[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (8. rész)

szerző: Pap Krisztián 2015-06-07

 

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (8. rész)

 

A formálódó osztrák-magyar és német haditervek

 

     A központi hatalmak két hadvezetősége ,,szűkszavú táviratokon” és összekötő tiszteken keresztül folytatott eszmecserét, s ezek az érintkezési módozatok rendkívül megnehezítették a kölcsönös segítséget és a megoldások megtalálását. Több, illetve folyamatos személyes megbeszélésekre lett volna szükség és bár ismerjük az okokat, mégis nehezen érthető, hogy a cél érdekében miért nem tudtak túllépni az ellentéteken. Az antant oldalon jóval gördülékenyebben ment az irányítás, a kudarcok ellenére, vélhetően éppen azért, mert a döntések felelősségét nem egy-egy ember vállára tették, hanem a döntési tényezőt időben többszereplőssé alakították. Az egységes vezetést, az egyidejű hadászati fellépést az antant hatalmak úgy oldották meg, hogy az egyes hadvezetőségek kormányaik képviselői útján érintkeztek.

 

     Conrad szeptember 13-án értette meg, hogy a németek az általa kívánt csatlakozás helyett, a támogatás három különféle formáját fontolgatják, ezért Moltkehez fordult. Osztrák javaslatra (Frigyes főherceg újabb távirata) elvetették ugyan a Narewen át indított támadást, de magukévá tették a Krakkó környéki csatlakozás gondolatát és ezzel együtt Felső-Sziléziából terveztek hadműveleteket indítani. Frigyes főherceg harmadik, szeptember 15-ei táviratában nyomatékosan kérte Vilmos császárt, hogy a különböző elképzelések ellenére a német 8. hadsereget rendeljék alá az osztrák-magyar hadsereg-főparancsnoknak. Közben szeptember 16-án a német legfelső hadvezetés megalakította a 9. hadsereget (két hadtest és egy lovas hadtest), melynek parancsnoka Hindenburg vezérezredes, vezérkari főnöke Ludendorff lett. Azonban az eredeti német tervnél maradtak meg, s a 9. hadseregnek Krakkóba csupán egy szárnyhadteste ment, a zöme teljes egészében Sziléziában vonult fel. Ráadásul, mivel ,,Hindenburg vezérezredes katonai rangja magasabb volt, mint az osztrák-magyar hadseregfőnöké, utóbbi nem vethette fel többé az alárendelés kérdését”. /66/ Hiába volt Conrad keze alatt egy sokkal nagyobb haderő, és hiába volt ő egy birodalom északi hadműveleteit irányító vezérkari főnök, egyben pedig Frigyes főherceg után a legfőbb hadseregparancsnok, egy német hadseregtábornok nem volt hajlandó neki alárendelődni. Az ilyen okvetlenkedésekbe nyilvánvalóan az is belejátszott, hogy Hindenburg nimbusza a tannenbergi diadal miatt igen magasan állt, míg Conrad egyenlőre csak a súlyos veszteségeket tudott fölmutatni.

 

     A legfőbb nehézséget tehát a közös és egységes hadműveleti vezetés kérdése, hiánya okozta. Elsősorban a németek hibája, hogy ez nem valósult meg, talán mert féltek Conrad-ra bízni hadseregüket. Mindesetre óriási hiba volt, hogy legalább a keletre szánt 9. hadsereg irányítását nem engedték át. Conrad és Hindenburg a későbbiekben ,,végeredményben elég jól megértették egymást” ez azonban nem mentesítette az osztrák-magyar haderőt az alól a túlzott igénybevétel alól, melyet az orosz haderő feltartóztatása jelentett. A németek és az osztrákok is a támadásban látták továbbra is a megoldást (csakúgy mint az antant katonai vezetői), ezért lett volna ésszerű, hogy a további támadás irányát és idejét ,,a helyzetnek megfelelően csak a hadszíntéren parancsnokló vezér – az egész helyzet szerint az osztrák-magyar főparancsnoka – adhatta volna meg.” /67/

 

     Egy új, immár közös támadó hadművelet fogalmazódott meg, de talán mondanunk sem kell, hogy erre más-más terve volt Conradnak és Hindenburgnak is. A közös hadművelet miatt szeptember 18-án Ludendorff Neusandezre az osztrák-magyar főhadiszállásra érkezett. Ekkor sem rögzítették írásban az elhangzottakat. Megállapodtak, hogy a német 9. hadsereg Krakkótól északra vonul fel és gyülekezése befejeztével rögtön támadásba megy át. Az oroszok lassan követték az osztrák-magyar haderőt és nem lehetett tudni, vajon tervezik-e a Magyarország felé fordulást. A lehetőségek és a konkrét latolgatások mögött mindkét hadvezetőség valójában azon buzgólkodott, hogy saját országai területét védhesse. Hindenburg a támadás előtt a Visztula északi partján igyekezett az osztrák-magyar erőket is koncentrálni, ami viszont növelte a magyar határok védhetőségének kockázatát. Hindenburg az általa tervbe vett átkarolás érdekében ,,minél erősebb hadseregnek” a Visztula északi partjára tolását kérte, hogy a 9. hadsereg minél nagyobb erővel hajthassa végre biztosan az átkarolást. Conrad ebbe úgy egyezett bele, hogy egyrészt szeptember 28-áig időt kért a felkészülésre, másrészt a német és az osztrák-magyar haderők ,,közvetlen együttműködésben” hajtják végre a támadást, amit a német vezérezredes elfogadott. /68/

 

     A központi hatalmak hadvezetőségeire nézve szerencsés volt, hogy az orosz vezetésnél is hibák kezdtek mutatkozni, mivel az új támadási hadműveleteket máshogy akarta végrehajtani az északnyugati front új parancsnoka, Ruszkij tábornok, és máshogy a délnyugati front parancsnoka Ivanov tábornok, vagyis hasonló volt a probléma, mint a ,,túloldalon”. Ez azt jelentette, hogy ,,az orosz arcvonalak egymás közötti összhang nélkül cselekedtek. Az arcvonalak egyike ugyanis a Németország elleni, a másik az Ausztria-Magyarország elleni cselekvésre volt hívatva, s ezért mind a kettő nagy önállósággal rendelkezett. Ennek következtében az arcvonal parancsnokok feladataik teljesítésénél csak a maguk szűkebb érdekét vették irányadóul, de szem elől tévesztették az egésznek a helyzetét. Az arcvonalparancsnokok nagy önállósága miatt a főparancsnok nem sokra ment tanácsaival és kívánságaival” emiatt pedig ,,egységes vezetésről tehát alig lehetett szó.”/69/

 

     A harctéri helyzet némileg kaotikus volt, mivel még tartott a Monarchia seregeinek visszavonulása, de kisebb orosz egységek már hídfőket támadtak és felderítő erőik már a Kárpátok hágóinál jelentek meg. A nagy visszavonulás igen sok anyagi veszteséggel járt, és a színen megjelent más betegségek mellett az ázsiai rém, a kolera, amely fél éven át, amíg ellenrendszabályokkal meg nem sikerült fékezni, nagyobb pusztítást végzett, mint egy-egy kisebb ütközet. Ilyen körülmények közepette történt meg az Uzsoki-hágó elvesztése szeptember 24-én, amelyen keresztül kozák lovasok először törtek be Magyarországra és Fenyvesvölgyig jutottak. Mivel nem voltak megbízható információk az orosz csapatok számáról, a Felvidék északi részén pánik tört ki és sokan menekülni kezdtek. A Kárpátok védelmét ekkor idősebb, helyenként nyugdíjas korosztályú népfelkelők és egyéb ,,kétes értékű” vasút- és hídbiztosító alakulatok látták el, akik sötétkék egyenruhával és egylövetű, fekete lőporfüstöt kibocsátó Werndl puskákkal voltak ellátva, kevés műszaki eszközzel (pl., telefon, ásó) bírtak, gépfegyverrel egyáltalán nem rendelkeztek, harcértékűk tehát bizonytalan volt, de ekkor még tőlük telhetően megállták a helyüket. Az osztrák-magyar vezérkar úgy gondolkodott, hogy ,,mivel a Kárpátok hegyfala csak a történelmi Magyarországnak, de nem az osztrák-magyar Monarchiának alkotta határát” /70/, ezért annak védelméről mozgósításkor nem gondoskodott. A védelem megszervezésének szüksége szeptember 5-e után vált időszerűvé, amikor az osztrák-magyar hadseregek Kelet-Galíciát és Bukovinát kénytelenek voltak feladni. 

 

     Az Uzsoki hágó elleni támadással (szeptember 24.) egyidejűleg az oroszok a többi hágó ellen is előrementek, s ugyanezen a napon esett el a Jablonkai-hágó, majd sorban a többi: szeptember 26-án a Toronyai-hágót, szeptember 27-én Vereckei-hágót adta fel makacs harc után a védőőrsége és visszavonult, erre aztán a Beszkid-hágó (keleti Kárpátok) védőőrsége szintén visszavonult. Ezalatt a Kőrösmezői-hágó is az ellenség kezébe került, a védők itt is visszavonultak. ,,Szeptember 30-án egy kozák lovas hadosztály a Tatár-hágón át előrenyomulnak Kőrösmezőig, amelyet feldúlnak, október 3-án pedig Máramarosszigetet, amit 7-én a lengyel légió foglal vissza.”/71/ A Kárpátok átjárói közül hadműveleti szempontból ,,az Uzsoki hágó volt a legfontosabb, mert a rajta átjutott orosz erők az osztrák-magyar 2. hadsereg oldalát és hátát közvetlen veszélyeztethették. Természetes volt, hogy a könnyen sikerült orosz betörés után a 2. hadseregnek mindenáron vissza kellett foglalnia a hágót.” /72/ Ez így is történt, mert október 4-re a Budapesti 31. (József főherceg) hadosztály visszafoglalta az Uzsoki szorost, majd a IV. Tersztyánszky hadtest október közepéig sorban visszafoglalta a Kárpátalját Galíciával összekötő hágókat (6-án a Vereckeit, 7-én a Beszkidet, 14-én a Toronyait), de Máramarosból az oroszok teljes kiszorítása október végéig eltartott. A Tatár-hágót az osztrák-magyar 56. hadosztály október 20-án, a Jablonkai-hágót az 52. hadosztály október 25-én foglalta vissza.

 

     Újabb veszélyforrást jelentett, hogy Románia felől Magyarország ,,teljesen védtelenül állt”, mivel Erdély határait csupán a csendőrség őrizte, belsejében mindössze póttestek állomásoztak. Szeptember havában a Monarchia és Románia közötti viszony mindinkább rosszabbodott, úgy hogy a hó végén az uralkodó katonai rendszabályok életbeléptetését rendelte el s a hadsereg-főparancsnok Pflanzer-Baltin lovassági tábornokot /73/ bízta meg a nagyszebeni katonai parancsnokság területének – azaz Erdélynek – védelmezésével.

 

Forrás: Valóság, 2014. augusztus

 

 

/66/ HTL id. m. IV. kötet. 21. o.

/67/ HTL id. m. IV. kötet. 22. o.

/68/ HTL id. m. IV. kötet. 27. o.

/69/ HTL id. m. IV. kötet. 37. o.

/70/ HTL id. m. IV. kötet. 46. o.

/71/ LEV Lexikon, 701. o.

/72/ HTL id. m. IV. kötet. 52.

/73/ Pflanzer-Baltin, Karl (1855-1925) báró, osztrák-magyar vezérezredes. 1912. november 1-től lovassági tábornok. 1914. október 3-tól a róla elnevezett hadseregcsoport parancsnoka, az Uzsok-hágó környékét védi az oroszokkal szemben. MEV Lexikon, 543. o.

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :