[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (9. rész)

szerző: Pap Krisztián 2015-06-29

 

Bártfa város visszafoglalása 1914 telén (9. rész)

 

Az októberi események

 

A nyári harcokban részt vevő osztrák-magyar hadseregek átlagosan 20-25%-os veszteségeket szenvedtek, az oroszoknál ez 25-30% /74/ volt, azonban amíg Oroszországból folyamatosan érkeztek az alapos kiképzést kapott tartalékok, addig a Monarchiának egyszerűen nem volt hadászati tartaléka és a pótlásokkal érkező újoncok egy alig nyolc heti kiképzéssel a hátuk mögött kerültek a frontra /75/. Az osztrák-magyar haderő olykor feleslegesen is súlyos árat fizetve szerezte meg azokat a haditapasztalatokat, amelyek birtokában már nagyobb eséllyel szállhatott szembe újra az orosz túlerővel. Az orosz hadvezetőség ugyanis azt hitte, hogy a Monarchia kivérzett, kifáradt az addigi küzdelemben, ezért ,,nagyon csodálkozott tehát, mikor már októberben azt kellett tapasztalnia, hogy a döntően megvertnek hitt osztrák-magyar seregek újból felveszik a harcot.” /76/ 

 

Az új közös osztrák-magyar – német támadó előnyomulás október 1-jén kezdődött és fő célja a Galíciában álló (támadni készülő) oroszok két oldalról való átkarolása volt: délről – a Kárpátok felől – a 2. hadsereggel, északról pedig az 1. hadsereg balszárnyával, számítva a 9. hadsereg közreműködésére. A két irányból (Kárpátok – közép-Visztula) megindított általános előrenyomulás csak annyit ért el, hogy megelőzte az oroszok ,,közép-visztulai támadási tervét”, melyet nagyjából október 10-én akart Ivanov megindítani. Azonban ehhez az újabb általános támadáshoz az AOK minden rendelkezésre álló erőt fel akart használni, ,,elhatározta tehát, hogy a magyar kormány várható ellenkezésével nem törődve, Pflanzer-Baltin lovassági tábornok egységes vezetése alá helyezi és az Erdős-Kárpátokból támadásra rendeli a munkácsi és a nagyszebeni katonai parancsnokság összes csapatait nemcsak azért, hogy Kelet-Galíciát az ellenségtől megtisztítsa, hanem azért is, hogy a Dniester vidékén álló ellenséges erők a döntés helyén be ne avatkozhassanak.” /77/ 

 

Tisza némileg jogosan aggódott a románok magatartása miatt, hiszen a központi hatalmakkal családi kötelékek miatt is lojális Károly román király október 10-én meghalt, a trónörökös és köre pedig egyértelműen antant pártiak voltak. Egy október 12-ei, Tisza Kálmánnak küldött levélében ugyan igen optimista hangot ütött meg a románok várható, rövid távú magatartását illetően /78/, de azért október 13-án jegyzéket intézett a hadsereg-főparancsnokságra az ügyben, hogy az Erdélyt védő Pflanzer-Baltin csapatokat, ha északra irányítják, akkor Erdély védtelen marad. A jegyzék miatt a hadsereg-főparancsnokság október 14-én módosító parancsot adott ki, amely a harccsoport tevékenységi lehetőségeit leszűkítette. Csakhogy ,,időközben Őfelsége is beavatkozott a dologba”, mivel Tisza a legfelsőbb helyen is kifejezte aggodalmait és Őfelsége katonai irodája táviratozott a hadsereg-főparancsnokságra a seregcsoport helyben maradása érdekében. Azonban Pflanzer-Baltin félreértelmezte, túlreagálta a magyar miniszterelnök jegyzékét és teljesen leállítatta a Kárpátokba irányuló csapatszállításokat. Október 15-én ,,a katonai iroda azt táviratozta, hogy Őfelsége úgy döntött, hogy az Erdélybe irányuló orosz betörés megakadályozására, a Kárpátok területének és Bukovinának megtisztítására az Erdélyben álló összes erők felhasználhatók, de azoknak feladatuk elvégzése után eredeti rendelkezésükkel Erdélybe kell visszatérniük.” /79/  A csapatszállítások Erdélyből tehát újra megindultak. Ez a néhány napos szüneteltetés azonban késleltette a seregcsoport felvonulását és ezt Conrad szóvá is tette a katonai iroda főnökénél, hogy az ,,óvja meg a jövőben a hadsereg-főparancsnokot hasonló, a legnagyobb mértékben aggodalmat keltő beavatkozásoktól”.  /80/  

 

Conrad számára október 8-án vált kétségtelenné, hogy a franciaországi nagy német támadás Arras-nál teljes sikertelenséggel zárult, ezért a megoldást most már minden erővel keleten kell keresni.  Nemsokára táviratban fel is vetette ezt a kérdést, október 20-án általánosságban, majd 27-én konkrétabban, amikor ,,jelentős német erők”-et említett és október 28-án, amikor ,,legalább 20 hadosztálynak a 9. hadseregnél való gyors bevetésére” tett a német Legfelsőbb Hadvezetésnek sürgős javaslatot. Utóbbi azonban a javaslatot nem vette figyelembe. Ennek a távirat-javaslatnak az érkezésekor ,,még javában dúlt az elkeseredett csata, melyet Falkenhayn Flandriában az egyesült entente-haderő átkarolásának utolsó kísérleteként megindított. Noha október 28-a körül már nem is igen remélte, hogy döntő győzelmet sikerül kicsikarnia, a harc félbeszakítására gondolni sem akart.” /81/  A németek tehát cserbenhagyták legfőbb szövetségesüket, ami azt is jelentette, hogy a Galíciában hozott súlyos véráldozatok szinte értelmetlenné váltak. Hiszen ha Conrad nem számít a német segítségre, akkor más haditerv szerint indít hadműveleteket és így a ,,tűzkeresztség”-et jóval kisebb áron lehetett volna megszerezni. A veszteségek fölötti felelősség, a lelki tehertétel Conrad vállait nyomta, aki időnként nem is rejtette véka alá azt, hogy mit is gondol a német hozzáállásról. ,,Mi betartottuk, amit ígértünk, a németek pedig nem” – jegyezte meg egy alkalommal, de sokkal epésebben is tudott fogalmazni: ,,Mit csinálnak képmutató ellenségeink, a németek? – kérdezte egy alkalommal, – És hogy van az a komédiás, a német császár?” /82/  Kétségtelen, hogy a németek folyamatosan próbálkoztak az egységes főparancsnokság létrehozásával, de ennek vezetését maguknak akarták fenntartani, ebben viszont Conrad a német hegemónia megteremtődését látta, ami a Monarchia politikai alárendelődését is jelentette, másrészt pedig saját személyét illető bizalmatlanságot. Az egységes főparancsnokság létrehozásának konkrét, dokumentált szándékáról nincs tudomásunk, tehát a kedvezőtlen harctéri helyzetet a németek politikai jellegű nyomásgyakorlásra használták föl ennek érdekében, talán abban bízva, hogy az osztrák-magyar politika magától fölajánlja ezt a lehetőséget. Kérdés persze, ha tényleg megindult volna keleten a német haderő nagyarányú felvonulása, akkor mit tett volna Conrad, és elfogadta-e volna a németeknek való alárendelődést a közös fővezérlet érdekében?

 

Az októberi harcok intenzitását és hevességet mutatja, hogy például ,,a 2. hadsereg állománya és anyagi helyzete erősen leromlott volt. A gyalogcsapatok állománya ijesztő mértékben csökkent. Tartalékok nem álltak rendelkezésre. … A XII. hadtestparancsnokság az állományok javítására már azt is elrendelte, hogy a még harcképes könnyű sebesültek orvosi kezelés után azonnal térjenek vissza küzdőcsapatukhoz. A tüzérség állandó lőszerhiánnyal küzdött. A hadsereg-parancsnokság harcintézkedéseiben naponta emlékezetbe idézte, külön parancsban pedig nyomatékosan hangsúlyozta a lőszerrel való messzemenő takarékosság szükségét »mert a lőszergyártás az elhasználással nem tud lépést tartani« s a várható lőszerpótlás nem több mint négy naponként és puskánként 20 töltény, ágyúnként 30 lövedék...” /83/  A tiszthiány pótolhatatlan arányokat öltött úgy a Monarchia, mint az orosz oldalon, a legsúlyosabban azonban végül az oroszokat érintette, hiszen arányaiban náluk volt kevesebb a tanult, vagy kifejezetten értelmiségi elem.

 

A szeptember 18-i Neusandezi találkozón Conrad még azzal számolt, hogy az oroszok Magyarország felé fognak fordulni, ezt azonban Ludendorff nem hitte el, s ezért az osztrák-magyar északi szárny megerősítését ajánlotta a 2. hadsereg által. A 9. német hadsereg északabbra húzódott Varsó elfoglalása céljából s ehhez kért és szeptember végén kapott is segítséget, mivel előbb az osztrák-magyar 1. hadsereg felét, október végén pedig az egész hadsereget a galíciai fronton támadásra rendelik. Az oroszok viszont beszüntették támadásaikat és átcsoportosítottak egy újabb nagy előretöréshez, ezt a német és osztrák katonai vezetők nem ismerték föl. Hindenburg meg éppen oldalba kívánta támadni a feltételezhető helyzetű orosz seregeket, amiért még inkább északabbra húzódott seregével ezáltal eltávolodott a Monarchia haderőitől, s az egységes vezetést még jobban lehetetlenné tette. Míg a német 9-ik hadsereg észak felé menetelt, addig az osztrák-magyar hadsereg előretört, azonban az oroszok nem fogadták el a harcot, visszább húzódtak és még Przemysl ostromát is félbehagyták. Viszont a San vonalában és Sambornál szívós védekezésbe fogtak, pedig ekkor éppen számszerűleg kevesebb erővel rendelkeztek. Az elakadás végleges lett. A 2. hadsereg szélső szárnyán Tersztyánszky seregcsoportja némi tért nyert ugyan, de néhány nap múlva az oroszok karolták át és vissza kellett vonulnia. 

 

Varsó elfoglalásának lehetősége kapcsán tovább szikráztak az ellentétek a német és az osztrák-magyar vezérkarok között, ugyanis október 13-án lehallgatott orosz szikratáviratokból kiderült, hogy Varsó körzetéből nagyobb erők igyekeznek bekeríteni a német 9. hadsereget. Az osztrák-magyar hadsereg-főparancsnokság három nappal korábban még politikai okok miatt örömmel fogadta, hogy Varsó bevételénél a Monarchia csapatai is részt vegyenek, ennek érdekében két lovas hadosztályt irányított a térségbe, vagyis ennyit engedett át német vezénylet alá, de az újabb válságos helyzetben Conrad nem akart több csapatot átengedni. Ezt az álláspontját tudatta is a német 9. hadsereg parancsnokával, Hindenburggal. Az elzárkózásnak több oka volt. Conrad egyrészt folytatni akarta a támadó hadműveleteket a Sanon át, ,,azután pedig még mindig keserűséggel gondolt arra, hogy a németek a háború első heteiben nem állották azokat a megállapodásokat, melyeket velük a háború előtt (szóban) kötött.” /84/  A kellemetlen helyzet odáig fajult, hogy október 17-én ,,a német 9. hadseregparancsnok úgy látszik nem tudott beletörődni abba, hogy Orosz-Lengyelországban ne teljesen saját belátása szerint vezesse a hadműveleteket, s hogy lemondjon a csak az osztrák-magyar 1. hadsereg részvétele mellett lehetséges Varsó felé végrehajtandó előtörés tervéről.” /85/  Ezért ezen a napon Hindenburg mivel szerinte ,,a szövetségesekkel való tárgyalások és megállapodások a helyzet nehézségeit mindinkább növelték”, a német Legfelsőbb Hadvezetést arra kérte, hogy Vilmos császár eszközölje ki az osztrák-magyar 1. hadsereg alárendelését a német 9. hadsereg-parancsnokság alá. Az osztrák-magyar 1. hadsereg parancsnoka, Viktor Dankl szívesen alá is rendelte volna magát ,,mivel a 9. hadsereg tekintélyes túlerővel szemben a legsúlyosabb harcban áll, s talán a vezetés egységesítésétől függ minden”, de ebben most Conrad lett az akadályozó tényező. 

 

Conrad az alárendelést azért ellenezte, mivel aggodalmaskodott, hogy a hadsereg átengedése talán egyoldalú német érdekeket szolgálna, mert az volt a meggyőződése, hogy a hadseregnek a német 9. hadsereg-parancsnokság alárendelése hadműveleti tekintetben nem jelent nyereséget, ,,kölcsönös jóakarat mellett pedig az egyetértés is elegendő”. Frigyes is hasonló véleményen volt, tehát arra kérte az uralkodót, hogy ne teljesítse Vilmos császár kérését. ,,Ha már alárendelésről beszélünk – jelentette ki – sokkal természetesebb és célszerűbb lenne a német 9. hadsereget az osztrák-magyar hadsereg-főparancsnoknak alárendelni. A német hadvezetőség dolga volna, hogy végre számottevő erőt küldjön a keleti harctérre ahelyett, hogy osztrák-magyar erőket venne el, amelyeket bizonyára kizárólag saját érdekének megfelelően használna fel. Az utóbbi esetben itt a Monarchiát súlyosan veszélyeztető helyzet keletkezne, amelyért a felelősséget magamról elhárítanám.” /86/  Emiatt Őfelsége kitérő választ adott II. Vilmosnak, és az 1. hadsereget nem rendelték a 9. hadsereg-parancsnokság alá. Ebben az ügyben mintha Conradnak volna igaza, hiszen a Kárpátoktól a felső Visztuláig négy osztrák-magyar hadsereg operált, miért pont a hadrendileg független német 9-nek kellett volna diktálnia? Október 21-én a megrendült helyzetű Dankl aztán önként ajánlkozott, hogy alárendelődjön a német 9. hadseregnek, de Őfelsége ,,elzárkózott” a terv elől. /Folytatjuk/

 

Forrás: Valóság, 2014 augusztus

 

/74/ ,,A három héten át szakadatlanul tartott harcok és menetelések ugyanis megritkították az oroszok sorait is. Az arcvonal harcos állománya 25-30%-al csökkent, a pótlások lassan, nagyobbrészt fegyver nélkül érkeztek a hadszíntérre.” HTL id. m. IV. kötet. 28. o.

/75/ ,,A Monarchiának katonai szolgálatra alkalmas népességéhez és az általános védkötelezettség elvéhez viszonyítva hihetetlenül alacsony évi újonclétszáma keservesen megbosszulta magát. Az első vonalbeli gyalogos csapatoknak csak 2/5-e állott rendes, 2 vagy 3 évig kiképzett legénységből, 3/5-e ellenben csak nyolcheti kiképzésben részesült póttartalékosokból, kiknek idősebb évfolyamai még a Mannlicher puskát is alig ismerték.” HTL id. m. III. 653. o.

/76/ S HTL id. m. III. 657. o. 

/77/ HTL id. m. IV. kötet. 66. o.

/78/ ,,Ez utóbbi helyen [Romániában] különben is nagyot néztek galíciai offenzívánk láttára. Csak most látják be, mennyire félrevezették a muszkák őket s most bizonyosan nem fognak mozdulni, amíg a nagy csatatereken teljesen el nem dől a dolog. Az az általános vélemény, hogy most már a trónváltozás sem okoz ebben a tekintetben különbséget.” Gróf Tisza István összes munkái. II. kötet. Levelek, táviratok, távbeszélőn küldött üzenetek. Franklin, 1924. 215. o.

/79/ HTL id. m. IV. kötet. 287. o.

/80/ u. o.

/81/  HTL id. m. V. kötet. 11. o.

/82/ Vermes id. m. 285. o. Stürgkh tábornok előtt nyilatkozott ilyen módon. 

/83/ HTL id. m. V. kötet. 168. o.

/84/ HTL id. m. V. kötet. 370-375. o.

/85/ u. o.

/86/ u. o.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :