[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (2. rész)

szerző: Pap Krisztián 2014-10-30

 

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (2. rész)


A Szerbia elleni első támadások kudarcának okai

 

Az osztrák-magyar vezérkari főnöknek egy igen bonyolultnak látszó, de a Monarchia komplikált külpolitikai helyzetének megfelelő haditervet kellett kidolgoznia, egy részleges Szerbia és Montenegró elleni mozgósítást (,,B” – (Balkán) háború); egyet általános mozgósítással Oroszország ellen (,,R” – (Russia) háború); egy újabb általános mozgósítást Olaszország ellen (,,I” – (Italien) háború). Ezek voltak a főirányok, amelyeket a helyzetnek megfelelően lehetett alkalmazni, abban az esetben, ha ezen mozgósításokat (,,B”, ,,R” és ,,I”) nem egyszerre kell végrehajtani és persze akkor, ha Conrad egy kézben tud rendelkezni a haderővel, ez azonban nagyon hamar kiderült, hogy nem így van. Ez a haditerv, amit az árulások /10/ miatt többször módosítani kellett, azt is figyelembe vette, ha az oroszoknak sikerülne hat hétnél korábban felvonulnia, és ekkor a szerb hadszíntér másodlagossá válna, de alapvetően a gyors szerbiai győzelemre volt alapozva. Conrad úgy számolt, hogy a Szerbia elleni felvonulás 14 napot fog igénybe venni és ,,ha Oroszország ennek befejezése előtt belép a háborúba – ,,B-R” háború –, akkor a délre indított csapatok egy részét is északra kell küldeni, és a balkáni hadszíntéren védelemre kell berendezkedni.” /11/ Ezt amilyen egyszerű és logikus volt végiggondolni, annál nehezebben lehetett megvalósítani, de ebben már nem csak Conrad volt a hibás, más tényezők is közbe léptek. A problémát, a vasúttechnikai kérdést, csak fokozta, hogy a Monarchia vezetősége az 1904–05 óta leértékeltnek tartott Oroszország ellen egy vasúti sínpárt nem fektettek le, amellyel megkönnyíthették volna a csapatszállításokat.

 

A szerbiai hadjárat megindítása előtt komoly tárgyalások folytak Bécsben a hadjárat mellett, illetve ellene, és amelyek során Tisza István magyar miniszterelnök az 1914. július 7-ei közös minisztertanácson a háború ellen, illetve annak elhalasztása mellett érvelt. Az ottani feszült háború párti hangulatban is úgy vélekedett, hogy ,,ebben a pillanatban nem kell feltétlenül háborút viselni.” /12/ Ezzel a minisztertanács tagjai: Stürgkh gróf /13/, osztrák miniszterelnök, Berchtold /14/ közös külügyminiszter, Conrad és a bécsi német nagykövet Heinrich Tschirschky, valamint Alexander Hoyos a külügyminisztérium kabinetirodájának főnöke, nem értettek egyet. Abban viszont egyet értettek, hogy diplomáciai akcióval indítanak és katonai beavatkozásra csak a követelések visszautasítása után kerülhet sor. Tisza kemény, mégis teljesíthető követeléseket akart, de a többség úgy vélte, hogy ,,Szerbiához olyan messzemenő követeléseket kellene intéznünk, amelyeknek visszautasítása előrelátható, s így előkészíttetessék a katonai beavatkozás gyökeres megoldásának útja.” /15/ Tisza ezt nem fogadta el és nem is sikerült ekkor megegyezésre jutni az ügyben, ezért másnap újabb /16/ memorandumot küldött az uralkodónak, amelyben megjegyzi: ,,Egy általunk provokált háborút valószínűleg nagyon kedvezőtlen feltételek mellett kellene végigküzdenünk, míg a leszámolásnak későbbi időre halasztásával, ha ezt az időt diplomáciailag jól kihasználjuk, az erők arányának javulását érhetnők el.” /17/ 

 

Az elmúlt száz év távlatából Tisza éleslátását, érzékenységét az ,,erőviszonyok” helyes megítélését illetően, nem tudjuk eléggé elismerő szavakkal illetni. A magyar miniszterelnök talán többet is tudott az antant titkos tervezgetéseit illetően, mint amennyit szóvá tett, de ha csak azt ismerte fel, amit egy vezetőpolitikusnak akkoriban látnia kellett (volna), már az sem kevés. Az Osztrák-Magyar Monarchia, – de ide kell értenünk Németországot is –, vezető politikusai közül egyedül ő érzett rá arra, hogy nem szabad feltétlenül egy háborút fölvállalni, ha annak feltételeit az ellenség állítja elő, provokálja ki, különösen egy nagy európai összecsapás esetében, amikor az időzítésnek kiemelt szerepe van. Mert azt a világon senki sem gondolhatta komolyan, hogy egy olyan súlyos ügyet, mint egy trónörökös meggyilkolása, szó- és válasz nélkül hagyhat egy nagyhatalmi státusú állam és az antant éppen erre játszott rá. Ráadásul neki, magyar miniszterelnökként a magyar viszonyokat is figyelembe kellett vennie, ahol a felelőtlenül ostoba, tizenhat éven át (1896–1912 között) tartó ellenzéki obstrukció szabályosan elszabotálta a magyar haderőreformot, amelynek a hiányosságait aztán a frontkatonáknak kellett megszenvedniük.

 

Csak sejteni lehet, hogy Tisza a későbbiekben azért ,,adta be a derekát”, egyezett bele a szerbeknek küldendő ultimátum-szerű üzenetbe, ami már egyértelműen háborút jelentett, mert fölismerte, hogy Berlin és Bécs már döntött, s a háború elkerülhetetlenné vált, ő pedig nem az a típus volt, aki a legnehezebb pillanatban meghátrált volna. Itt is azonban két indíték fonódott össze, egyrészt Ferenc József feltételezhető és érthető személyes bosszúvágya, valamint a berlini katonai tényezők azon meglátása, hogy a szerbiai hadjáratot minél hamarabb meg kell indítani és gyors győzelmet kell elérni, vagyis lokalizálni kell a konfliktust, mert ezáltal vélték elkerülhetőnek a világháborús láncreakciót. A németek a későbbiekben persze tagadták, hogy ők sürgették volna a szerbiai hadjáratot, emiatt még a német kormányfő Bethmann-Hollweg /18/ és Tisza is összeszólalkoztak. Tisza 1914. november 19-étől négy napon át a német főparancsnokságon van, ahol tárgyalásokat folytat és az egyik alkalommal Bethmann-Hollweg kancellár kijelentette: ,,a júliusi napok bizonyítják Németország nagyvonalúságát és nem alapállását, mivel akkor a monarchiának teljesen szabad kezet adtak a döntések meghozatalában, miközben feltétlen támogatásukról biztosították annak vezetőit. Erre Tisza gyorsan emlékeztette a kancellárt, hogy Németország szerepe akkoriban korántsem merült ki a puszta passzív támogatásban, és a német vezetők is kedvezőnek látták az időpontot egy nagy háborúra. Bethmann-Hollweg hevesen félbeszakította Tiszát, kijelentve, hogy Németország felismerte akkoriban, hogy a Monarchiának határozottan kell fellépnie, de nem akart háborút, azt inkább el akarta kerülni.” /19/ 

 

Azonban Galántai József által elvégzett diplomáciai táviratok elemzése, összehasonlítása egyértelműen mutatja, hogy Berlin szoros presszió alatt tartotta Bécset ebben az ügyben, ugyanis például július 6-án Berchtold értesíti Tiszát az egyértelmű német állásfoglalásról: ,,Vilmos császár közöltette uralkodónkkal, hogy egy esetleges akciónknál számíthatunk Németország teljes támogatására. Vilmos császár véleménye szerint a Szerbia elleni akcióval nem kellene tovább várnunk. A jelenlegi kedvező pillanatot nem szabadna kiaknázatlanul hagynunk.” /20/ Tisza Berchtoldnak írt válaszában pedig közli: ,,Éppen most távozik tőlem Tschirschky, aki közölte velem: táviratot kapott, mely szerint a császár felhatalmazta arra, hogy teljes nyomatékkal kijelentse: Berlinben várják a Monarchia Szerbia elleni akcióját, és Németországban nem értenék meg, ha az adott alkalmat elszalasztanánk anélkül, hogy csapást mérnénk.” /21/ Tisza erős személyiségéből fakadóan ettől még nem hagyott fel tiltakozásával és a Szerbia elleni akciót Bulgáriával kötendő szövetségkötéshez akarta kötni, amihez azonban időre lett volna szükség, idő pedig nem volt a Berlini körök szerint.

 

 

Tisza természetesen annál sokkal realistább politikus volt, hogysem végleg elodázhatónak gondolta volna a nagy európai összecsapást, de azt viszont joggal remélhette, hogy némi időhaladékkal és ügyes diplomáciával jobb pozíciót szerezhet a konfliktus kirobbanásához a dualista állam számára, és ezalatt a magyar haderőt is sikerülhet korszerűsíteni, s modern harcászati szemléletre átnevelni. A probléma azonban kettős (mondhatnánk: dualista) természetű, hiszen a Monarchia haderejének átfogó korszerűsítése rengeteg pénzt igényelt volna, amelyet csak megemelt adókkal lehetett előteremteni. Ez magyar viszonylatban biztosan heves tiltakozásra vezetett volna a radikális ellenzék részéről. De érzékelhető, hogy az ,,atyáskodó” természetű Ferenc József sem akarta népét megszorításokkal terhelni, az uralkodó ezen – talán idős korából adódó – gesztusa azonban a fejlesztéseket visszahúzó erejűvé tette. Hiszen például Auffenberg /22/, mint közös hadügyminiszter, kénytelen titokban, saját szakállára megrendelni a 30 és feles mozsárágyúkat, amelyek aztán, bár kevés volt belőlük, csatadöntő fegyverré válnak nem egy esetben. /23/ De a világháború folyamán állandó hiány volt gépfegyverekből, ágyúkból és tüzérségi lövedékekből, hiába is ,,futott fel” maximumra ezen harceszközök gyártása az idő előrehaladtával, mert az elhasználódást és a veszteségeket nem bírták pótolni, ehhez nem volt eléggé kiépített ipari kapacitás és nyersanyag. Azt nyilván senki sem látta előre, hogy az európai háború négy és negyed évig fog tartani, de a fenti hiányosságok már az első csaták idején is kiütköztek és ilyen fokú készületlenségre az antant erők esetében legfeljebb Oroszországnál volt példa, de ők a világ más részeiről pótolni tudták hiányzó készleteiket, amit a központi hatalmak a tengeri blokád miatt nem. /folytatjuk/

 

Forrás: Valóság, 2014 augusztus

 

/10/ Először Alfred Redl árulása révén szerzik meg az oroszok a felvonulási terveket, majd Redl lebukása után egy Bécsben élő cseh politikus szerzi meg az új terveket, aki Conrad cseh inasát fizeti le az okmányok megszerzésére. Conrad az utolsó pillanatban azonban módosításokat eszközölt, immár harmadszor a haditervein, a bizonytalan román álláspont miatt, amiről viszont az oroszok már nem tudhattak. Részletesen lásd: Botár Árpád: A láthatatlan hadsereg: Kémek, Árulók, Merénylők. Zrínyi nyomda kiadója, 1990. 63-64. o.

A végső haditerv 1914. júliusában készült el, tehát ,,ez az óriási munka az utolsó pillanatban lett készen”, mert Szerbia július 24-én elrendelte az általános mozgósítást. HTL id. m. I. köt. 96. o.

/11/ Galántai id. m.: ,,Conrad úgy számolt, ha most meglepetésszerű gyorsasággal mozgósítanak Szerbia ellen, akkor ezt a két hetet feltétlenül megnyerik. Ha pedig a Szerbia elleni támadó mozgósítás befejeződött, és megkezdődött az ország lerohanása – amit néhány hétre terveztek -, akkor már Oroszország belépése esetén is befejezhető a Szerbia elleni háború…” 48. o.

/12/ Galántai id. m. 78. o.

/13/ Stürgkh Karl gróf (1859–1916) osztrák jogász, köztisztviselő, osztrák miniszterelnök. Főként belpolitikai okokból támogatja a Szerbia elleni katonai fellépést. MEV Lexikon, 626. o.

/14/ Berchtold Lipót gróf (1863–1942) osztrák-magyar diplomata, közös külügyminiszter. 1915. január 9-i javaslatával szembe kerül Tisza Istvánnal és Strürgkh osztrák miniszterelnökkel, valamint Conraddal, ezért lemond. Helyére Burián István kerül. MEV Lexikon, 71. o.

/15/ Galántai id. m. 78. o.

/16/ Az elsőt július 1-jén küldte az uralkodónak, ebben így fogalmaz: ,,…Egyáltalán, rendkívül kedvezőtlennek tartom ezt a pillanatot, mivel Romániát már jóformán elveszítettük anélkül, hogy helyette pótlást kaptunk volna, és az egyetlen állam, amelyre számíthattunk, Bulgária, ki van merülve. …Ha eljön egyszer a rajtütés ideje, a legkülönbözőbb kérdésekből kibontható egy háború. Előbb azonban mégis olyan diplomáciai konstellációt kell összehozni, amelyben az erőviszonyok ránk nézve kevésbé kedvezőtlenek.” Galántai id. m. 75. o.

/17/ Galántai id. m. 79. o.

/18/ Bethmann-Hollweg Theobald (1856–1921) német politikus, kormányfő. 1909. július 14-én leköszönő Bernhard von Bülow kancellár javaslatára II. Vilmos kinevezi kancellárrá. Miután mind a bal-, mind a jobboldal támogatását elveszíti, 1917. július 14-én a császár meneszti. MEV Lexikon, 76. o.

/19/ Vermes Gábor: Tisza István. Osiris, 2001. 528. o.

/20/ Galántai id. m. 76. o.

/21/ u. o. 81. o.

/22/ Auffenberg, Moritz, Freiherr von Komarow (1852–1928) osztrák-magyar gyalogsági tábornok, császári és királyi (közös) hadügyminiszter 1911. szeptember és 1912. decembere között. MEV Lexikon, 551. o.

 

/23/ A 30.5 mozsárágyúk pontosságukat és hatékonyságukat (átütőerejüket) tekintve jobbak volt, mint a németek 42-es ágyúi. A 30.5-ös mozsaraknak, döntő szerepük volt a belga erődrendszer felszámolásában és az orosz front áttörésében Gorlicénél.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :