtest”-hez hasonló jellegű feladata volt Galíciában, északi irányból Arz Arthur vezette VI. kassai hadtest 39. honvéd hadosztályának (parancsnok Hadfy Imre)  is, és végül ezen honvéd alakulatok találkoztak össze a Neusandezi hídon és kezet fogtak, mint akik jól elvégezték a rájuk bízott feladatot december 12-ére virradó éjjel. /136/ A Szurmay-csoport ha késve is, de végül elérte kitűzött menetcéljait és ahogy az osztrák vezérkari munka fogalmaz: ,,Az események azonban tetőpontjukat akkor érték el, mikor december 12-én az Arz és Szurmay tábornokok csapatai Limanovánál és Neusandecnél megrohanták Dimitriev és Bruszilov belső szárnyait. S minthogy ezen döntés ideje teljesen összeesett a keleti német hadseregnek Varsótól nyugatra kivívott sikerével (lowiczi csata december 6–12.) joggal mondható, hogy ezzel lezáródott az orosz hadjáratnak szeptemberben megkezdett második fázisa.” /137/ Az osztrák-magyar 3. hadsereg azt a feladatát, hogy magára vonjon orosz erőket, melyek beavatkozhattak volna Limanovánál, végrehajtotta, s ennek volt következménye a kikényszerített visszavonulás. 

 

Nem sikerült sem hadászati áttörést elérni sem az orosz hadsereg szárnyainak szétválasztása, vagy egy Tannenberg méretű eredmény, mint Conrad titkon remélte, de ilyesmire a fölényes tüzérségű, támadásban lévő csapatokkal rendelkező oroszok ellen nem volt esély. A legtöbbet mondó azonban az orosz északnyugati arcvonal akkori parancsnoka Ruszkij tábornoknak véleménye, aki egy amerikai újságíró előtt így nyilatkozott: ,,Hadászati mestermű volt a nagyszerűen kigondolt és mesterien végrehajtott Limanovai csata, amely minket arra kényszerített, hogy feladjuk további hadműveletünket Krakkó ellen és meggátolt abban, hogy átmenjünk a Kárpátokon. A Limanovai csata az első döntő visszacsapás volt, amelyet az orosz hadseregek Galíciában elszenvedtek. Az osztrákok helyzete a Kárpátokban vívott nagy harcok idejében nem volt irigylésre méltó. Mi Oroszországban teljesen megvoltunk győződve az o-m haderő teljes megsemmisüléséről, annál váratlanabb fordulat volt számunkra aztán a Limanovai csata kimenetele, mert a lendületes o-m támadás teljesen meglepett és egész arcvonalunk legérzékenyebb részén ért.” /138/

 

Az oroszokat december 11-ére sikerült kiszorítani Magyarország területéről, akik a Visztula mentén is megkezdték a visszavonulást és azonnal megindult az orosz seregek üldözése, azonban visszavonulásuk nem tartott sokáig. December 12-én Duklánál is meghátrálnak, de erőfölényükre jellemző, hogy december 14-én az oroszok minden várakozás ellenére továbbra is tartották nyugat-galíciai arcvonalukat és a visszavonulás ellenére minden talpalatnyi földet csak harc árán adtak fel. ,,Az orosz ellenállás azonban időközben annyira megerősödött, hogy december 15-én már csak a hadsereg nyugati szárnya tudott némi térnyereségre szert tenni.” /139/ A Szurmay-csoport üldözése is kezdett mindinkább lelassulni a csapatok mind erősebb fásultsága és az olyan tényezők, mint a tüzérségi támogatás hiánya miatt. Az AOK-n azonban optimista hangulat uralkodott el és ,,megérettnek látta a helyzetet arra, hogy a német keleti haderővel egyetemben végső csapást intézzen a megingott orosz arcvonal ellen”, ezért ilyen értelemben táviratozott a német keleti főparancsnoknak, aki az új célokkal egyetértőleg válaszolt. /140/

 

December 17-ére virradó éjjel az oroszok a német 9. hadsereg zöme előtt még megkezdték a visszavonulást s itt is megindult az üldözésük. E hírre ,,Berlinben Falkenhayn is vérszemet kapott és a kancellárral egyetemben kimondta, hogy a német 9. hadsereg támadását a legnyomatékosabban folytatni kell s a közép Visztulát kell mindenáron elérni.” /141/ Ez teljesen egybevágott Conrad terveivel. ,,Falkenhayn berlini megbeszéléseivel kapcsolatban, abból a célból, hogy Conrad gyalogsági tábornokot Szerbia leverésére irányuló terveinek megnyerje, illetve vele a további hadműveleti célokat megbeszélje, őt december 19-ére Oppelnbe kérette.” /142/ Az optimista hangulat ellenére ez a megbeszélés sem vezetett határozott megállapodásra. A korábbi két különböző nézet ugyanúgy szemben állt, mint már szeptember óta folyamatosan. Falkenhayn a döntést továbbra is Franciaországban, míg Conrad Oroszországban akarta megtalálni, ráadásul Falkenhayn Törökországnak hadianyaggal való ellátása végett Szerbia leverést, ill., északkeleti részének megszállását is kívánta. Abban viszont mindketten egyetértettek, hogy a támadást folytatni kell, s december 20-án ilyen értelemben adta ki az osztrák-magyar hadsereg-főparancsnokság utasításait. Az átkaroló hadműveletek meg is kezdődtek, azonban el is akadtak az orosz védelemben és ez évben már nem sikerült újabb eredményeket elérni. Ugyanis december 21-én az oroszok ,,egészen váratlanul” elkezdtek mind a Dunajec-Biala-i arcvonalon, mind pedig – és főként – a Kárpátokban támadni. Támadásuk ismételten válságba sodorta az arcvonal egyes részeit, különösen a 3. hadsereg keleti szárnyát. A 3. hadsereg így fokozatosan hátrálni kényszerült a négyszeres túlerőre (120 ezerre) becsült ellenség ellen. Az osztrák-magyar 3. hadsereg nagyjából azokba az állásokba hátrált a Kárpátokba, amelyekből december 8-án megindult. December 29-én az oroszok megtámadták az utóvédet (1. honvéd ezred) a Dukla hágón és azt elfoglalták. ,,Mivel ugyan az oroszok a 3. hadsereget követték, de a Kárpátok gerincét nagyobb erőkkel nem lépték át, a 3. hadsereg helyzete december utolsó napjaiban ismét állandósult.” /143/ A VII. hadtest-parancsnokság a csapatok pihentetését rendelte el, mert az oroszok nem nyomultak tovább, de a kétséges helyzet miatt a 3. hadsereg-parancsnokság december 29-én Bártfáról Kassára ment vissza, de ez már csak előzetes óvintézkedés volt, mert az oroszok a továbbiakban már nem tudtak nagyobb erőkkel bejutni a Felvidékre.

 

Összegzésként szabad legyen megjegyezni, hogy a központi hatalmaknak talán az egyetlen, halvány esélyük a győzelemre csak akkor lehetett volt, ha már a harcok kirobbanásának pillanatában olyan feltétlen összhangot valósítanak meg úgy a katonai felső vezetések között, mint a saját belső politikai irányító szervek vonatkozásában, mint ahogy ez az antant hatalmaknál megvalósult. Ez a nagyfokú egységesítés tehette volna lehetővé, hogy a szövetségesek ne külön-külön, hanem az adott helyzetnek megfelelően szükségszerűen gyorsan hozzanak döntéseket. Ez a rugalmatlan, több sebből vérző együttműködés kezdetben, de később is koordinálatlanná tette a hadműveleteket és végső soron szükségtelenül megnövelte a kivívható győzelmek elérését, hiszen az időtényező közép-Európa korlátozott nyersanyag forrásai miatt rendkívüli jelentőségű volt. Mintha az angolok neves katonai teoretikusa B. H. Liddell Hart is erre gondolt volna, mert mint írja: ,,Ha az 1914-es marnei csata után, vagy akár később, Németország nyugaton a védekező, keleten pedig az offenzív hadviselést választja, a háború kimenetele aligha nem más lett volna.” /144/ 

 

Az, amit a Monarchia hadereje vállalt ezen időszakban, egészen aránytalan volt felkészültségével és lehetőségeivel, mint Falkenhaynnak 1914 decemberében szerkesztett emlékirata is megállapítja: ,,Az osztrák-magyar haderő súlyosan szenvedett. Az osztrák-magyar hadvezetőség ennek dacára mindent megtesz, hogy szövetségesi szellemben vezesse a hadműveleteket. Három hadsereget vont át a Visztula balpartjára s csak gyenge erőket hagyott Galíciában. Ez önfeláldozásnak tekinthető”. /145/ Írta ezt az a német vezérkari főnök, akinek minden hatalom a kezében volt, hogy változtasson a helyzeten és segítséget küldjön, erre azonban mégsem bírta időben rászánnia magát. Ennek következtében a Monarchia 1914 végére megközelítőleg 820 ezer fős veszteséget (halottat, sebesültet, foglyot és beteget) szenvedett és sovány vigaszt jelentett, hogy az oroszok veszteségei még ezt a számot is felülmúlták. /Vége/

 

 

/Forrás: Valóság, 2014 augusztus/

 

/128/ HTL id. m. VII. kötet.  401. o.

/129/ Szakall id. m. 327. o.

/130/ HTL id. m. VII. kötet.  413. o.

/131/ HTL id. m. VII. kötet. 399. o. 

/132/ Vermes id. m. 531. o. 

/133/ HTL id. m. VII. kötet. 415. o.

/134/ Szakall id. m. 330. o.

/135/ Szakall id. m. u. o.

/136/ Szurmay id. m. 68. o.

/137/ Szakall id. m. 341. o.

/138/ HTL id. m. VII. kötet. 470. o.

/139/ HTL id. m. VII. kötet. 449. o.

/140/ HTL id. m. VII. kötet. 472. o.

/141/ HTL id. m. VII. kötet. 473. o.

/142/ HTL id. m. VII. kötet. u. o.

/143/ HTL id. m. VII. kötet. 484. o.

/144/ B. H. Liddell Hart: Stratégia. Európa, 2002. (1918 stratégiája.)

/145/ HTL id. m. VII. kötet. VII. kötet. 665. o. 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :