[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (4. rész)

szerző: Pap Krisztián 2014-12-04

 

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (4. rész)

 

A Szerbia elleni első támadások kudarcának okai

 

     Itt egy érdekes momentumra kell felhívnunk a figyelmet, amely némileg jól megvilágítja a Habsburgok Magyarországra mindenkor féltékeny politikáját. Ugyanis a világháború előtt Conrad mindig mellékhadszíntérnek gondolta Szerbiát, amit adott esetben egy büntetőhadjárattal lehet megregulázni és ,,erre a célra a bosnyák-hercegovinai és horvát-szlavón hadtesteken kívül a legközelebbi magyar hadtesteket akarta felhasználni, de ezt még Ferenc Ferdinánd tiltotta meg. Katonai irodájából kiszivárgott hírek szerint azért, mert ha túlnyomólag magyar csapatok foglalják el Szerbiát, úgy ebből Magyarország új támpontokat nyerhetne Boszniára és Dalmáciára támasztott történelmi igényeinek felelevenítésére és természetesen az új hódítást is a magyar Szent Korona számára követelné.” /30/ Nyilvánvalóan arról volt szó, hogy Bosznia-Hercegovina (magyarul: boszniai új hercegség) ,,Bosnyákország” néven a középkorban a magyar Szent Korona országai közé tartozott és emiatt valami homályos történelmi ,,támpontot” véltek felfedezni Bécsben. Az ilyen jellegű félelmeken ma már mosolygunk, pedig a felvetésnek akkor még volt realitása, Tisza tett is lépéseket ez ügyben, de ennek a nézetnek akkor komoly következményei voltak, mivel ez volt az oka annak ,,az érthetetlennek látszó rendelkezésnek, hogy két cseh hadtest (VII., IX.) a délkeleti hadszíntéren vonult fel, míg a Szerbiával szomszédos dél-magyar hadtesteket (VII., XII., IV.) mint a 2. hadsereget az orosz harctérre szánták.” /31/

 

     A már elhalálozott trónörökös félelmei miatt – az amúgyis túlterhelt vasúti hálózaton –, tehát teljesen feleslegesen utaztattak keresztül csapatokat, ráadásul a csehek folyton kivonták magukat a harcokból, megfutottak és állandó volt soraikból a dezertálás és árulás, úgy a déli-, mint az északi harctéren. Olaszországban már némileg megemberelték és jobban tartották magukat, hiszen az olaszokat a hármasszövetséggel (1882) való szembefordulásuk miatt a Monarchiában mindenki árulónak tartotta, de a szökdösések és árulások itt sem szűntek meg teljesen.

 

     A fentiekhez azonban hozzá kell még tennünk valamit, azt ugyanis, hogy a Monarchia soknemzetiségű haderejének összetartó erejét a magyar elem adta, szemben minden más vélekedéssel. Orosz és német vélemények szerint az osztrákok katonai teljesítmény tekintetében mindig másodrendűek voltak a magyarok mögött, leszámítva néhány elit hadosztályukat, mint tiroli császárvadászokat, többnyire nem tudtak felmutatni az átlagosnál jobb eredményeket. /32/ A háború első fél évében még minden nemzetiség viszonylag jól teljesít (leszámítva a cseheket), a hazai szerbek pedig kifejezetten jól megállják a helyüket, de kisebb mérvű dezertálások és betegszabadságra menések már ekkor megfigyelhetőek voltak a román és a tót-szlovák elemnél is. Velük ellentétben állt az a fajta hősiesség és áldozatvállalás, amit a három bosnyák ezred katonái mutatnak fel előbb a Kárpátokban /33/, majd az olasz Alpokban, és amelyek szavakkal nehezen körülírhatóak, de ők kis számarányuknál fogva nem lehettek igazán mérvadóak. A horvátok esetében a bevonuláskor szóbelileg élesen megnyilvánult a magyar (és olasz) ellenesség, de ennek ellenére ők is kiválóan teljesítettek a harctéren, árulásaikról nincsenek hírek, dezertálóik száma elenyésző. 

 

     Szakall Kálmán, a Szurmay-csoport vezérkari főnöke figyelt fel arra a jelenségre 1914 végén, hogy ha egy ezredben például a románok aránya nem haladta meg a 60-70%-ot, akkor a magyar legénység képes volt ,,magával ragadni őket és a csapat tökéletesen megbízható volt.” /34/  Ezt a meglátást, vagyis hogy egy 30-40%-nyi magyar katona képes volt egy vegyes összetételű ezredet is helytállásra bírni, elfogadhatjuk általánosságban is. A Monarchia ezredei köztudottan nem voltak többnyire ,,fajtiszta” osztrák, vagy magyar összetételűek. Ez azért is lényeges, mert a Monarchia haderejének gerincét a számszerűleg is jelentős és küzdőszellemében is kimagasló magyar sorállomány adta. Ahogy erre József Ágost főherceg is fölhívja a figyelmet hét kötetes művében, amely egyébként a magyar vitézség és katonai helytállás kincsestára, ennek előszavában írja: ,,ha baj volt valahol, akkor mindenki magyar csapatokat követelt és a legveszélyesebb, legvéresebb helyekre, ha még volt, magyar csapatot vittek és senki sem akarta ideadni a magyar csapatokat, ha mégúgy ki is voltak vérezve.” /35/ Neki, aki testközelből látta, hogyan pusztulnak el száz számra a legjobb katonák, el kell fogadnunk a véleményét, ráadásul egy Habsburgról /36/ van szó, tehát az ő véleménye kétszeresen is fontos számunkra. Szurmay Sándor a későbbi hadügyminiszter ugyanezt a megfigyelést tette. /37/ A legfontosabb vélemény azonban mindig az ellenségé, így az orosz Bjeloj tábornoké, aki az augusztusi-szeptemberi harcok kapcsán írta: ,,Már ebben az időben feltűnő volt, hogy az o-m hadsereg szláv nemzetiségű csapattesteinél  az orosz ellentámadások alkalmával tömegesen adták meg magukat a legénységi állományhoz tartozó egyének. Csak a magyar csapattestek tartottak ki bátran és szívósan és katonai erkölcsük nem volt megingatható.” /38/ 

Ezen a szemüvegen keresztül érdemes figyelni azt, ami a Kárpátokban és annak előterében zajlik 1914-ben, csakúgy a világháború egészére vonatkozóan, mert különben nehéz megérteni, hogy ez az erősen vegyes népességű, folyamatos árulásokkal terhelt birodalom miként volt képes olyan erőkifejtésre, amely minden elismerést megérdemel. Hiszen a Monarchia azonnal kétfrontos háborúban találta magát, majd az olasz beavatkozás miatt már háromfrontosban, ha a román intervenciót is ilyenképpen értékeljük, akkor egy (ha nem is egyidejű) négyfrontos háborúról beszélhetünk, ennek ellenére gyakorlatilag az összes fronton győzni tudtak, egyik helyen sem szenvedtek katasztrofális vereséget és végül mindenhol idegen földön álltak a csapatai. Minden nehézség ellenére a haderő kibírta a terhelést és majd csak a bolgár front összeomlása okoz akkora ,,űrt”, amit már nem lehetett befoltozni. Mellékesen, bár némileg értetlenül jegyezzük meg, hogy ezeket a tényeket úgy a hazai, mint a nemzetközi történetírás képtelen, vagy nem akarja a súlyának megfelelően kezelni. 

 

     Conradnak tehát tudomásul kellett vennie, hogy a Monarchia vezérkari főnökeként nincs teljes hatalma saját hadereje fölött, hiszen Szerbiában huzamosabb ideig ott maradtak az o-m 5., és 6. hadseregek a cseh Oscar Potiorek táborszernagy parancsnoksága alatt. Ez a haderő kezdetben a büntető expedícióhoz előirányzott létszám 329 ezer fő helyett, előbb 282 ezer, majd a 2. hadsereg kiválása után csupán 219 ezer fővel /39/ rendelkezett, Potiorek mégis megindította hadjáratait. Az általános felfogást ma úgy foglalhatnánk össze vele kapcsolatban, hogy augusztus 21-ével a hadviselés nagy hátrányára Potiorek táborszernagy ,,kierőszakolta” teljes önállóságát (a ,,legfelsőbb döntés” ekkor önállósította a táborszernagyot), megindította a hadműveleteket, miközben leginkább csak Őfelsége katonai irodájától függött. Azonban engedtessék meg egy észrevétel, úgy véljük, az hogy Potiorek látszólag önszántából két, vereséggel végződő nagy támadást indíthatott Szerbiában, abban valószínűleg Ferenc József személyes motivációi is benne voltak. Mert mint az uralkodó a Monarchia népeihez intézett manifesztumában közölte: ,,Mindig magasabb hullámokat vet az Ellenem és Házam ellen érzett gyűlölet. Mindig leplezetlenebbül lép előtérbe az a törekvés, amely Ausztria-Magyarországgal elválaszthatatlanul egybetartozó területek elszakítására irányul. … A határon bűnös áramlat csap át, amely a monarchia délkeleti részén az állami rend alapjainak megingatására, a népnek, amelyről olyan atyai szeretettel gondoskodom, az uralkodóház és a haza iránti hűségtől való eltántorítására és a felnövő ifjúság félrevezetésére s az őrület és a hazaárulás bűnös tetteire való felizgatására irányul. Gyilkos merényleteknek egész sorozata s egy tervszerűen szőtt és keresztülvitt összeesküvés, melynek borzasztó sikere szíven talált Engemet és hű népeimet: íme, ezek messze látható véres nyomai a Szerbiából munkába vett és vezetett titkos üzelmeknek. …Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke nélkülözhetetlen biztosítékait megszereznem.” /40/ 

 

     Potiorek tehát egy felülről jóváhagyott, de az o-m vezérkari főnöktől nagyrészt független  háborúskodásba kezdett, amely súlyos veszteségek mellett csúfos kudarchoz vezetett, emiatt pedig 1914. december 23-án beosztásából felmentik, de érdekes módon nem indul ellene eljárás, ami megint csak azt látszik igazolni, hogy Ferenc József támogatásával tette, amit vállalt. A szerb harctéren történt furcsa mozzanatok is ezt az összefüggést támasztják alá. /41/ Hozzátéve mindehhez, hogy az északi harctéren az agg uralkodó közbeavatkozására szintén találunk példát, és ott sem volt ez mindig szerencsés. Ferenc Józsefre igen jellemző eset volt, amikor a világháború kitörése előtti hetekben az üdüléséből hazafelé siető szerb vezérkari főnököt, Putnik vajdát Budapesten letartóztatják, azonban másnap az uralkodó utasítására szabadon engedik, külön szalonkocsit bocsátva a rendelkezésére. A következményeket figyelembe véve, a lovagiasság ilyen fokú félreértelmezése az akkori, de különösen mai szemmel nehezen minősíthető józan belátásnak, és legfeljebb az ,,angyali naivitás”-nak, ha nem ,,angyali ostobaságnak” mondható. /Folytatjuk/

 

Forrás: Valóság, 2014 augusztus

A képen Szurmay Sánsor mint gyalogsági tábornok és honvédelmi miniszter

 

/31/ A 2. hadsereg ráadásul késve érkezett meg északra, melynek ,,fő oka az volt, hogy ezt a túlterhelést a Kárpátokon át vezető, kisteljesítményű vasutak csak lassan tudták lebonyolítani, míg a Monarchiának legnagyobb teljesítményű vasútja, a Wien-Olmütz-Krakkón át Lembergbe vezető Nordbahn, nem használtatott ki teljesen.”  HTL id. m. II. köt. 549. o.

/32/ Bruszilov: ,,Radko Dmitrijevet különösen a német csapatok jelenléte nyugtalanította, mivel kétségtelenül jobban harcoltak az osztrákoknál és a magyaroknál, főleg az előbbieknél.” id. m. 119. o. A németek 1915-ben továbbra is úgy tekintettek Magyarországra, mint ,,a Monarchia harci szellemének legerősebb oszlopa”-ra. Idézet: Erich von Falkenhayn: General Headquarters 1914-1916. idézi: Vermes, 346. o.

/33/ József Ágost főherceg, A világháború, amilyennek én láttam: ,,A bosnyák ezred jelenti, hogy a legénység tömegesen összerogy, és a kimerültségtől meghalnak. Egy zászlóaljból már csak 80 embere maradt meg. … A bosnyákoknál már csak 20, a 44-eseknél 80 ember van századonként. A hadosztály egészségügyi főnöke jelenti, hogy harcképtelen a hadosztály és legalább három napi pihenő kell.” I. köt. 150-156. o. A 4. bosnyák ezred már boszniai horvátokból és szerbekből állt.

/34/ Szakall Kálmán: Uzsok hősei, 1914. in.: Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. 2005, Budapest. 298. o.

/35/ József Ágost főherceg id. m. I. kötet. Előszó. 

/36/ Szurmay Sándor: A magyar katona a Kárpátokban. 2005, Budapest. ,,Azt, hogy az összes magyar csapatok elismerten kitűnőek voltak a háborúban, az a tény is igazolja, hogy minden újonnan kinevezett magasabb parancsnok első kérdése — még ha nem volt is barátunk — az volt, mily magyar csapatok tartoznak alája. Azokban bízott legjobban, azok kapták mindig és mindenütt a legnehezebb feladatokat. De tudjuk azt is — leginkább foglyok és szökevények bemondásából —‚ hogy ellenségeink is legjobban respektálták a magyar csapatokat.” 186. o.

/37/ Habsburg József Ágost főherceg (Alcsút 1872 – Rain bei Straubing 1962), magyar királyi herceg, osztrák főherceg és osztrák-magyar tábornagy, a Habsburg dinasztia Magyarországi ágának tagja. A világháború kitörésekor a Budapesti közös 31. gy. honvéd hadosztály élén vonul a Balkán hadszíntérre a 2. hadsereg kötelékében, majd a Kárpátokba. Adatok: MEV Lexikon, 318. o.

/38/ HTL id. m. II. köt. 203. o.

/39/ Adatok: MEV Lexikon. Potiorek-offenzívák címszó, 551. o. A tervek végrehajtására vonatkozó parancsok az AOK-n keresztül érkeztek.

/40/ HTL id. m.  IV. köt. 5. o. Kelt Ischl, 1914. július 28.

 

/41/ HTL id. m. A második Drina menti csata (szeptember 8-15.) során több sikertelen folyóátkelési kísérlet történik, amelyet a szerb tüzérségi fölény miatt tudnak megakadályozni. Potiorek az elavult lövőanyag kicserélését kéri modernebbre, amit az orosz hadszíntér ,,óriási lőszerszükséglete” miatt a hadsereg-főparancsnokság nem akart teljesíteni. Erre Potiorek szeptember 17-én a katonai iroda főnökével közölte, hogy ,,lőszerhiány esetében az egész hadművelet eredménye kérdéses lehet.” Ez a jelentés az uralkodó beavatkozását és a balkáni hadszíntérre soron kívüli lőszerszállítmányok elindítását vonta maga után. ,,…Ekkor is a katonai iroda húzta rövidebbet. Ez a hadsereg-főparancsnokság és Potiorek táborszernagy közötti amúgy is feszült viszonyt még jobban elmérgesítette és a hadsereg-főparancsnokság ettől kezdve jóformán semmit sem törődött Potiorek hadvezetésével.” V. köt. 100. o.

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :